Már egy pár éve a polcomon porosodott ez a könyv, aminek a borítója anno annyira megragadta a figyelmemet. Beismerem, hogy én is azon olvasók közé tartozom, aki előszeretettel választ a külcsíny alapján is. A valóban gyönyönyű és kreatív borítón túl mentségemre szóljon még, hogy korábban már olvastam néhány meggyőző kritikát Az Első Törvény könyvsorozat első kötetével kapcsolatban.
Az első fejezet még annyira nem is fogott meg, de szükséges volt, hogy Logent kiragadja társaival alkotott közösségéből és hogy egy kicsit betekintést nyújtson számunkra a karakteréből. Persze a későbbiek során jóval többet meg tudunk a számtalan sebet elviselni képes harcos személyiségéről és a benne rejlő potenciálról.
A második fejezet Gloktával, a könyv egyik legjobb karakterét mutatja be számunkra. Az inkvizítor nem csak kínzásaival hoz egyfajta brutalitást a vaskos kötetbe, hanem egyedi gondolataival és humorával is. Érezzük a szánnivaló, szerencsétlen kripliben lévő állandó dacot, az ünnepelt hősből, szánalmas, megvetendő ronccsá változott alakot, aki napi szintem megküzd az élettel.
A harmadik nagyobb hős egy Jezal névre hallgató nemes, aki gyakorlatilag Glokta fiatalkori énje is lehetne. Az inkvizítor többek között ezért is utálja annyira. Olvasás közben talán az ő karakterével szimpatizáltam a legkevésbé. A belőle sugárzó arrogancia és gőg még a (remek) magyar fordításon is bőven érezhető.
A könyv felénél jött egy törés, ami egy újabb központi szánt karaktert hozott be a történetbe. Persze rajta kívül még számos nagyobb, vagy kedveltebb szereplő is van, de valamiért úgy érzem, hogy a sötétbőrű nő kulcsfigura lesz. A vele kapcsolatos első fejezetek nem váltak ugyan a kedvenceimmé, mégis nem rontottak a könyv színvonalán.
A történetet olvasva, a karakterek kifejtését és konfliktushelyzeteket Joe Abercrombie valami fantasztikusan alkotta meg. A könyv felénél az járt a fejemben, hogy nem lehet ez az író első könyve. Pedig úgy tűnik, hogy ez az.
Az azonban kétségtelen, hogy ez még csak egy nagyobb eposz első darabja. Ebben a könyvben még "csak" a karakterek és a politikai helyzet felvázolása történt meg, valamint a csapatépítés. Ugyan már körvonalazódtak a nagyobb konfliktusok is, de én úgy érzem, hogy ez még csak erősen a kezdet. Innen még bármi történhet, ugyanis még nem lehet látni a végső célt, a kaland elsődleges okát.
A penge maga nem ajánlható könnyűlelkűeknek. A vad, nyers brutalitás, a kínzások és szinte derült égből előtörő káromkodások nem mindenkinek való. Én kifejezetten élveztem, amikor 1-2 karakter szájából abszolút nem várt káromlatok törtek elő, vagy például, amikor a könyv vége felé Bayaz előjött a fürdőből. Egyszerűen zseniális.
Most még nem tudom, hogy mi vár rám a trilógia következő könyveiben, de remélem Abercrombie tudja tartani ezt a stílust és színvonalat. Már régen éreztem bármilyen olvasmánnyal kapcsolatban azt, hogy most és azonnal szeretném falni a folytatást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése