A hétfői nap elég hamar kezdődött, egészen pontosan hajnali háromkor. Ekkor kellett felébrednünk, hogy időben ki tudjunk érni a repülőgéphez. Mivel a tömegközlekedés nem ezen órákban a legaktívabb, és gyakorlatilag konvergál a nullához, ezért a reptér saját szállítójárművét vettük igénybe. Azt nem tudom, hogy mennyivel lett így olcsóbb, mint egy taxi, de mindenképpen jobban jártunk, mintha az autónkat parkoltattunk volt a repülőtér parkolójában.
A repülővel való utazás egész jó volt, és nem igazán volt veszélyérzetem, de nem is igazán aggódtam. Érdekes volt fentről látni a "hangyákat", de igazából a fel- és leszállás adott igazi adrenalinlöketet.
Valamikor reggel 8 órakor érkeztünk a Róma közelében lévő Campino (vagy hogy a fenében nevezik) repterére. Szerencsére a poggyászunk is egyben megérkezett, és nem kallódott el útközben. Túl sok értéket sem találtak volna reptéri rakodók, csupán csak néhány műkaját és ruhákat.
A reptérről a legközelebbi római buszállomásra (ami egyben egy metróvégállomás is volt) egy shuttle névre hallgató buszjárat vitt el, a bent hirdetett 1 eurós árhoz képest 1,2 euróért. Elég érdekes volt látni, hogy a repülőtér közvetlen közelségében egy hatalmas, lakókocsis cigányputri tarkállott a kosztól és szeméttől.
A buszvégállomáson már kezdtük érezni az olasz mentalitást. Miközben az egy hétre szóló integrált jegyünket váltottuk meg, a pénztárablak környékéről csak tolongás és üvöltözés érkezett. Mi elénk is csak 3-an próbáltak beállni, és a pénztárossal hosszasan vitatkozni.
Az állomásról a 20-as Expresszel utaztunk szállásunkra. A 3. buszmegállónál kellett leszálnunk, gyakorlatilag a semmi közepén. 100 méteres körzetben nem igazán volt lakóház sem, csak egy nagy körforgalom... zebrák nélkül. Az oldalanként 2 sávos úton való átjutás minden nap dupla kalandot ígért, de mindig sikerült épségben átjutni. A szállásunk Rómának nem a legforgalmasabb, nem a legszebb részén volt, de cserébe viszonylag csendes és kultúrált környéken volt. A lakóépület első emeletén lévő lakás kék (ezen kívül még piros és sárga szoba volt) szobájában voltunk elszállásolva, ahol egy közös konyha is volt az ott megszálló vendégek részére. Ha valakit bővebben érdekel, akkor nézze meg a http://www.abetterstay.it/ oldalt. Évi a levelezést valami olasz nővel folytatta le, akivel otttartózkodásunk folyamán egyszer sem találkoztunk. Viszont a férjével(?), egy igazi angol, világjáró típusú fazonnal annál inkább.
A gyors lecucculásunk után irány maga a belváros. Séta, körforgalom, 20-as busz, A metróvonal, Vittore Emanuel (vagy mi) megálló. Innen séta a Kolosszeumig, azaz Róma egyik fő szimbólumáig.
Számomra máig érthetetlen, hogy az egykori nagy építmény miképpen pusztulhatott le ennyire. Az még meglepőbb, hogy részben a helyi lakosoknak köszönhető, hogy szinte teljesen széthordták az építményt. Az amúgy furamód jellemző volt az ottani hatalmas építményekre, hogy miután megépítették őket, azt követően hagyták őket a sorsukra, és nem törődtek azok karbantartásával sem. Ez amúgy a mai Rómára is elég jellemző.
A Kolosszeumba váltott jeggyel meglátogathattuk a Palatinuszt is, ami sajnos nem aktív fürdő volt, mint a budapesti megfelelője. Hatalmas épületek romjai között járkáltunk, melyek a régmúlt nagy gazdagságáról árulkodtak. Aki Rómában jár az feltétlenül nézze meg ezt a két helyszínt.
Sajnos a korai kelés miatt eléggé fáradtak voltunk, ezért viszonylag hamar visszaindultunk szálláshelyünkre. A visszaút során majdnem sikerült egy helyi lakosnak kizsebelnie, de szerencsére észen voltam, és megmaradtak értékeim. Ennek köszönhetően még nyűgösebb lett a napom, és ezt követően mindig elég ideges voltam, ha metrón kellett valahol átszállni vagy tömött szerelvényen utazni.
Megérkezésünk során sikeresen átaludtuk nyarálásunk egyetlen, néhány órás esőzését, majd megvacsoráztunk, és viszonylag korán újra lefeküdtünk, mert tudtuk, hogy a következő nap is hosszú és fárasztó lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése