Canon Powershot SX100 IS

Talán emlékeztek rá, amikor említettem, hogy a régi Canon Powershot A530-as típusú fényképezőgépünk bemondta az unalmast. Ezt olyan hosszú, fényképezés-mentes hónapok követték, hogy még én is hiányoltam a kattogtatást.

Mostanra sikerült olyan pénzügyi helyzetbe kerülni, hogy nekiláttunk fényképezőgépek keresésének. Elsőre az ebayt kezdtük el nézegetni, mivel onnan sok cuccot jóval olcsóbban be lehet szerezni, mint hazánkból. Nos, a fényképezőgép nem ilyen termék volt. Ezt követően Évi a vaterát vette célba, ahol sok használt gépet árultak meglehetősen kedvező áron. Sajnos a kinézett típusnál az eladó elég bunkón viselkedett az alkuként megajánlott ár után, ezért úgy döntöttünk, hogy máshol is körülnézünk. Évi végül egy Expressz hirdetés nyomán talált rá az optimális készülékre.

El kell mondanom, hogy nem vagyunk nagy fotósok, és nem vagyunk a fényképezés mániásai sem. Nem akartunk valamilyen hiperszuper gépet venni, de azért felállíttunk néhány alapelvet. Az ismeretségi körünkből több fényképezőgépet is volt lehetőségünk néhány kép erejéig kipróbálni és használni, aminek következtében úgy gondoltuk, hogy kitartunk a Canon Powershot márkanév mellett. Az ilyen típusú fényképezőgépekkel egész jó, éles képeket lehet csinálni, ritka a homályos kép, valamint nem túl drága. Valamint a Canon név szerintem még mindig egy jó garanciát jelent a minőségre.

Miután a géptípus nagyjából be volt lőve nem maradt más, minthogy más követelményeknek is megfeleljen. Fontos volt, hogy ne egyedi akkuja legyen, hanem AA típusú elemet lehessen bele tenni, vagy ilyen formátumú újratölthető aksit. Ezen túl még arra is figyeltünk, hogy ne legyen túl alacsony a megapixel és az optikai zoom jellemzők melletti szám. Így került a választásunk, az eredeti elképzelt ár harmadáért, egy megkímélt állapotú Canon Powershot SX100 IS modelre.

Kinézetre és fogásra egy kicsit bumszlibb, mint a korábbi fényképezőnk, valamint a menüje egy picit eltér. Eddig még csak néhány képet sikerült csinálnom vele, és ezért is tekintsetek el a részletes tesztről. Amúgy is tele van velük az internet. Akit pedig a műszaki jellemzők érdekelnek, az kattintson csak a linkre.

Eddig még csak néhány képet csináltam a készülékkel, hiszen tegnap kaptuk kézhez. Ha minden igaz, akkor ma lesz majd a nagyobb éles tesztje, hiszen ma a napot a gyermekkel fogom tölteni, és lehetőségem lesz majd sokat kattintgatni. Csak elemmel bírjam majd... ;)

Stephen King - A setét torony 5. rész - Callai farkasok

Az szinte szavakban leírhatatlan, hogy milyen jól sikerült a sorozat előző kötete. Vajh, igen, a Varázsló és üveg igencsak magasra tette a lécet. Innentől pedig erős kérdés, hogy a sorozat többi könyvének sikerül-e ezt megugrania.

Azt kell mondanom, hogy a Callai Farkasoknak majnem, ami jó, bár lehetne jobb is. Az üveg/kristály torony/palota elhagyása után hőseink tovább vándorolnak az úton, míg útjukba egy segítségre szoruló falu gazdáiba nem botlanak. Természetesen ez sem véletlen, a ka akarata és persze Calla Bryn Sturgis lakóié, akiknek elege van abból, hogy a "farkasok" begyűjtsék gyermekeik felét, majd idiótaként, megrontottként hozzák őket vissza.

Egyszerűen kíséreteties a párhuzam A hét mesterlövész című filmmel (ami A hét szamuráj amerikai feldolgozása), de ezt Stephen King a könyv végén be is vallja. Az, hogy sikerül-e Roland ka-tetjének a feladat a könyv végén kiderül és erről többet nem is írnék... ebben a blogbejegyzésben.

Viszont arról igen, hogy milyen új szálak kerülnek a képbe. Egyrészt a kis csapathoz új tag csatlakozik, egy másik Stephen King könyvből, sőt magának az írónak a neve is megemlítődik a könyvben, ami elég érdekes. Ezen kívül "belebotlanak" egy újabb üvegbe, a fekete 13-as gömbbe, ami további bonyodalmak forrása lesz.

Amit ebből a könyvből hiányoltam az a korábbi rész dinamizmusa és összefogottsága volt. Azt nem is említve, hogy rengeteg idegesítő tényező volt, amik miatt nem tudtam teljesen élvezni a könyvet. Ott voltak a megrontottak, Susannah ténykedése és legnagyobb problémája.

Mindenesetre ezek sem szegték kedvemet, hogy befejezzem a könyvsorozatot, ami hamarosan újabb kötettel fog bővülni, mégpedig a 4. és 5. könyv közötti időszakot leírván. Kíváncsian várom!

Panna cotta

Egyik munkatársam hozott valamelyik nap ilyen édességet, majd a receptje megosztása után itthon is megcsináltuk. Amilyen egyszerű elkészíteni olyan jó.

A receptje szerint 1 liter tejszínhez 100dkg cukorot keverünk, és addig melegítjük, amíg a cukor el nem olvad. Ezt követően vagy vaniliarúdból kikapart magokat adunk hozzá, vagy aromát, esetleg vaniliás cukrot. Az utóbbi esetben kevesebb kristálycukor kell a keverékbe.

Közben egy csomag zselatinporhoz öntünk 90ml vizet, és egy kicsit (5-10 percre) állni hagyjuk. Hozzákeverjük a még meleg tejszínes-vaniliás-cukros elegyet, és addig kavarjuk, amíg a zselatin fel nem olvad benne.

Ezt követően kis poharakba öntjük őket, majd nagyjából 4 óra hűtőben való állás után fogyaszthatjuk. Ehetjük magában, rakhatunk rá gyümölcsöket, lekvárt, szörpöt vagy akár egyéb öntetet is.

Árpádház

Amióta gyermekeink vannak nem nagyon vagyunk elkényeztetve az esti programok tekintetében. Nem csak arról van szó, hogy nem sok szabadidőt adnak az elnyújtott lefektetések miatt hanem arról, hogy az elmúlt időben nagyon kevésszer jutottunk el valami közös programra kettesben.

Nemrégiben apósom adott nekünk két színházjegy kupont a Budapesti Kamaraszínházba és mellé esti gyermekfelügyeleti igérvényt, amit most pénteken ki is használtunk. Évi kinézett egy számára szimpatikusnak tűnő előadást, az Árpádházat.

A két gyermeket lepasszoltuk apóséknak, majd egy kicsit továbbmentünk autóval, hogy a színházhoz közelebbi parkolóhelyet találjunk. Itt volt egy kis bosszankodás ugyanis a parkolóórákon nem nagyon van feltűntetve, hogy melyik időszakokban kell fizetni és ráadásul az arra járó közfelügyelet fenntartók sem voltak biztosak a kérdés megválaszolását illetően.

Mindenesetre gyorsan sikerült eljutnunk a színházig, beváltani az előre lefoglalt jegyeket (és sikerült üdülési csekkel fizetni!), majd várni az előadásra. Mialatt szétnéztünk megállapítottuk, hogy a környezet egy kicsit "érdekes". Érezhető volt a valamikori elegancia, vagy arra való törekvés, de inkább csak "kopottság" és lepusztultság maradt mára. A külsőségek és a kényelmetlen székek sem szegték kedvünket az előadás megtekintésétől.

A kicsi teremnek és a kicsi színpadnak megvolt a maga varázsa, mert a szereplőket szinte testközelben érezhettük és így nem annyira érződött a színházak amúgy nagyon "mű"-sége. A szereplők jelmezei sem próbálták majmolni a korabeliséget, inkább csak jelzésértékkel operált, ami - szerintem - nagyon jól sikerült.

A kezdés meglehetősen érdekes, de ugyanakkor nagyon ötletes volt, ahogy a két nő beszélt a padon, ahogy az egész művet magába záró keretes szerkezet is. A színészekkel sem volt probléma, sőt volt köztük néhány egészen kiemelkedő alakítás is. Az öszképen igazából csak a dialógusok rontottak. Nem mindenhol sikerült teljesen jóra, néhol túlzóan műnek hatottak, ahogy egy-két helyen a színészi játékban is volt néhány apróbb túljátszás. Rosszat már csak azért sem mondhatok, mert az egyes előadásokból befolyó bevételekből - vélhetően - nem keresik magukat halálra a szereplők.

Ami meglepő volt, az a néha előforduló agresszió, ami miatt 18 éven felülieknek volt ajánlva a darab. Volt néhány véres jelenet, ahogy a szexualitás elég intenzíven megjelent... méghozzá nemcsak meglepő mondatokkal és szóbeli kifejezésekkel, hanem testiséggel való, néhol zavarba ejtő ábrázolással is.

A két részre bontott történetre elmondható, hogy jó és elgondolkodtató, még akkor is, ha párbeszédek nem minden esetben tökéletesek. A ritkán előforduló humoros pillanatok igazából arra jók, hogy a feszült figyelmet egy kicsit oldják, és mi is tudjunk egy picit mocorogni a nem igazán kényelmes székeken.

Összefoglalva egész jó péntek esti szórakozásnak bizonyult az Árpádház című színpadi darab megtekintése. A közreműködőknek sikerült megfelelően tompítani az amúgy a színházi művekkel kapcsolatos, "mű"-séggel kapcsolatos viszolygásomon. Mindenképpen ajánlani tudom azok számára, akik a korhatár felett vannak.

Frissítés:

Azért sikerült úgy megírnom a fent olvasható bejegyzést, hogy még egy rövid ismertetőt sem adtam a darabról. Magyarországon játszódik, és Könyves Kálmán uralkodásával kezdődik. A befejezés nyitottsága miatt akár az is elmondható, hogy még napjainkban sem ért véget. Sőt a karakterek "jelmeze" ezt több, mint sugallja. A darabban a korabeli borzalmakon túl ráismerhetünk napjaink gonoszságára és züllöttségére is... Könyves Kálmán alakítása pedig valami szenzációs!

Villanyóra-ellenőrzés(ek)

A múlt héten jártak itt az ELMŰ megbízásából leolvasni a villanyóránkat. Persze nem volt itthon senki, ezért a szomszédasszony intézte a dolgot. Azért kedves ezektől a jó munkásemberektől, hogy előre nem értesítenek mikor jönnek.

Nem mintha lenne félnivalónk attól, hogy valami szabálytalant találnának. Eddig sem volt, eztán sem lesz semmilyen csalás. A félelem inkább abból ered, hogy jelentősen megcsappant irányukban a bizalom. Nem kell a villanyóra-blogig menni, mivel engem is ért már néhány megkeresés a villanyórás kálváriánk kapcsán, amikből sikerült leszűrni, hogy elég nagy disznóság lehet a háttérben.

Sajnos a félelmeink nem teljesen alaptalanok, amikor a "szakik" megközelítik villanyóránkat. Elvileg tudják, hogy mivel lehet tönkretenni úgy, hogy csalónak tűnjünk kenyeret adó cégük szemében. Elég csak leszedni a plombákat, majd "véletlenül" nem feltenni, esetleg rossz plombaszámot lejegyezni. Rengeteg apró trükkel tudnak kicseszni azzal, akivel csak akarnak. Talán még az is elég, hogy a kezüket végighúzzák a villanyóraburkolatán és közben karcolást ejtenek rajta. Lényeg, ami lényeg, hogy nagyon figyeljünk, esetlegesen fényképezőgéppel vagy kamerával rögzítsünk minden mozdulatot.

Nos, a múlt heti éves ellenőrzést követően sikerült megállapítani, amit mi már hónapok óta tudtudnk. Alacsonyabb lesz a számlánk, mint az átalány. Nincsen ebben semmi trükk, csupán annyi, hogy sikerült lecserélni az izzóink nagy részét ledes technológiára. Ez ugyan egyszeri beruházásra költségesnek tűnik, azonban időállósága miatt jó befektetés, és bőven behozza az árát.

Gondolom, hogy ott a központban nem tudták megemészteni az alacsonyabb fogyasztást és áramkommandósok helyett egy kevésbé radikális csapatot küldtek ki újabb ellenőrzésre. Mivel a múlt hétvégén nem voltunk itthon, ezért a fogyasztás az eltelt hét alatt még alacsonyabb volt, mint az új átalány szerinti.

A szakik beküldték Évit, hogy kapcsoljon ki mindent, mert ők ellenőrzik a megszakítót és a villanyórát. Ez bár szabálytalán eljárás (mivel elvileg nem lehet magukra hagyni a szerelőket a mérőeszközzel), de mégis így történt. A plombák és a burkolat levétele után a fickó csavarhúzóval belenyúlt az órába és valamit meghúzott. Jegyezzük meg, a dátum 2011. április 5. Ha valami történt a villanyórával, akkor erre a dátumra visszavezethető.

Lehet, hogy legközelebbi ELMŰ-s-áramos írásomban majd csinálok egy összefoglalót, amiben a tényeket és a tévhiteket fogom röviden összefoglalni. Az eltelt idő és a témában való mélyebb elmélyedést követően azért körvonalózódott pár dolog, amiket talán érdemes lenne megosztani... esetleg majd a villanyóra-bloggal is, ha már eddig olyan sok mindenben a segítségünkre volt.

Stephen King: Varázsló és üveg

Roland és ka-tetje éppen Blaine-ben az egysínű gyorsvonatban robog végcélja, Topeka városa felé. Hőseink pedig kétségbeesetten próbálnak neki olyan találós kérdést feltenni, amire a mindentudó intelligenciával bíró számítógép nem tudja a választ...

Mondanom sem kell, hogy emiatt igencsak idegesítő volt az előző könyv befejezése. Nem szeretem, ha a végén "lógva hagynak" és nem érzem, hogy nincs befejezve. Főleg, ha mint jelen esetben is, valóban nincs befejezve. Szóval a meglehetősen bosszantó előzmények után kíváncsian láttam neki a Varázsló és az üveg című könyvnek.

Nem meglepő módon sikerült túljárni a számítógép intelligenciáján és sikerült megállniuk a féktelennek tűnő rohanás végén. Topeka szellemvárosa gyakorlatilag Stephen King Végítélet című írásának és megfilmesítésének hangulatát tárta az olvasó, azaz elém. A város teljesen nem illett bele Roland világba, hiszen nem onnan származott, hanem a többiekéből. Ráadásul Susannah itt kapott egy új kerekesszéket, amely sokkal modernebb és jobban kezelhetőbb, mint a korábbi.

Útjukat tovább folytatják egy üvegtorony felé, mikor is Roland elérkezettnek látja az időt, hogy egy kicsit bővebben beszéljen a múltjáról a csapatának. Gyakorlatilag erről szól az egész könyv. És ez nagyon jó. Mivel egy remek hangulatú világban játszódó, igazán pompás történetről van szó. A vadnyugati világban igazi pisztolyhőst játszik a tizenéves éveinek közepén járó Roland, két társával Alainnel és Cuthberttel együtt. Az idősebb férfiakat megszégyenítő bölcsességüket erősen megzavarja Susan, akiből a harcos első és talán egyetlen szerelme.

Nem ez az egyetlen bonyodalom, ugyanis ennek a ka-tetnek meg kell küzdenie egy boszorkánnyal és a Nagy Koporsóvadászoknak nevezett csapattal is, hogy végső céljukat elérjék. Hogy ez miként és milyen veszteségek árán sikerül? A könyvből kiderül.

Sajnos szavaimmal nem tudom leírni, hogy a Varázsló és az üveg milyen jól sikerült, az azonban kétségtelen, hogy a Setét torony sorozat egyik legjobb darabja. Ebben a könyvben egyszer sem éreztem, hogy nyűgösebb vagy döcögősebb lenne az olvasás, valamint az időhúzást sem. Pedig ez egy tipikus időhúzás, ami nem viszi előre Roland aktuális ka-tetjének sorsának fonalát. Erre mondanák sokan, hogy ez bizony egy kitöltő rész. Azonban ez nagyon jó lett, és talán annak is érdemes lenne elolvasnia a kötetet, aki nincsen tisztában a sorozat korábbi részeivel.

A lényeg, hogy ennek a résznek az elolvasását feltétlenül ajánlom. (Mellesleg, aki olvassa a sorozatot nem hiszem, hogy akár egyetlen kötetet is kihagyna.)

Sós perec

Igazából ezt eddig még csak Évi csinálta, de jobb, ha felveszem ezt is a saját "recepttáramba". Most megjelölném az eredeti forrást is, lásd a linket. Ezek után pedig jöjjön a recept.

Hozzávalók:

1 kg liszt
5dl tej
5dkg élesztő

2 evőkanál cukor (Évi 4-et is bele szokott tenni)
1 evőkanál só
1,5dl étolaj

Megkenéshez:

1 tojás
3 evőkanál liszt
1 evőkanál só
Annyi víz, hogy a liszt és só keverékből folyós massza legyen

Az élesztőt a langyos tejben felfuttatom, a liszttel, 3 evőkanál cukorral, 1 evőkanál sóval és az étolajjal összegyúrom. Letakarva kicsit pihentetem, majd 32 darabra vágom. Egyenként perecet formálok belőle, és olajjal megkent tepsibe teszem. Tetejét egész tojással megkenem, és nagyon forró (villany sütőben 230 fok) teszem. Addig a 3 evőkanál lisztet és az 1 evőkanál sót annyi vízzel elkeverem, hogy folyós massza legyen. Ha a perec színesedni kezd, a tetejére csorgatom, és még pár percig viszateszem a sütőbe. Vigyázz, ne száradjon ki!

Kac kac kukac (Pickomino)

A Kac kac kukac egy zseniális partijáték. Talán nem is a zseniális rá a jó szó, mert csupán a maga egyszerűségével tarol, mint a jól kigondolt szabályrendszerével. Ez a társasjáték igazából bemelegítésnek vagy levezetésnek ideális, valamint esetlegesen hangulatjavítónak. Lássuk miről is van szó...

A http://www.boardgamegeek.com/ oldalon nincsen valami előkelő helyen, de ez nem is baj. Ha úgy gondoljuk, hogy megvesszük a játékot 3000Ft körüli áron, akkor talán csalódással nézünk - az amúgy is kicsi - dobozba, hogy csak 16 dominó és 8 dobókocka van benne a játékszabályon kívül. Ez egyszerűen vérlázítóan nagy szemtelenség... Valamelyik blogban olvastam is, hogy ezen játék megálmodója, a híres Reiner Kniza (ki sok-sok nagyszerű társasjáték kitalálója) igazából már minden apró ötlete után dobozos megrendelést kap a kiadóktól. Szemtelen egy lehúzás a dolog, ezért úgy döntöttünk, hogy Évivel csinálunk egy "print & play" verziót... Ahol igazából nem is volt nyomtatás, hanem Évi egyszerűen kivágta dekorgumiból a dominókat, majd megrajzolta rá a szükséges számokat és kukacokat, én pedig vettem néhány dobókockát. Így pár száz forintból lett egy remek kis tárasjátékunk, amiről csak egyetlen képet tudok beszúrni, de azt hiszem, hogy ez is bőven elég.

Most pedig néhány szó a szabályokról. A játékot 2-7 játékos játszhatja, aki már nagyjából 40-ig el tud számolni. Ugyanakkor 36-ig is bőven elégséges... :) Miután szám szerint növekedő sorrendben leraktuk a dominókat és kitaláltuk, hogy ki kezdi a dobásokat már el is lehet kezdeni a játékot.

Az első kockadobás után válasszunk a 8 dobókockából azokat az egyforma számokat tartalmazóakat, amelyek nekünk szimpatikusak (mondjuk három darab 5-öst, vagy négy darab négyes), majd dobjuk addig, amíg annyi nem lesz, hogy számunkra egy szimpatikus kukacdominót ki nem választhatunk középről. Két fontos lényeg van:

1. 5 pontot érő kukacot (vagy a mi esetünkben hatos dobást) valamelyik dobássorozatban ki kell dobnunk, vagy nem ér semmit a kidobott pontmennyiség, és nem vehetünk el egyetlen dominót sem.

2. Ugyanolyan számú kockákat már nem vehetünk ki a dobottak közül. Tehát, ha elvettük a 4-eseket és 2-eseket, akkor már csak 1, 3, 5, kukac (6) értékű kockákat vehetünk el.

Nem fogok senki sem untatni a részletes játékszabállyal, ezért akit érdekel a dolog az a http://www.gemklub.hu/jatek/470/kac_kac_kukac oldalon szerezheti be, vagy pedig az http://tarsasoznijo.blog.hu/2009/01/22/kac_kac_kukac oldalon olvashat róla bővebben.

Összefoglalva a Kac kac kukac egy remek "minijáték", amit minden korosztálynak bátran ajánlok. És nem csak azért, mert könnyen megtanulható, hanem azért is, mert van lehetőség benne, hogy a játékostársakkal genyózzunk...

Scott Pilgrim a világ ellen (Scott Pilgrim vs. the world)

Sajnos az utóbb években eléggé visszaszorultak a film és sorozatnézési lehetőségeim, ezért elég nagy lemaradásban vagyok, amit talán soha nem is fogok behozni.

A címben szereplő filmtől tartottam egy kicsit, mert igazából olyanok sztárolták, akik még a tinikorosztályhoz vannak közel és szeretik a gitárpengetős zenéket. Sajnos ezért majdnem azt gondoltam erről a mozgóképes alkotásról, hogy valamitinivígjáték szerűség. Nos, talán az is, de egész elviselhető... persze csak akkor, ha fogékony vagy a baromságokra. Mert baromságokból a Scott Pilgrim a világ ellen nagyon jól áll.

A címszereplő és egyben főszereplő srác, ha nem is a világ vesztese, de azért túl jól sem érzi magát. A búfelejtőnek megszerzett 17 éves ázsiai barátnőjéről már az elején sejthető, hogy nem lesz túl sokáig a srác kedvese. Így is lesz, a városban feltűnik AZ új lány, akiben hősünk rögtön szerelmes lesz. Az ázsia csajjal való elég harmonikus románcból inkább szenvedés lesz... Scott Pilgrim pedig megkapja keresztjét, a gonosz ex-ek ligáját.

Az első összecsapásnál elgurul a gyógyszer, és onnantól érezhetjük, hogy ez is egy képregényfilm, csak nem a megszokott, komolykodó hangvételben. A könnyedtsége miatt talán nem is érezzük gagyinak az egymás után következő, pörgő képsorokat, és feszengés nélkül tudjuk élvezni, mosollyal az arcunkon a történéseket.

A Scott Pilgrim a világ ellen szerintem nem egy jó film, de arra bőven elég jó, hogy kikapcsoljon egy jó másfél- vagy kétórára. Persze az idiotizmusra egy kicsit fogékonynak kell lenni.

Öncélú szpem

Mivel a múlt héten besz.rt a digitális fényképezőképünk, ezért az a minimum, hogy minden látogatómat az ebben a bejegyzében megosztott linkre való kattintásra buzdítsak. Bocs érte, de ez van. LINK

Néhány aktuális gondolat az ELMŰ-kapcsán

Délután szunyókálásom után megtekintettem a Google Readerem-et, amiben láttam, hogy a villanyóra blog megint hozott egy friss bejegyzést. Különösebb hozzáfűznivalóm nincsen az írásához, mert a Kossuth Rádióban lévő reggeli ELMŰ-s félóra bizonyára nagy mértékben javított az állami rádió EBITDA-ján. Az egyedüli furcsaság az egészben talán az, hogy áldozatot is hagytak megszólaltatni, aki meglehetősen összeszedetten beszélt.

Az tény, hogy vannak, akik tényleg lopni akarják és lopják az áramot, de nem kellene bűnösnek bélyegezni, akinek tönkrement a villanyórája. Aki bűnös az valóban megérdemli, hogy viselje a következményeit!

A riport kapcsán a legnagyobb fájdalmaim:

1. Härtlein Károly szerepe az egészben. Nem értem, hogy egy viszonylag szép pályafutást miért kell azzal tönkretenni, hogy saját magából bazári majmot csinálva rögtön bepucsít az ELMŰ által felkínált pénzre. Nem kizárt, hogy őt is megvezették. Legyen így vagy úgy nagyon sokan rontott a renoméján. Kiérdemelte, hogy ezek után majd csak HK-59-es droidként hivatkozzak rá. HK-47-et ugye mindenki ismeri?

2. Imrei Józsefné... Nem tudom, hogy igazságügyi szakértőként miért vállal szerepet egy ilyen beszélgetésben. Talán azért, mert a műsorban Norbertként szólítja Boross urat, és talán azért mert jó viszonyban vannak egymással. Ami miatt írom most ezt a bejegyzést azt csak saját magának köszönheti a hölgy, ugyanis a következőket íratta az AKontroll.hu-s konferencia kapcsán: "A rendezvényt követően Imrei Józsefné írásban közölte azon sérelmét a szervezőnél, miszerint a beszélgetésen elhangzott segítőkész előadásokat - köztük a sajátját is - számára ismeretlen blogíró jórészt elferdített értelemben tette közzé, amely ellen védekezni csak a további beszélgetésektől való távolmaradással lehet."

Ehhez a következőket tudnám hozzáfűzni:

a, A konferenciáról van hanganyagom, amit bármikor visszahallgathatok.

b, A közönség soraiból miért mondták az, hogy "őt küldte az ELMŰ" a konferenciára?

c, Miért rohant el olyan hirtelen, amikor érdemi kérdéseket kapott a Társadalmi Unió ügyvédjétől? (Az már csak másik kérdés, hogy miért viselkedett vele bunkón.)

d, Miért furcsálja, hogy egy saját vélemény jelenik meg egy blogírótól? Talán azért, mert más médiákban kontrollhatja, hogy mi jelenjen meg?

e, Az említett beszélgetésen valóban voltak segítőkész előadások, és az is tény, hogy neki is voltak segítőnek tűnő mondatai, de összességében olyan kép alakult ki, mintha a túloldalon lenne. Ez mostani rádióbeszélgetés is csak ezt támasztja alá.

f, Ismeretlen blogíró lennék? :)

g, A jövőben nyugodtan maradjon távol, ha akkor legközelebb a bizonyítékértű videót megtekinthetjük.

Szomorú vagyok, hogy egy elismert fizikus és egy újabb igazságügyi szakértő esett el a sötét oldalnak. De bizonyára van az a pénz, amire én is elcsábulnék...

Stephen King - A setét torony 3. rész - Puszta földek

Egyszerűen hihetetlen, amit Stephen King mester művel ezzel a sorozatával. Megmondom őszintén, hogy korábban nem nagyon voltam rajongói könyveinek (annak ellenére, hogy számosat elolvastam belőlük a múltban), de most egyszerűen le kell borulnom írói nagysága előtt.

Nem meglepő, de a Puszta földek története ott folytatódik, ahol A hármak elhivatása befejeződött. Roland két társát a harcossá vezető úton tereli, és meglepően jól. Annyira, hogy az első nagyobb ellenfelükkel, egy gépmedvével már ők végeznek. Rájönnek, hogy a Belső-világban most különösnek tűnő lény igazából egy őrző, ami a Setét toronyhoz vezető tizenkét sugár egyik végét vigyázta.

Ahogy hőseink haladnak a sugár mentén Rolandnak egyre nagyobb gondja akad a Jake-et illető paradoxonnal. Nem tudja elfogadni, hogy egyszerre élhet és halhat, hiszen mikor Jack Mortban volt, akkor sikerült megmentenie, így nem kerülhetett át az ő világába. A kisfiú is hasonló problémával küzd, ezért idővel átjárót keres a másik világba. A Roland vezette ka-tet hamarosan ki is egész Jake-el és később egy szőrmókussal.

Stephen King könyvsorozatának nagyszerűsége abban rejlik, hogy egyetlen regényfolyamban képes egymástól nagyon eltérő és valószínűtlen helyszíneket megjeleníteni. A Puszta földekben mikor Lud városában bolyonganak, akkor valahogy önkéntelenül is a Menekülés New Yorkból című film jut az eszembe, csak sokkal primitívebb emberekkel. Az őrült városban őrült dolgok történnek, mire ráakadnak egy új állomást jelentő vasútállomásra.

Az egyik legdurvább dolog, ahogy a karakterek formálódnak. Roland a kímeletlen gyilkológép és harcos kezd emberibbé válni. Miközben Susannah megtalálja igazi önmagát, Eddie is kezd egy picit megkomolyodni. Hármuk között elég erős kötelék alakul ki, érezhető, hogy olyanok mind egy család. És az egész még családisabbá válik a kisfiúval és a kutyával... izé, szőrmókussal.

Azt kell mondanom, ahogy haladok a regényfolyamban egyre zseniálisabb az egész. Tény, hogy ehhez szükséges Stephen King őrült személye és cselekménybonyolítása. Szerencsére a rettegést kiváltó műveihez képest ez sokkal jobban érthető és sokkal jobban szerethető is.

Az út (The road)

Vajon mi fog történni világunkkal, ha egyszer olyan sorscsapás következik be, aminek nyomán eltűnik az elektromosság a világunkból? Valami hasonlóra keresi a választ Az út című film, amely az azonos című könyv alapján készült.

Furcsa volt Viggo Mortensent egy kvázi hajléktalan szerepében bolyongani, de azt kell mondanom, hogy nagyon jól illeszkedett a komor, szürke és nyomasztó környezetbe. Mondjuk szerintem ez nem volt annyira nehéz, és talán bárki nagyon jól beleillett volna a környezetbe. Ugyanis a film szürke látványvilága és a sok kosz még Steven Segalra is olyan maszkot rakott volna, mely eltüntette volna ezer arcát. Persze ezzel egyáltalán nem a szereplők érdemeit szeretném kisebbíteni, mert ők végeredményben teljesen rendben voltak.

A történet szerint a világot valami nagyon súlyos csapás éri, ami miatt megszűnik az energiaellátás, majd hanyatlásnak indul minden. Sajnos több magyarázatot nem kapunk a miértékre, mert a film szempontjából nem ez a fontos. Az igazi katasztrófa csak később következik be...

A történet előrehaladtával néhány visszaemlékezésből láthatjuk a hanyatlást, a család széthullását. Elég szívszorító míg apa és fia együtt vándorolnak - általában a semmi közepén -, miközben szinte mindenhol csend és hullaszag. A világ tényleg olyan, hogy nem szabad bízni senkiben. Már csak azért sem, mert az élelmiszerkészletek annyira elapadtak, hogy néhányan emberevésre fanyalodtak.

Mint korábban említettem a film elég szívszorító, mert közben belegondulunk, hogy velünk mi lenne hasonló helyzetben. Mi mit csinálnánk? Meg tudnánk őrizni a végsőkig emberségünket vagy elállatosodnánk? Feladnánk a reménytelennek tűnő küzdelmet, vagy mennénk makacsul előre, hátha egyszer megoldódik minden? Az életben maradás elég sok borzalmat szül... A filmben lehet látni, hogy egyesek mennyire lealjasodnak és milyen ocsmányságokat hajtanak végre. (Csak zárójelben jegyzem meg, azért annak örülök, hogy nem valami zombis marhulás lett Az útból.)

Az út - szerintem - nem egy szerethető film, a megtekintéséhez erős gyomor kell, ezért sem merem mindenkinek ajánlani. Nem csak a néhány igazán véres és megrázó jelenet miatt, hanem egy lehetséges posztapokaliptikus jővő képe által okozott sokk miatt is.

Csak néhány kép

Nem vagyunk fényképész nagymesterek, de én most mégis néhány képet szeretnék megosztani.

Annamária éppen vicceskedik

Márton komolykodik

Márton is tud vicceskedni

Annamária maci formájú kötés villant köldöksérvműtétjét követően

Vacsorakészítők

Annamária elaludt a székemben

Isznak és kulturáltan szórakoznak

Anne McCaffrey - Pegazus nyergében

Évi rövid vaterázásának eredményeképpen kemény 300Ft körüli összegből sikerült beszerezni Anne McCaffrey - Pegazus nyergében című könyvét. A vékony kötetet úgy gondoltam, hogy hamar el fogom olvasni és nem fogok vele sokáig tökölni. Nem igazán így történt. Néhány hónapig eltartott, amire az utolsó lap végére értem.

A Pegazus nyergében egy három kötetből álló sorozat első része, amit 1973-ban írt meg Anne McCafrey. A wikipedia ide vonatkozó oldala alapján a második rész 1990-ben, a harmadik 2000-ben készült el. Én azt hiszem, hogy a folytatásokat már nem fogom elolvasni, még akkor sem, ha már azóta az írónő mögött tekintélyes pálya és elismert munkásság van.

A könyv eleje egész jól indult, a bevezetés elég hangulatosra sikerült, ami után elég bizakodó lettem. Sajnos a folytatás már elég nyögvenyelősen alakult. Nem hiszem, hogy a fordításban lett volt a probléma, mivel az egész írás szerkezete nagyon csapongó lett. Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha többször hangulati és alkotási válságban lett volna, de erőlködött, hogy befejezze ezt a könyvet.

A Tehetség sorozat első kötete nagyjából arról szólt, hogy néhány különleges képességgel megáldott személy tudományosan is ki tudta mutatni, hogy ők valóban mások és nem holmi sarlatánok. Miután sikerült létrehozni a saját központjukat, rájuk vonatkozó törvényeket elfogadtatni, de ez nem jelentette azt, hogy mindenki megbékélt volna velük. Mivel társadalmilag nem voltak mindenhol kívánatosak, ezért előfordult, hogy megpróbálták titkolni adottságukat.

A könyv gyakorlatilag az elfogadásról szóló harcról szól, de sajnálatos módon túlságosan csapongó. Vannak benne nagyon jó jelenetek, de ugyanakkor az őket összekötő habarcs nagyon hiányzik. A folytatások már elképzelhető, hogy jobbra sikerültek, de mint korábban is említettem valahogy nem érzek késztetést rájuk. Így is van még mit olvasnom...

Endhiran - Robot

A héten olvastam a http://www.index.hu/ oldalon egy oltás egy indiai filmmel kapcsolatban. Már a cím is elég kifejező volt: A filmtörténet legjobb akciófilmje. Mondani sem kell, hogy a beszúrt videón elég jól szórakoztam, ezért elhatároztam, hogy megnézem az egész filmet.

Inkább nem mondom, hogy milyen forrásból sikerült végül beszereznem az Endhiran-t, és azt sem, hogy mennyire ledöbentem, amikor láttam, hogy majdnem három órás. Már a kedvcsináló után lehetett látni, hogy nekem egyetlen percre sem kell komolyan vennem.

Azt kell mondanom, hogy ez nem az a teljesen fikázandó zs-kategória, sokkal több annál. Az első kilencven perc úgy el telt, hogy észre sem vettem. Nem volt unalmas és végig nagyon jókat lehetett szórakozni.

Az indiai nyelv elég furcsa volt, valamint az is, hogy néhol angolul beszéltek. Így azonban volt néhány nagyon vicces párbeszéd. (Külön köszönet az angol felirat mellékléséért, mert annak hiányában néhol bajban lettem volna a megértéssel.)

"- Come to the station."
"- To which station? Railway station, space station, play station..."

A poénok teljesen jókor jöttek és meglepő módon a táncbetétek is, amelyek az indiai filmek sajátját képezik. Rájöttem, hogy igazából ez nem is olyan egyedi, elég csak a mai magyar filmgyártás egyik legjobb filmvígjátékára a Valami Amerikára gondolni, ami tele van énekes részekkel. Számomra meglepő módon még ezeknél a részeknél sem éreztem késztetést, hogy beletekerjek.

A technikai megvalósítások egész jók voltak, amellett, hogy elég mulatságosak is. Érezhető, ha akarnának, akkor tudnának sokkal komolyabb akciófilmet is csinálni, mert technikailag egész jó szinten vannak. Kár, hogy ilyen magyar filmet nem látni.

A történetről pár mondat. Egy tudós 10 kemény évet szánt életéből, hogy létrehozza élete fő művét, a mesterséges intelligenciával is felvértezett robotot. Nem teljesen titkolt a szándék, hogy végül harcászati célra készült, de a tesztelési fázisban elég sok bonyodalom történik. A történetben aztán lesz minden: a saját képmására teremtő és istent játszó tudós, látványos küzdelmek, tanulási fázis, tűzből való mentés, szülés lebonyolítása, érzelmek megtanulása. Jó látni azt a naivitást, ami a jószándékú robotból árad, valamint később, az érzelmes és a pusztítóan szándékú teremtményt is. Itt valóban egy Steven Segallt meghazudtoló szinészmimikát kellett bevetni, mert különben nem lett volna "hiteles".

A főszereplők játékával sem volt sok gond. Igazából egyszemélyes színház volt, mert a tudóst és a robotot is ugyanaz a személy játszotta. Ha ő alakította volna a női főszereplőt és a bonyodalmakat kiváltó ellenséget, akkor az már sok lett volna.

A három óra játékidő elég sok volt, de nem nagyon benne üresjárat. Változatosság pedig annál inkább. Volt itt minden, amit csak el lehet képzelni. A Mátrix 2 híres autópályás akciójelentét megrengető esemény, a Transformers filmekből vett átalakulások, "klónok", valamint még egy kikancsintás is az első Terminátor filmre.

Ezek mellett persze nem maradhatott ki a románc, a móka, a kacagás, a vallás(!) és a tánc. A hangulatot remekül megalapozták a bugyuta párbeszédek sokaságai, a b-zs filmek főellenségeinek nézései és a vicces akciójelenetek.

Igazából lehetett volna rövidebbre vágni, és egy picivel feszítettebb a történet, de így is minden percét élveztem. Csak ajánlani tudom, szigorúan eredeti (indiai) nyelven. :) Azt hiszem, hogy ideje lesz majd újabb indiai filmeket keresnem a világháló.n..

XXXI

Előző bejegyzésem akár folytatása is lehetne, vagy akár abba is írhattam volna, de azt hiszem, hogy egy újabb év eltelte megér egy újabb bejegyzést.

Tegnap töltöttem be 31. életévemet, és el kell mondanom, hogy qrva öregnek érzem magamat. Örültem volna, ha egy picit több embernek jut eszébe, hogy születésnapom van, de így sem panaszkodhatom. Akik valamilyen szinten fontosnak tartanak és nem felejtették el, azok felköszöntöttek. Remélem, hogy én sem felejtem el az ő hasonló ünnepüket.

A tegnapi nap nem igazán volt ünnepszerű. Évi pakolászott, a gyermekek mászkáltak, én meg punnyadtam. Nem mondom, hogy nem esett rosszul. Délután csináltam panna cottát, majd gofrit.

Születésnapomra kaptam kicsi családomtól egy doboz különleges csokit, amit azóta majdnem sikerült teljesen bezabálnom. Ezen kívül semmi ünnepelnivalót nem éreztem.

A gyermekek mellett nem nagyon lehet semmit sem csinálni. Elmászkálni amúgy sem szeretek itthonról, mert örülök, amikor nem kell kimozdulni. Viszont az itthon lévő káosz igazán idegesít.

A múlt héten vasárnap úgy jöttünk haza Annamária-műtétes hétvégéjéről, hogy a nappaliban 10 négyzetcenti szabad helyett sem lehetett találni a földön. Ruha és játékdarabok voltak szerteszét, amelyek mellett ceruzák, ecsetek és zsírkréták voltak szétszórva a földön. Nem is beszélve azokról a papírdarabokról, amik Annamária ollóval való vágásának köszönhetően hevertek szanaszéjjel. És persze ne feledkezzünk meg az asztaluk alatt maradt ételdarabokról sem. Ekkor elhatároztam, hogy kerek egy hétig nem vagyok hajlandó rendet rakni a nappaliban. Főleg, hogy azon a héten végig felpakoltam minden este a földről, amikor hazajöttem munkából.

Évi egész héten takarított, végig ment az összes szobán, amiknek van is látszatja, de a nappalihoz nem nyúlt. Itt nem lett jobb a helyzet. És sajnos az én hülyeségemnek megint ő itta meg a levét...

Ugyanis, ha a héten valamelyik nap felpakoltam volna a földről, akkor most nem lépett volna rá valamilyen játékra, és nem mehetett volna ki a bokája. Remélem, hogy csak ilyen apróság történt vele, mert biztos, ami biztos alapon elment dokihoz, aki talán majd megmondja, hogy mi lett...

Én mindenesetre tartom magam az elhatározásomhoz, és este hatig nem szándékozom hozzányúlni a nappalihoz. Remélem, hogy én nem fogok ráfázni... A héten mondjuk nekem is majdnem kiment a bokám. Egyszer kosarazás közben, egy másik alkalommal pedig itthon, amikor figyelmetlenül ráléptem valamire. Ezek ruha alatt és mellett megbújó fakockák sajnos elég veszélyesek...

Éves tervek és panaszáradat

A héten olvastam, hogy az egyik angol nyelvet használó, fantasy könyvekről író blogger milyen tervekkel vágott neki ennek az évnek. Nem kevesebb, mint 60 könyvet szeretne idék kiolvasni, ami - szerintem - elég durva szám. Főleg, hogy a fantasy könyvek manapság lapszámra a hagyományos könyvek két- vagy háromszorosát teszik ki.

Nekem ennél kisebbek az elvárásaim saját magammal szemben. Könyvek terén legalábbis. A havi 1, maximum két könyv kiolvasása eleve szép teljesítmény lehet részemről, ha főleg utazás során tudok olvasni. Szeretek olvasni, csak elég sok körülmény van, ami nem mindig teszi ezt lehetővé. Pl. napközben többször próbáltam itthon olvasni könyvet, de ilyenkor általában megjelenik másfél év felé haladó Márton fiam, és kiveszi a kezemből.

Könyvek terén idén szeretném elolvasni a Stephen King Setét torony című sorozatának maradék köteteit. Jelenleg a 4. könyvet olvasom, és ebből már nincsen sok hátra. Ezzel párhuzamosan Anne McCaffrey-től olvasom a Pegazus nyergében című sci-fi regényt. Elég nyögvenyelősen megy, mert számomra elég csapongó az írás. Ezen kívül felmerült még bennem, hogy újraolvasnám George R. R. Martin Jég és Tűz dala sorozatának meglévő könyveit, ha már ídén úgyis jön a sorozat. Ha az SK könyveket befejeztem, akkor esélyt látok az Idő kereke sorozatra is. Bár a polcom itt vár rám még néhány olvasatlan vaskos kötetet Steven Eriksontól is. Nem is beszélve arról, hogy a tavaly előtti nyereményhalomból is van még könyv, amit nem olvastam el. Hirtelen nem is tudom, hogy melyik könyvhöz kapjak inkább.

Fordítások terén idén sem számítok túl sok változásra. Nem hiszem, hogy jönne bármilyen hivatalos meló is, mert egyre jobban elmélyült a válság. A korábbi nagy lokalizálók (EA, CD Projekt, SevenM) nagyon visszaszorították a magyar megjelenéseket. Nem hivatalos munkák terén viszont lenne mit csinálni. A szinte soha be nem fejeződ Baldur's Gate 2 lehet, hogy idén sem fog befejeződni. Részben azért, mert én menet közben jelentkeztem a Sacred 2: Ice & Blood fordítására, ahol még nagyjából 6400 lefordítatlan MS Excel cella vár rám. Közel 200 oldal MS Wordben. Az már csak külön adalék, hogy tegnap toldottam a nyelvi állományhoz még 5 "könyvet", amik nagyjából 5-10 oldallal növelték a teljes szövegmennyiséget. Ezen túl még lenne egy titkos projektem is, amit még el sem kezdtem, pedig nagyon szeretném.

Filmek területén idén már hármat láttam, ami havi szinten elég jó átlag, ha az elmúlt évet veszem figyelembe. Sok mindent szeretnék megnézni, de a gyermekek mellett elég nehéz, főleg, ha este 10-ig nem képesek elaludni. Ez eléggé beszorítja a lehetőségeket. Nagyjából hasonló nehézség van a sorozatoknál is. Nézni való szintén lenne, de ezeket szinte esélytelen megnézni. Valamint nehéz összeegyeztetni néhány sorozatot Évi lelkivilágával. A gyermekek előtt pedig nyilván nem fogok olyant nézni, ami erőszakos, vagy nem nekik való.

A játékok esetében szintén zéró az esély, hogy "komolyabb" időt igénylőnek kezdjek neki. Pedig szeretnék valami jó szerepjátékot játszani, de az este 9-től reggel fél8ig behatárolható időintervallumban valamikor aludni is kell.

A napi élet így sem könnyű. Munkahelyemen munka - szerencsére - van, fizetés lehet, hogy majd kevesebb lesz. Évi majd szeretne magának új munkahelyet találni, ami szintén nem lesz egyszerű. Emellett a két gyermek bölcsödei/óvodai elhelyezését is meg kell oldani. Mellette még itt van az ez idegesítő ELMŰ szarság is. Nem igaz, hogy eddig még egy szerv sem tudta őket rendesen megregulázni a visszaéléseik miatt. Lehet mindenki zsebét kitömik pénzzel. Van miből, mivel a kamu-kötbérezéseik remek bevételforrást jelentenek.

Célom, hogy idén aktívabb sportoljak. Sajnos a korábbi kosárcsapat szétszaladt, én meg nem kerestem idáig újabbat. A héten azonban már voltam egy edzésen, és úgy tűnik, hogy még nagyon vissza kell rázódnom. Hiába olyan, mint a biciklizés, de elég sokat hibáztam...

Aztán ezen felül vannak egyéb elképzelések is. Idén lehet, hogy jó lenne valahová elmenni nyaralni, de nem tudom, hogy jut-e majd erre anyagi fedezet, illetve idő. Sokkal fontosabb, hogy a lakás hitelt tudjuk törleszteni... Azonban még így is szerencsésnek mondhatom magunkat, mert ha van internet, ahol panaszkodni tudok, akkor mégsem olyan rossz.

Törvénytisztelő polgár (Law abiding citizen)

Ritkán érnek filmmel kapcsolatban ekkora meglepetések, mint a Törvénytisztelő polgár esetében. Alig tudtam valamit a filmről, de miután két kollégám is ajánlotta, valamint miután jöttek a dvd lemezzel, hogy nézzem is meg, nem volt mit tenni.

Alapvetően nem rajongok a Gerald Butleres filmekért, amit főleg a 300-nak tudhatok be. A túldícsért, spártaiakról szóló mese számomra több volt, mint idegesítő, ezért mikor meghallom a fickó nevét valami más film kapcsán, akkor az az alkotás eleve hátrányból indul.

Az első néhány perc után kezdett úgy tűnni, hogy nekem van igazam és nem lesz valami jó, amit nézek, aztán szerencsére nem adtam fel. Elég gyorsan változott a véleményem, amely szinte kaméleonhoz hasonlóan "változtatta folyamatosan a színét".

Először úgy tűnt, hogy valami egyszerű családot legyilkolós bosszúálló film lesz, majd látva Butler barátom ábrázatát, ezt rögtön el is vetettem. A magatehetetlen keserű embert láttam magam előtt, aki semmire nem lesz képes. Az ügyvéd megjelenése után a következő gondolatom az volt, hogy ez bizony valami ügyvédes-tárgyalós baromság lesz, ahol végül lyukat beszélnek majd a hasamba. Majd beindultak a dolgok, méghozzá elég brutális módon, és az is kiderül, hogy a benyomásaimmal kapcsolatban igazam is volt és nem is.

Ha valaki túllendül a felszabadalós részen, akkor onnantól már ne adja fel. Onnantól már kevesebb lesz a borzalom, több az akció és majd azt vesszük észre, hogy vége van a filmnek.

A törvénytisztelő polgár nem egy kiemelkedő film, de nagyon kellemes meglepetést nyújt. Érdemes megnézni.

Annamária köldöksérv műtétje

Ez a vasárnap reggel úgy indult, hogy hajnali fél hatkor azt mondta a telefon ébresztője, hogy bizony fel kellene kelni, mert el fogunk késni. Szüleimnél aludtunk péntek és szombat este, ha már Balassagyarmatra kellett mennünk. Onnan csak közelebb van, mint Budapestről.

Nagyjából 1 óra autóutat követően megérkeztünk negyed 8 magasságában a kórházba. Előzetesen kétséges volt, hogy Annamáriát megműtik-e, ugyanis egy kicsit köhögött. Aztán kiderült, hogy más gyermek is köhög és azon más gyerekek is meg lesznek műtve, Annamáriával együtt.

Az egészben az egyik legrosszabb az volt, hogy nem kaphatott enni, csupán csak inni (kizárólag vizet). Azt mondták, hogy utána is elvileg csak pépeset ehet, ezért el kellett menni boltba, hogy legyen elég joghurtja, valamint Mártonnak is reggeli.

Eredetileg arról volt szó, hogy fél nyolc körül megnézik Annamáriát, 9 óra körül 10 percet műtik, majd utána az altatásból felébresztik, majd visszaalszik magától. A legvégén pedig délután 4 óra körül jövünk haza.

Mint minden, ez is csúszott, csak valamikor fél 12 körül jutott Annamária a műtőbe. Majd felébredt az altatásból, de már nem igazán aludt vissza. Ébren volt, egy kicsit járkált, néha rajzolt.

Miközben Évi a nagy lányunkkal volt, én közben Márton próbáltam volna igazgatni a folyosón, egy rövid boltjárás után. Szegény gyermek elég sok mindent szeretett volna csinálni, és én csak reménykedhetem benne, hogy közben valamit tanítottam is neki. Nagy nehezen még 1 óra alvást sikerült nála elintéznem. Pont, amikor Annamáriát műtötték.

Valamikor fél négy és négy között végül hazaengedtek. Az anyagcsere-teszthez egy kis pisit kellett neki produkálni, ami szerencsésen megvolt. Azóta itthon már nagy kimenetet is produkált. Egész jól van, bár mintha egy picit panaszkodott volna, hogy fáj a hasa.

Remélem, hogy hamar túl lesz rajta, és nyugodtabban, bátrabban rohangálhat majd.

Még egy poén a végére... Annamária itthon azt méltóztatott mondani Évinek, hogy "Jól van akkor, de ne nyávogjál itt nekem."

A kis rémek

Ha már ennyire lendületben vagyok, akkor még gyorsan elkészítek egy "a-képek-a-lényeg" típusú bejegyzést is.

A történet arról szól, hogy Évi éppen valamiért nem volt a közelben és vigyáztam egyedül a gyermekekre. Mivel már "elég nagyok", ezért nyugodtan kimentem a konyhába valami kaját csinálni, és amikor először volt egy kis sírás-rívás a nappaliból. Kimentem és azt láttam, hogy festéknek a vizét kiöntötték. Kaptak új vízet, én pedig visszamentem a konyhába. Ezt követően eltelt 3-5 perc, majd Márton megjelent a konyhában. A következő kép fogadott, ami egyedül Annamária munkásságát dícséri.

Nem hasonlít Darth Maulra? :) Pedig még nem is láttak egy Star Wars filmet sem.

Egy kis tortasütés pótlás

Itthon még nem sikerült igazi tortás módon megünnepelnünk Annamária születésnapját. Ugyan megkapta már korábban az ajándékát, de nem volt itthon külön tortája és persze nem volt gyertya sem, amit el lehetett volna fújni.

Mivel a korábbi próbálkozásaim felsültek a különböző csokis tortákkal, ezért most megint a gesztenyés, de formázott típushoz nyúltam vissza. A http://kiprobaltrecik.extra.hu/tortak.htm#gtorta oldalon találtam is egy jó kis gesztenyetorta receptet (van több is), amit rögtön meg is valósítottunk egy kis módosítással. Pl. a legtetejére nem felvert tejszínt tettünk, hanem marcipánt, és nem kör alakú formában sütöttünk.

A tészta: 6 tojás, 6 evőkanál liszt, 6 evőkanál (por)cukor, 2 evőkanál kakaóport, 1dl olaj, fél csomag sütőpor. Én itt felvertem a tojások fehérjét habbá, majd hozzaadtam a cukrot, a 6 tojássárgáját, a kakaóport és az olajat. Ezt követően óvatosan belekevertem a sütőport és a lisztet. Az egészet beraktam egy nagy kivajazott-lisztezett tepsibe (és nem kerek tortaformába), majd előmelegített sütőben, légkeverés mellett, nagyjából 20 percig 200 fokon sütöttem.

A krém: 20 dkg margarin (én vajat használtam), 2 csomag gesztenyemassza (2x25dkg) 15 dkg cukor, fél rumaroma, 1 vaniliás pudingpor, 3dl tej. A vajjal a cukorral kikevertem, majd hozzaadtam a gesztenyemasszákat és a rumaromát. Itt jegyezném meg, hogy legközelebb inkább majd rumot használnék, mert ezeknek az aromáknak elég Technokol ragasztó szaguk van... A 3dl tejet a pudingporral és két kanál cukorral elkészítettem, majd amikor kihült a vajas gesztenyéhez kevertem.

Évi ekkor kifaragott egy hóember formát a nagy tésztából és az egészet megkente ezzel a krémmel. Ezt követően pedig marcipánt nyújtott, és azzal borította be az egész tortát. A végeredményt pedig itt láthatjátok.

Valamint két képet a gyermekekről a tortával mert aranyosak.

Sárkányvár

Ha valaha is volt olyan modernkori társasjáték, amelynek a megvételét legjobban megbántam, akkor ez lenne az. Karácsony környékén véletlen akadtam rá a Sárkányvár dobozára Annamáriával, miközben pakolásztam. Neki még tetszett, tehát lehet, hogy pár év múlva egy kicsit majd játszani is akar vele.

Ehhez a játékhoz tartozik, hogy egy november 1-ét megelőző napon, a zárás előtt az utolsó percekbe rohantunk be a budaőrsi Tescoba, hogy vegyünk valami társasjátékot társas szórakozásnak. Ez lett. Nekem tetszett a témája, de Évinek még lehet, hogy az sem. Nem szokta megmondani.

Az első néhány tapogadózó játék után közösen rájöttünk, hogy az amúgy nem túl minőségi játékelemekkel nem is annyira szórakoztató a játék, sőt még unalmas is.

Miután kiválasztottuk a karakterünket, bábunkat és kezdőelemet kezdődhet a játék. Kockadobás segítségével haladunk a külső körön, ami egy falut jelképez, ahol be lehet szerezni a későbbi kalandhoz minden szükséges felszerelést. A véletlenszerű kockadobások után előfordulhat, hogy az első kört úgy tesszük meg, hogy nem vagyunk elég felkészültek és felszereltek. Ilyenkor lehetőség nyílna újabb körre vagy körökre, de ez óriási nagy pazarlás lenne, mivel vetélytársaink már javában a barlangban kalandoznak.

A második kör ugyanis már a szörnnyekkel való harcról és kincsek megszerzéséről szól. A középre lefektetett lapocskák felszedéséhez kaptunk egy remek kis tapadókorongos eszközt. Az ezzel való játékot Annamária egy darabig élvezte, valamint az utána való kamu kockadobásokat is.

Az egyik lapkáról szabadon mehetünk a szomszédosra, ha annak felfedése után nem ütközünk legyőzhetetlen akadályba. Lehet ott omlás, szörny, vagy méreglövedékes csapda. A szörnyek elleni harc kockadobással történik, mint például a régi Kaland-Játék-Kockázat könyvekben. Ez persze nem jön be mindenkinek és a túl rossz szerencse faktor miatt sokan meg is utálhatják.

Az utolsó mezőn kell elrejteni a szinte legyőzhetetlen sárkányt, valamint a győzelmet érő jogart.

A játékkal 2-7 fő játszhat, és elvileg 8 éves kortól ajánlják. Szerintem nagyjából az lehet az optimális életkor a játékhoz.

A lényeg, hogy igazából senkinek sem ajánlom, legyen bármilyen akciós is boltban, vagy Vaterán. Megjegyzem, hogy komolyabb társasjátékboltban már nem is kapható. (A képeket a http://boardgamegeek.com oldalról vettem.)

Kéjjel-nappal (Knight and day)

Eredetileg nem is akartam külön bejegyzést szánni ennek a filmnek, de most mégis megteszem. Előzetesen nem számítottam valami sokra, ezért sikerült nagyon kellemesen csalódnom és szórakoznom.

A filmhez adva volt Tom Cruise és Cameron Diaz, akikről el lehetett mondani, hogy szörnyen megöregedtek, és ami még további vicc, hogy a főszereplő páros férfi tagja bizonyos jelenetekben fiatalabbnak tűnt.

Előljáróban annyit mondanék el, hogy a lényeg, hogy ne vegyünk semmit sem komolyan. Hőseink nagyon gyorsan szelik a távolságokat, és szinte teleportálva kerülnek az egyik helyről a másikra. Ez persze nem feltétlenül rossz, ha nem vagyunk maximalisták. Erre különben szükség is van, mert ennek köszönehetően elég feszített a tempó, nincsen szinte egy rövid üresjárat sem. Végig megy az akció, végig történik valami, nincsen sok felesleges okoskodás. Sok bumm és minimális szerelem.

A történet szerint June Havens (Cameron Diaz) éppen testvére esküvőjére készül visszautazni, amikor belebotlik Roy Millerbe (Tom Cruise), aki történetesen üldözött titkosügynök. Miután sikeresen túlélnek egy viccesen-zűrös repülőutat, az egyszerű nő is céltáblává válik. Egymást követik a képtelennél képtelenebb akciójelenetek, és pörög - a gyakran logikátlan és képtelen - akciójelenetek sokasága. Szerencsére ez mind szórakoztató módon, és egyáltalán nincs kedvem kikapcsolni a dvd-lejátszót, hanem vigyorral az arcomon már azt veszem észre, hogy véget is ért az egész.

Azt hiszem, hogy ezzel kellően sikerült Tom Cruise-nak megalapozni, hogy legyen egy újabb Mission Imposible rész, és hogy az legalább valami sikert könyvelhessen el a jegypénztáraknál.

2010 - Nem a töltők éve

Sokan készítenek év végi összefoglalásokat vagy év végi listákat, de én most nem ezt teszem. Nem is akarok hosszan írni, mert valahogy nem nagyon van rá időm és energiám. Részben ez a bejegyzés annak is szól, hogy legyen egy kis mozgás vagy új bejegyzés a blogon, részben pedig mert eszembe jutott a téma és nem akarom elfelejteni.

A lényeg, hogy 2010 nem a töltők éve volt. Kezdődött ott, hogy a PDA-m autós töltőjének szakadt el a madzagja, majd a hálózati töltő egyik műanyag részében tört el valami. Szerencsére ez még nem gátol meg abban, hogy ne lehessen tölteni a kütyüt, de azért nem árt figyelni.

Aztán a laptop töltőjének zsínórja szakadt el a laptopba való csatlakozáshoz közel, amit házilag még meg tudtam bütykölni, hogy töltse is az aksit vagy adjon áramot a laptopnak. Aztán most, a karácsony utánt követő napokban egyszercsak nem töltötte tovább az aksit. Ugyan még van benne valamennyi energia, de egyszerűen nem töltődik. Remek... most úgy tűnik, hogy vehetek egy aksit + egy töltőt. Talán ebay-en keresztül, szállítással a kettő kijönne 20e pénzből, de most erre nekem nincsen külön tartalékom. Az a vicces vagy inkább szomorú, hogy Magyarországon ezt nagyjából a duplájáért lehet beszerezni.

Ehhez pluszban még jön, hogy a melóhelyemen az egyik kolléga elkérte a céges laptopom töltőjét, amikor nem voltam itt, és persze az is tönkrement. Kaptam helyette valami régi bumszlit...

Szóval 2010 nem a töltők éve volt.

Keltis, a kártyajáték

Blogírásnál is örökérvényű az "Ember tervez..." kezdetű egymondatos. Számtalanszor felmerült bennem a hajlandóság, hogy írjak többnél több bejegyzést, lehetőleg minél több témáról, és nem csak búsuló juhászként az ELMŰ-helyzetről.

A társasjátékok esetében egy picit bizonytalan voltam, hogy melyikkel is folytassam valójában. Sajnálatos módon az előbb említett cég is elég sokat tehet arról, hogy az utóbbi időben egyiket sem nagyon vettük elő, bármennyire is szerettem volna. Ezért most arról írok, amit legutóbb, még valamikor ősszel játszottunk.

A Keltis kártyajáték verziójára az egyik munkatársam beszélt rá, mivel viszonylag olcsó (1500-2000), viszonylag egyszerű, de ugyanakkor jó szórakozást nyújt, és megvan benne az az érzés, hogy akkor "most még egy visszavágót akarok". A Reiner Kniza nevű nagyon híres társasjáték-tervező úriember gyakorlatilag visszatért egy régebbi játék gyökereihez, ugyanis igazából jelen esetben egy felturbózott Lost Cities, azaz Elveszett városok klónról van szó. Ezt csak később sikerült megtudnom, valamint ezt a játékot még csak a világhálón keresztül sikerült kipróbálnom. Eme remek Arcoskönyvön is játszható alkotás azonban nekem már túl egyszerű a Keltis kártyajáték után.

Sokan azt mondják a Keltis esetében Knizát a játékgyártó cég azzal kereste meg, hogy készítsen egy olyan játékot, amibe sok zöld szín kell. Erre a tervező sem volt rest, és azonnal felturbózta a Lost citiest. A dobozos változat nem tudom, hogy még miben tér el a kártyás verziótól, azt leszámítva, hogy a kártyákon túl más elemek is vannak a játékban. Ezek bizonyára valamilyen módon színesitik stratégiát és a végcélt. Én úgy gondoltam, hogy kártyajáték verzió optimális és tökéletes választás lesz. Szerencsére ez így is történt.

A kis dobozban két franciakártya pakli mennyiségű lapot (2x55), valamint egy játékszabályt lehet megtalálni. Én ehhez még pluszba betettem a legnagyobb társasjáték oldalon található rövid pontkövető kártyákból 4-et.

A játékszabály nagyon egyszerű. Minden játékos 8 lapot húz a kezébe, amiből egyet mindig az asztalra kell tennie. Vagy eldobja középre, amit majd később ő vagy egy másik játékos felhúzhat, vagy pedig saját sort épít. A sorok esetében mindegy, hogy 0-10-ig vagy 10-o-ig tart egy sor, a lényeg, hogy vagy ugyanolyan számú, vagy a sorba illeszkedően növekvő vagy csökkenő írányú sor jöjjön vele létre. A játékban ott van a csavar, hogy a 0, 1, 2, 8, 9 és 10-es kártyákból csak 1-1 darab található az adott színhez, míg a többiből kettő.

A játékba apróbb bonyolultságot hoz a 9db (1-9-ig számozott) narancssárga színű, kívánságkő lap. Ezeket akkor kaphatjuk meg, ha a 0-10-ig számozott, úgynevezett pontkártyákat párban egy bármilyen színű, de a szürkével megegyező számú lappal teszünk le. A kívánságkő kártyákkal sok pont szerezhető, és ezekből lehetőleg minél többet kell gyűjteni, mert abban az esetben is kaphatunk büntetést, ha nincs belőle egy sem az asztal felénk eső részén.

A zöld kártyákon lévő "színes" szimbólumos soroknál eldönthetjük, hogy akarunk-e az adott színből sort vagy sem. Ha akarunk és nem elég hosszú, akkor büntetőpontokat kapunk, ha nem rakunk egyet sem, akkor nincs büntetés, azonban, ha 4 vagy több lap van az adott sorban, akkor máris pozitív az adott sor a végelszámolásnál.

A szürke lapok ezen felül Jokerként is funkcionálnak, mert bármilyen sorba beépíthetőek, és ebben az esetben még +1 pontot is jelentenek a végelszámolásban.

Lehet, hogy elsőre bonyolultnak tűnik a játék, de igazából egy társas-pasziánsz szerűségről van szó, ahol figyelni kell, hogy az ellenfeleink milyen sorokat építenek. Ha erről megfeledkezünk, vagy nem vagyunk elég figyelmesek, akkor az vesztünket okozhatja.

A 2-4 játékos számára készült Keltis kártyajáték akkor ér véget, ha 5 színes sor végére úgynevezett lezárókő került, vagy ha elfogyott a húzópakli. A lezáróköveket bármikor és bárhová le lehett rakni, de fontos, hogy ezt követően az adott színhez már nem lehet tovább építkezni.

A játék nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Mint említettem az egyes partik viszonylag rövidek és ezért elég mindig van esély egy visszavágóra. A kis doboz miatt ez a verzió könnyen szállítható, mégis remek szórakoztatást tud nyújtani. Az ára pedig bőven megéri. (A képeket a http://www.boardgamegeek.com/ oldalról vettem)

Stephen King - A setét torony 2. rész - A hármak elhivatása

Stephen King nem szórakozik és nagyon durván vág bele A setét torony 2. könyvébe, ahogy egyben Roland harcos kezébe is. A hármak elhívatása elején a homárszörnyek nemcsak néhány ujjától fosztják meg, hanem halálosnak tűnő mérget is juttatnak a szervezetébe...

Roland még eléggé hatása alatt volt a Walterral való találkozásnak. A feketébe öltözött ember végső beszélgetésük során jósolt neki cigánykártyákból, és ezen könyvben ezen jóslat egy részének beteljesülését követhetjük végig. A jövendölés nem tartalmazta a homárszörnyekkel való találkozást és ennek káros következményeit. A harcos szinte félig béna lett, mivel elveszítette jobb kezének két ujját is. Innentől nem fog két kézzel lövöldözni.

Elsőnek a Fogolyt hozza át saját világába. Meglepő módon Eddie nagyon könnyen alkalmazkodik az elmozdult világ adta új lehetőségekhez. Azonban a második áthozott személy, (O)Detta Walker beilleszkedése nem megy ilyen könnyen. Az "árnyak hölgye" fedőnevű nő kettős tudattal rendelkezik, amelyikből az egyik nem túl elviselhető. Ez pedig még nagyobb veszélyt jelent az amúgy haldokló Rolandra nézve. A harmadik személy áthívása azonban további problémákat vet fel...

Egyszerűen nagyon durva, amit Stephen King művel! Nem tudja meghazudtolni horrorírói énjét sem, mert mindig épít be olyan elemet, ami - valamilyen mértékben - elborzasztja az olvasót. Elborult elméjének papírra vetett gondolatait nem nehéz követni, és megfogalmazásai (valamint a magyar fordítás) is nagyon gördülékennyé teszik az olvasást. Élvezet egymás után falni a lapokat, bár nekem a második személy elhívásának körülményei egy kicsit idegesítőek voltak.

Meglehetősen abszurdnak tűnik, ahogy tengerparton halad az egyre növekvő csapat és menet közben újabb ajtókra lelnek. A sötétség egyre mélyül Roland állapotának rosszabbra fordulásával és eközben még a homárszörnyek nyújtotta élelmiszerforrás egyhangúsága is kicsit eltorzítja őket. Olvasás közben úgy érezhetjük, hogy valóban aggódhatunk Rolandért. Ha az író GRR Martin lenne, akkor még abban sem lehetnénk biztosak, hogy a harcos túl fogja élni a könyv végét, és a regényfolyamot valaki más viszi tovább.

Aki olvasta A setét torony első kötetét, az innentől már ne álljon le és olvassa végig az egész regényfolyamot. Merem ezt úgy mondani, hogy jelenleg még csak a 4. kötet elején vagyok túl.

Falfestés

Az utóbbi hetekben Évi a falat festette. Na nem azért, mert felújítani akart vagy mert nagyon ideges lett volna (bár ez utóbbi levezetésére talán még jó lehetett, egy most meg nem nevezett, de itt gyakran emlegetett ügy kapcsán).

A gyerekszobát szerette volna még gyerekbarátabbá varázsolni, és ehhez kitalálta, hogy aranyos, színes figurákkal dobja fel a falat. Mivel nincsen túl sok hely ott, ahol a gyerekek alszanak, ezért csak egy falfelület (+ a plafon) állt rendelkezésére.

Most pedig nézzük, hogy az egész hogyanis sikerült:

Annamária újabb lépése a teljes szobatisztaság felé

Egy párszor már próbálkoztunk a dologgal, hogy estére nem kap pelust, vagy ahogy ő mondja pelyüst. Eddig még egyszer sem jött be a húzás, mert mindig pisis ágyban ébredt, de a tegnapelőttről tegnapra virradó éjszaka sikerült!

Próbáltam rábeszélni, hogy legyen rajta pelus, és majd este ébredjen fel, ha pisilni kell. Ha ezt párszor sikeresen megteszi, akkor után lehet szó a nélküle való alvásról. De Annamária csak tovább erősködött, mi pedig engedtünk neki. Aztán hajnali négykor elkezdett kiabálni. Ilyen máskor is volt már, de általában azért, mert bepisilt... most pedig csak pisilni akart.

Miután - szokás szerint egyedül - elvégezte a dolgát újra lefeküdt és reggel hétig fel sem ébredt. Túl vagyunk az első bepisilés mentes éjszakán. Úgy érzem, hogy neki is nagyon jól esett a dolog, mert büszkén mondta, hogy "nem pisiltem" be. Talán már idén teljesen kiiktatjuk a pelust az életéből? Az egész jó lenne!

Annamária beszól, Márton ügyesedik, a Tropicarium pedig jelenleg a legjobb hely a világon - vendégblogger

Kapott Annamária egy diafilmet, a címe Hüvelyk Matyi. Ez az ő kiejtése szerint „Hüvely Matyi”. :)
Voltunk a doktor néninél, mert Márton kapott oltást (nem is egyet, hanem egyből hármat, és nagyon ügyesen egy hang nélkül tűrte, de lehet, hogy észre se vette). Mire Annamária elmesélte a doktor néninek, hogy Mártonnak kicsi töke van, apának meg nagy. :)

Mártonnak levágtam a haját (sajnos, nagyon), azóta szegénynek olyan kicsit kerek feje van. Annamária rendszeresen megkérdezi, hogy „Miért van Mártonnak kerek feje?” :)

Amúgy Annamária már mindenütt megismeri a nyomtatott nagy A betűt, ami a mi olvasatunkban az Annamária-betű. :)

Márton pedig nagyon ügyesen mutogatja a testrészeit már: szemet, orrocskát, fület, hajat, nyelvet (szájat nem hajlandó), pocakot, kezecskét, lábacskát és a legfontosabbat se felejtsük el: a tököcskét.

Voltunk kedden a Tropicariumban. Kivételes szerencsénk volt (ami a Tropicariumnak nem jelent szerencsét), mert a két és fél óra alatt, amit ott töltöttünk, legfeljebb 10 látogató volt rajtunk kívül. Ami azt eredményezte, hogy a gyerekek oda-vissza rohangálhattak, és még a lenti akváriumok mindegyikét látták is úgy, hogy nem kellet fölemelnem őket. Ki tudták próbálni a gyerekeknek okítási szándékkal kiállított játékokat is, nem kellet tülekedni, hogy legalább egyhez hozzáférjenek.

Annamária kedvence a cápa és a lila halak voltak. Na, és persze, a krokodil. Ahhoz háromszor is visszamentünk. Még vihar is volt, de még mennyi. Mintha beragadt volna a program, egyik vihar a másikat érte. Alig volt köztük szünet. Az elsőnél még félt tőle Csibefasirt, de aztán már amiatt (is) akart visszamenni.

Majdnem elfelejtettem, hogy a fülhallgatók is növelték az élményt. Persze, nem azért, mert rettentő sokat tanultak volna belőle, vagy akár egy állattal kapcsolatban okosabbak lettek volna általuk, hanem csak maga az élmény, hogy a fejükre tehették, és hallgathatták.

A cápaakvárium a legnagyobb élmény még most is. Annamária megijedt a cápáktól, ahogy átúsztak a feje fölött. Minden alkalommal. Ez most valami új, mert eddig nem volt ilyen gondja. De azért nagyon tetszett neki. Itt meg is pihentünk egy kicsit, amíg az uzsonnát be nem falták a pitekuszok. Aztán már nem sokáig maradtunk, de nagy élmény volt. Még ekkora sose volt, pedig idén emlékeim szerint már harmadszor voltunk benn. Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy Annamária még aznap este mondta, hogy akkor másnap menjünk vissza újra.

Stephen King - A setét torony 1. rész - A harcos

Már több, mint tíz éve olvastam Stephen King ezen írását. Annyi maradt meg bennem, hogy tetszett, de azt már nem tudtam megmondani miért. Mikor most újra elővettem, akkor a könyv feléig szintén nem tudtam megmondani, hogy régen miért tetszett. De azóta végigolvastam a kötetet...

Stephen King ezen regényfolyama nagyban eltér a többi munkájától. Őt a "horror nagymestereként" tartják számon, de "rajongóinak" nagy része csak olyan filmek vagy sorozatok után ismerik, mint a Cujo, a Ragyogás, Kedvencek temetője, Langorierek és még sorolhatnám. Ne kövezzetek a kihagyott művek miatt. A serények pedig - gondolom - úgyis megkeresik a http://www.imdb.com/ oldalon. Stephen King ezen írása azonban nem horror bár - tele van agyament, őrült jelenetekkel -, hanem fantasy.

Ugye sokan nem szeretnek olvasni, de nekik az író több munkája is mozgóképesítve lett. A setét torony még nem, de ha lehet hinni a híreknek, akkor hamarosan jön film és sorozat formájában, egyfajta nagyon furcsa megoldásban. Bizonyos könyvekből sorozat, bizonyosakból film lesz...

Térjünk vissza A setét torony első kötetére. A történet bemutatja a főhöst (legalábbis az első kötetét) Rolandot, aki világának gyakorlatilag utolsó harcosa. Ennél többet nem is tudunk meg róla, hogy ez mit is takar. A történetbe ott csöppenünk bele, amikor hősünk a fekete ruhás embert követi. Szinte érezhető a western hangulat, ahogy a kietlen száraz sivatagos városi környezetben a szél fújja az ördögszekereket, miközben az ivó lengőajtaja lendületesen nyikorog a rozsdás pilléreken. Szinte az ember maga előtt látja a rossz arcú, szőrös férfiakat és pár pénzérméért mindenre kapható lányokat, miközben a zongora mögött valaki rendületlenül klimpírozik. Valamint nem bizonyára mindenki előtt felsejlik, hogy hősünk kalapban, poros utazóköpenyben és sarkantyús csizmákban két kezével hirtelen a pisztolyaiért nyúl, és elintéz mindenkit. Talán nem meglepő, hogy idővel ez meg is történik...

Írtam a bevezetőben, hogy nem annyira tetszett a könyv eleje. Nekem egy picit nyögvenyelősen indult, valamint nem nagyon "jött át" a hangulat. Még később sem, csak a vége felé, meg persze a visszaemlékezésekben. Szinte vártam, hogy mikor vált teret és időt, majd mesél a régmúltról, amikor még a harcosi kiképzése kezdődött.

A világ elég kihalt, de szerencsére mindig van kivel társalognia. A sivatagi útja során még egy Zoltán nevű madár is felbukkan. Azonban nem ő lesz újabb kiemelt szereplő, hanem egy Jake nevű kisfiú, aki a mi világunk New Yorkjából csöppen, egy haláleset kapcsán Roland világába.

Az első könyvből még nem nagyon derül ki, hogy mi a cél. Még nem tudjuk, hogy hová is tart Roland, csak azt, hogy a fekete ruhás fickót üldözi. Szerencsére a kötet végére nagyon kíváncsiak leszünk és szeretnénk olvasni a folytatást, valamint szeretnénk falni a folytatást.