2011/04/08

Villanyóra-ellenőrzés(ek)

A múlt héten jártak itt az ELMŰ megbízásából leolvasni a villanyóránkat. Persze nem volt itthon senki, ezért a szomszédasszony intézte a dolgot. Azért kedves ezektől a jó munkásemberektől, hogy előre nem értesítenek mikor jönnek.

Nem mintha lenne félnivalónk attól, hogy valami szabálytalant találnának. Eddig sem volt, eztán sem lesz semmilyen csalás. A félelem inkább abból ered, hogy jelentősen megcsappant irányukban a bizalom. Nem kell a villanyóra-blogig menni, mivel engem is ért már néhány megkeresés a villanyórás kálváriánk kapcsán, amikből sikerült leszűrni, hogy elég nagy disznóság lehet a háttérben.

Sajnos a félelmeink nem teljesen alaptalanok, amikor a "szakik" megközelítik villanyóránkat. Elvileg tudják, hogy mivel lehet tönkretenni úgy, hogy csalónak tűnjünk kenyeret adó cégük szemében. Elég csak leszedni a plombákat, majd "véletlenül" nem feltenni, esetleg rossz plombaszámot lejegyezni. Rengeteg apró trükkel tudnak kicseszni azzal, akivel csak akarnak. Talán még az is elég, hogy a kezüket végighúzzák a villanyóraburkolatán és közben karcolást ejtenek rajta. Lényeg, ami lényeg, hogy nagyon figyeljünk, esetlegesen fényképezőgéppel vagy kamerával rögzítsünk minden mozdulatot.

Nos, a múlt heti éves ellenőrzést követően sikerült megállapítani, amit mi már hónapok óta tudtudnk. Alacsonyabb lesz a számlánk, mint az átalány. Nincsen ebben semmi trükk, csupán annyi, hogy sikerült lecserélni az izzóink nagy részét ledes technológiára. Ez ugyan egyszeri beruházásra költségesnek tűnik, azonban időállósága miatt jó befektetés, és bőven behozza az árát.

Gondolom, hogy ott a központban nem tudták megemészteni az alacsonyabb fogyasztást és áramkommandósok helyett egy kevésbé radikális csapatot küldtek ki újabb ellenőrzésre. Mivel a múlt hétvégén nem voltunk itthon, ezért a fogyasztás az eltelt hét alatt még alacsonyabb volt, mint az új átalány szerinti.

A szakik beküldték Évit, hogy kapcsoljon ki mindent, mert ők ellenőrzik a megszakítót és a villanyórát. Ez bár szabálytalán eljárás (mivel elvileg nem lehet magukra hagyni a szerelőket a mérőeszközzel), de mégis így történt. A plombák és a burkolat levétele után a fickó csavarhúzóval belenyúlt az órába és valamit meghúzott. Jegyezzük meg, a dátum 2011. április 5. Ha valami történt a villanyórával, akkor erre a dátumra visszavezethető.

Lehet, hogy legközelebbi ELMŰ-s-áramos írásomban majd csinálok egy összefoglalót, amiben a tényeket és a tévhiteket fogom röviden összefoglalni. Az eltelt idő és a témában való mélyebb elmélyedést követően azért körvonalózódott pár dolog, amiket talán érdemes lenne megosztani... esetleg majd a villanyóra-bloggal is, ha már eddig olyan sok mindenben a segítségünkre volt.

Nincsenek megjegyzések: