2011/04/21

500

Szép, kerek, jubileumi blogbejegyzéshez értem. A félezer - szerintem - nagyon szép szám, és remélem, hogy még legalább ennyi bejegyzés lesz ezen a blogon.

Már egész pontosan nem tudom, hogy milyen indíttatásból indult 2005. október 25-én, és ráadásul rögtön 3 bejegyzéssel. Igen, mint látjátok, nem szeretem a post vagy poszt szavakat, már csak a "mindent magyarítunk, amit lehet" elv alapján is. Az első bejegyzések kapcsán még azt is elég fontosnak tartom kiemelni, hogy az akkoriban vásárolt divx-es lejátszó (vagy egy vicces fordításból eredően "játékos") még mindig működik (kopp-kopp). A világhálóról való egyik első rendelésem úgy tűnik, hogy bevált.

Teljesen "énblognak" indult az egész vállalkozás, ezért az elején nagyon sokat írtam a lakásvásárlásról, aminek sikere után a 2007-es évben már felújítással kapcsolatos bejegyzések követtek. Igen, a 2006-os év valahogy kimaradt. Nem tudom, hogy mi volt, amiért nem volt kedvem blogolni, de most már ezen felesleges is merengeni.

Pedig lettek volna jó témák. Ugye abban az évben házasodtunk össze Évivel, akkor jártunk Svájcban, elég sokat alakítottunk a lakásunkon és volt egy cégen belüli munkahelyváltásom is, amit - beolvadás miatt - gyorsan követett egy másik.

Ezen kívül elég sokat írtam egyéb élményekről, legyenek azok könyvek, játékok, társasjátékok, zenék, filmek vagy sorozatok. Ezek közül manapság már csak a könyvekkel vagyok naprakész, a többi valahogy elmaradozgatott. A blogom nagy előnye, hogy afféle saját online recepttárként is funkciónál főleg édességekkel, sütikkel foglalkozó receptek kapcsán. Nos és persze van még minden más, amiknek cimkéit a jobb oldalt találjátok.

És persze ott van családdal kapcsolatos minden bejegyzés, amik foglalkoznak Évivel, a gyemekekkel (Annamáriával és Mártonnal). Sajnos kevesebb a kép, mint azt elvárnák olvasóim, de ez van...

Aztán voltak kellemetlenek témák is, amikor például valamiért rosszabb kedvrohamok támadtak meg, vagy amikor a rettegett ELMŰ nevű, meg nem nevezett tevékenységet is folytató szervezettel kapcsolatos eseményekről írtam.

Persze próbálkoztam még máshol is blogolással. A Magyarítások Portálon, valamint a http://miniblogair.blogspot.com/ oldalon indítot minibloggal, amit mostanra már teljesen kiváltott a twitterem. Néha persze indokolt lenne a miniblogomba írni inkább, de a lustaság már nem nagyon visz arra az oldalra.

A blogom főoldalán is túltesz a MyAudio MA X14 FM transzmitter kapcsolatos írásom, amiket nagy lemaradással követnek az ELMŰ-s írások. A legvégén pedig olyan írások vannak, amik soha nem készültek el. :) Többször elhatároztam, hogy írnék más filmekről is, amiket láttam, de aztán ezen elhatározásomat nem követték tettek. Ezen kívül még a Tenerifés bejegyzések befejező része(i?) is elmaradtak. De még mindig van kis remény, hogy mégis csak beütök néhány ide vonatkozó karaktert. Majd meglátjuk, hogyan lesz rá időm.

Mivel ennek a bejegyzésnek eddig nem volt értelme, és nem is tudok hozzá látványos grafikonokat tenni a látogatottságról, állandó és alkalmi olvasóim számáról, ezért inkább nem is erőlködök tovább a karakterek beverésével...

Nincsenek megjegyzések: