Gyász

Az élet kemény és tele van meglepetésekkel. Legyenek azok jók vagy rosszak. És még számos hasonló bölcsességeket, nyilvánvaló közhelyet puffogtathatnék… Így sem kizárt, hogy az itt leírtak mások számára csak unalmas klisé-halmok. Igazából nem érdekel, mert elsősorban saját magamnak írtam.

Nagyon könnyű belekényelmesedni a jóba, szinte gondtalanul átérezni az örömöket, de ezt követően elég fájdalmas dolog koppanni a padlón, majd érezni a fojtogató ürességet. Persze ilyenkor még rögtön nem a kínálkozó lehetőségeket látjuk, hanem a korábban tervezettek elvesztése okozta hatalmas, végtelennek tűnő űrt. A boldog pillanatok még fájdalmasan vágnak bele a húsba, és még egész apró dolgok -, hangok, képek vagy érzések - is könnypatakot nyithatnak.

Persze a büszkeség nem engedi, hogy gyengének, törékenynek látszunk. Mások szemében a megingathatatlanság bástyájaként kell mindenek fölé emelkednünk, nem pedig összetört roncsként a földön heverni. A gyászom csak az enyém, sírok én magamnak. Ebben másra nincsen szükségem.

Szinte hihetetlen, hogy a korábban még a boldogságot erősítő dalok már a gyásznak szólnak. Velünk vannak a tagadás pillanataiban… Nem! Ez nem történhet meg! Biztos csak rossz álom, amit vissza lehet csinálni… Szép lassan utat enged magának a tehetetlen düh, esetleg a vádaskodás, hibáztatás. Ki lehet mindezekért felelős? Más, mások, vagy egyedül sikerült okozni ezt a kétségbeejtő állapotot? Biztos, hogy nem. Ez mindig rengeteg tényező összessége, felesleges csak saját magunkat hibáztatni. De nem szabad másokra sem átrakni a felelőséget. Csak nehéz ezt is elfogadni. (Apró mosoly, hogy beugrik A Birodalom visszavág jelenete: „Nem haragszom önre, Needa kapitány.”)

Kétségtelen, hogy ilyenkor pörögnek a fejben a gondolatok. „Mi lett volna, ha…” Bármi. Nem lehet tudni, hogy más utat bejárva mi lett volna a végkimenetel, vagy mikor. Mondhatni felesleges ezen töpregni… De igazából bosszankodni felesleges, mert ugyan megváltoztatni már nem lehet, de mindenből is lehet tanulni. Új lehetőségek tűnhetnek fel jövőben. (Önkéntelenül is a számítógépes szerepjátékok jutnak az eszembe, amikor a folyamatos tapasztalatszerzés után megjelennek az új dialógus lehetőségek. De végülis ezek a játékok csak az életet másolják, nem?)

És közben továbbra is ott van az üresség. Szinte érzem, hogy sikítok egy fekete lyukba. Minden olyan távoli, a sötétségen kívül nincsen más, ami magához öleljen. Bőgök, most is, mint egy kisgyerek…

Pedig sokan vannak, akik körülvesznek, mégha nem is látok mindenkit. Természetes, hogy ilyenkor a fókusz máshol van. Azt is nehéz ilyenkor megérteni, hogy nem a szánalomra van szükség, vagy arra, hogy más is osztozzon a fájdalomban. Persze, jól esik a támogatás, jól esik egy erőt adó ölelés. Nem a szomorú, bánatos arcokra van szükségem, hanem az előre vivő energiára. Az előttünk álló végtelen lehetőségekből kell erőt meríteni, nem a fájdalomból…

Nem szeretném, ha bárki rosszul érezné magát. Tényleg nem hibáztatok senki. Nem haragszom senkire és mindenkinek megbocsátottam. Nem szeretnék senkiben sem rossz érzéseket kelteni, de erre most szükségem van…

Szánalom nélkül, magamban el kell siratnom a közös, boldog pillanatokat. Az együtt töltött időt, az igazi örömteli mosolyokat, a jó érzéseket, az előre vivő beszélgetéseket, vagy akár az együtt megélt csendet. A közös lehetőségek illúzióját és a ki nem mondott ígéreteket…

Ez itt most a gyász ideje. Az elfogadásé. Az új lehetőségek felé nyitásé.

Nem fog minden az egyik pillanatról a másikra megváltozni vagy elmúlni. A gyász különböző szakaszai még vissza-vissza fognak térni… egy ideig. De az éppen körülvevő sötétségben látok valami pislákoló fényt. Lehet, hogy most csak valami erőtlen gyertyaláng, de magában hordozza a végtelen lehetőségeket…

A kedvenc házi sajttortám

Nem kérdés, hogy szeretem a sajttortákat, és szerencsére mások is szeretik azt, amit készíteni szoktam. Nem szeretném, ha ennek a receptjei elkallódna, ezért ezt is megosztanám a saját kis blogomban.

A hozzávalók egy 24-26 cm-es tortaforma esetén:

Az aljához:

250 g zabkeksz

120 g olvasztott vaj

A zabkekszet össze lehet darálni, de én csak kézzel össze szoktam nyomkodni, majd összekeverni az olvasztott vajjal. Ezt belenyomkodom a tortaformába, majd előmelegített sütőben 160 fokon olyan 10 percig sütöm. Arra esetleg fel lehet készülni, hogy a formából ki fog csepegni a zsiradék

A lényegi rész:

500 g mascarpone

250 g tejföl

150 g cukor

2 zacskó vanilliás cukor

2 csapott evőkanál liszt

Egy fél citrom reszelt héja (vagy akár több is... vagy kevesebb)

3 db tojás

Míg a torta alja sül, addig lehet összerakni a krémet. Én mindent bele szoktam dobálni egy keverőtálba és robotgéppel összekeverni. A nálam hozzáértőbbek a tojásokat a végére hagyják és azokat egyenként adják hozzá a masszához.

Amint kész az összekeverés ezt a keveréket a kekszrétegre öntjük, majd 150 fokon sütjük, olyan 40-45 percig. Ha már remeg a közepe, akkor nyugodtan el lehet zárni és érdemes hagyni fokozatosan kihülni. Ehhez az egyik módszer, hogy kinyitjuk a sütőajtót és az idő megold mindent.

A sütésnél még esetleg javasolt lehet, hogy egy tepsiben vizet aláteszünk. Ennek egyik előnye, hogy szebb lehet majd a sütés eredménye, a másik pedig az, ha véletlenül kifolyna valami akkor az ebbe fog belecsepegni.

Jobb, ha nem azonnal fogyasztjuk, hanem esetleg előtte hűtőben tároljuk.

Egy újabb muffin recept

Mint tudjátok elég nehéz mindig kikeresgetni a jó recepteket. Ezért egyszerűbb a saját blogomba beletenni. Most egy citromos muffin receptjét osztanám meg olvasóimmal, de főleg saját magammal.

A tésztájába a következő összetevőket tegyük bele, akár tetszés szerint sorrendbe:

220 g liszt

150 g cukor

2 evőkanál keményítő

2 teáskanál sütőpor

½ tk szódabikarbóna

½ tk só

180 g tejföl

115 g vaj

1 nagy tojás

3 evőkanál citromhéj

3 evőkanál citromlé

Szóval ezeket csak keverjük össze, majd tegyük muffinformákba (nekem 12 formába sikerült szétosztani). Ajánlott szilikonos formákat használni, mert akkor nem kell szórakozni a papírral és a formából való kiszedéssel sem.

További észrevétel, hogy elég lehet 100 g vaj is, ha nem szeretnék pluszban méricskélni. Ennek okán a tejfölből tettem bele valamivel többet, olyan 190 g körül.

Fontos észrevétel még, hogy az egyszerűség kedvéért használjunk egy egész citromot. Annak a héját reszeljük le és a levét facsarjuk a masszába.

MÁZ

160 g porcukor

3 evőkanál citromlé

Én igazából “csak” 125 g porcukrot tettem bele, de így is elég édes volt. Ezt keveréket elég hidegen összekeverni, majd rácsurgatni a muffinokra, és hagyni megszáradni.

220 fokon előmelegít, 8 percig süt, majd 125 fokon 6 perc. De igazából figyelni kell és fogpiszkálóval ellenőrizni.