2015/11/23

Stone Age

Múlt pénteken szerencsém volt kipróbálni két klasszikusnak mondható, eurogém kategóriába eső társasjátékot, ami egy ideig a kívánságlistámon is szerepelt. Ezen bejegyzésben először erről ejtenék pár szót.

A 2008-ban megjelent Stone Age gyönyörű grafikájával szinte rögtön belopta magát a munkáselhelyezős játékot kedvelők szívébe és még ma is egész előkelő helyen található meg a legnagyobb társasjáték oldal toplistájában. Ezen kombinációk tükrében nagyon szerettem volna kipróbálni ezt a játékot.





Mikor Zsolt kinyitotta a táblát akkor egészen közelről is megcsodálhattam a Michael Menzel rajzolta grafikát. Tetszettek a fa elemekkel jelölt nyersanyagok is, az épületlapkák és a civilizáció kártyák is. Külön pluszpont volt részemről, hogy a nyersanyag jelölők nem csak színben, hanem formában is igyekeztek egy a témához közeledni. Kicsit furcsa volt kaptunk dobókockákat és egy nagyon büdös kockavető poharat is. Ezt még egyszer leírom, "egy nagyon büdös kockavető poharat" is.
Ezen felül még volt pár kartonelem, amik az élelmet, a szerszámot, vagy éppen az aktuális körben kezdő játékost jelölték. 

Egy kicsit furcsának találtam, hogy a nyersanyagokat és az élelmet csak úgy rá kellett borítani a tábla egyes részeire. További problémának találtam, hogy a nyersanyagoknál nem volt jelölés arra, hogy mi számít sikeres kísérletnek egy-egy nyersanyag megszerzésére. Tudom, hogy a saját játékostáblánkon ez az információ megtalálható, de én szerettem volna a fő táblán is látni.

A játék célja, hogy a maximum 10 főből álló törzsünk a legkiemelkedőbb legyen mint közül, azaz mi szerezzük meg a legtöbb győzelmi pontot.

Mint korábban említettem a játék munkáselhelyezős kategóriában tartozik, tehát köreink első fázisában munkásokat (törzseket) kell lehelyezni a fő játéktáblán található helyekre. Ezek a következők lehetnek:
a, Szántóföld: Élelmet termel a törzseknek. Ide csak egyik játékos 1 bábuja kerülhet, amiért az adott játékos 1 mezőt előre léphet a szántóföldet jelző sávon. Ez az érték a következő körökben is ennyi lesz, hacsak újabb törzset nem pakolunk egy következő körben a szántóföldre, mert akkor ez az érték egy újabb egységgel nő.
b, Szerszámkészítő: Ide is csak egy bábu kerülhet. Ez gyakorlatilag a folyamatosan fejlődő technológia fejlettséget méri. Itt is csak növekedhet az állapot. A megszerzett szerszámaink a későbbiekben sokat segíthetnek a nyersanyagszerzésben.
c, Kunyhó: Ide 2 bábut kell lehelyezni, akik némi 18 éven felüli tartalmat végrehajtva a következő körtől kezdve 1 bábuval szaporítják felhasználható munkásaink számát.
d, Vadászat: Ide bármennyi bábu tehető. A bábuk számának megfelelő számú kockával dobunk és minden 2 pöttyért egy élelmet kapunk cserébe. Szerszámmal a siker javítható.
e, Nyersanyag lelőhelyek: Itt lehet fát, téglát, követ vagy aranyat szerezni. A körök mutatják, hogy maximum hány munkás kerülhet ide, és a lerakott bábuk számának megfelelő kockával kell dobni a nyersanyagok megszerzéséért. Szerszámokkal a siker itt is javítható.
f, Épületek: Ide csak egy bábu helyezhető. A lapka csak úgy szerezhető meg, ha be tudjuk érte adni a szükséges nyersanyagokat. Itt azonnali győzelmi pont szerezhető.
g, Civilizáció kártyák: Ezekre a lapokra is csak 1 bábu kerülhet. A sorban elfoglalt helyüktől függ, hogy hány tetszőleges nyersanyagért szerezhetőek meg. Ezen lapokkal további bónuszok szerezhetőek, ami lehet nyersanyag, élelem és hasonlók. Azonban a zöld civilizáció kártyákat érdemes gyűjteni, mert szettjei után sok pont szerezhető.

A kör második fázisában a lehelyezett embereink az akcióikat hajtják végre. Tehát valami megszerzésére kísérletet tesznek. Mint korábban említettem a sikerességhez vagy kockadobásra, vagy valamilyen nyersanyagokra van szükség.

A harmadik és befejező fázisban pedig táplálni kell törzseinket. A bábuk számának megfelelő élelmet kell visszatenni a közös készletbe.

Van még pár fontos dolog.
Az első fázisban felváltva jönnek a játékosok. Ha valaki BÁRMENNYI (de a korlátozásokkal behatárolt mennyiségű) munkását lehelyezte EGY adott helyre, akkor a következő játékos jön. Azonban csak egy helyre lehet pakolni. 
A második fázisban egy adott játékos végrehajtja, TETSZŐLEGES sorrendben az összes akcióját. Ennek azért van jelentősége, mert rámehetünk olyan nyersanyag-szükségletű kártyára, aminek nyersanyagait az adott fázison keresztül próbáljuk megszerezni. Fontos az is, hogy tudjuk táplálni törzseinket, mert különben fontos nyersanyagokat vagy súlyos győzelmi pontokat veszíthetünk, 
A játék akkor ér véget, ha a megszerezhető civilizáció kártyákat már nem tudjuk 4-re kiegészíteni, vagy ha az egyik épületpakli elfogyott.

Ketten játszottunk, ezért volt még pár korlátozás, ami kiélezettebbé tette a küzdelmet. Azonban mivel gyermekeim kellően lefárasztottak a parti elején és elvonták a figyelmemet, ezért elég durva pofonba szaladtam bele.

Annyit elmondanék, hogy a játék jó, de hazudik. A szép megvalósítás mögött komoly matekozás zajlik a háttérben. Elsőre biztosan nem láttam meg a legjobb stratégiát, hogy mire kell menni és mit kell nagyon figyelni. Még az sem nagyon segített, hogy a kockadobásaim legalább átlagosak voltak és nem szörnyen rosszak.

Nem nagyon figyeltem a zöld színű civilizáció kártyákra, hogy azokból mennyi pont szerezhető és valamiért az épületekre mentem rá. Egy kicsit sikerült túltáplálnom a törzseimet is és egy későn eszméltem, hogy inkább a törzs gyarapításán kellene munkálkodnom. Mivel nem nagyon találtam az első körökben, hogy mit kellene csinálnom, hogy jó legyen a stratégia, ezért a későbbiekben sem sikerült nagyon felzárkóznom. Mentségemre szolgáljon, hogy Zsolt már elég tapasztalt ebben a játékban.

Elsőre ugyan egy kicsit (igazából csak egy nagyon kicsit) csalódtam, mert nem gondoltam, hogy fejben képletekkel teli Excel-táblákat kell futtatni, de ugyanakkor nem akkorát, hogy ne akarnék még vele játszani. Jó lenne úgyis megmérkőzni benne, hogy már előzetesen van valamilyen stratégiám és nem csak megismerni akarom.

(A kívánságlistámról már korábban lekerült, és azért, mert már van egy hasonló típusú játékom a Lords of Waterdeep személyében. A Stone Age-dzsel való első játék után azt mondanám, hogy az nekem jobban bejön, de ha ezt a kőkorszaki témájú játékot már a LoW előtt megismerem, akkor bizonyára ott lenne a polcomon és nagy kedvenc lenne.)

2 megjegyzés:

Alex J. Cavanaugh írta...

It looks like a more complicated version of Risk. Is is similar?

Zoltán Gecse írta...

This is not area control like board game like Risk. It have worker placement mechanic, where the players are racing for the resources, and trying to achieve goals on cards and tiles.