Van valami törvényszerű abban, hogy április elsején írok néhány gondolatot a napokban befejezett, humorosnak szánt könyvről, a Madáretetőről, amit Dolák-Saly Róbert követett el.
Ha röviden kellene fogalmaznom, akkor ez egy rakás fostenger volt.
Hosszabban... Olyan 20 évvel ezelőtt nagyon könnyen befogadtam magamba a szerző humoros munkásságát. A L'art pour L'art társulat tévés műsorait egyszerűen imádtam, Boborjánostól-mindenestől. Aztán idővel ez is kezdett kikopni, elgyengülni. Szépen szét is hullottak és lekerültek a műsorról. Párszor még belefutottam pár gyenge próbálkozásukba, de ennyi.
Kolléganőmtől kaptam kölcsön a címben említett könyvet. Kíváncsi voltam, hogy vajon írott formában átjön-e abból valami, amit régen imádtam. Nos, nem. Volt ugyan nagyon kevés, talán maximum 5%-nyi tartalom, ami tetszett, de ezek egyszer már mind szerepeltek valahol. Gondolok itt a Winnetou történetekre. Azonban még ezek jóságát is tönkretette a körülötte lévő ötlettelenség.
Az egész könyv ugyanis ettől vérzik. Erőtlenül kiizzadott dolgok, amiket nagyon nehéz még poénosnak is értelmezni. Én persze töretlenül próbálkoztam, az utolsó lapokig végigszenvedtem az egészet, ami elég kemény egy küzdelem volt. Az egész kerete arra épül, hogy megtaláltak pár - képzeletbeli - újságot, amit egy-egy az egyben leközöltek. Ezek között vannak cikk-szerűségek, képregény-szerűségek, poénosnak szánt kép-szerűségek és szinte üres lapok.
Többet karaktert nem is nagyon szánnék a könyvet illetően csak annyit, hogy MINDENKI MESSZIRŐL KERÜLJE!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése