2013/12/19

Ainol Novo Venus 7

Már tavasszal szerettem volna írni erről a 4 magos tablet csodáról, de akkor sajnos úgy esett, hogy a tablett leesett. A keresztben megrepedt kijelző az egész készüléket 2/3-ad részt használhatatlanná tette, ezért nem sok kedvem lett ismertetőt írni. Most is egy kicsit szomorúan tekintek vissza arra a pár hétre, míg használni tudtam, de úgy gondoltam, hogy pár mondatot azért megér ez a kínai tablet.
 
Kellően akciósan választottam ki egy kínai oldalról, majd nagyjából 3 hét várakozási idő után meg is érkezett. Semmi gond nem volt vele, rögtön lehetett használni. Szinte az első látásra megkedveltem, a hátsó részén kellemes tapintás fehér készüléket. A benne lévő IPS panel gyönyörű képet adott vissza, ami még a feleségemnek is tetszett. A hangszórója kevésbé volt erős és jó hangzású, de nekem a célnak megfelelt.
 
A négymagos, ACT ATM729 Arm Cortex A9 procival ellátott készüléket elég sokan lenézték, vagy hátra sorolták be, és még a Prohardver szakfórumain is ugyanezen gyártó egy kétmagos készüléke után rakták a rangsorba, de összehasonlítási alap nélkül nem mondom meg, hogy nekik volt-e igazuk. Az viszont tény, hogy az Ainolnak ez a készüléke egy kicsit hírhedté vált annak okán, hogy az általánosan használt teljesítménymérő programban, az Antutuban bizony csaltak. Annyira, hogy az alkalmazás nem is engedi már ezen készülékek tesztjét és csalónak bélyegzi az Ainolt. Üsse kő! Nekem az a fontos, hogy a készülék megfelelően működjön.
 
A bekapcsolást követően hamar töltőre került és úgy próbáltam még vele egy picit ismerkedni. A kínai érintésvédelmi szabályozások némiképpen szellősek lehetnek, mert párszor éreztem, mintha én is töltődnék. Ráadásul töltés közben az érintőképernyő nem reagált mindig megfelelően. Ha ilyen típusra ruházna be valaki úgy ne nagyon használja töltés közben. Ráadásul a kapott adapteren is egy kicsit faragni kellett, hogy beférjen a konektorba.
 
A szép képen túl még két nagyobb elvárásom volt, mégpedig a kellően erős wifi egység és a gyorsaság. Az elsővel nem is nagyon volt probléma, könnyen és megfelelő erősségben talált a készülék hálózatot. Persze nem olyan ez sem, mint egy iPadben, de bőven elfogadható.
 
A teljesítményben nagyjából hozta azt a szintet, amit elvártam. Néhol érezhető volt a röccenés és a böngészés sem ment hipergyorsan, de szerencsére ez sem volt nekem túl zavaró. A betárcsázós internet korszakát testközelből éltem meg, tehát nem lehetett okom a panaszra. A teljesítmény javítása érdekében azért kicseréltem a ROM-ot, ami megérte azt a nagyjából fél óra időbefektetést. Érezhető volt a gyorsulás és hogy mintha egy kicsit jobban optimalizált lett volna az eszköz a kezemben. Külön plusz pont, hogy a ROM-csere abszolút nem volt ördöngőség.
 
Bizonyára nyüstölhettem volna izmosabb programmal is, de én a Real Racing 3-at választottam, és nyúztam vele a készüléket. Az alkalmazás elindítása már majdnem a régi C64-es betöltési időket idézte, de a rajtnál lévő apró akadozást, illetve a ritka, verseny közbeni akadást leszámítva nem volt vele gond, a játék szinte tökéletesen játszható volt.
 
Fontos még szót ejteni az aksiról. Ezzel a tényezővel előzetesen nem nagyon számoltam, de azért kellemes meglepetést jelentett, hogy 6-8 óra használatot is kibírt (főleg internethaszálat, Real Racing 3 és Candy Crush Saga játékokkal).
 
Sajnos pár hét használatot követően bekövetkezett egy törés. Nagyjából egy méteres magasságból hullott, gagyi kínai tokkal, a parkettára. Elsőre nem is vettem észre rajta semmit. Bekapcsoltam működött, a kijelzőt nem is néztem. Később vettem csak észre a rajta keresztbe átfutó törést, ami miatt az egész 1/3-a volt csak használható. Mit lehet tenni, úgy gondoltam mielőtt kidobnám szétszedem. Elég gyorsan és ügyesen szét lehetett szedni, ezért úgy gondoltam, hogy megpróbálom házilag megjavítani.
 
Menet közben észrevettem, hogy az "alaplapot" a kijelzővel összekötő "nyákkábel" megsérült/megtört, ezért az érintőképernyővel együtt azt is rendeltem. A fórumlátogatások során kiderült, hogy ez egy nagyon érzékeny rész a tabletekben, általában maximum három hajtást bírnak ki ezek a vékony lapocskák, és utána bizony törnek. Ezzel a résszel nem nagyon számoltam, amikor - ügyességemhez mérten - szétszedtem a tabletet. Ráadásul, az első rendelésem kézbesítés nélkül visszament Kínába, ezért elég sok idő eltelt, mire javíthattam.
 
Az érintőképernyő megérkezésekor jött az első meglepetés, ugyanis ezen felül volt egy műanyag keret, amit a korábbiról le kellett feszegetni. Az egészet kétoldalú ragasztószalag tartotta össze, ezért hasonló anyaggal tapasztottam én is vissza az új kijelzőt. Sajnos itt ért egy következő probléma. Valószínűleg a kétbalkezességemnek köszönhetően megsérült az kijelző is, ami miatt nem sikerült a javítás. Úgy döntöttem, hogy újabb 1 hónapot és 5eft-ot nem ér meg a dolog, ezért feladtam szerelési ambícióimat. Persze nem kizárt, ha véletlenül belebukkannék egy kijelzőbe olyan 2eft összegért, akkor akarjam a készüléket összerakni, de most egyelőre jegelve van ez a projekt. Kár érte, mert jó kis készülék volt, ami teljesen hozta az elvárásaimat. Csak kár, hogy a vacak, műanyag keret és a gyenge terhelhetőség miatt buktam egy ilyen tabletet.
 
A technikai jellemzőkkel és a külsőről készült képekkel talán nem nagyon fárasztanám tovább az olvasót, hiszen Google barát ezekre stabil választ ad, azonban a készülék beljeséről és darabokról megosztanék pár saját képet.
 
 
 
Zárszóként annyit mondanék, hogy aki tud vigyázni egy ilyen tabletre és nem olyan ügyetlen, mint én, vagy jobb minőségű tokban tartja, ami talán védelmet is nyújt a leejtéssel szemben az nyugodtan rászánhat 100-120 dollárt, mert ár/teljesítmény viszonylatban nem rossz vétel.
 
Előnyök:
- szép képet adó, IPS kijelző
- elfogadható teljesítményt nyújtó, négymagos processzor
- 6-8 óra működést bíró akkumulátor
- használható erősségű wifi
- könnyen cserélhető ROM
 
Hátrányok:
- gyenge anyagminőség, főleg a műanyag keret és érintőkijelző esetében
- gyenge hangszóró
- 0,3 megapixeles első és 2,0 megapixeles hátsó kamera
- töltés közben nem megfelelően működő érintőkijelző
 
Ha valaki esetleg olcsón megválna a hozzávaló kijelzőtől, akkor az nyugodtan szóljon. :)
 
 

Nincsenek megjegyzések: