2012/10/28

Alex J. Cavanaugh - CassaFire

Idén tavasszal olvastam Alex J. Cavanaugh CassaStar című könyvét, amellyel meglehetősen elégedett voltam. Egy könnyed hangvételű, nem túl bonyolult angol nyelvezettel bíró, sci-fi környezetbe helyezett, de elsősorban emberi kapcsolatokról szóló írás volt, amiről bővebben a márciusban írt bejegyzésemben olvashattok.

Meglehetősen magas várakozással kezdtem neki, a végül az amerikai amazonról 4 dollárért megvásárolt e-booknak. Kíváncsi voltam, hogy vajon sikerül-e hoznia az előző rész színvonalát vagy sem.

A történet szerint a korábbi könyvből megismert Byron, a Vindican háború egyik hőse leszerelt a hadseregtől, és elhunyt barátjának tett ígérete szerint a polgári űrhajózásban próbált elhelyezkedni. Egy felfedező hajó kisebb, rakomány- és személyzetszállító siklóját, valamint alkalmanként egyszemélyes, védelmi vadászgépét használva próbálta kielégíteni repülés iránti szenvedélyét.

Egy kutatóhajóval érkeznek a tgrenek bolygójára, az ott talált rejtélyes maradványok megvizsgálására. Közben a kutatók igyekeznek a helyi lakosokkal minél jobb kapcsolatot kialakítani, valamint képességeiket felmérni. Hamar kiderül, hogy hasonló mentális képességekkel rendelkeznek, mint a cassaiak, ezért el kezdik őket is tanítani ezek használatára. A kutatócsoport azonban nem várt problémával találja magát szembe, ami elég veszélyessé teszi a bolygón való tartózkodást.

A Byron számára eltelt húsz év mintha meg sem történt volna. Ugyanolyan távolságtartó másokkal, mint korábban. Ezért is meglepő milyen könnyen alakít barátságot az egyik kutatóval, valamint az egyik tgreni lakossal.

A történet alapvetően sci-fi és nem csak azért, mert az űrben játszódik. Jóval több a technikai és tudományos elem, mint a kicsit fantasy-be nyúló mentális dolgok. Azonban itt is, mint a CassaStar esetében elég sokat foglalkozik az író a főhős személyiségével és annak fejlődésével. Néha volt olyan érzésem, hogy körötte történő események mellékesek, aztán mindig történt valami, ami segített visszaterelni abba az irányba, hogy távolról sem.

Alex J. Cavanaugh most kevésbé volt bátor, mint az előző könyvben. Ott valahogy bátrabban mert meglépni dolgokat, amik jól működtek. Itt sincs igazából gond, mert végére felmerül több kérdés is, ami felveti egy esetleges folytatás gondolatát (ami persze hamarosan majd érkezni is fog). Persze, az összekötő regény hatású írás önmagában is megállja a helyét. A CassaStar ismerete nélkül is nyugodtan belevághatunk.

A könyv jó, könnyen olvastatja magát, nem bír túl nehéz nyelvezettel. Talán egy kicsit túl könnyen történnek a dolgok, amelyek egy részét könnyű előrelátni. Szerencsére az író hagyott néhány meglepetést is, ami felfelé húzza a CassaFire értékelését. Azt kell mondanom nem bántam meg a rászánt időt és maradni fogok a hamarosan érkező folytatásra is.

You can find my English review about this book at the Goodreads.

1 megjegyzés:

Alex J. Cavanaugh írta...

Thank you, my friend! Read the review on Goodreads this morning.