2012/03/15

John Carter

A John Carter, mint cím elég semmitmondó. Nekem legalábbis az volt, amíg nem láttam meg az első képeket és videóelőzeteseket. Aztán ott volt még a Disney felirat, ami nem kecsegetett sok jóval. Legalábbis előre tudni lehetett, hogy itt bizony nem lesznek nagyon durva dolgok.



A Camponában lévő Palace Cinemas 10-es termében sikerült tegnap megnézni 3D-ben a címben szereplő filmet. Szerencsére adódott egy kis lehetőség, hogy Évivel együtt tudjunk sok év után először moziba menni. Nem tudom, hogy melyik másik filmet válaszhattuk volna ehelyett, de szerintem jól döntöttünk. Moziba főleg a látvány és nem a történet miatt érdemes menni.


A John Carter pedig pont ebben nagyon erős, a látványban. Az más kérdés, hogy a 3D-s szemüveg és hatás vajon megérte-e azt a plust, amit végül kaptunk. Erre nehéz felelni, főleg, hogy nem is választhattunk "sima", 2D-s verziót. Szerintem a sík kép térbelivé alakítása nem dobott túl sokat az amúgy gyönyörű háttéren és a számítógépgrafikával megalkotott lények garmadáján.



A történet viszont gyenge volt. Az alapelképzeléssel nem is volt semmi gond, de érezhetően nem nagyon lehetett elhinni a dolgokról, hogy valósak. Tudom... ez nemhogy nem sci-fi, de még fantasy kategóriába is nehezen sorolható be. Inkább egy idegen bolygón, idegen lények között játszódó kalandos mese bélyegét sütném rá. De ugyanakkor nagyon zavart, hogy nem tudtam elképzelni, mitől élnek a Marson (vagy akár egy másik, életre alkalmas bolygón) teljesen emberi kinézetű lények és azok vajon mivel táplálkoznak... Egy teljesen kietlen bolygó, ahol gyakorlatilag nem lehetett látni szinte semmilyen növényt, de mégis élnek állatok. Valahogy nem lehetett valósnak, élhetőnek elképzelni a környezetet.


Ezeken azonban túl lehet magunkat tenni, hiszen a kaland pörög, az arcunkba zúdul a 3D-s látvány és néhány ritka, lassító pillanattól eltekintve nincs idő a gondolkodásra. Volt néhány furcsa rendezői fogás. Néha ugyanis úgy ugráltak előre a jelenetek, mintha itthon a PC-m médialejátszóján kattintgatnék előre a lejátszási folyamban. Vagy volt néhány apró vágókép John Carter földön játszódó múltjából, amely szürkségével egy kicsit kizökkentett a marsi környezet aranysárga mivoltából.

Fontos még kiemelni, hogy a történetet valamikor a múlt század elején írta Edgar Rice Borroughs, akinek többek közt a Tarzan történeteket is köszönhetjük. A John Cartert nem is egy, hanem legalább három regényéből gyúrta egybe filmes stáb, nem sokat törődve azzal, hogy azóta rentegeg tényt is megtudtunk a vörös bolygóról. Azt sem mellékes megemlíteni, hogy korábban más filmek is merítettek Borroughs marsi irásaiból, ezért nem nagyon lehet ráütni a filmet, hogy innen-onnan való nyúlás lenne. Amúgy is nehéz eredetit alkotni. Azonban a kék vérű fehér szörnyön való átverekedés után kicsit vicces volt a Rettenthetetlen (vagy erőltetve Avatar) kikancsitás. Azt is kár lenne letagadni, hogy néhány "léghajós" jelenetnél óhatatlanul a Star Wars jutott az eszembe.


Nehéz lenne azt mondani a John Carterre, hogy jó film. Itthon bizonyára egy kicsit feszengve nézném végig azt a 2 órát, de moziban teljesen más élmény. Teljesen élvezhető film és jó szórakozást nyújt, ha nem kezdünk el gondolkodni fizikai, élhetőségi, hihetőségi tényezőkön. Hiszen ez csak egy mese...

3 megjegyzés:

ediFanoB írta...

I know that the John Carter movie is not famous for dialogue.

I tried to understand the translation of your site (I used gOOGLE TRANSLATE).

I did not really understand whether you liked the 3D version or not.

My wife and I want to see the movie soon.

RaveAir írta...

The strong part of the John Carter movie is the visual, any kind of visual element... and the ever-moving adventure.

Unfortunately the dialogs are poor as you mentioned, and the story is a big movie. Don't try to understand the logic in it! Because it's just a simple action movie spiced with lots of CGI.

But... I was very entertaining! I was seen with my wife, who is not really likes the fantasy or space-themed films. I don't want to use the word of 'sci-fi', because it's far from every science... So, despite of my wife prejudice, she liked this film. As she said: 'I wasn't as bad as I expected'.

I liked it too. But I like or love any kind of advanture, fantasy and space-themed movie and tales.
I was right about the Disney... This movie is not violent, not crude, and it has a tale-feeling. The alien races are childishly funny, and the blood of the spieces are blue.

I had only the 3D option, so I watched in 3D. It wasn't bad, but the Avatar was provide much more 3D experience. Due to the glasses the movie was darker a little bit. I not totally sure about the 3D gave us the plus as we experienced at price of the tickets, but it didn't matter. We (my wife and me) watched this film and liked it. It was a great 2hour entertainment.

Alex J. Cavanaugh írta...

Glad I could understand the comment. I really dug the movie. I think it feels dated due to the age of the novel (a hundred years old now) and the fact so many other films have done this style. But John Carter was everything I dig in a movie experience.