2008/09/09

Terry Pratchett: Night Watch

Rengeteg teendőm között nem sok időm maradt az olvasásra, csak a buszon történő utazások közben tudtam néhány percet ezen tevékenységemnek szentelnem. Korábban már rengeteg jót hallottam Terry Pratchett könyveiről, és mivel még a névnapomra kaptam egyet angolul, ezért úgy döntöttem, hogy most ez kerül terítékre.


Igazából csak nagyjából sejtettem, hogy mire számíthatok a Night Watch kapcsán, mivel eddig csak a Neil Gaiman-el közös műveket, és a könyveiből készített tévéfilmeket láttam. Az elborult humor garantált volt, amiben az olvasás közben nem is csalódtam. Többször is vissza kellett magam fognom, hogy ne röhögjek fel hangosan a 14/114-es buszon.

Magával a történettel nem voltam túlságosan elégedett, nem volt túl eredeti vagy különösebben ötletes. Valahogy a Terminátor filmekre hajazott a múltba való visszatérés, villámlás és pucéran való megérkezés keretében. A történet szerint Sam Vimes egy véletlen folyamán visszatért a múltba egy Carcer nevű gonosz bűnözővel, ahol részben egymással hadakoztak, részben pedig a múlt megóvásán és megváltoztatásán hadakoztak. Vimes felvette John Keel szerepét, és mindent elkövetett azért, hogy változtasson a korrupt éjjeli őrségen és magán a korrupt városon. A város egy része ellene dolgozik, de szerencsére akadnak támogatói is...

A könyv kellemes szórakozást nyújt, de igazából semmi extrát. A jövőben lehet, hogy még be fogom próbálni a magyar nyelven megjelent írásait is.

1 megjegyzés:

Somogyi Bence írta...

Mindenképpen megéri, próbálkozz bőszen! :)