2013/01/19

iPad Mini

Nem gondoltam volna, hogy erről a készülékről írok leghamarabb bejegyzést. Sokkal nagyobb esély volt egy  Windows Phone-ról vagy egy "noname", Android operációs rendszerrel felvértezett, kínai tabletről. De mivel anyósom beszerzett magának egy ilyen Apple készüléket, ezért volt pár napom arra, hogy egy picit jobban megismerkedjek az iPad2 kistestvérével.

Az "öcsi" vagy inkább "hugi" első ránézésre sokkal jobban megszerkesztettnek tűnik, mint a bátyus. Az iPad2 szinte bumfordinak tűnik, a kicsi, karcsú Mini mellett, mely ugyanazt a technikát hordozza magában, csak sokkal jobban összepasszírozva. Természetesen az egy dolog, hogy a kisebb kijelző kisebb akkumulátort igényel, de az egyéb fontos alkatrészek mérete is jelentősen zsugorodhattak.

Az első benyomások nagyon kedvezőek voltak rám. A készülék egyszerűen kézbe simuló, és talán ezért is tűnik érthetetlennek számomra, hogy az Apple miért nem rukkolt elő korábban egy kisebb iPaddel. Ezzel jelentős lépéshátrányba került az Androidos vetélytárssakkal szemben. Ráadásul az ára sem túl barátságos. Nagyjából két Nexus 7-et lehet ennyi pénzért kapni. A jelentősen túlárazott termékre nem jelent mentséget, hogy prémium kategóriás, luxus hatást kelt, sőt még az alumínium hátlapon lévő almás logó sem.

Az iPad Mini sebességével nincsen gond, ha korábban is hasonló gyorsaságú tablettel rendelkeztünk tapasztalattal. Az alkalmazások döcögés nélkül futnak, DE... A készülékben még nem kaptuk meg a sokat ajnározott retina displayt, valamint számomra azért egy kicsit pici a kijelző. Az iPad2-vel megegyező felbontás, de kisebb kijelzőn jelenik meg, ezért értelemszerűen a böngész során kisebb betűket kapunk vissza, valamint filmet nézni sem olyan élmény, mint a nagyobb tesón. Az más kérdés, hogy a különféle tableteken való film- vagy sorozatnézésnek eleve nem elég magas az élvezeti értéke. (Az pedig megint csak más kérdés, hogy gyakorlatilag egy olyan lejátszó alkalmazás van, amely hivatalosan élvezheti az AC3 támogatást, ráadásul az is fizetős. A régebbi Oplayert sajnos már sokan felfrissítették, vagy egyáltalán nem ismerték.)

A nagytestvérhez képest nem csak a zsugorításban találhatóak javulások. Az iPad Mini sokkal jobb kamerákat kapott, mint az iPad 2. Persze számomra még mindig egy kicsit hülyén néz ki, ha valaki a tabletjével kamerázik vagy fényképezik. 

Az iOS 6-os verziójával felszerelt iPad Minivel természetesen vannak apróbb problémák is. A 6-os operációs sajátja, hogy licensz problémák miatt buta térképprogrammal kapjuk, valamint nincsen alapból Youtube. Továbbá az új, lightning csatlakozó is okozhat problémákat, ha éppen töltenünk kellene a készüléket. Sajnos nem tudunk bárkitől kölcsönkérni egy mikro usb-s töltőt, vagy egy régebbi Apple terméket használótól a korábbi csatolót. Nagyjából ezzel ki is merültek a kütyüvel szembeni aggályaim, problémáim.

Összességében elmondhat az iPad Miniről, hogy remekül megszerkesztett készüléket kapunk kézhez. A jó kis masszív burkolatba rejtett csoda szinte azonnal a szívünkhöz képes nőni. Igaz, hogy inkább női felhasználóknak ajánlott, de szerintem nincsen egy olyan kütyümániás sem, aki ne fogadna el egy ilyen készüléket ajándékba. (Az már csak a saját hülyeségem, hogy én magamnak inkább egy sokkal jobb ár/teljesítmény mutatóval rendelkező kínai, androidos tabletet szereznék be.)

Nincsenek megjegyzések: