Mu Csacsi

A lányomra zúduló hatalmas ajándéktömegből január közepére is jutott, ugyanis akkor tartotta meg születésnapi buliját - zömmel ovisokkal teli - baráti körével. Szerencsére volt egy kis egyeztetés, ezért sikerült célzottan ajándékot választani Annamáriának, ráadásul meglehetősen akciósan.

A választást részben kényszer szülte ugyanis meghatározott összeghatáron belül kellett használható és valamilyen részben időtálló darabot találni. Előzetesen magyar szabályt nem találtam és a Mu Csacsi doboza láttán is egy kicsit húztam a számat, de még mindig ez tűnt a legkisebb rossz választásnak.

Azonban már a kicsomagolásnál érezhető volt, hogy nem hoztunk túl rossz döntést. A kétoldalas magyar nyelvű szabály egyáltalán nem volt bonyolult és könnyen el is lehetett magyarázni. A 3 csacsifigurát nem értettem, hogy miért kell külön tasakokba csomagolni, de ez végülis nem jelentett semmi problémát. Először egy picit értetlenül néztem a kartonból kinyomkodott 12 területlapkára, de végül ezek jelentőségét is el tudtam fogadni. Az 5 színből, egyenként 25 darabos fakorong halmok láttán pedig egyszerűen ujjongtam!

Lássuk, miről is szól a játék.

Első lépésben a 12 mezőlapkát kör alakban kirakjuk az asztal közepére, majd minden negyedik mezőre teszünk egy tetszőleges csacsit. Így minden állat között pontosan 3 hely marad ki. A pakli kártyát a hátoldalon található kategóriákon belül megkeverem, majd egymásra pakolom úgy, hogy az A jelzésűek vannak felül, amit ABC sorrendben követ a többi minipakli.. A lapokat mindenki számára jól elérhető helyre teszem. Az előkészületek legmacerásabb része következik, a színes korongok színenkénti szétválogatása. (Én ezt csak Hamupipőke minijátéknak hívom.) Végezetül minden játékos kap magához egy korongot, amin 5 szín található, valamint egy mutató.

A kezdőjátékos tetszőleges kiválasztása után (ki tud szebben iázni) kezdődhet a játék. Egy játékos a körében húz egy lapot, majd végrehajtja a többiek előtt a rajta lévő feladatot. Pl. szürke szamarat húz valaki, amin az szerepel, hogy 3 táplálékot (fakorongot) kell választania, majd 3 mezőt lépnie. A középen lévő színes korongokból bármilyen kombinációban be lehet rakni a három (vagy a kártyán megjelölt mennyiséget), csak azt hangosan mondani is kell! Többszínű csacsi esetén szabadon lehet választani, hogy melyiket szeretnénk megtömni "hamival".

Egy idő múltán olyan lapok is előkerülnek, amin a szamaraink éppen ürítenek. A gyermekeim körében mindig nagy öröm van, amikor az állatok "kakilnak". Ha valaki ilyen kártyát húz, akkor a lapon szereplő színben lévő állatot megnevezi és szól a többi játékosnak, hogy lehetőleg titokban állítson be magának mindenki egy színt a maga kis óramutatójával a kartonkorongján. Ha ezzel mindenki megvan, akkor lehet az adott szamarat megszabadítani a benne lévő táplálékoktól.

Fontos, ha több játékos ugyanazt a színt jelöli meg, akkor azokat egyenlő arányban kell szétosztani, és minden olyan korongot, ami ezek után fennmarad visszakerül a csacsiba. Itt is hangosan mondani kell, hogy milyen és mennyi korongot pakolunk vissza.

A játék addig tart, amíg a stoptáblás kártyát valaki fel nem fordítja, majd ezek után az összes csacsit kiürítettük. A végső győztes az lesz, akinek a játék végén több korongja lett.

A Mu Csacsi egy remek gyerekjáték, amit felnőttek bevonásával is roppant mód lehet élvezni. Persze egy lapszámoló mágusnak nem jelenthet túl nagy problémát a csacsikban lévő korongok lekövetése, de a játékot nem is nekik találták ki. Az ajánlott életkor 6 év, de nyugodtan játszhatjuk egy 4-5 évessel is. A csacsikkal való lépegetés segít nekik a számolás biztosabb használatában, valamint egy picit össze is kavarja őket, hogy melyik állatban végülis mi lapul. A színes fakorongokkal való etetés is jól tudja fejleszteni a szortírozói, számolói képességeiket.

A játék mechanizmusába nem nagyon kötnék bele, azonban lenne két apró észrevételem. 

Az egyik, hogy a dobozban lehetett volna még egy tetszőleges jelölő. Ugyanis a csacsikat könnyebb úgy etetni, hogy kézbe vesszük, majd úgy tömjük az általunk választott korongokkal. Ezt követően pedig vissza kell tennünk arra a mezőre, ahonnan elvettük. Ez persze nem mindig sikerül. Mi itt mindig használunk valami apró tárgyat, amivel jelölni tudjuk az elvett csacsi helyét, hogy később pontosan ugyanoda tudjuk visszatenni.

A másik észrevétel, hogy a csacsik ürítésénél célszerű használni valami "kakilótálat", mert különben a kipotyogó fakorongok könnyen elgurulnak. Ez pedig igencsak bosszantó tud lenni.

Összességében a Mu csacsiról elmondható, hogy remek gyermek játék, amit mi felnőttek is nagyon tudtunk élvezni. A munkából megfáradtan hazatérve mi sem tudunk kellő mértékben koncentrálni az állatokban lévő bogyók pontos követésére, ezért már párszor minket is ért meglepetés. A szabályok nem túl bonyolultak, a szerencse igazából elhanyagolható mértékű, ha tudunk rendesen figyelni. Persze ez eddig nem nagyon sikerült...

Az ajándékválasztási elképzelésünk helyessége úgy tűnik, hogy igazolódott. A játék közben - láthatóan feszülten - figyelő/gondolkodó gyermekeim arcára nézve azt láttam, hogy jól szórakoznak. A végeredménytől függetlenül pedig már párszor elhangzott tőlük a "Játszunk ezzel még egyszer" felszólítás. A Mu Csacsit bátran ajánlom óvodáskorú gyermekes családok részére.

(A képek a http://www.boardgamegeek.com oldalról vannak.)

iPad Mini

Nem gondoltam volna, hogy erről a készülékről írok leghamarabb bejegyzést. Sokkal nagyobb esély volt egy  Windows Phone-ról vagy egy "noname", Android operációs rendszerrel felvértezett, kínai tabletről. De mivel anyósom beszerzett magának egy ilyen Apple készüléket, ezért volt pár napom arra, hogy egy picit jobban megismerkedjek az iPad2 kistestvérével.

Az "öcsi" vagy inkább "hugi" első ránézésre sokkal jobban megszerkesztettnek tűnik, mint a bátyus. Az iPad2 szinte bumfordinak tűnik, a kicsi, karcsú Mini mellett, mely ugyanazt a technikát hordozza magában, csak sokkal jobban összepasszírozva. Természetesen az egy dolog, hogy a kisebb kijelző kisebb akkumulátort igényel, de az egyéb fontos alkatrészek mérete is jelentősen zsugorodhattak.

Az első benyomások nagyon kedvezőek voltak rám. A készülék egyszerűen kézbe simuló, és talán ezért is tűnik érthetetlennek számomra, hogy az Apple miért nem rukkolt elő korábban egy kisebb iPaddel. Ezzel jelentős lépéshátrányba került az Androidos vetélytárssakkal szemben. Ráadásul az ára sem túl barátságos. Nagyjából két Nexus 7-et lehet ennyi pénzért kapni. A jelentősen túlárazott termékre nem jelent mentséget, hogy prémium kategóriás, luxus hatást kelt, sőt még az alumínium hátlapon lévő almás logó sem.

Az iPad Mini sebességével nincsen gond, ha korábban is hasonló gyorsaságú tablettel rendelkeztünk tapasztalattal. Az alkalmazások döcögés nélkül futnak, DE... A készülékben még nem kaptuk meg a sokat ajnározott retina displayt, valamint számomra azért egy kicsit pici a kijelző. Az iPad2-vel megegyező felbontás, de kisebb kijelzőn jelenik meg, ezért értelemszerűen a böngész során kisebb betűket kapunk vissza, valamint filmet nézni sem olyan élmény, mint a nagyobb tesón. Az más kérdés, hogy a különféle tableteken való film- vagy sorozatnézésnek eleve nem elég magas az élvezeti értéke. (Az pedig megint csak más kérdés, hogy gyakorlatilag egy olyan lejátszó alkalmazás van, amely hivatalosan élvezheti az AC3 támogatást, ráadásul az is fizetős. A régebbi Oplayert sajnos már sokan felfrissítették, vagy egyáltalán nem ismerték.)

A nagytestvérhez képest nem csak a zsugorításban találhatóak javulások. Az iPad Mini sokkal jobb kamerákat kapott, mint az iPad 2. Persze számomra még mindig egy kicsit hülyén néz ki, ha valaki a tabletjével kamerázik vagy fényképezik. 

Az iOS 6-os verziójával felszerelt iPad Minivel természetesen vannak apróbb problémák is. A 6-os operációs sajátja, hogy licensz problémák miatt buta térképprogrammal kapjuk, valamint nincsen alapból Youtube. Továbbá az új, lightning csatlakozó is okozhat problémákat, ha éppen töltenünk kellene a készüléket. Sajnos nem tudunk bárkitől kölcsönkérni egy mikro usb-s töltőt, vagy egy régebbi Apple terméket használótól a korábbi csatolót. Nagyjából ezzel ki is merültek a kütyüvel szembeni aggályaim, problémáim.

Összességében elmondhat az iPad Miniről, hogy remekül megszerkesztett készüléket kapunk kézhez. A jó kis masszív burkolatba rejtett csoda szinte azonnal a szívünkhöz képes nőni. Igaz, hogy inkább női felhasználóknak ajánlott, de szerintem nincsen egy olyan kütyümániás sem, aki ne fogadna el egy ilyen készüléket ajándékba. (Az már csak a saját hülyeségem, hogy én magamnak inkább egy sokkal jobb ár/teljesítmény mutatóval rendelkező kínai, androidos tabletet szereznék be.)

Gyerek társasjátékok karácsonyra

Az év vége megint nagyon összejött Évi születésnapját követően csak úgy záporoztak az ünnepek. Jött Márton névnapja, a Mikulás, Karácsony, Annamária születésnapja... Természetesen az ünnepeltek nem csak cukrot, diót, mogyorót kaptak a sok csoki mellett, hanem játékokat is. Ezeket próbáltuk elvinni a társasjátékok irányába. Ez már csak azért is ment viszonylag könnyen, mert szabad kezet, azaz meghatározott pénzkeretet kaptunk, amin belül vásárolgathattunk. Nézzük sorban, miket is kaptak a gyerekek (is) az év utolsó két hónapjában.

Panic Lab

Eredetileg a 3 éves fiam születésnapjára lett volna szánva ez az apró, idei megjelenésű, fémdobozos játék, de később úgy döntöttem, hogy inkább nővére kapja meg. A fiamat még csak most kezdik bizonyos dolgok hosszabb időre lekötni, ezért talán még bátor lépés lett volna a Panic Lab. Az 5 év felé rohamtempóban közeledő Annamária viszont már jó alanynak bizonyult.

A dobozban néhány kártya és 4 dobókocka található. A lapon kétféle állat, vagy inkább lény található, kétféle színkombinációban és mintában. 3 dobókocka ezen tulajdonságokat határozza meg, míg a negyedik, hogy melyik laptól, milyen irányba kell minél előbb megtalálni a körben elhelyezett lapok között. Ez a könnyített alapjáték, könnyedsége okán remek szórakozást nyújt a gyermekeknek. Persze a készítők nem álltak meg itt, hanem további, nehezítést szolgáló lapokat is csomagoltak a kisméretű pakliba. Az egyik az úgynevezett szellőző, amin keresztül beesünk és egy másikon jövünk ki, míg a további nehezítő lapok átformálják kicsi lényeinket (amőbáinkat) más színűvé, mintájúvá, vagy alakúvá. 

Ezen nehezítésekkel, már felnőttek számára is nyújt egy kis izgalmat. A játékot az nyeri, aki a megtalált amőbák után megszerzett meghatározott mennyiségű pontot.

Piranhas

Ez egy másik idei megjelenés, amit egy év végi aukción szeretem be. A játék egy pakliból áll, amit valamiért a 8+-os korosztályhoz soroltak be. A szabályok viszont annyira egyszerűek, hogy akár egy 4 éves is elboldogul velük. Sajnos csak német nyelvű szabályom volt hozzá, amit a zseniális Google Translator segítségével fordítottam le, ezért pici lyukak maradhattak a teljes szabály elsajátításában, de ezen hiányosságok bizonyára nem rombolják a játékélményt.

A lényeg, hogy a játékosok között egyenlően szétosztjuk a lapokat, majd felcsapunk egyet, amire mindenki pakolhat a saját stócából úgy, hogy abból mindig csak a legfelső lapot láthatja. Fontos szabály, hogy a dobott lapok tetejére csak olyant rakhat rá, amiből neki nagyobb hala van. Pl. a legfelső lap egy közepes sárga, egy kicsi piros és egy nagy kék. Erre egy nagy sárgát, közepes pirost, vagy nagy pirost tehet. Ezen felül még vannak az úgy nevezett piranják, amiket olyan halhármasra lehet rátenni, amilyen színű nincsen felül. Azaz az előbbi példát folytatva, a piros, sárga és kék halas lapra, csak lila, fekete vagy fehér színű piranják mehetnek. Ebben az esetben szükséges még a hangos "Piranja, piranja" felkiáltás is! Piranjára pedig pont fordítva mehet rá a lapok. Tehát egy kék piranjákat tartalmazó lapra csak olyan halhármast dobhatunk, amik között nincs kék. A méret nem számít. Viszont szükséges a "haluci, haluci" felkiáltás. :)

Persze van büntetés is, ha rosszat dobunk (mert pl. egy másik játékos beelőz), akkor az utolsó két lapot a paklinkba kell tenni. Ha a lapjainkat átforgattuk és maradt még nálunk, akkor a maradék lapokat addig kell forgatni, míg azok valakinél teljesen el nem fogynak. Ő lesz a győztes.

Málhas csacsi

A fiam még nem túl fogékony bizonyos dolgokra és főleg az egyensúly-érzékén és kézügyességén kellene javítani. Részben ezt a célt szolgálta a Málhás csacsi megvásárlása is.

Kapunk egy szamarat, aminek a hátára először fel kell pakolni a nyerget, majd arra a többi tartozékot. Ezeket sorban pakoljuk fel, majd a végén az veszít, akinél a csacsi lerúgja magáról a cuccokat. Három érzékenységi fokozatot lehet beállítani.

Mondanom sem kell, hogy a fiam azt élvezi, amikor a csacsi lerúgja magáról a tárgyakat.

Appenzell sajtvára

Az első komolyabb darab, ami inkább már nagyobb gyermekeknek való és még nem teljesen az enyéimnek. Itt már van bizonyos mértékű taktikázás, hogy miként toljuk ki a másikat, azaz ejtsük be a lyukba.

Jelen esetben a játék doboza is fontos tartozék, hiszen abban vannak a lyukak, ahová beeshetnek egereink. De ne szaladjunk ennyire előre.

A 2-4 játékos számára alkalmas játékban mindenki kap 4 egérbábut, amelyek közül egyet a doboz sarkán lévő tornyok egyikébe kell tenni. Ezt követően van minden játékosnak a saját körében 4 darab akciója. Egy bábuval léphet egyet (egy körön belül maximum 4 alkalommal), felfordíthat egy tetőt, vagy tolhat egy sort. A cél, hogy egyszerre két egérbábuval álljunk meg ugyanazon a sajton. Ha valakinek sikerül 4 különböző fajtájú sajtot összegyűjtenie, akkor megnyerte a játékot. Ez is pofonegyszerűnek hangzik, de igazából nem annyira az. Egyszerre kell emlékezni, hogy leborított tetődarabok alatt milyen sajtok vagy lyukak lehetnek és jól taktikázni, hogy meglegyenek a sajtok, vagy elkerüljük a csapdákat. Esetlegesen lehet arra is menni, hogy az egyik vetélytársunk három egerét lyukba lökjük és úgy ejtsük ki a játékból.

Érdekes módon Annamária lányom egészen ráérzett az ízére és bejött neki ez a játék is. Igaz még azóta nem nagyon mondta, hogy vegyük elő, de ha mi tettük azt, akkor nem ellenkezett.
(Ha pedig bárki, bármikor Appenzeller sajtot akar nekem adni, akkor ne fogja vissza magát. Egyszerűen imádom!)

Ébresztő Madárijesztő

Ez egy könnyebb, egyszerűbb darab, egészen fiatalok számára. Szerencse, illetve sokkal inkább memóriára építő játék, ahol a pörgetést követően kell 1-3 kukoricát kiszedni varjúnkkal. Ha rosszat veszünk ki, akkor felébred a madárijesztő és vissza kell tenni az adott körben kihúzott kukoricákat. Az nyer, aki egy bizonyos mennyiséget vagy egy bizonyos színből bizonyos mennyiséget összegyűjtött.

Természetesen Márton fiam ezt is igazából akkor élvezi, ha nem sikerül és ugrál a madárijesztő. Mindezek ellenére volt már olyan, hogy ő nyert... bár az kevésbé tette boldoggá, mint a középen ugráló figura.

Ígérem, hogy következő társasjátékos bejegyzésemben komolyabb játékokról is szót ejtek majd. Már régóta tervben van pár írás, csak eddig soha nem jutottam el odáig.

(A képek a http://www.boardgamegeek.com oldalról vannak)

Dan Brown - Digitális erőd

Nagyjából 10 éve ajánlotta az egyik ismerősöm, hogy ez egy jó könyv és szerinte sokkal jobb, mint az akkoriban felkapott Da Vinci-kód. Én akkoriban egy picit kiábrándultam Dan Brownból, ami talán azért volt, mert egy kicsit kényelmesen kezdtem el olvasni a könyvet, amit a kölcsönadó kollégám egy idő után szinte másnapra kért. A kapkodás egy picit rontotta az olvasásélményt, ami miatt nem is lelkesedtem a Da Vinci-kódért.

 

A Digitális erőd egy kicsit más. A történet szereplői kriptográfusok, azaz kódfejtők, akik éppen egy elég nagy probléma futottak. Korábban nem volt számukra feltörhetetlen kódolás, mert a mindent tudó okos, rengeteg processzorból álló számítógép mindent megfejtett számukra, ráadásul perceken belül. Mi a történetbe akkor kapcsolódunk be, amikor már több órája megy a folyamat.

 

A történetbe persze kell szerelem és dráma, valamint a véletlenek egybeesése is. A női főhős, Susan Fletcher, amellett, hogy szép, még okos is... hűha! A csávója (David) pedig "hétnyelven" beszél... azaz igazából nem tudom, hogy hány nyelven beszél, de a történetben minden nyelven meg tudta magát értetni a különféle nációk szülöttjeivel.

 

A könyv olvasása közben egyre jobban azon tűnődtem, hogy én egy Leslie L. Lawrance történetet olvasok, persze a szokásos pisztoly, pipa, minden-fellelhető-nőt-megdugok felállás kivételével. A rövid fejezetekre tagolt írás minden szakasz végén meg akart valamivel döbbenteni, hogy aztán egy másik helyszín is hasonló hangulatú helyszínen is ugyanaz történjen. A sok meglepetés egy idő után kezdett bosszantóvá, mint érdekessé válni. Persze nem mondom, hogy ez rossz, és bizonyára van, aki ezt kedveli is, de nekem nem jött be. Csodálkozom, hogy eddig még sorozatként egyetlen tévétársaság sem csapott le rá.

 

Van egy olyan érzésem, hogy most már ez nem fog megtörténni. A Da Vinci-kód farvízén ellavírozó Angyalok és démonok megfilmesítése után nem hiszem, hogy egy újabb Dan Brown írás kerülne újra vászonra vagy képernyőre. A Digitális erőd ezen felül még idejétmúltnak is tűnik. Ma olvasva a történetet az egész egy kicsit nevetségesnek tűnik, technikaliag óriási baromságnak.

 

A könyv számomra több sebből is vérzett, amiket én most nem sorolnék fel. Azonban még sem tettem le, mivel nem volt unalmas és érdekelt, hogy még milyen nyulat tudnak előhúzni a klissékkel tömött kalapból.

 

Ha a technikai bla-blán túltesszük magunkat, akkor könnyed ponyvát kapunk. Ésszeűen felesleges túlságosan belegondolni az események folyamába, mert kiég az agyunk és leolvadnak a mikroprocesszoraink.