Discworld: Ankh-Morpork

Elég ritka nálam az olyan, hogy szinte azonnal véleményt tudok mondani valamiről, főleg, ha társasjátékról vagy könyvről van szó. Már egy ideje kapható, a vegyes kritikákat kapó, Martin Wallace tervezte, Discworld: Ankh-Morpork című társasjáték. Én a múlt héten kaptam végre kézhez és a 4db 2-személyes játék után úgy gondoltam, hogy írnék róla pár gondolatot.

Aki ismeri valamennyire a Terry Pratchett által létrehozott Korongvilágot és annak néhány szereplőjét, az most bizonyára ismerős arcokat talál majd a dobozban rejlő kártyapakliban. Az is szinte bizonyos, hogy azonnal elvárunk valami humort és végtelen káoszt a Discworld: Ankh-Morporkkal szemben. Annyit előzetesen el is árulok, hogy ennyit minimum meg is kapunk.

Lássuk mi van a dobozban

Kapunk egy elég szépen megrajzolt térképet, amely a Korongvilág fővárosát, azaz Ankh-Morporkot ábrázolja. A színezés és a tónusok elég hasonlóak, ezért a színtévesztők bajban lehetnek, ha az egyess területek határait keresgélik. A kártyák (karakter-, terület-, véletlen esemény- és húzókártyák) minősége egész jó, a rajzok nagyon jól sikerültek. A fából készült jelzők (játékosfigurák, épületek, trollok, démonok, zavargásjelzők) minőségére sem lehet panasz, ugyanakkor a szintén fából készült pénzek olyan semmilyenek. Összeget nem lehet rajtuk látni, csupán csak a méret alapján határozhatjuk meg melyik az 1 és 5 dolláros.

A 2-4 főre tervezett játék nagyjából 60-75 perces, játékosszámtól függően. A kártyákon szövegek taláhatóak, ezért egy kicsit nyelvfüggő. Ezért érdemes lehet az idegen nyelvet kevésbé beszélő játékosokkal előre megbeszélni, hogy a személyiségkártyákon szereplő szövegek mit is jelentenek. A többi lapon lévő szöveget menet közben is meg lehet beszélni.

Történet és végső cél

Lord Vetinari eltűnt a városból, ezért most cincognak az egerek. Ankh-Morpork kisebb-nagyobb uraságai úgy döntenek, hogy magukénak szeretnék megszerezni a város feletti irányítást. Ehhez bizonyos célokat kellene elérniük, amiket a titkosan választott kártyákra írt szöveg határoz meg. Van akinek x terület felett kell korlátlan uralommal rendelkeznie, de olyan is van, akinek az a célja, hogy x mezőn legyen zavargásjelző, vagy x területen legyen kéme, vagy x összeget gyűjtsön össze, vagy esetleg, hogy elfogyjon a húzópakli.

A játékmenet

A játéktáblán elhelyezzük a szükséges a szabálykönyv szerint szükséges jelzőket, mellé tesszük a szükséges lapokat (területkártyák jól láthatóan, illetve véletlen esemény kártyák lefordított pakliba helyezve), kiosztunk 10 dollárt és 5 lapot minden játékosnak. Majd a dobókocka segítségével eldöntjük, hogy ki kezdje a játékot. A célunk, hagy a játék elején, véletlenszerűen húzott személyiség kártyára felírt célt teljesítsük. Ehhez nem árt, ha minél később jut ellenfelünk tudomására, hogy vajon mi is lehet a célunk. Afellől szinte kétség sem lehet, hogy idővel a játékostársak rájönnek kik is lehetünk.

A körünkben a kezünkben lévő lapokból kijátszunk egyet. A kijátszott lapon szerepel, hogy milyen akciót hajthatunk végre, ami lehet játékosbábu vagy építmény lehelyezése, gyilkosság, zavargásjelző eltávolítása, a kártyán lévő szöveg végrehajtása, véletlen esemény kártya játékba hozása, illetve újabb lap kijátszása. Miután végeztük a körünkkel a kezünkben lévő lapok számát ötig felhúzhatjuk.

A konfrontáció szinte biztos. Ez nem egy békés játék, ahol egymással párhuzamosan tesszük a dolgunkat és esetleg néha hatunk egymásra. Itt szinte biztos, hogy a másik elől veszünk el területeket, vagy valamilyen más módon törünk borsot az orra alá. A véletlen események kötelező akció jellege (a többi akció a kijátszott kártyákon csak választható) miatt kétszer is érdemes meggondolni, hogy használjuk-e. Már csak azért is, mert azon azon feltüntetett esemény nem csak az ellenfeleinkre, hanem saját magunkra is hatással lehet.

Zárógondolatok

Nekem meglehetősen bejött a játék. Nem csupán csak az összetevőkkel, a játék világával, hanem a játék menetével is. Nem túl bonyolult, ugyanakkor a véletlenszerű események eléggé össze tudják kuszálni a szálakat és a sokáig nyerő taktikát egy csapással eltörölni.

Sajnos Évinek annyira nem tetszik, mint nekem, sőt azzal is befenyített, hogy többet nem is nagyon akar játszani vele. A fő problémája azzal van, hogy a húzott lapok elég véletlenszerűen jönnek és "nem lehet velük semmit csinálni". Tegnap az utolsó körét fel akarta adni, mondván, hogy "ennek semmi értelme", mert nem jönnek olyan lapok, amiket szeretne. Remélem, hogy csak a fáradtság mondatta vele, mert ha jobban ránézett volna a táblára, akkor láthatta volna, hogy csak egész csekély előnnyel nyertem. Sőt, eddig szinte az összes játékunk a végére elég szorosra sikerült, ami jól jelzi a játék kiegyensúlyozottságát.

Tény, hogy szerepe van szerencsének, és talán nagyobb mértékben is, mint néhány általunk szeretett játékban.  A lapok nem adnak olyan széles taktikai lehetőséget, mint Race for the Galaxy vagy mondjuk a Dicsőség Rómának esetében, és talán ez is az oka, amiért Évinek nem tetszik.

Azonban - szerintem - ez egy mókás játék. Nem szabad feladni, mert bármikor húzható olyan kártya, amivel romba dönthető a másik játékos közelinek tűnő célja. Azt tudom mondani - már csak az összetűzések, egymás hátbadöfése miatt is -, hogy nem szabad túl véresen komolyan venni, ha nem alakul kedvünkre a játékmenet. Alkalom adtán szeretném majd kipróbálni több játékossal is.

(a játékhoz mellékelt képek a bgg-ről vannak)