2008/01/29

Deja Vu

Mint korábban említettem vissza fogok térni az egyéb dolgokkal, és nem csak a Cseppről fog szólni a blog (aki most a háttérben nagyon böfizget).

Hétfőn sikerült megnézni Évivel a Deja Vu című filmet. A nyitó képsorokban a békés ünnepségnek nagy bumm, és sok száz hulla lett a végeredménye. A lehetséges összes hárombetűs rövidítést magában hordozó amerikai szerv nyomozást indított az esetet illetően, de ahogy azt sejteni lehetett Denzel Washington bácsira bízták ügy vezetését. Sötétbőrű hősünk Columbo-t megszégyenítő ügyességgel göngyölte fel az ügy szálait, aminek meg is lett az eredménye. Egy teljesen új, hipermodern berendezést is rendelkezésére bocsátanak, amit elég gyorsan meg és kiismer ahhoz, hogy részben saját javára is tudja fordítani a dolgot.

A film első felében feltűnik egy nő, aki gyakorlatilag hulla mivolta ellenére is, a nyomozás fő szálát fogja jelenteni. Ennél többet a film tartalmával kapcsolatban már nem is szeretnék elmondani.

A film alapjában véve nem rossz. Engem egész végig a főszereplő bácsi vigyorgása idegesített, valamint a film felétől, a kiszámítható vég. Nem mondanám, hogy túl izgalmas, de szerencsére nem túl vontatott is. A világot nem váltotta meg, de azért egyszer nézhető szórakozásra sikerült.

Nincsenek megjegyzések: