2007/10/24

A Bourne ultimátum

A film korábbi részeit megtekintve úgy döntöttem, hogy ez se maradjon ki a sorból. Az igazat megvallva a második rész már koránt sem tetszett annyira, mint az első, ezért egy kicsit óvatosan kezdtem a megtekintésének.

Szinte még el sem kezdtem nézni, máris azt vettem észre, hogy magába szippantott. A készítőknek remek akciófilmet sikerült összeállítaniuk, és szinte sajnálhatjuk, hogy a közeljövőben nem terveznek hozzá folytatást (egyes pletykák szerint olyan 10 év múlva lesz esedékes egy következő rész).

A filmben a főhős kalandjait onnan követhetjük, ahol az előző részben abbahagytuk. Menekül korábbi főnökei és szinte az egész világ elől. Az egészben azt furcsálom, hogy bár rengeteg új technikai kütyü van, de hősünknek mégcsak álcát sem kell viselnie, és nem ismerik meg határátlépéskor és hasonló helyzetekben. Ahogy halad előre a történet Bourne-nak egyre több emléke tér vissza, és a film végére az is kiderül, hogy valójában kicsoda és micsoda is ő.

A film számomra az év kellemes meglepetése. Akciódús, szövevényes, végig izgalmas. Nyugodtan lehet rá jegyet váltani.

Nincsenek megjegyzések: