2013/05/14

Joe Abercrombie - Miután felkötötték őket (Az Első törvény második könyv)

"Bocsássunk meg ellenségeinknek, de csak miután felkötötték őket." - ezzel az erőteljes Heine idézettel indul Joe Abercrombie, Az Első törvény sorozatának második könyve, és ezzel meg is adja az egésznek a remek alaphangulatot.
 
A penge maga után egyszerűen kizártnak tartottam, hogy ne olvassam el a következő köteteket. Joe Abercrombie olyan remek világot alkotott, szerethető szereplőkkel, hogy semmilyen érv nem szólt a folytatás mellőzése mellett.
 
Ugyan az idő múlása meglehetősen nehezen állapítható meg, és a szereplők megtett távolságairól is kevés fogalmam van, de a sorozat második kötete nagyjából ott folytatódott, ahol az előző véget ért. Glokta megérkezett (a kripli útjára, utazására azért kíváncsi lettem volna) új megbízatása helyszínére, ahol a közelgő külső ellenség mellett, a város árulóit is fel kellett derítenie. A többoldalról érkező nyomás miatt elfogad egy nagyon csábító ajánlatot, amit a későbbiekben biztosan többszörösen meg fog bánni. 
Közben a Bayaz, Luthar, Ferro és Logen alkotta csapat (a két, eddig még csak ballasztnak tekinthető társukkal együtt) tart az ismeretlen felé, amivel meg lehet menteni a világot, vagy legalábbis egy - szörnyűnek kimondott - ellenséget legyőzni. Az út során a karakterek jelleme formálódik, kezd kialakulni egy csapatszellem-szerűség.
Az északi frontvonalon West szála összefonódik a Neves Emberekével, és együtt próbálják felvenni a harcot Betholddal, Észak királyával.
 
Nagyon érdekes, ahogy ez a három szál alakul, illetve ahogy az egyik helyszínről a másikra ugrunk, a fagyos télből, a perzselő hőség vidékére, illetve valahová a kettő közötti területre.
 
A történet ugyan elég érdekesen alakul, de mégis valahogy hiányzott néhány nagy meglepetés. Nem mondom, hogy nem lettek volna kisebbek, vagy esetleg nagyobbnak szántak, de hiányzott belőlük az átütő erő. Egyszercsak megtörténtek a dolgok és annyi. Persze ennek ellenére igencsak élveztem a könyvet, remek szórakoztatást nyújtott és már elő is készítettem olvasásra a trilógia lezáró kötetét.
 
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a végső konklúzió, hogyan fognak még összefolyni a különálló szereplők szálai. A könyvet felesleges ajánlanom, hiszen, ha az előző bejött, akkor ezt is el fogod olvasni..., sőt A királyok végső érvét is.

Nincsenek megjegyzések: