Nem mondhatnám, hogy az elmúlt hétvége túl nagy nyugodtságban folyt, ugyanis eléggé hasonlított a hétköznapok rohamtempójához. Év végén mindenki megőrül, és szinte mindenkin előjön, hogy vége van az évnek. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert ahogy este tart hazafelé a honpolgár látja, hogy az utcák és házak ki vannak díszítve, és ezerkínailámpafényben villognak.
Aztán ott vannak a bevásárlóközpontok, plázák, mellyek így az év végén szinte tömve vannak. Kétségbeesett arccal küzdenek egyesek, hogy az utolsó ajándékok is beszerződjenek. Néha ez is nagy izzadtsággal jár...
Szóval a közeledő ünnep komolyságát egyáltalán nem átérezve, fura érzésekkel, és fáradtságal eltompítva (nem hagytam volna ki a szokásos péntek esti lövödözést) tekintettem a szombati keresztelő felé. A hétvége első napjának reggelén mindig egy órával többet aludhatok (de az esti lövöldözés hajnalba nyúlásának köszönhetően ez inkább -2 óra alvás). Annamária ugyanis ekkor kel fel, vagy ekkor kell felébreszteni, hogy a babaúszásra készen álljunk. Bármennyire is voltak gondosak az előkészületeim az úszósapkát csak sikerült otthonhagyni. Szerencsére kaptam kölcsönbe...
Aztán hazaértünk, Annamária evett, lefeküdt aludni, és megérkezett Évi Panni mamája. Jellemző, hogy Évi 10 perccel előtte akart egy rövidet pihenni, így még esélye sem volt, hogy álomba merüljön. Ez követően egy kis evés, majd indulás Évi sulijába. A nagy kapkodás miatt ez sem úgy sikerült, mert a tervezetthez képest sikerült késnünk. Igazából még tanulnia kellett volna asszonypajtásnak, de mint utólag kiderült ez felesleges időpazarlás lett volna, mivel a jelek szerint nem sikerül olyan rosszul a laborvizsgája. Azt ne kérdezzétek, hogy milyen tárgyból, mert nem tudom...
Nyomás az M3-as autópálya. Eleinte úgy tűnt, hogy nem érünk gyorsan a keresztelő helyszínére, de végül sikerült másfél órával az esemény előtt megérkeznünk. Gyorsan még összetrombitálódott a család, egyeztettem a keresztapával, és indultunk a templomba.
Annamária hibába evett előtte, mégis csak nyűgös és nyughatatlan volt. Izget-mozgott, "dumált", babapiskótát evett, és szeretett volna sétálni. Aztán valahogy csak sikerült a megkeresztelése is. A papunk - szerintem - elég sokat fejlődött az esküvő óta, és kevés (évi 9db!) keresztelő ellenére is egész jól lecelebrálta az eseményt.
Ezt követően mentünk a Berek fogadóba. Ott volt egy enyhe fél órás késés a kiszolgálásban, és egy pici rutintalanságot is felfedeztem, mintha a pincérek még nem lennének berendezkedve az ilyesfajta vendéglátásba. A kaja nem volt rossz, viszont többször is jöhettek volna megkérdezni, hogy mit kérünk inni. Master, a keresztapa is egy picit késett a kajálásból, ami miatt többen engem kezdtek el cseszegetni. Azonban ő sem csúszott annyit, hogy ne maradjon le az ételek kihordásáról.
Másnap koradélután indultunk haza, Panyitól begyűjtöttem a SevenM-től kapott ajándékot, aztán készülhettünk a hétfőre. Most pedig indulunk megint szüleimhez... Azt hiszem, hogy már várom a jövő hetet, amikor kipihenhetem magam végre. Már amennyire Annamária hagyja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése