RaveAir napi gondolatai

Coloretto Amazonas

2012-01-31T09:38:00.007+01:00

Karácsony előtt azon gondolkodtam, hogy milyen kicsi, de egyszerű játékot kellene keresni, amit talán majd hamarosan lehet játszani a gyermekekkel főleg, a 4 éves Annamáriával.

Sokat vaciláltam a Coloretto és Coloretto Amazonas között, de végül az utóbbi mellett döntöttem, mert azt eleve úgy tervezték, hogy ketten is lehessen játszani, valamint nem csak színek, hanem állatfigurák is vannak a kártyákon.

A 2-4 fővel, a doboz szerint 8 éves kortól játszható társasjáték igazából nem okozott túl nagy meglepetést. A kicsi dobozban a 4 nyelvű játékszabály mellett csupán csak két pakli kártya volt. 4 főre, 4 színben oszlopkártyák, 4 bónuszkártya, egy pontozókártya, egy védelmet biztosító kártya, valamint a 90 állatkártya (5 db minden állatfajtából).

A játék lényege, hogy adott színekből az oszlopkártyákra sorokat építsünk. Az állatok sorrendje az adott színen lényegtelen, azonban arra figyelni kell, hogy azonos állat nem lehet egy sorban, tehát mindegyikből csak 1-1. Ellenkező esetben mindkét(!) azonos lapot el kell dobni. Ennek a játék első néhány körében még nem nagyon van jelentősége, hiszen viszonylag gyorsan lehet építeni a saját sorokat, mielőtt még arra kényszerülnénk, hogy egy játékostársnak dobjunk oda egy lapot.

Az előkészületek során minden játékos lerakja maga elé kék-lila-barna-zöld sorrendben az oszlopkártyákat, valamint elérhető helyre a bónuszt biztosító lapokat. Ha hárman vagy négyen játszunk, akkor nem árt a közelbe helyezni a védelmet jelentő kártyát is.

Minden játékos kap 3 lapot, amiből a saját körében egyet lerakhat az egyik oszlopba, vagy átadhat egy másik játékosnak, majd ezt követően újra 3 lapra bővíti a kezében lévő lapokat. A saját sor építését különösen nem kell magyarázni, de lényeges (mint azt korábban is említettem), hogy két azonos lap nem szereplhet egy színnél. Amint valaki egy adott színből leggyorsabban elkészül egy sorral, úgy megkapja az adott színhez tartozó bónuszkártyát. Egy adott sor maximális hossza könnyen leolvasható a bónuszkártyákról is, hiszen azok pont annyi többletpontot adnak, mint amennyi lapból kell állnia az adott színű sornak.

Említettem, hogy amennyiben nem tudunk már saját sor építeni, mert csak olyan lap van a kezünkben, amilyenből már egyet lehelyeztünk magunk elé, úgy át kell adnunk az egyet egy másik játékosnak. A fogadó játékos két dolgot tehet:
- 1. elfogadja a kártyát és:
- lehelyezi a maga elé (amennyiben még nem volt olyan előtte), vagy
- ha már van ugyanolyan lapja letéve, akkor eldobja mind a kettőt,
- 2. visszautasítja a kártyát és adott szín mellett lévő egyik oszlopból eldob egy lapot, a kapott lappal együtt.

Természetesen lehet olyan lehetőség, hogy az adott szín mellett az egyik oszlopban csak oszlopkártya van és állatkártya nincs. Ilyenkor elég csak a kapott lapot eldobni.

Három és négy játékos esetén kerül a játékba a védelmet biztosító lap, amit mindig az vesz magához, aki utoljára lapot kapott valamelyik játékostárstól. Ezen kártya birtokában egészen addig nem kaphat újabb lapokat, amíg valaki vagy ő nem ad át valakinek egy lapot.

A játék addig tart, míg valaki nem fejezi be a 3. sorát is. Fontos megjegyezni, hogy lehetőség van ugyanolyan színből másik sort is építeni, ha már egyet befejeztünk, ugyanakkor bónuszt mindig csak az kap, aki először készen lesz egy adott színből az oszlopjával.

Ebből is látható, hogy a játék nem túl bonyolult, ezért a 4 éves lányomnak is nagyjából sikerült elsajátítania. Néha a csibészes mosolyából előre tudom, hogy olyan állatot fog nekem adni, amivel ki tud velem tolni egy kicsit. Természetesen felnőtteknek is remek szórakozást tud nyújtani ez az egyszerű kártyajáték, főleg ha más, komolyabb játékok között akarunk egy picit pihenni, vagy lazítani.

A képek a www.boardgamegeek.com oldalról vannak.

Mik a tervek 2012-re?

2012-01-05T17:06:00.003+01:00

Elsősorban szeretnék többet blogolni, többet írni ide, de már most elég nagy lemaradásban vagyok. Nem is mondhatom magam bloggernek, hiszen még a heti egy bejegyzést sem ugrom meg túl könnyen.

A legfontosabb, hogy valami legyen ebből a végtörlesztés dologból. Sajnos a bank részéről még a hallgatás fázis van. Elvileg a jövő héten fog visszatérni a szabadságáról az ügyintézőnk, hogy többet mondjon a jelenlegi helyzetről.

A másik fontos dolog, hogy az ELMŰ-ügy rendeződjön. Pozitívan. Itt megintcsak nem tudom, hogy mi a helyzet, mert ugye a Magyar Energia Hivatal megnyerte a pert ezekkel a valótlanságot állítók aljas bandájával. Azonban ezek a szemetek fellebbeztek. Nem tudom, hogy miért tőlem akarnak legombolni 300.000Ft-ot, mikor a saját házuk táján is szétnézhetnének.

Szeretnék többet olvasni. Sajnos ennek az esélye is elég sokat csökkent, mert most egyelőre nem tömegközlekedéssel járok dolgozni, így kimarad az a napi 1 óra olvasás. Itthon kellene behoznom a dolgot, de gyerekek és házimunka mellett igencsak beszűkül az erre fordítható szabadidő.

Igaz ezt a szabadidőt igyekszem másra kihasználni. Filmet vagy sorozatot nézni, társasjátékozni esetleg játszani az interneten.

Szeretnék többet társasjátékozni is. De ugye ugyanaz a helyzet. A gyermekek még túl kicsik, hogy mindent lehessen velük játszani, este sokáig vannak fent, így kevés az erre fordítható idő.

Lenne még pár dolog, amit szívesen csinálnék idén, de amíg fel nem találom az időgépet, vagy meg nem tudom állítani az időt, addig a célok csupán álmok maradnak. Olyan álmok, amikből talán évek múlva lehet valami.

Egy majdnem teljesen jó T-home nap

2011-12-27T16:43:00.004+01:00

Komolyan. Teljesen komolyan. Újra szerettem volna csak szinte jókat írni és teljes elégedettséget mutatni. De mindig van valami, ami belerondít a dolgokba.

A múlt hét szerdáján jöttek a T-home megbízásából ketten, hogy bekössék nekem az optikát. Túl sokat nem is problémáztak, fúrtak kettőt ajtótoknál, aztán behúzták a vékony kanócot. Apróbb szépséghiba, hogy falon kívül lett húzva, de talán majd ha lesz legközelebb festés, akkor majd kap olyan takarógenyát, ami van pl. a nappaliban is az összes plafonsarokban.

Az egyik fickó egyszerű munkásember volt. Keveset beszélt, viszonylag igyekezett tisztességesen elvégezni a munkáját, a másik meg egy mondernebb benyomást sugalló, headsettes alak.

Azon még mindig elképedek, hogy amikor betelefonálnak a központjukba, akkor nekik is menürendszeren kell keresztülverekedniük magukat és várni, hogy valaki végre felvegye. Pár perc alatt összekonfigurálták a modemeket, aztán rögtön néztem is a speedtest.net-en, hogy mennyit mér. Elképesztőnek tűnt, hogy 64Mps-ig felpörgött a letöltés. A fickó mondta, hogy elvileg szimetrikus a vonal, de a feltöltés csak a fele volt. Mindegy... Ez is csak időleges, mert az egy hónapos beetetésen vagyok, utána az egész visszakorlátozódik 25megabitre. Ellenben van egy olyan érzésem, hogy lassan majd érik egy routercsere...

A felhasználói élmény tovább fokozódott, amikor tesztként letöltöttem valamit. Majd korábbi értetlenségemre is választ kaptam aznap egy levél formájában, amiben közölték, hogy jóváírnak nekem 6000Ft-ot. Azt ugyan nem jelezték, hogy mire, de gondolom, hogy a hozzájuk írt levelemre volt ez válasz. Vagy pedig eddig nem teljesen jól számlázták a telefondíj csomagot.

És, hogy miért is volt még egy kis negatív szájízem. Nos a modem dobozára egy valaki tollal egy kis péniszt rajzolt. Remélem, hogy nem nekem szólt azért, mert írásban mertem kifogásolni, hogy a dolgok nem teljesen mennek olajozottan náluk, hanem inkább csak a munkatársak akarták csak egymást megviccelni.

Ezt persze csak aztán vettem észre, hogy elmentek. Sajnos a modem nem váltja ki a routert, mert arra nem képes. Furcsa, hogy nem vitték el az ADSL modemet és nem mondtak rá semmit... Mindenesetre a saját rendszerükben már újra két címen vagyok benne. Ehh... Kíváncsian várom az első számlát.

Carcasonne gyermekei

2011-12-17T18:28:00.006+01:00

Eredetileg nem erről a társasjátékról akartam írni, de mivel a néhány hét múlva 4 éves lányom ezt választotta, ezért nem volt más lehetőségem, mint hagyni magam... hogy megverjen benne.

A Carcasssone gyermekei vagy The Kids of Carcassonne gyakorlatilag a Carcassonne című népszerű társasjáték gyermekeknek készült változata. Itt jóval nagyobbak a lapkák és a bábuk, ugyanakkor a szabályok - értelemszerűen - sokkal egyszerűbbek.

Az összesen 4 játékossal játszható játék (szép volt ez utóbbi három szó egymás után) lényege, hogy a játékosok egy bizonyos meghatározott sorrendben, egymás után lapkákat húzzanak, majd azokat lehetőleg úgy rakják le, hogy azzal egy olyan utat zárnak le, ami mellett található a bábujuknak megfelelő színű ábra.

A Carcassonne gyermekeiben minden lapka illeszkedik a másikhoz, ezért hibázni nem nagyon lehet. Utak illeszkednek utakhoz, melyekből van ami lezáródik és van ami folytatódik.

A színenként nyolc bábuk lerakása elég egyszerűen megy, mert nem csak arra a lapkára lehet letenni a bábut, amit utoljára raktunk a többi mellé, hanem az utszakaszhoz minden egyes olyan helyre, ahol van a színünket jelző rajz. Így akkor is le lehet tenni a bábut, ha egy másik játékos zárt le olyan utat, amely mellett volt a mi karakterünket jelző ábra.

Mint leírásomból látszik nem egy nehéz játékról van szó, ezért ideális óvodás korú gyermekekkel is játszani. Igazán remek bevezető lehet amennyiben gyermekeinket is meg akarjuk ismeretni a társasjátékok varázsával.

A változatosság kedvéért most egy boardgamegeek-ről leszedett kép mellett sajátokat szúrtam be, amin a lányom győzelemre vezette sárga színű bábuit.

Egy kis wellness

2011-12-17T00:09:00.004+01:00

Mitől is volt olyan jó, vagy mi is volt az a sok jó, amit az előző bejegyzésben említettem. Nos, Évinek az összesített születésnapi, névnapi és karácsonyi ajándéka, azaz a Esztergom-Búbánatvölgyben található Bellevue Hotelben eltöltött két éjszaka.

Miután odaértünk és sikerült egy órával a 14.00-ás bejelentkezési idő előtt elfoglalni a szobát azt hittem, hogy itt még bajok lesznek. Az egész azzal kezdődött, hogy mikor lepakoltunk és megszemléltük a szálláshelyünket, akkor azt tapasztaltuk, hogy nincsen valami túl meleg.

Nosza, kapcsoljunk egy kis meleget és biztos-ami-biztos alapon rögtön feltekertük a hőfokszabályzót 30 fokra és a ventillátorokat is a maximális fordulatra. De csak hideg jött. A szobánk amúgy is elég hideg oldalon volt, két közvetlen külső fallal, valamint északi fekvéssel, tetőtérben. Ez utóbbi azért számított, mert tetőtéri ablak volt, ami valamilyen okból kifolyólag nem volt teljesen becsukva. Nem tudom, hogy a korábbi lakók vagy a személyzet nem tudta becsukni, az amúgy elég magasan lévő nyílászárót, de nekem valahogy sikerült.

A szobában csak nem akart melegebb lenni, még azt követően sem, hogy a két ágyat összetoltuk eggyé. Ezek után úgy döntöttünk, talán idővel felmelegszik a szoba, de mi addig is megnézzük a wellness részleget.

Elégedetten csettinthettünk, ugyanis volt 3 működőképes élménymedence (egy nagyobb, sodrófolyósóval, sakkasztallal, egyéb víz- és levegőbefújós élményellemmel, valamint egy kisebb és egy jakuzi). Ezen felül szaunából is túlkínálat volt (gőz, illat, finn, só és valamilyen további is), amit csak tetézett, hogy dézsából lehetett magunkra a hidegvizet borítani, vagy esetlegesen jéggel magunkat megkenegetni az izzadás után.

Miután első körben kiáztattuk magunkat, felmentünk a szobába, ahol még mindig hideg volt, sőt hideg levegőt fújtak be a ventillátorok. Évi leszaladt a recepcióra, hogy mégis mi van. Erre kiderült, hogy mi csináltuk rosszul, mert a hőfokszabályzót 10 fokra kellett volna beállítani. Ehh... Ezt követően már valóban melegedett a szoba és nem volt semmi gond.

Az étkezéseknél sem volt semmi probléma. Ugyan egy kicsit vicces volt a nyomtatott jegy, amit vacsoránál lehetett felhasználni, de ez van... A félpanziós ellátásunkba beletartozott 2 reggeli, valamint két vacsora. E kettő között nem is nagyon volt igényünk ebédelni, hiszen bőségesen be lehetett lakmározni a két alkalom során, és a további wellness kényeztetések miatt nem is nagyon volt idő enni.

Amire érdemes figyelni, hogy a vacsora italfogyasztása nincs benne az árban, ugyanakkor az ételre nincsen mennyiségi megkötés. Ahogy a reggelinél sem, és ott még ráadásul lehet a tej, tea és kávé mellett gyümölcslevet is fogyasztani.

Amit nem igazán értettem, hogy miként lehet egy ilyen épületet gazdaságosan működtetni. Valahogy nem hiszem el, hogy a hétfőn, kedden és szerdán látott élvezkedőkből befolyó bevétel fedezni tudná a működési költségeket és a személyzet bérét. Az tény, hogy vannak és lehetnek konferenciák, egyéb események is, de szerintem mindez kevés.

Talán ezért nem volt meglepő, hogy a wellness részleg "csak" reggel héttől este kilencig működött. Ráadásul az egyéb szolgáltatások - amiknek megjegyzem, hogy hiányát nem éreztük - azért szegényesek lehettek. Gondolok itt a pingpongozási lehetőségre, a társasjátékok igénybe vételére, valamint az épületen belüli teljes wifi lefedettségre (ez utóbbira jelezték, hogy vezetékes megoldás létezik).

Igazából nagyon jól töltöttük ezt a 2 napot a Bellevue Hotelben és ezért másnak is bátran merem ajánlani. Talán egyszer még mi is visszatérünk.

Újabb T-Home helyzet

2011-12-16T06:38:00.006+01:00

A múlt héten csütörtökön felhívott egy ügyintéző telefonon, hogy elérhetővé vált nálam az optika és hogy mikor tudunk szerződést kötni. Én éppen egy tárgyaláson voltam, ezért nagy hirtelen azt mondtam, hogy akár negyed óra múlva is... Aztán kiderült, hogy személyesen kellene, ezért eltolódott a dolog estére.

A lényeg, hogy most már még jobban folyamatban van a dolog, mint néhány hónapja. Olyan ígéretet kaptam, hogy 8-10 napon belül felkeresnek a kollégáik és lehet intézni a bekötést. Tehát akár már idén gyorsabban száguldhatna nálam az internet. Bár eziránt inkább csak nagyon-nagyon titkos reményeim vannak. (Főleg, hogy a tegnapi nappal már egy hét is eltelt, hivás nélkül.)

Mindenesetre sokkal jobb lenne már 15 megabites sávszéllel letölteni, főleg online videókat nézni, mint a mostani, kevésbé stabil 5 megabites ADSL-kapcsolattal.

Azt már csak hallkan jegyezném meg, hogy a "levelemre", amit a saját hálózatukon belül írtam a mai napig nem jött semmilyen válasz. Egy kicsit aggályosnak érzem fogyasztóvédelmi szempontból, hogy nincsen visszajelzés arra nézve sem, hogy egyáltalán olvassák, amit küldök nekik. Így megy ez majd addig, amíg valaki miatt jó nagy büntetést nem kell fizetniük.

Sok jó után mi jön?

2011-12-16T00:44:00.004+01:00

Igazából nem egészen ilyen témájút akartam volna írni, de hirtelenjében összejött pár dolog. És persze mikor, amikor már lassan kezdenének megint egyenesbe állni a dolgok.

Szerdán jöttünk haza a wellness után, viszonylag kipihenve (szétázva), hogy majd vásároljunk még karácsonyra, akinek nem vettünk semmit. A gyermekek apósomnál voltak, úgyhogy lett volna erre pár nyugalmas óránk. Sajnos nem lett, mert Kriszta becsípte a derekát és úgy inkább nem válalta volna a gyermekhadat, ami érthető is. Annamária és Márton persze a nyűgösebbik oldalát adta. Gondolom, hogy főleg azért, mert hiányoztunk nekik.

Nagy nehezen megvoltunk a vásárlással, otthagytunk egy rakás pénzt, majd Évi nekilátott Annamária ovis születésnapjának az előkészületeihez. Ezen kívül is akadt itthon elég dolog, tehát nem unatkoztunk.

Évi a sütőt megpróbálta előre programozni, de valami gond támadt, ezért előbb "ébresztett", azaz kezdett el sütni. Sajnos a kakaóscsigák nem sikerültek úgy, ahogy tervezte, ezért azok itthon maradtak. Ezen kívül még csinált sajtos sütit, valamint kókuszgolyót.

Már éppen elég alapos késésben voltunk az ovi és a bölcsi felé, amikor a már gyülemlő nyűgünket egy újabb gond tetézte. Miután a kulcsot elfordítottam a zárban, a kezembe maradt az egyik fele. Hurrá...

A gyermekeket bölcsibe és óviba el, majd haza, hogy megnézzük mi újság. Szerencsére a kulcs megmaradt csonkjával ki tudtam nyitni az ajtót. Ez után kiszedtem a zárat, majd egy kis ügyeskedéssel a beletört kulcsot is. Ezek után már csak vissza kellett szerelni mindent.

Szép kis problémákkal indult tehát a pihenést követő első munkanap, de legalább nem kellett lakatost hívni, hogy jó pénzért megszakértse az ajtónkat.

Mindezek után még a napot tetézte a szomorkásan hulló eső, a munkahelyem előtt lévő kereszteződésben lévő nagy útjavítás (talán csőtörés), valamint néhány apróbb munkahelyi probléma. Remélem, hogy a péntek kellemesebben fog alakulni.... Bár most itt van hajnali 1 és én már 6kor ébredni akarok. Nem is beszélve arról, hogy a hétvégénk is elég sűrűnek ígérkezik.

Remélem, hogy hamarosan tudok írni a wellness élményekről, valamint néhány társasjátékról is.

Kis morgás a Díjbeszedő Holding Zrt-re

2011-12-08T10:10:00.004+01:00

Tegnap, azaz 2011.12.08-án, jött egy szokásos számlalevél a Díjbeszedő Holding Zrt-től, amiben a szokásos vízdíj szerepelt. Most nem az összegre fogok morogni, vagy a részletezésre, hanem arra ami az összehajtogatott papír hátlapján van, tehát amit rögtön észrevehetünk. A szöveget nagyjából másolom:

"Tájékoztatjuk Önt, hogy Társaságunk a fizetési határidőre ki nem egyenlített terhelések esetében a törvényben megállapított késedelmi kamatot (Ptk. 301 stb-stb.), továbbá a késedelem okán felmerült többlettköltséget (Ptk. 299 stb-stb) áthárítja ügyfeleire."

Aztán még felsorol egyéb rám, azaz a fogyasztóra, áthárított egyéb költségeket. Nos, nem nagyszerű?

Hozzám vág egy számlát, amit én megkapok 7-én és megjegyzi, hogyha ezt nem fizetem be 15-ig, akkor még plusz terheket is kell fizetnem? Az nem számít, ha éppen nem vagyok otthon azon az egy héten, amikor ezt intézhetném, akkor is fizetnem kell.

Semmi gond azzal, ha jelzi, hogy időben fizessek, de akkor könyörgöm, időben jutassa el számomra a levelet.

(Szerintem hamarosan lesz már normálisabb bejegyzés is, csak most egyelőre nagyon úszok elég sok mindennel és nem nagyon van időm blogolni.)

Nem olvasok mostanában?

2011-11-20T20:38:00.004+01:00

Dehogynem! Csak valahogy kevesebb időm van a munka és az otthoni gyermekzsivaj mellett. Az olvasási időim már szinte csak a munkából haza, illetve itthonról munkába útvonalra korlátozódik, ha elég világos van. Szerencsére a Kindle-n elég jó lehet olvasni, ráadásul még nem is nehéz (ellentétben néhány nyomtatott könyvvel).

Azért a kevés, olvasásra fordított pillanatomban azért igyekszem haladni a George R. R. Martin által lassan megszült A Dance with Dragons művével, valamint néha-néha itthon azért sikerül elolvasnom 1-2 képregényt iPad-en. Az előbbivel már majdnem a felénél tartok, de nem tudom, hogy idén sikerül-e még befejeznem... Szerintem nem.

A képregények közül sikerült elolvasnom a Cowboys and Aliens című művet, amitől annyira nem voltam elájulva. Elég összevissza kavalkád volt, igazi mondanivaló nélkül. Mondjuk, aki mondanivalóra vágyik az ne a képregényekben keresse azt.

Most jelenleg a Steven King Setét torony című írásából készült képregénysorozatot nyűvöm. Már a hármadik füzetnél tartok, de sok újat nem tudtam meg... ahogy valószínűleg nem is fogok, mert a könyvsorozatban olvasható visszaemlékezések vannak képregényesítve, közte fő történetként a mejisi szál.

Sajnos a blogolásra is elmondható, hogy kevés az időm. Ha meg van, akkor kedv- és ihlethiányban szenvedek. Megint elég sok minden összejött, ami aggódásra késztet és nem igazán jelent nyugodalmat az itthon tomboló káosz sem. De most nem kívánok panaszkodni, mert az is csak az időmet fecsérli.

Pingu-party

2011-11-02T07:31:00.004+01:00

Először vettem részt másokkal csoportos rendelésben, amelynek keretében vettem 3 társasjátékot potom áron, szállítási költséggel együtt. A szállítmány legolcsóbb darabja a címben szereplő Pingu-party volt, és most erről szeretnék pár gondolatot megosztani.

Reiner Knizia neve elég ismerősen cseng a társasjátékokkal foglalkozók körében. Számtalan játékot készített a végtelenül egyszerűektől kezdve a bonyolultakig. A Pingu-party is az ő gyermeke és ezen tervezése az előbbi kategóriába esik. Olyanannyira, hogy a 4 év felé közeledő Annamária lányom is 1 perc alatt simán elsajátította a szabályait.

A kicsiny dobozban összesen 36 pingvines kártya kapott helyett, amiben 4 színből 7db lap, míg 1 színből (a zöldből) 8 db lap található. Ezek segítségével kell piramist építeni a következő képpen.

A játékosoknak egyenlő arányban kell kiosztani a lapokat. Az amúgy 2-6 játékos által játszható játéknál, ha 5-en veszünk részt a partiban, akkor az egy fennmaradó lap lesz a kezdőlap, ezzel kell indítani a piramist. Az alsó sorba 8db lapot kell tetszőleges sorrendben lerakni. Minden egyes játékos hozzátesz egy-egy darabot a sorhoz vagy akár a felette lévő sorba, ha már alatta van két kártya, és legalább az egyik színe egyezik azzal, amit a felette lévő sorba teszünk. A mellékelt ábra alapján lehet látni, hogy miképpen is épül fel a piramis.

Egy idő után a játékosok nem tudnak új pingvint a piramisba építeni. Ekkor lefordítva maguk elé kell rakni a lapjaikat és kivárni, hogy a többi játékos is végezzen. Ha már senki nem tud a piramishoz rakni, akkor van vége a játéknak. Ekkor össze kell számolni, hogy kinek hány lapja van maga előtt, ugyanis ennyi büntetőpénzt (a kicsik 1-et, a nagyok 5-öt érnek) kell magához vennie. Aki előtt egy lap sem maradt, az visszarakhat a korábbi körökből felgyűjtött mennyiségből maximum 2 érmét.

A játék annyi körből áll, ahány játékos vesz benne részt, hogy egyszer mindenki kezdő lehessen. A végső győzelem azé, akinek az utolsó elszámolást követően, összesítve a legkevesebb büntetőpénze van.

(A képek a www.boardgamegeek.com oldalról vannak.)

MEH kontra ELMŰ - Döntés első fokon

2011-10-28T07:00:00.004+02:00

Talán mégiscsak visszanyerem az igazságszolgáltatásba vetett hitemet és bizakodóbban tekintek a jövőbe. Azt történt ugyanis, hogy első fokon a Magyar Energia Hivatal győzött az ELMŰ-vel szemben.

Az eredményhirdetés során a bírónő kifejtette, hogy álmatlanul forgolódott a döntés meghozatala előtt, de végül döntött. Jogosnak ítélte a MEH részéről a kötbérünk törlését (300.000Ft), de ugyanakkor törölte az ELMŰ-re kírótt bírságot (5.000Ft) is. Megállapította, hogy a törvény nem mondja ki, hogy a Magyar Energia Hivatalnak nincsen jogköre a kötbér eltörlésére, ami világosan látszott is. De az ELMŰ csak bepróbálkozott rá.

Egyszerűen nem értem, hogy még mit szívózik az áramszolgáltató. Vannak nagyon egyértelmű esetek, amikor a fogyasztók megpróbálnak ingyen vagy jóval olcsóbban hozzájutni az áramhoz, vagy éppen lopják azt. Lásd pl. a tegnap cikket az index.hu-ról: http://index.hu/bulvar/2011/10/27/villanyszerelok_loptak_az_aramot/

Azonban ezen lopások mögött inkább olyanok állnak, akik megtehetnék, hogy kifizessék az elfogyasztott mennyiséget vagy pedig olyanok, akik amúgy is tojnak egy nagyot mindenféle törvényre. Nem egyszer lehet hallani, hogy vendéglató iparban bepróbálkoznak érdekes megoldásokkal, de aztán vagy ráfáznak, vagy megoldják máshogy.

A lényeg, hogy ezen lopásokat az áramszolgáltatók azokon próbálják behajtani, akik nem csak hajlandóságot mutatnak a havi számlák kifizetésére, hanem becsületesen azt ki is pengetik. Egyszerűbb egy riadt magánszemélyre kiszabni többszázezres bírságot olyan dologért, ami még csak fel sem merült benne. A szerencsétlenek az óracserét követően könnyelmű módon aláírják a mágnesezés vádját is, mert fogalmuk sincs róla, hogy mit mondanak a szerelők. Már itt járnak a fogyasztók megtévesztése miatt valami bírság nekik. Talán teszek is feljelentést...

Visszatérve a mi ügyünkhöz. A MEH első körben nyert, de még nem lehet tudni, hogy lesz-e folytatás, fog-e fellebbezni az ELMŰ. Vélhetően igen, csak nem tudom, hogy milyen alapon. Talán azt élvezi, hogy milyen szépeket írok róla folyamatosan és nagyon szeretné, hogy továbbra is mindenhol rontsam a megítélését.

Alhambra

2011-10-25T06:47:00.012+02:00

Az első újkori társasjátékaink közé tartozik a címben említett Alhambra, melyet viszonylag könnyen választottunk ki. A Sárkányvár okozta sokk és kellemetlen tapasztalatok miatt úgy döntöttünk, hogy inkább a biztosra megyünk és a 2003-ban Spiel des Jahres díjat nyert narancssárga dobozt választjuk. Már csak azért is, mert a doboz hátoldaláról úgy tűnt itt is lapkákat kell letenni, mint a Carcassonne esetében.

A Queen Games viszonylag magas, de egyéb dimenzióiban nem túl nagy dobozba csomagolta a magyar játékszabállyal rendelkező Alhambrát.

Mi van a dobozban?
- az említett magyar nyelvű játékszabálya, ami helyett érdemes a neten keresni egy javítottat,
- egy széthajtható lépéstjelző-/pontozótábla,
- egy piactér, vagy ahogy a magyar szabály nevezi építőanyag piaclap,
- 12 színes fakorong (2-2 mind a hat játékos számára),
- 6 kiindulási alap,
- 54 építési lap,
- 108 pénzkártya,
- 2 értékelő kártya,
- 6 értéktábla és egy
- vászonzsák.

A játékról általánosságban
A játékot 2-6 játszhatja és 8 éves kortól ajánlott. A tartozékok nyelvfüggetlenek és viszonylag könnyen megérthető szabállyal rendelkezik. A http://www.boardgamegeek.com/ oldalon a 223. helyen áll a játék, ami elsőre nem tűnik annyira előkelőnek (mert pl. nincsen benne az első százban), de ha azt vesszük, hogy a listában mint 54.000 játék közül érdemelte ki ezt a pozíciót, akkor máris sokkal többet nő a szemünkben. Főleg, hogy 2003-ban készült a játék.

A játékmenetről
A játékszabályt nem szeretném leírni, csak nagy vonalakban a játékot ismertetni. Az Alhambra lényege, hogy egy saját várost építsünk az adott kezdőlapka köré, egy saját magunk kiválasztotta stratégia mentén. A játék során lehetőségünk van:
- a középre kitett kártyalapok elhúzására, melyek segítségével később területlapkákat vehetünk a piacról,
- a kártyalapok segítségvel területlapka húzására, amit vagy rögtön beteszünk az alhambránkba, vagy félretesszük későbbi felhasználásra,
- a korábbban lerakott vagy még be nem épített területlapkák áthelyzésére, az alhambránk átépítésére.
Fontos szabály, vagyis inkább szabály adta lehetőség, hogy amennyiben pontosan annyi összeget adtunk egy területlapkáért, mint amennyibe került, akkor lehetőségünk van újra a fent említett lépések közül valamit végrehajtani.

A különböző színű kártyalapok segítségével a piactérről vehetünk alhambra darabokat, melyeket lehetőleg úgy kellene beépíteni a városunkba, hogy az hosszú és egységes fallal rendelkezzen. A városfalon túl még fontos, hogy adott színű területlapkákból nálunk legyen a legtöbb, mert a közbülső- és végpontozásnál ezzel nagyon sokat lehet nyerni, vagy bukni.

A pontszerzés három alkalommal történik a játék folyamán. A pakli felső és középső részébe 1-1 pontozókártyát kell elrejteni, amik idővel előkerülnek. Ilyen esetekben kerül megszámlálásra, hogy az egyes játékosok adott színű területlapkából mennyivel rendelkeznek, és a pontozókártyán szereplő számot léphetik le a pontjelzőn. A területlapkák megszámlása után kerül sor az összefüggő városfal pontjainak összeszámlálásra is. Az említett harmadik pontszerzésre a játék végén kerül sor. A játéknak akkor van vége, ha a zsákból elfogytak a lapkák, vagy pedig elfogytak a pénzként funkcionáló kártyalapok. A játékot végül az nyeri, akinek a legelől áll a pontozótáblán.

Lehet, hogy nem tűnik ezek alapján túl izgalmasnak a játék, valamint talán a szabály átolvasása után sem, de én azért mindenkit megnyugatnék, hogy nem véletlenül nyerte meg azt a díjat, valamint számtalan másikat. Ha közvetlen konfliktushelyzetek nem is alakulnak ki a játékosok között, azért az eléggé tud fájni, ha valaki pont olyan területlapkát csór el az orrunk elől a piactérről, amit mi már korábban kinéztünk, sőt amire pontosan a megfelelő összeget gyűjtöttük össze (hogy majd legyen még egy lehetőségünk a vásárlásra).

Összegzés
Az Alhambra remek családi játék, amely jó szórakozást nyújt család minden tagjának. A szerencse és statégia alkalmazhatóságát eléggé sikerült kiegyensúlyozni, úgy hogy még egy kis teret annak is hagy, ha borsot akarunk törni játékostársaink orra alá. Annyit még érdemes megjegyeznem, hogy a játék - a Carcassonne-hoz hasonlóan - rengeteg kiegészítővel bír, valamint nagydobozos verziója is létezik.

(A képek a www.boardgamegeek.com oldalról vannak)

Gondolatok az igazságszolgáltatásról

2011-10-23T15:01:00.004+02:00

Több helyről több félét lehet hallani vagy olvasni az igazságszolgáltatásról és annak hibás, esetenként korrupt működéséről. Persze nem minden esetben kell igazat mindennek, de ha jobban belegondolunk, akkor talán lehet egy kis igazságtartalom a sok felháborodottságban.

Az esetünkben nem tudom, hogy mi fog dönteni az ELMŰ kontra Magyar Energia Hivatal perben, ahol mi ugye "csak" beavatkozók vagyunk, ugyanakkor mégis a mi bőrünkről van szó. Nem lehet tudni, hogy a bírónőt mi sodorta a láthatóan tehetetlenségi helyzetébe, mivel nem tudott dönteni ügyünkben és a döntést csütörtökre napolta el. Csak remélni tudom, hogy az ügyünk irányában táplált közöny (ez is csak egy munka, amit el kell végezni) helyett végre normálisan beleássa magát a témába. Ahogy azt is, hogy az áramszolgátató esetleges pénzbeni felajánlkozását nem fogja elfogadni, és végleg tényleg a munkájától elvárt szakmai profizmussal lát neki feladatának.

Csütörtökön valamit dönteni fog. Mi nem vagyunk bűnösök. De most nagyon úgy tűnik, hogy szerinte igen. Mert most még szerinte ELMŰ és a mögötte álló "szakértők" tévedhetetlen és egyértelműen az igazságot fedik fel előtte. Az nem számít, hogy a tárgyaláson hazudnak, mert az ellentétes állítások valamiért, valami véletlen folytán nem kerültek be a jegyzőkönyvbe. Ahogy sok más lényegi momentum sem. Az ELMŰ ügyvédje rutinos, ráadásul baráti hangot üt meg a MEH kirendelt ügyvédjével is. Mintha barátok lennének. Ez kérem egy kurva nagy színjáték, ahol mi csak nézők vagyunk és ezért tőlünk várják, hogy fizessünk. Olyasvalami miatt, ami egy vicc. Nagyon rosssz vicc.

Bizonyára nehéz észrevenni, de egyre másra történnek a miénkhez hasonló ügyek. Meghibásodik a villanyóra, "vélhetően" a fogyasztó mágnesezni próbálta, hogy lassítsa, tehát csalni akart. Az fel sem merült, hogy esetleg egyéb okok miatt is tönkremehetett. Ja, hogy felmerült! Sőt, már az áramszolgáltatók által pénzben támogatott egyetemek erről tanulmányokat is végeztek és arra az érdekes megállapításra jutottak, hogy csakis egy módon produkálhat a villanyóra ilyen tüneteket. Ugye még csak említenem sem kell hogyan... Az pedig teljesen mellékes, hogy igazán független, külföldi tanulmánok más véleményen vannak. Mert itt ugye a magyar viszonyokat kell vizsgálni...

Nem hiszem, hogy ez a bírónőt különösebben meghatná, vagy érdekelné. Az ügyünk számára csak egy napi munka. Őt aztán lehet, hogy nem is érdekli, hogy mi történik. Egykedvűen nyomja a pecsétet és biggyeszti az aláírását a dokumentumra, mert ez az irányadó. A kollégák is így döntenek. Majdnem mindig így döntenek.

Egyre több lesz az ilyen ügy és egyre nagyobb rutinnal sütheti rá a fogyasztóra, hogy bűnös és fizessen. Nem hiszem, hogy különösebb lelkiismeret furdalása lenne. Ez csak akkor fog majd megváltozni, ha közvetlen környezében is megvádol valakit az egyik áramszolgáltató a divatosan "mágnesezésnek" nevezett baromságával. Ekkor vagy arra is rásüti a bélyeget és örökre elássa a szemében az illetőt, vagy talán végre felébred a lelkiismerete, hogy vajon hányszor ítélhetett rosszul az ilyen esetekben.

Sok a ha és a talán. De az baj, lehet, hogy a pénz is, mely könnyebben tudja elcsendesíteni az olykor-olykor feltámadt lelkiismeretet. Az nagy szolgáltatók idővel úgyis ki fogják annyira tömni az igazságszolgáltatásban működők zsebeit, hogy nem lesz kérdés kinek a javára fognak dönteni. A pénz nagy úr... Ítélethirdetés csütörtökön... Majd jelentkezem...

Kindle

2011-10-21T06:33:00.004+02:00

Eddig sem vettem sértésnek, ha valaki kütyümániásnak nevezett, de lassan már szinte sértésnek veszem, ha nem tesznek így. Az újabb elektronikus eszköz, ami a kezembe került a címben szereplő Kindle, e-book reader, vagyis elektronikus könyvek olvasására szolgáló szerkezet.

Az amerikai amazon-on keresztül rendeltem meg egy pénteki napon, és a következő hét keddjén már izgatottan bonthattam ki kicsiny dobozzából a Kindle 2011-es alapváltozatát. A végtelenségig egyszerű, minimalista, papírból és műanyagból összerakott csomagolásban lapult maga az eszköz, egy microusb-usb kábel, valamint egy rövid ismertető.

Hiába is néztem erősebben a dobozt, külön hálózati töltőt nem találtam. Utólag kiderült, hogy ezt alapban nem adják a készülékhez, mert úgy gondolták, hogy számítógépen keresztül is fel tudja tölteni a felhasználó. Meg amúgy is havi egyszer(!) elég tölteni. Erre a mondatra bizonyára sokan kapják fel a fejüket. A korábbi Kindle felhasználók azért, mert nekik elég volt kéthavonta tölteni, a többiek meg azért, mert mi az az elektronikus szerkezet, amivel a töltést elég havonta egyszer elvégezni.

Korábban említettem, hogy ez a 2011-es vagy más néven 4-es változat, ami több mindenben is eltér elődeitől:
- nincs benne 3G,
- nincs billentyűzete, de nem is érintőképernyős,
- a tárhelye 2gigabyte,
- nincs lehetőség fül-/fejhallgató csatlakoztatására, tehát nem lehet rajta hangoskönyvet vagy zenét hallgatni,
- nincs hálózati töltő.

A 6 hüvelykes készülék bekapcsolása után elég fapados érzésem volt. A könnyű eszköznek volt egyfajta minimalista, műanyag hatása, de főleg olyan érzésem volt, mintha egy műanyag lap mögött egy papírt olvasnék. Csodálattal forgattam minden irányba a képernyőt, hogy gyönyöködhessek a(z elektronikus) papír illúziójában.

Következő lépésben hozzákötöttem a számítógéphez, hogy néhány könyvet másoljak rá. Nem különösképpen lepődtem meg, hogy a csatlakoztatás után szinte pendriveként használhattam. Másoltam egyszerűen a könyves főkönyvtárába néhány file-t, valamint ezen belül hoztam létre alkönyvtárakat és oda is. Az usb kábel kihúzása után pedig megnézhettem, hogy miként is kerültek fel az állományok az eszközre. A könyvtárakat külön nem érzékelte, hanem ömlesztve lehetett megtalálni a könyveket. Mondjuk ezen felesleges elgondolkozni, hogy ez miért jó vagy nem, mivel pusztán csak abba kell belegondolni, hogy egyszerre hány könyvet szoktunk olvasni. Azt kell mondanom, hogy a 2gb tárhely még bőven sok is...

Ha már szóba kerültek a könyvek, akkor essen szó arról is, hogy milyen fileformátumokat támogat a Kindle 4. A mezei .txt állományokon túl meg lehet még vele nézni .prc és .mobi állománykat is, valamint a mazochisták megnyithatják a .pdf-eket is. Az eszköz képes képek megnyitására is (.bmp, .jpg), de ugyanakkor elektronikus képregényeket is olvashatunk vele (.cbr, .cbz), ha nem riadunk el a nehézségektől. Fontos megjegyezni, hogy .epub formátumot a Kindle készülékek nem támogatnak, de erre nem is nagyon van szükség, hiszen majdnem minden megtalálható .prc/.mobi formátumban is.

Most pedig essen szó a gombokról. A készülék alján, a microusb csatlakozás mellett van a fő ki- és bekapcsoló gomb. Az egy tévhit, hogy a Kindlet nem lehet kikapcsolni, mert csak alvó módba megy. Ha sokáig tartjuk lenyomva a gombot, akkor a képernyőkímélő helyett üres lapot kapunk.

Az eszköz jobb és baloldalán egyaránt megtalálhatjuk a nagy előre lapozó és a kicsi visszafelé lapozáshoz használandó gombokat.

A készülék előlapján vannak a fő gombok. Az első a vissza gomb, amivel az előző művelethez lehet visszatérni, vagy a szótárt (erről majd később) eltüntetni, a billentyűzet előhívó gombot (a "gépeléshez" a joystick gombokat kell használni), a joystick gombokat, középen egy enter gombbal, majd tőle jobbra menü és a kezdőlap (home) gombokat.

A készülék képes szótár használatára. Ez nagyon jól jön, ha idegen nyelven olvasunk valamit. Alapesetben a beépített angol-angol értelmezőszótárt lehet használni, de ez lecserélhető angol-magyar, vagy bármilyen egyéb szótárra is. A használata elég egyszerű. A joystick gombokkal kell le- vagy fellfelé, majd jobbra és balra mozogni a szövegben az ismeretlen szóhoz. Amennyiben az adott szót felismeri a szótár, úgy a képernyő alján vagy tetején lehet olvasni az értelmezést. Arra nem árt figyelni, ha még nem aktív a szótár, akkor ne a jobbra vagy balra vezető gombokat nyomjuk meg a joystick részen, mert különben fejezetet ugrunk előre vagy hátra.

Fontos még említést tenni a menü gombról. Könyvolvasás közben és a főlapon is más-más dolgokra jó. A főlapon/kezdőképernyőn át eljuthatunk vele a beállításokoz, vagy a wifi ki- és bekapcsolásához, míg egy könyv esetében például a könyvjelzőket használhatjuk.

Még rengeteg dologról lehetne szót ejteni, de néhány perc után könnyedén tudjuk a készülék alapfunkciójára használni a Kindlét, azaz az olvasásra. Persze ezen kívül még lehet böngészni is vele! Vicces dolog úgy internetes tartalmakat nézni, mintha egy újság lenne, mert a papírhatás miatt pontosan ez az érzetünk.

A végkövetkeztetésem az, hogy egy nagyon jó kis eszköz ez a Kindle és sokat könnyíthet, javíthat olvasási szokásainkon. Nem fárasztja a szemet, mint egy másik, kijelzővel ellátott elektronikus kütyü, ugyanakkor szükség van külső fényre az olvasáshoz. Nem hiszem, hogy leszoknék a papír alapú olvasásról, de ez az eszköz lehetővé teszi, hogy ne kelljen nehéz 500-1000 oldalas köteteket magammal cipelnem, valamint hogy jobban megértsem az angol nyelvű írásokat is.

Sir Arthur Conan Doyle - Az Agra kincse

2011-10-11T06:56:00.004+02:00

Mivel vannak nagy tömött táskával való utazós napjaim is, ezért eddig egyértelmű volt, hogy párhuzamosan kell könyveket olvasnom. Ugyanis a nagyobb, 400 oldal feletti irományok már nehezen férnének el a táskámban.

Ezért kezdtem el SACD Az Agra kincse című írását a mobilomon, majd fejeztem be Kindlén. Ez utóbbi eszközről majd hamarosan megírom a véleményemet és tapasztalataimat.

Nem is nagyon tudom, hogy mit írhatnék erről a könyvről. Sherlock Holmes és hű katonaorvos társa, egyben a történet mesélője Watson doktor egy újabb kalandba keveredik. Jelen könyvben valóban csak egyben, ugyanis ez egy hosszabb történetet mesél el.

Egy ifjú hölgy apja halála után furcsa leveleket és ajándékokat kap, de amikor már a személyes találkozó felmerül, akkor úgy dönt, hogy bevonja a híres nyomozót. Mint kiderült ezen ötlete nagyon jó döntés volt, mert kaland gyilkosságba torkollik.

A súlyos kedélyváltozásokon átmenő Sherlock személyében meglehetősen érdekes karaktert ismerhetünk meg, de ugyanakkor Watson jellemében és életében is új dolgokra akadhatunk rá. Utóbbi esetében még megjelenik egy meglehetősen szűkre szabott, de ugyanakkor sokkal nagyobb eredménnyel bíró szerelmi szál is.

Magáról a nyomozásról, annak eredményéről és egyéb történésekről bővebben nem írnék, mert azzal lelőném a poént és sokak szórakozását tenném tönkre. Annyit azonban még elmondhatok, hogy Az Agra kincse nem a leggördülékenyebb történetvezetésű Sherlock Holmes írás. Nem mondom, hogy rossz lenne, de elég sok ponton ötlethiányosnak éreztem. Szórakozásnak jó volt és nem szegte a kedvemet a további hasonló történet elolvasásától.

Mire jók a T-pontok?

2011-09-23T10:31:00.007+02:00

Tegnap jártam a Campona T-pontjában, hogy a végére járjak a csomagmódosításaimnak. Persze, nem sikerült, de MOST MÉG nem erről lesz szó. Talán majd később megírom, mert eléggé gyűlik bennem az indulat.

Jöhet a jogos kérdés, hogy egyáltalán miért megyek be személyesen, amikor elvileg minden intézhető lenne interneten keresztül. Nos, ez a gyakorlatban nem teljesen így van. E-mailben nem lehet, bár visszajelzést jön valami személyre szabott üzenet, de nem történik semmi. A saját online ügyfélszolgálatuk pedig hol működik, hol pedig nem. Inkább nem... néhány hete nem fogadta el a felhasználóinév és jelszó párost, most pedig simán beengedett. De nem nagyon lehet csinálni, mert nem működik valami jól...

A lényeg, hogy éppen ott volt velem szemben egy ügyfélszolgálatos hölgy és nagyban azon foglaltoskodott, hogy végre a lakcímem normálisan legyen a rendszerben, ráadásul ne úgy, mintha két külön címen lenne szolgáltatásom. Ez egy két éve fennálló probléma. Nem tudták megoldani sem e-mailben, sem telefonon, sem korábban az ügyfélszolgálaton. Mindenki egymásra mutogatott. Most alapvetően nem ezt szerettem volna módosítani, de mivel az ügyintéző hölgy nagyon elkeserített a másik kérésem teljesítésében, ezért megpróbált legalább ebben segíteni. Ő maga nem tudta beállítani, hanem felhívott egy számot (lehet, hogy a telefonos ügyfélszolgálatot), ahol nagy nehezen intézkedtek. Ergo, nagyjából ott voltunk, mintha én hívtam volna a call centerüket, csak míg nekem nem nagyon akarták ezt megcsinálni, a saját kollégájuknak igen.

Közben a mellettem lévő ügyfél érdekes panaszt nyújtott be. Szó szerint idézem. "Jó napot! Beszart a távirányítóm." Az ügyintézője rezzenéstelen arccal válaszolta, hogy akkor hívja a 1412-t és ott panaszkodjon. Elköszöntek egymástól, majd az én ügyintéző megjegyezte, hogy volt egy stílusa az ügyfélnek. Nem tudom, hogy ezen mit kell panaszkodni, mikor részben ők is tehetnek, amiért ennyire feldúltak és idegesek, akiknek az ügyeket kell intézni. De amúgy nem értem, hogy ott van egy fizikai ügyfélszolgálat, ahol nem tudnak neki adni egy cseretávirányítót, vagy nem tudják megnézni, hogy nem csak az elem merült-e le.

Míg az én ügyintézöm "szorgoskodott", telefonált és hümmögött, valamint próbált nagyon okosan nézni a monitorjára mellettem újabb ügyfél érkezett. Próbálta viszonylag érzelemmentesen elmondani a bajait, de látszott, hogy eléggé bosszantja, amiért néhány hónap után meghibásodott a készüléke. Az ügyintézője elég lekezelően és fancsali képpel válaszolgatott, majd lassan igyekezett neki megoldani a gondjait. "Kapsz egy nem egy ugyanilyen kategóriás cseretelefont, aztán majd gyere vissza (B+), ha szólunk ".

Gondolom, hogy nekik is elegük lehet a sok hülye ügyfélből, mert persze nem mindenki lehet kifogástalan úriember és egyben zseni, de azt kell mondanom, hogy ők sem azok. Igazán igyekezhetnének, mert nyílik a bicska zsebben, és az ügyfél inkább átmegy egy másik szolgáltatóhoz, ahol kedvesen bánnak az emberrel... ha új ügyfél és venni akar valamit. Szigorúan csak akkor...

Sir Arthur Conan Doyle - A berill fejék

2011-09-16T06:57:00.004+02:00

Újra beindult a kosárlabda szezon, ezért a táskámban - a hatalmas cipő, ruhák és törölköző mellett - nem nagyon van hely egy vastagabb könyvnek. Jelenleg G. R. R. Martintól a Varjak lakomáját olvasom újra, de ez a maga 600+ oldalával semmiképpen nem nevezhető vékony irománynak, ezért az edzés napjain nem tudom magammal cipelni.

Sir Arthur Conan Doyle A berill fejék című Sherlock Holmes történeteket tartalmazó gyűjteménye ingyen is letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból. Én a telefonomra másoltam fel és onnan olvastam az otthon-munkahely útvonalon, buszon és buszmegállókban. Némiképpen kényelmes megoldás volt, még akkor is, ha egy apróbb kijelzőtt kellett bámulnom.

A könyvben hat történet található meg: A pöttyös szalag, A mérnök hüvelykujja, A King's Gyland-i rejtély, A berill fejék, A hampshire-i nyaraló és Az utolsó feladat.

Korábban is olvastam már Sherlock Holmes történeteket, rövidebbeket és hosszabbakat egyaránt, ezért nagyjából tudtam, hogy mire lehet számítani. A rövid történetek a maguk módján szórakoztatóak voltak, de egyáltalán nem varázsoltak el.

Nem tudom, hogy az egészben mi a bosszantóbb az elbeszélés vagy a karakterek. Ahogy Watson szemszögéből látjuk a dolgokat meglehetősen érdekes. A történetek alapvetően kapnak egy rövid felvezetést, hogy miért is lett az adott eset papírra rögzítve, majd kezdődik maga az eset leírása. Az elején van hosszabb, terjengősebb felvezetés, amiben megismerjük az alaphelyzetet és a kulcsszereplőket. Itt néha Holmes kérdez valamit, amiből vagy rögtön rájövünk, hogy mi lesz a rejtély megoldása, vagy nem. Sajnos néha tényleg elég könnyű ráérezni, hogy mi fog következni, ugyanakkor bizonyos esetekben a legkisebb fogalmunk sincs az elkövetkezendő eseményekről. Valahogy hiányzik a történetekből egyféle egyensúly.

A középső részben van a helyszín látogatása, amit követően Holmes mindig magányos akcióba kezd. Néha oszt ki kisebb feladatokat, melyeket pontosan kell elvégezni, de ezen kívül teljesen a sötétben hagy minket. A végkifejlet során hirtelen mindig megvan a megoldás, amit a későbbiekben bőven taglal.

Az utolsó történetet leszámítva, amit én meglehetősen összecsapottnak érzek, ilyesmi a történetek váza. Mint említettem korábban, hiányzik egyfajta egyensúly. Néhol elég terjengős az írás, a fontosabb események pedig néhány egyszerű mondattal lezárásra kerülnek. A Holmesból áradó nagy, fennkölt magabiztosság is egy picit zavaró számomra, de ez talán azt jelenti, hogy Sir ACD-nak sikerült egy erős karaktert építenie.

Felemás érzéseim ellenére biztos vagyok benne, hogy fogok még Sherlock Holmes történeteket olvasni, sőt az is lehet, hogy nagyon közeli jövőben.

iPad

2011-09-12T23:54:00.004+02:00

A múlt hónapban írtam egy olcsó tabletről, amit volt szerencsém egy rövid időre kipróbálnom. Aki nem túl jártas az ilyen eszközöket illetően, illetve nem kápráztatta el a komolyabb gépek csillogása talán ideig-óráig örömét lelheti abban az eszközben. De talán csak addig, amíg nem lát működés közben egy iPad-et.

Minden részlehajlás nélkül azt lehet mondani, hogy a címben szereplő eszköz maga a csúcs! Legalább is a táblagépek mezőnyében. Nem fogom a technikai paramétereket részletezni, hiszen, akit érdekelnek az ilyen masinériák, azok úgyis tudják, hogy mekkora a kijelző, hogy mire képes a processzor és hogy mennyit bír az akkumlátor.

Annyit el lehet mondani, hogy elég durva egy masinéria. A laikus felhasználó is láthatja, hogy milyen könnyű kezelni, mivel csak egyetlen gomb található a kijelző felőli oldalon. Bárki észlelheti azt is, hogy milyen könnyű, vékony és ugyanakkor mennyire masszív, nem műanyag hatású. Az eszközben lévő anyag tekintélyt parancsoló, és az ember nem szívesen ejtené el egy márványpadlón.

Bekapcsolás után azt is megtapasztalhatjuk, hogy milyen gyors. Nagyon gyorsan válhatunk a különböző progamok között, szinte azonnal reagál a gravitációs érzékelő, ha lekapcsoljuk a közelben a világítást, akkor automatikusan csökken a kijelző fényereje is, stb. Ha már a képernyő szóba kerül... Rettenetesen jó az eszköz betekintési szöge, szinte minden irányból és szögből remekül látható a képernyő, bár a kinti napsütésben azért már akadnak gondok.

Bár gyakorlatilag majdnem minden megtalálható erre az eszközre és a rajta lévő operációs eszközre is, mint egy androidos készülékre, de azért itt már tapasztalhatóak gondok.

Elsőként az iTunest említeném, amely program arra szolgál, hogy file-okat másuljunk az eszközre, de ott sem mindent. Ez a szinkronizációs dolog nem lett a szívem csücske, de talán annyiból érhető az Apple filozófiája, hogy a buta felhasználónak is leegyszerűsíti az életét. Vagyis úgy gondolja... Azonban az iPad főleg geek-eknek, kütyümániásoknak való. Az eszköz feltörése nélkül meg kell szenvedni a file-kezeléssel. Szerencsére azonban vannak olyan kiválló programok, mint pl. az Oplayer, amivel egyszerűen nézhető film egy számítógép megoszott könyvtárából, vagy éppen akkor, ha wifin vagy iTunes-on keresztül átmásoltuk a gépünkre.

A következő probléma a programok "ingyenessége". Nagyon jó beetetési dolgot használ ki az Apple. Fejlesztgetjük a különféle dolgainkat, míg végül oda jutunk, hogy meg kell venni a prémiumtartalmat a továbbhaladáshoz. Persze a másik oldalt ott van, hogy néhány program teljesre történő cserélése cska néhány euróba kerül, de sok kis euró a végén elég nagy összeg lehet. Bosszantó, hogy az Androidos rendszereken jól ismert Angry Birds itt pl. csak néhány pályányi játékot kínál alapesetben.

A harmadik bosszantó dolog a flash lehet. Az Apple ugyanis nem ismeri el ennek a létjogosultságát, ami részben érhető is, mivel a flash-es dolgok nagy része reklám. Arról meg nem is beszélve, hogy a youtube-on nem csak flash-ben vannak fent a videók. Mindezek ellenére mégiscsak hiányzik...

A legnagyobb negatívum pedig az eszköz ára. Elég borsos összeget kell kifizetni egy olyan eszközért, aminek memóriája külső egységgel nem nagyon bővíthető és csak egyetlen csatlakozó köthető hozzá. Nem szívesen ad valaki nagy összeget a kezéből, hogy a végén valami bekorlátozott dolgot kapjon. Olyan, mintha venne az ember egy Jaguart, amiben automata pilóta van, a sebesség le van korlátozva, és szinte csak a dudát lehet nyomni...

Azonban mégis el lehet mondani, hogy az eszköz jó. Aki használja beleszerelmesedik és csak félre sem tudja tenni.... De itt jön a kérdés, hogy mégis mire lehet használni játékon kívül. A válasz, hogy főleg még több játékra.

Az eszközben meg lenne a potenciál, hogy kicsi gyermekek számára ideális oktatóeszköz legyen, de hiányzik valami. Talán egy nagy adag pénz, amiből ilyen szofvereket lehet vásárolni, de lehet, hogy még valami más is. Egy iPad nagyon jó eszköz, ha nem akarjuk bekapcsolni az asztali gépünket vagy laptopunkat, hiszen tényleg pár másodperc alatt a neten böngészhetünk vagy élhetünk közösségi életet.

A filmnézésre én nagyobb eszközt használnék, de azért a 10 colos kijelző már mégsem olyan rossz dolog. Ez könyv- vagy képregény olvasásra is megfelelő, ha éppen úgy kívánjuk. Bár ez előbbihez inkább valami e-ink-es eszköz javasolt.

Ha nyernék a lottón, akkor bizonyára vennék egy ilyen eszközt minden családtagomnak, mert tényleg kíválló a szórakoztatásra. Mivel azonban nem nyertem, ezért mehet a sóvárgás, hogy idővel talán lesznek olcsóbb táblaszámítógépek is, amik már elég sokat tudnak, hogy igényeim nagy részének megfeleljenek.

Apacuka együttes

2011-09-02T00:12:00.006+02:00

Már nagyon régóta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel, csak mindig csúszik valami miatt. Persze ezt is rá lehet fogni a részemről való lustaságra, de ez most mellékes. Ezen írás most a címben szereplő zenekarról fog szólni.

Annamária kisasszony elég hamar nagy Apacuka együttes rajongóvá vált, és ez a dolog átragadt kisöccsére, Mártonra is. Most már ketten követelik ki az autóban, hogy az szóljon, ha éppen hosszabb útra megyünk.

Korábban már több együttessel és azok koncertjeivel is próbálkoztunk, de valahogy mindig volt valami, ami hiányzott. Nem feltétlen a profizmus, mert ugyan voltak elég profin összerakott félplayback-es társulatok, de azokon érezhető volt, hogy nem egészen szívből csinálják a műsort, hanem kizárólag megélhetésért. Felsorolhatnék pár ilyen együttest és elmondhatnám, hogy mi velük a bajom, de inkább nem teszem.

Miért is lett a gyermekeink kedvence az Apacuka zenekar? Talán azért, mert élőzenét játszanak (gitáron, basszusgitáron, ütőshangszereken és néha fúvósokon is), mert képesek improvizálni és talán mert nem főleg a szülőt akarják meggyőzni, hogy amit csinálnak az jó. Az elsődleges célközönségük nem a keresőképes korcsoport, hanem maguk a gyermekek. Lényegében az ő szórakozásuk és fejlődésük a leglényegesebb. Érdemes még kiemelnem, hogy eléggé igyekeznek bevonni a hallgatóságot, ami újabb színt visz az előadásukba.

Tény, hogy nem csak saját szerzeményeket adnak elő, de főleg olyan mondókákat zenésítenek meg, amiket még más nem tett. Mostanában nem sok új dallal jöttek elő, de gondolom, hogy azért dolgoznak egy új albumon, és egyszer majd valamelyik közeljövő koncertjükön hallhatunk is belőlük.

Sajnos hajnali egykor rengeteg jó gondolatom volt, amit el is kezdtem megosztani, csak a sajnos a blogmotor miatt elszállt az egész. Így öt az egész heten napi öt óra alvások után nem igazán úgy fog az agyam, ahogy kellene, ezért abba is hagyom az írást, és majd egy alkalmasabb időpontban talán írok albumkritikákat is.

Amiért részben elkezdtem ezen témán a gondolatmenetemet az a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál volt, ahol most hétvégén (2011. szeptember 3-4), egészen pontosan vasárnap újra találkozhatunk az Apacuka együttessel.

Addig is kedvcsinálónak beszúrnám a Csiga-bújócskát, ahol Annamária lányom is közreműködött, az Évi készítette csigával.

2011-es strandkörkép

2011-08-29T06:55:00.010+02:00

Meglehetősen csúnya és gonosz dolog augusztus utolsó napjaiban a strandokról írni, de én mégis most ezt fogom tenni. A nyár utolsó heteiben sikerült egy kicsit belehúznunk a strandolásba is, aminek kapcsán megosztanám a véleményemet olvasóimmal.

A strandokról olyan időrendi sorrendben írnék, ahogyan azokat meglátogattuk, de ezt megelőzően még néhány gondolat. Lehet, csak engem bosszant, hogy az egyes strandok/fürdők interneten megtalálható oldalain nincsenek képek. Legalább egy "térkép" lenne a minimum, hogy milyen lehetőségek vannak, valamint néhány kép az egyes medencékről. Sajnos ilyenekkel alig találkozni. Vajon talán attól tartanak, hogy a strandjaik nem elég jók és félnek képeket kirakni?

A létesítmények általában nem túl gyermekbarátok. Hiába építenek gyermekmedencéket, esetleg csúszdával, valamint játszótereket, de ezek nagy része mindig napon van. A játszóterek hintái, csúszdái és egyéb játékai, valamint a homok csúnyán átmelegszik és így játékra nincsen lehetőség. A tervezők valahogy soha nem nagyon gondolják át, hogy jó lenne árnyékos helyre tenni ezeket.

Dagály

Budapest pesti oldalán található, a Népfürdő utcában. Viszonylag könnyen megtalálható, bár kitáblázva nem nagyon van. Parkolásra van lehetőség, de a fizető parkoló nagyon hamar megtelik és ráadásul az is napon van. Érdemesebb a környéken keresni egy nem fizető parkolót, ami még árnyékot is nyújthat személygépjárművünknek.

Egyedül talán itt van megfelelően árnyékos játszótér, ahol a gyerekek viszonylagos biztonságban játszhatnak a gumirozott alapra rakott játékokon.

A medencék elég nagy változatosságot mutatnak és mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Talán az egyik legkedveltebb, aminek a közepén egy hatalmas gömb próbál hullámokat kelteni. A medence - tálszerűen - fokozatosan mélyül, ami miatt egészen apró gyerekek is igénybe vehetik. Családos fürdőzésre meglehetősen alkalmas.

Az árak elég magasak, 2200-2400 egy felnőtt jegy, míg egy család 6000Ft körül úszhat meg egy strandolós napot. További infó: http://www.budapestgyogyfurdoi.hu/hu/dagaly/szolgaltatasok

Csepeli strand

Hozzánk ez van a legközelebb távolságilag és időt illetően. Nem nehéz kitalálni, hogy a Csepel-szigeten található, sajnos egy picit talán eldugva. A kitáblázással itt sem serénykedtek, viszont ismeretlenek számára jó támpont lehet, ha a Duna Pest felé néző partját keressük. Itt is van ugyan fizető parkoló, de általában elég hamar megtelik és az út mellett kell magunknak valamit keresni.

Medencékben nem túl erős, próbálja hozni a kötelezőt: egy termál-, egy úszó-, egy gyermek- és egy élménymedence, valamint három csúszda. A gyermekmedencéről el kell mondani, hogy naponta sajnos többször is előfordul, hogy ki kell tisztítani a vízét, mert a gyermekek belepiszkítanak, ráadásul elég kicsi is.

Az árak - a kevesebb szolgáltatás miatt - alacsonyabbak. Egy felnőttjegy 1800-2200 forint, és egy családi belépő akár 5000 forintból is megoldható. Strandváró, azaz szerdai napon, 1300Ft-ért lehet bejutni személyenként. http://budapestgyogyfurdoi.hu/hu/csepeli/szolgaltatasok/

Gyémánt Fürdő - Tatabánya

Kétgyermekes főnököm ajánlására látogattuk meg a tatabányai strandot. Elmondása szerint nagyon jó, és a gyermekek is nagyon élvezték. Ezt mi is csak megerősíteni tudjuk.

Ha a Budapest felől vezető úton nem rontjuk el az első pár kanyart, akkor viszonylag könnyű megtalálni. Érdemes a nyári parkolót keresni, mert ott talán könnyebb letenni az autót, arról nem is beszélve, hogy közelebb vannak a kinti medencék és csúszdák.

Sajnos a honlapja nem túl informatív és a galéria címszótól is sokkal többet várnánk. Nem tudom, hogy miért szerénykednek a térképpel, amikor egy nagyon jó, sok szolgáltatást nyújtó strandról van szó. A kinti és benti részen gyakorlatilag mindenki megtalálja a magának való medencét, vagy éppen csúszdát. A gyermekeink nagyon élvezték a velünk való tandemcsúszásokat a nagy csúszdákon, mert a leérkezést követően egyértelműen azt mondták, hogy "mégegyszer". Sajnos gumisból csak egy volt és az sem a legjobb, ahogy az illesztések is hagytak maguk után kívánni valót.

Megemlíteném, hogy itt ért egy kisebb baleset is, ami nagy valószínűséggel nem lesz jegyzőkönyvezve, főleg, hogy panaszt nem emeltem. A kilépésnél az a víz feszítését is szolgáló műanyagrács beszakadt alattam. Néhány helyen a lábam vérezni kezdett, de sikerült szerencsésen esnem, ezért komolyabb baj nem történt. Az elsősegélynyújtásnál azonban legközelebb talán nem Tesco-s ragtapaszt kellene használniuk, mert az semmire nem jó.

Olcsó helynek nem nagyon lehetne nevezni, hiszen egy felnőtt belépő 2400Ft, de egy családit meg lehet úszni 5000Ft-ból. Gyermekes családoknak feltétlenül ajánlom, mert mindenki nagyon jól érezte ott magát! http://www.gyemantfurdo.hu

Aquaréna

A végére hagytam, egyfajta kakuktojásként, a mogyoródi aquaparkot, ami inkább csúszdapark, mivel egy gyermek-, egy élmény- és egy jakuzi medencén túl csak csúszdák vannak (ha az ugrómedencét és a lassú folyót nem számolom.

Mogyoród falujában elég könnyű eltévedni, mivel érdekes módon az aquaparkhoz és a Formula 1-es pályához is elég szűk, hibás utak vezetnek. Elsőre nem is találtuk meg, hogy merre kell menni.

A csúszdák illesztései nagyon jó minőségűek, így igazán jó móka volt. Szerencsére a gyermekek nem voltak velünk, ezért szabadon kiélhettük magunkat. Sajnos gumis csúszdából itt sem volt túl sok, ráadásul az egyiknél egész nehéz volt lejutni. Valószínűleg volt benne szándékosság is a tervezők részéről, mivel a helyes útra történő evickélés plusz szórakozást nyújtott. Ugyanakkor kicsit zavaró volt, hogy a vízbeérkezést követően viszonylag hosszú utat kellett megtenni, mire kijutottunk és rohanhattunk fel a hegyre egy újabb csúszás miatt.

A jegyek elég drágák, 5500Ft egy felnőttnek, de szerencsére elővételben 3000Ft-ért is meg lehetett kapni. Egy családnak el sem tudnám képzelni, hogy mennyi lehet a belépő teljes áron. http://www.aquarena.hu

M70007T tablet PC

2011-08-28T09:00:00.005+02:00

Éppen valami komolyabb tábla-PC-ről szóló leírás kommentjeit olvastam, amikor egy hozzászólás különösen megragadta a figyelmemet. "Ebay-en 14 ezer forintért kapható tableteket" említett benne valaki. Nosza, nézzünk szét az ebay-en, hogy ki kamuzott már megint, aztán kiderült, hogy erről szó sincsen.

Az ebay-en tényleg rengeteg helyről lehet 14, azaz tizennégy ezer forintért ilyen eszközt venni. Van egy pici játszadozás az árral és a szállítási költséggel, de minden esetben ilyen mértékű összeg jön, amiért a bolondnak is megéri. De hogy valóban így van-e, erről fog szólni az a bejegyzés.

Én magam végül nem vettem ilyen eszközt, de miután megmutattam a munkatársaimnak, ők rögtön kaptak az alkalmon. Ketten is vettek - ingyenes szállítással(!) - az M70007T nevű csodából, erről az oldalról: http://www.shopono.com/products/M70007T-Google-android-2.2-WM8650-Tablet-PC-7-inch.html Mivel néhány órát volt az én kezemben is, és a kibontási proceduránál is ott voltam, ezért sikerült kialakítani az eszközről a saját nézetemet.

Mi van a dobozban?

- a tábla PC,
- egy töltő (amihez a biztonság kedvéért vettünk US-EUR átalakítót, szintén az oldalról, 1 dollárért, de végül kiderült, hogy nem kellett volna),
- egy usb/lan átalakító,
- egy rövid, angol nyelvű leírás,
- egy PDA-khoz megszokott ceruza (stylus pen),
- valamint védőfólia a képernyőre.

Az eszköz kívülről

Vegyes izgalommal vettük kézbe a 7"-os készüléket, de azt elsőre láttuk, hogy egy iPad-hez képest bizony ég és föld a különbség... az almás termék javára. A hátsó merevítéssel igazából nincs is különösebb baj, de a kijelző erős műanyag érzetet ad. Olyasmit, mint amilyen a 6 éve kapott PDA-m nyújt. Itt bizony nem az az üveg-hatás van, mint az androidos készülékek esetében, hanem egész más. Nagyon érezhető, hogy külön réteget kapott a kijelző és az érzékelő, sőt erősebb nyomás szükséges, mint a korábban említett készülékek esetében. Itt "simogatással" nem sokra megyünk.

Térjünk át a csatlakozókra. A shopono-ról mentett képen is jól látható, hogy milyen ki- és bemenetei vannak. A tetején egy bekapcsoló gomb, bal oldalt semmi, jobb oldalt hangerőszabályzó, némítás gomb és mikrofon, az alján pedig két (elég gyenge teljesítményű) hangszóró, egy áramforráshoz való csatlakozó, egy fejhallgatóhoz való, 3,5 jack csatlakozó, microSD kártyahely, és a furcsa kialakítású usb csatlakozó. Ez utóbbihoz kell csatlakoztatni azt a furcsa átalakítót, amivel két USB eszközt és egy LAN-kábelt köthetünk az eszközhöz. Külön szót érdemel még, hogy a képernyő alatt csupán egyetlen gomb található, ami erősen az iPad-ekre hajaz. Az egyéb paramétereket a már korábban linkelt oldalon lehet megtekinteni.

Mi történik bekapcsolás után?

A bekapcsolást követően megszokott android-látvány fogad minket. A készüléken a 2.2-es verzió található, amit talán nem érdemes változtatni. Itt szembesülünk először azzal, hogy milyen az érintőképernyő érzékenysége. Bizony erősebben oda kell nyomnunk az ujjunkat, hogy az reagáljon, de cserébe a készülékkel lehet két ujjal nagyítani és kicsinyíteni. A képernyő felső részén találhatóak azok a szoftveres gombok, amelyek a képernyő alatti részről fizikailag hiányoznak. Sajnos ezek az alkalmazásokon belül nem láthatóak.

A menüben való lapozás sebessége sem túl gyors, ahogy az M70007T a különböző oldalakra való döntésekre is lassan reagál. Érezhető, hogy nem túl erős a processzor, és nekem úgy tűnt, hogy talán még a készülék adatlapján ígért 800Mhz közelében sem jár. Ha már a negatívumokat sorolom, akkor nem mehetek el a készülék gyenge aksija mellett sem, ami olyan 1,5-2 óra használatot bír. Érdemes a fényerőt lejjebb venni, amivel további percek nyerhetőek. Sajnos a wifi-s képességei sem túl erősek, ezért lehetőség szerint ne legyünk túl messze a routertől, mert nem biztos, hogy elégséges jelet kapunk. A beállítások menüben magyar nyelvet nem tudunk kiválasztani, de ennek ellenére az eszköz kezelése nem túl bonyolult (gyk. van egy gomb, amit nyomogathatunk).

Ezen negatívumok után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor mire lehet jó ez az eszköz?
- Lehet rajta zenét hallgatni, bár elég gyenge az aksi és a két hangszóró is. Utóbbi orvoslására érdemes lehet fejhallgatót használni.
- Lehet rajta filmet nézni. Meglepő módon az átalakítóba dugott pendrive-ról nagyon jól játszott egy felirattal rendelkezőt .avi-t.
- Lehet vele internetezni, android marketet használni, böngészni és közösségi médiás dolgokat használni (facebook, twitter).
- Lehet rajta könyvet olvasni.
- Lehet vele fényképezni, videót felvenni, de nem hiszem, hogy ezeket a funkciókat sokat használnánk ezzel a készülékkel.
- Lehet rajta játszani.

Játék

Külön bejegyzést szentelnék a játékoknak, hiszen gondolom, hogy sokakat ez érdekel. A gyorsabb, processzorigényes játékokat elfelejthetjük. Pl. az Angry Birds esetében is érdemes kikapcsolni a hátteret a gyorsabb futás érdekében. A gravitációs érzékelős játékok pedig kész katasztrófók, ugyanis valamiért pont ELLENTÉTESEN érzékeli a játékokban a gravitációt az eszköz. Apróbb, egyszerűbb játékok azonban játszhatóak rajta, ha egyszerű unaloműzésre vágyunk.

Összegzés

A sok felsorolt negatívum ellenére én mégis azt mondom, hogy egy egész jó eszközt kapunk a pénzünkért. Persze messze sem ér egy iPad, egy Galaxy Tab, egy iPhone vagy egy androidos okostelefon közelébe. A 7 colos kijelzőjének köszönhetően azért sokkal kényelmesebb ezen filmet nézni, vagy könyvet olvasni, vagy webet böngészni, mint a mobilokon. Annyit még kiemelnék, hogy a youtube-os videók egy kicsit csalókák lehetnek, de 73,80 dollárért mindenképpen jó vétel, ha nem vágyunk túl sokra. (Én most inkább 40.000Ft környékén egy WayteQ xPAD-70-est vennék.) Amennyiben még valakit más is érdekel a készükkel kapcsolatban, az nyugodtan kérdezzen hozzászólásban, vagy e-mailben.

Giles Kristian - Raven: Blood Eye

2011-08-22T06:39:00.006+02:00

Elég lassan haladok a még régen nyert angol nyelvű könyvcsomaggal. Most azonban viszonylag gyorsan sikerült befejezni az egyik kötetet, Giles Kristiantól a Raven: Blood Eye címűt.

Talán már az elején gyanút kellett volna fognom, amikor az író olyan rengeteg dolgot leírt magáról a bevezetőben. Érezhető volt, hogy szeretne ő is "nagy" és híres lenni. Ennek megerősítésére még egy interjút is közölt, amiben még több megtudható róla. Az egyik lényeg, hogy norvég, vagy inkább viking ősökkel bír, valamint ő is magányos farkas szeret lenni, ha valami feladat elvégzéséről van szó. Nos, ezek mind visszaköszöntek a könyvből.

A Raven: Blood Eye egy sorozat első kötete, amit az író elképzelése szerint még legalább kettő követ. Ebből már biztosan tudjuk, hogy legalább még ennyi részben találkozhatunk a főhőssel, Ravennel, azaz a hollóval.

A könyv elején Giles Kristian belecsapott a lecsóba, mert csak kapkodtam a fejem, a nem szokványos angol szavak és kifejezések kapcsán, amiket a továbbiakban még tovább színezett ősi angol, valamint viking szavakkal. Ez nem vette el a kedvemet, mert a történet eléggé olvastatta magát. Azonban, ahogy egyre jobban haladtunk előre a történetben, az egész írásból valami nagyon tudománytalan "fantasztikus" valami lett.

A történet szerint Osric egy kis faluban él az ősi Angliában, amelyet azon időben még több király is ural egyszerre. Főhősünk csak a legutolsó két évére emlékszik és arra nem, hogy előtte mi történt. Már itt is vannak logikai csavarok, merthogy miért tud a falu nyelvén beszélni és miért feledkezett meg a korábbi nyelvéről és szokásairól. Bizonyára valami furcsa amnéziában szenved, amit majd a későbbiekben érkező tengeri harcosok, a farkasfalka, majd kigyógyít. Azzal még nem hiszem, hogy túl sokat árulnék el, hogy hősünk bizony közéjük tartozik. Megnyugtathatok mindenkit, hogy ennél a könyvben sokkal meglepőbb fordulatok is vannak.

Ami nagyon érdekes, az Raven (ezt a nevet kapta újdonsült barátaitól, ami nekem nagyon nem norvégos, vagy vikinges) könyvbéli fejlődése. Néhány hét alatt egy egyszerű ácstanoncból egészen más lesz. Elképesztő mértékben sajátítja majd el a tudást.

A Blood Eye-ben rengeteg apró, de ugyanakkor bosszantó dolog található az olvasmányos, viszont elég bugyuta, képtelen történet mellett. Hősünk, miért nem kap angol nevet? Hogyan lehet, hogy szinte mindent túlél hajóstársaival? Néhány hét alatt hogyan vállik azzá, aki a könyv végén lesz? Honnan ismeri meg és teszi magáévá az egyik pillanatról a másikra a vikingek vallását? Arról már nem is beszélve, hogy nagyon jól kiismeri magát az isteneket illetően.

Szóval, ha pontoznom kellene, akkor igencsak meg lennék lőve. A könyv egyszerre jó és egyszerre pocsék, de inkább ez utóbbi. Ugyanakkor bújkál bennem a kisördög, hogy folytatni kellene a következő kötettel, de ahhoz azt meg kellene venni. Az pedig valószínűleg nem fog bekövetkezni.

Akit azonban érdekel a vikingek találkozása az ősi Angliával, az tegyen próbát Giles Kristian írásával, ugyanis az író a végén azt is elmondja magáról, hogy ő bizony ebből diplomázott. Tehát a téma szakértőjének tartja magát. Sőt, mivel kis részben az ősei között vikingek is találhatóak, ezért még hitelesebb forrás. Minden szavát azonban ne vegyük készpénznek, mert hiába léteztek a könyvben szereplő történelmi alakok, attól a történések még nem igazán a leírtaknak megfelelően alakultak.

ZTE Blade - telefonismertető

2011-08-17T06:49:00.006+02:00

Már lassan három hete, hogy kézhez kaptam a címben szereplő telefont, tehát itt volt az ideje, hogy megosszam másokkal az eddigi véleményemet.

Amit először tudni érdemes a telefonról, hogy semmi köze nincsen Zalaegerszeghez, vagy annak valamelyik sportcsapatához, a ZTE egy kínai (igen, jól olvastátok) márka. Mivel Magyarországra nem csak a telefonjaival, hanem más eszközeivel és szolgáltatásaival is igyekszik betörni, valamint mivel sok jót írtak korábban a Blade típusú telefonjairól, ezért úgy döntöttem, hogy ilyen okostelefont választok magamnak.

Persze, ha lenne annyi pénzem, hogy két kézzel szórjam a pénzt, akkor valószínűleg valami HTC-t kerestem volna, vagy Samsungot, de úgy gondoltam a ZTE is jó választás lehet.

Mi is van a dobozban?

A Nokiákhoz képest elég kis dobozt kapunk készhez, amiben nincs is túl sok dolog. Maga a készülék, egy aksi, egy aksitöltő, valamint headset és egy rövid kézikönyv. A dobozon feltüntették még a fontosabb paramétereket (android telefon, 3,5' WVGA TFT, EDGE/3G+, Wi-Fi, GPS, Bluetooth, 3,2 megapixels auto-focus camera, gyorsulásmérő, MP3/FM rádió, 2G memóriakártya).

A készülék kivülről

Maga a telefon elég pofás darab. Nem ormótlan, kellően lapos, nem nyújt gagyi benyomást, jó fogása van és - szerintem - pont megfelelő súllyal rendelkezik. A tetején található a bekapcsoló gomb és ha 3,5-es jack bemenet, ha headsethez, a jobb oldalán egy-egy gomb a hangerő növelésére, illetve csökkentésére, a bal oldalon egy micro-usb csatlakozó, valamint a készülék elején - balról jobbra haladva - egy home, egy menü és egy vissza gomb (érdemes megemlíteni, hogy más androidos készülékeknél nem feltétlen ez a sorrend, tehát akinek már volt ilyen telefonja vagy erről vált át másikra, azt először meglepetések érhetik). A ZTE Blade hátoldalán van a kamera, és - bármilyen meglepő - elől a 800x480-as kijelző és hangszóró.

Az operációs rendszer

Mivel a Telenortól, a munkahelyem flottáján keresztül, vásároltam a készüléket, ezért 2.1-es Android rendszerrel volt alapesetben ellátva. Mivel még nem vagyok túl jártas az operációs rendszert illetően, ezért nem nagyon mertem okoskodni és mindössze csak odáig merészkedtem, hogy a hivatalos oldalukon található 2.2-re történő frissítést telepítettem fel. Olvasatom szerint minden más frissítés, illetve a telefon root-olása (amivel gyakorlatilag rendszergazdává teszem magam) garanciavesztést vonhat maga után. Ezzel persze elég sok mindentől elesek, amit más ZTE Blade tulajok maguknak mondhatnak. Az egyik legfontosabb ilyen, hogy szabadon garázdálkodhatnak a telefon particóival. A telepítésre alkalmas szabad terület ugyanis mérhetetlenül hamar betelik és kevésnekb bizonyul, ezért nagyon játszani kell azzal, hogy milyen alkalmazásokat telepítünk fel.

Pozitív tapasztalatok:

- kiemelkedő ár/érték arány,
- 800x480-as és nagyon szép kijelző,
- Android operációs rendszer,
- rengeteg felhasználási lehetőség.

Negatív tapasztalatok:

- gyors merülés, alacsony akuidő,
- kicsit lassú processzor,
- a kijelzőt nem árt minden karcolási lehetőségtől védeni,
- alapesetben kevés telefonmemória az alkalmazások telepítéséhez.

Összegzés:

Összességében elmondható, hogy nagyon jó kis telefont kapunk ilyen árért cserébe. Fontos kiemelni, hogy a készülék szinte nem ér semmit, vagyis nem tudjuk az előnyeit kihasználni, ha nem vásárlunk mellé mobilnet előfizetést, vagy nem lógunk állandó szabad elérésű wi-fi hálózatok közelében. Ezért cserébe gyorsan merül. Érdemes mindig kikapcsolva tartani a wi-fit, az adatforgalmat, a bluetooth-t, a szinkronizációt, ha éppen ezekre nincsen szükség. A ZTE Blade igazából mindenkinek jó választás, aki Androidos okostelefont akar magának választani.

Bővebb technikai infó: http://www.telefonguru.hu/keszulekek/keszulek-guru_ZTE_Blade.asp

Néhány gondolat a T-Home kapcsán

2011-08-16T07:02:00.004+02:00

Egy picit fel vagyok háborodva...

Péntek estefelé jártunk a Camponában és gondoltam, hogy beugrok a helyi T-Pontba, azaz T-Home ügyfélszolgálatra, hogy intézzek valamit az internetem ügyében. Már csak azért is, mert szinte senki sem volt, nem kellett sorban állni.

A fickónak elmagyaráztam, hogy jelenleg 5Mbites ADSL-em van, és a jelenlegi technikai feltételek mellett magasabb csomagra esélytelen váltanom. Azonban a nyár elején behúzták az optikát a társasházunkba, én pedig szeretnék erre váltani, ha lehetséges és rögtön 15Mbit-en. A fickó megnézte a címet, hümmögött egy sort, majd a következőt mondta: át tudok rá térni, de jöjjek be egy másik nap, amikor xy kollégája napközben, délután 4-ig elérhető lesz, mert címmódosítást kellene csinálni. (Megjegyzem, hogy a házszámmal mindig baj van, valamint maga a T-Home is kétféleképpen tartja számon a címemet, és többször kérésre sem tudták módosítani.)

Tegnap csak ezért kértem el magam hamarabb a munkahelyemről, valamint, mert a nap korábbi szakaszában Évi nem tudott intézkedni a hosszú sor miatt. Két gyerekkel némileg nyűgös lett volna kivárni, amire sorra kerül. Nekem túl sokat nem kellett tétlenül ácsorognom, de az események nem alakultak valami jól. Utólag még szerencse, hogy nem Évinek kellett az ügyet végül intéznie...

Az engem kiszolgáló ügyfélszolgálatos hölgy arcáról rögtön lerítt, hogy semmi kedve dolgozni. Rögtön mondta, hogy ő címet nem tud átírni és nem tudja, hogy dolgozik-e még az ezzel foglalkozó kolléga (délután fél4 volt). Aztán telefonált vagy 3 percet, majd közölte, hogy nem kell átírni a címet, csak augusztus 20-a után lesznek átadva az új vonalak (de úgy néz ki, hogy csúszás van, ezért talán később), valamint, hogy telefonon is intézhetem az ilyen ügyeket.

Na, de kéremszépem! Én magam ugrálok, mert szeretnék valamit és akkor is elküldenek a fenébe? Hogy van ez? Rengeteg helyen külön azzal foglalkoznak, hogy nehogy a drága ügyfél elmenjen valahová és kinyalják a seggét is... Most akkor váltsak át UPC-re? Hamarosan le fog járni a hűségidőm a műholdas tévéjük és az internet esetében is, tehát talán érdemes lesz átgondolni a dolgot.

A 2011. júliusi, horvátországi nyaralásunk

2011-08-15T06:42:00.005+02:00

Szóval július 20-án (szerdán), reggel 8 óra után pár perccel érkeztünk a Senjben lévő szállásunkra. A fickó német nyelvismerete szinte vetekedett az enyémmel, mert erősen a nullával volt egyenlő. Pont annyi szót ismert, amivel el tudta adni a lakást... a bemutatásához már elég volt körbemutogatni.

Gyorsan bepakoltuk a cuccokat, majd irány a város, vagyis inkább falu. Strandolható tengerpartot kerestünk, de pechünkre először balra fordultunk a főúton, ahol csak kikötőket találatunk. Szerencsére kör alakban visszafordult az út, így volt egy gyors városnézésünk. A második körben már jobbra indultunk el, ahol végre találtunk egy parkolót, valamint a hozzá tartozó "strandot" is. Mivel nem volt valami dögmeleg, ezért csak páran lézengtek a környéken. Ez nem nagyon gátolt meg abban, hogy kipróbáljuk a tengert, amiről kiderült, hogy remek a hőmérséklete.

Évi még az utazást megelőző nap vásárolt köves strandhoz való és tengeri sün ellen védő lábbeliket, amik nekem erősen holmi női szandálokra emlékeztettek, de még mindig jobban néztek ki, mint az ocsmány "kroki-papucsok". Az első napokban ezeket még használtuk is, aztán egyre jobban hozzászoktattuk mezítláb talpunkat a körülményekhez.

Az időre részemről nem nagyon volt panasz, hiszen a csütörtöki napot leszámítva nem volt folyamatos, perzselő napsütés. Ennek az egy napnak is csak annyi volt a hasznossága, hogy tele lett tőle a partszakasz és a víz, valamint kaptunk egy kis színt, de ugyanakkor nem égtünk le. A hőmérséklettel alapvetően nem volt túl nagy gond, hanem sokkal inkább az esővel. Az egyik nap sikerült rendesen megáznunk egy zápor miatt, de az utána következő napsütésben megszáradtak a cuccaink.

Utólag sikerült megtudni, hogy sokkal jobban jártunk, mintha a Balatont vagy egy magyarországi strandhelyet látogattunk volna meg, mert itthon végig esett az eső és viszonylag hűvös volt.

A pénteki napon nagyon úgy nézett ki, hogy nem megyünk a tengerbe, mert egy picit szemerkélt, valamint meglehetősen borult volt az égbolt. Ezért a délelőttöt a város(falu) feltárásával töltöttük. A településnek van egy vára, ami pár magyar vonatkozással is bír. A szövegek teljes megértéséhez egy kis idegen nyelvismeret is szükséges, mert a kapott magyar nyelvű tájékoztató nem teljeskörű. Maga a vár túl sok szót nem érdemel és jobb híjján egyszer érdemes megnézni, ha hosszabb időt töltünk a környéken.

A várlátogatás alatt elállt az eső és kiderült az ég is, ezért ebéd előtt elmentünk fagyizni is. Egy fagyizó alapján talán hibás lenne arra a következtésre jutnom, hogy ízvilágban nincs sok különbség a két kultúra között.

Arról még nem nagyon esett szó, hogy miként is telt egy napunk. Alapvetően reggel hét órakor elindult a szemben lévő gyár, heves kalapácsdobálással és különböző fémmegmunkáló munkagépek elég erős zajával. Ezt követően reggeliztünk, majd 9-10 óra körül elindultunk a strand felé.

11 és 12 óra között indultunk vissza a - gyerekek által Káposzta utcának nevezett - szállásunkra ebédelni, ahol Évi frissen kisütött valami húst, vagy olvasztott valamit a lefagyasztottak közül. Ezt követte egy pár órás csendespihenő, majd délután 4 és 5 óra felé újra irány a strand, ahol szinte minden este 8 és 9 óra körül, gyakorlatilag utolsónak hagytuk el a partszakaszt. Hazafelé olykor-olykor beugrottunk a helyi szupermarketba egy kis friss ételért.

A strandon mellesleg érdekes volt belegondolni, hogy vajon miért nincsen illemhelység, de úgy gondoltuk, hogy bizonyára a tengerbe eresztik a kisdolgukat. Az egyik este egy helyi egyén egyáltalán nem szégyelte magát, kiállt egy olyan sziklára, ahonnan mások ugrálni szoktak, majd belecsorgatta a sós vízbe a sárgás vizeletét.

Ha már sziklák és ugrás, akkor érdemes megemlítenem, hogy Annamária nagyon bátran ugrált a kövekről a vízbe, ahogy Márton is igyekezett utánozni, több-kevesebb sikerrel. A víz ugyan gyorsan mélyült és sziklás-kavicsos volt a part, de ezt egyáltalán nem bántuk, mert a gyermekek nagyon jól el tudtak szórakozni a polifónszivaccsal, és nem nagyon kellett rájuk menet közben, "úszás" közben felügyelni.

Összességében elmondható, hogy nagyon jó pár napot töltöttünk a horvát tengerparton, ahová egyszer még egészen biztosan vissza fogunk térni.

Terry Pratchett: Unseen Academicals

2011-08-02T06:46:00.004+02:00

Ennek a Terry Pratchett könyvnek kétszer ugrottam neki. Nem azért, mert olyan rossz lett volna, hanem azért, mert közben valami sokkal izgalmasabba is belekezdtem (A setét torony sorozat).

A 400 oldalas könyv egynegyedéig jutottam, amikor több hónapra félretettem. Az emlékek felfrissítése, valamint néhány poén újravétele miatt úgy döntöttem, hogy előlről kezdve látok neki újra a könyvnek, és nem ott ahol abbahagytam. Nem tudom, hogy a másodszori olvasásnak, vagy a menet közben felszedett további angol szókincsnek köszönhetően nagyon gyorsan eljutottam odáig, ahol korábban abbamaradt az olvasás. Ráadásul a folytatás is olyan szórakoztatóra sikerült, hogy szinte alig lehetett letenni a könyvet.

Végre találtam egy Terry Pratchett könyvet, ami igazán könnyeden szórakoztat és nem mindig akarja sajátos humorját ránkerőszakolni. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lenne be humor mert vannak csak ezek valahogy sokkal jobban kijönnek, mint az író korábbi munkáiban. Pratchett teljes életművét ugyan még nem olvastam, csak néhány könyvet az első Korongvillág történetek közül, valamint néhányat a közelmúlt írásaiból.

Az Unseen Academicals központjában a remek pitéket készítő szakácsnő és a titokzatos Mr. Nutt áll... na és persze a futbal. A futbal? Igen, a futbal. Ankh-Morpork utcái ugyanis ettől a sporttól igazán hangosak.

A játék meglehetősen eltér az általunk is ismert labdarúgás szabályaitól, hiszen szinte nincs is szabálya és a közönség is meglehetősen részt vesz az események alakulásában. A kótyagos varázslók azonban igyekeznek ezen változtatni és megalapozni a labdarúgás régen elfelejtett alapköveire épített játékot. Ez elég sok színt visz az egész történetbe, ahogy az is, ahogyan egyre többet megtudunk Nuttról.

Nuttról mindenki azt tudja, hogy ő egy goblin, akit a Láthatatlan Egyetem kiszolgáló személyzetként alkalmaz. Egészen pontosan gyertyákat önt és a gyertyagyújtónak segít munkájában. Aztán az is lassan kiderült, hogy szinte mindent tud, vagyis majdnem mindent. A maradékot egy sajnálatos "baleset" után tud meg, ami igencsak megkavarja a történet további alakulását. Én igazából ezen a részen éreztem egy kis holtpontot a könyben. Ennek egy igazán felkavaró és nagyot ütő résznek kellett volna lennie, de valahogy elég középszerűen alakult. Főleg úgy, hogy már egy sokkal nagyobb esemény bekövetkezését vártam, ami valahogy szintén kevésbé volt elvárásaimnak megfelelő.

Mindezek ellenére az Unseen Academicalsról azt tudom mondani, hogy egy jó könyv, szerintem az egyik legjobb Korongvilág történet, amit eddig olvastam.

A 2011. júliusi, horvátországi nyaralásunk (a körülmények)

2011-07-28T06:51:00.006+02:00

Nem is tudom igazán, hogy merre kezdjem a történetet, de azért jobb, ha szinte azonnal belevágok, mert még frissek az emlékeim a múlt heti nyaralást illetően. A többi eseményről pedig majd később írnék...

Előre is szeretnék elnézést kérni a képtelenségért, de mostanság igazán lusta vagyok a picasaweben közzétett képek frissítésére, illetve azok publikálására, ezért fogalmam sincsen, hogy a nyaralásunkról mikor lát valaki bármit is.

Idén nagyon úgy tűnt, hogy megyünk valahová, aztán mégsem. Évi az egyik barátnőjével eltervezte, hogy idén együtt elmehetnénk családostul Horvátországba nyaralni, aztán ebből a projektből elég hamar kiderült, hogy nem lesz semmi. Aztán szintén felmerült, hogy az én baráti társaságomból is elmehetnénk - szintén Horvátországba - közösen, de ez az elképzelés is hamvába holt. Pedig itt már Évi több éjszakás kutatómunkát végzett a szállást és a helyszínt illetően. Nagyon benne volt, hogy megyünk valahová.

Ahogy közeledett a nyár, egyre kétségesebb lett, hogy mennék bárhová is. Talán 1-2 nap balatoni hétvége jöhetett volna számításba, illetve 1-1 nap strandolás valahol. (Idén már egyszer sikerült elmenni strandra, és talán még egyszer szerenék elmenni valami vízi- vagy csúzdaparkba.) Az eseményeket tovább bonyolította Évi álláskeresési problémája, valamint egy érdekes próbálkozása, amiről talán most nem is írnék többet.

Aztán elkeztünk 2011. július 16-ához, amikor is egy szombati napon (amiről a terveim szerint majd bővebben is írnék egy másik dolog kapcsán) Éviben felmerült, ha már úgyis kiveszek 3 egész szabadnapot a következő héten, akkor elmehetnénk Horvátországba. Én erre azt mondtam, hogy miért is ne. Addig a pillanatig a másik lehetőség az lett volna, hogy Tihanyba megyünk Évi rokonaihoz, de ott annyira bizonytalan, de ugyanakkor macskaszőrben bővelkedő lett volna a szálláslehetőség, hogy inkább kihagytuk. Horvátország mellett szólt még az is, hogy nem tűnt sokkal drágábbnak, mint a Balaton.

Mondjuk azért ott volt a benzinköltség (két tankolás), az autópálya díjak (Magyarországon és Horvátországban), valamint a szállásköltség, ami belföldön nem lett volna annyi, főleg, hogy Évi rokonaihoz mentünk volna.

Meg kell mondanom, hogy asszonypajtás mindent nagyon gyorsan és ügyesen lerendezett a pár nap alatt. Mint említettem július 16, szombat volt. A következő napon hazautaztunk szüleimtől, majd Évi szálláskeresésbe kezdett. Miután kiválasztottuk a helyszínt, a következő napokban izgulhattunk a foglalásért, amit szinte az utolsó pillanatban meg is tudtunk tenni. Én még hétfőn és kedden keményen dolgoztam, míg Évi a szokásos napi teendőkön, valamint egy hirtelen beeső állasinterjún túl összekészülődött kellő mennyiségű élelemmel és utazásra szánt csomaggal.

Július 19-én, kedd este 10 óra magasságában utazásra készen álltunk, majd hajnali háromkor elindultunk Horvátország irányába. Meglehetősen eseménymentesen és megállás nélkül zajlott le a nagyjából 5 órás út, amikoris reggel 8-ra megérkeztünk a Senjben található szálláshelyünkre, amit a következő napokban a gyerekek csak "Káposzta utca" néven említettek.

Magáról a nyaralás napjairól majd egy külön bejegyzésben emlékeznék meg, de azért még ideírnék pár mondatot a hazaúttal kapcsolatban.

Vasárnap délben még a tengerben voltunk, majd egy gyors eső előli menekülés után már indultunk is haza. Az első szakasz elég izgalmasan telt, ahogy lassan kúsztunk fel a szerpentinen az autópálya felé. A mindent sötétbe borító viharfelhők, valamint az utat vízátfolyásokkal tarkító eső sokat nehezített a haladáson. Az ottani autópályát elérve azonban jelentősen javult előrejutásunk... egészen Zágrábig, ahol a fizetős kapu előtt 1 kilométerrel állt a sor. Miután innen lassan átvergődtünk a horvát szakasz meglehetősen gyorsan megvolt. A határátlépést követően a magyar autópálya a Balatontól okozott meglepetéseket... bár ezekre azért lehetett számítani.

Hallottuk, hogy a múlt héten végig rossz, esős volt az idő Magyarországon. Az M7-es Budapest felé vezető részén, a 70-es kilométerkőnél valami baleset volt, ami egy kicsit megfogta a forgalmat, majd 30km-rel a cél előtt újabb problémába ütköztünk, a szakadó esőbe, ami gyakorlatilat 30-50km/órára csökkentette az autópályán való előrehaladásunk. Törökbálintnál elhagytuk az autópályát, hogy majd Diósdon megtapasztalhassunk egy sár- és szemétfolyót a főúton. Meglehetősen ítéletidő jellegge volt a dolognak, de végül szerencsésen hazaértünk.

Mint említettem a nyaralásunk kint töltött napjairól majd részletesebben egy másik bejegyzésben írok.

Rodney Castleden - Felfedezések, melyek megváltoztták a világot

2011-07-28T06:25:00.003+02:00

Apósom talán karácsonyra kapta ezt a könyvet valakitől és miután elolvasta elég jó véleménnyel volt róla. Ezek után én is úgy gondoltam, hogy elolvasnám, ha kölcsönadja. Kölcsönadta. Amiért hálás is vagyok neki.

Rodney Castleden elég izgalmas vállalkozásba fogott, ugyanis kísérletett tett arra, hogy egy könyvbe gyűjti a világ legérdekesebb felfedezéseit, napjainkig. Az író a felfedezéseken nem csak a földrajzi területeket, hanem rengeteg tudományos témát is érint. Persze mindenről nem írhatott, mert még egy ennél sokkal vaskosabb könyvbe sem fért volna bele, de azért igyekezett mindent megtennni.

Az 508 oldalas könyv első ránézésre elég száraz olvasmánynak tűnhet, de megnyugtatok mindenkit, hogy nem az. A felfedezéseket kronológikus sorrendben felsorakoztató írás, egy-egy témát külön fejezetbe tesz, aminek során találkozhatunk egy, de tizenoldalas feltárásokkal is. Az író a sok - igen jól ismert tény mellett - apróbb meglepetést is tartogat, olyan ismereteket oszt meg velünk melyekkel nem biztos, hogy találkozhattunk iskolai tanulmányaink alatt.

Meg kell mondanom, hogy egy bizonyos alapműveltség bizony szükségeltetik a mű teljes élvezetéhez, valamint az sem árt, ha bekészítünk magunk mellé egy atlaszt is, mert elsőre nem biztos, hogy tudjuk merre van pl. Újfundland. Sőt abban sem vagyok biztos, hogy a kémiából ismert alapelemeket mindenki tudja hová tenni.

Mint említettem, a könyv kronológikus sorrendben ismerteti a különböző felfedezéseket, mégpedig egészen az időszámításunk előtti 35000-től egészen napjainkig. Számomra főleg a könyv első része, a régmúlt idők voltak érdekesek, míg a 20. században megismerések kevésbé. Azonban meglehetősen megdöbbentő abba belegondolni, hogy a mai nap milyen tényeket veszünk alapvetőnek, amik például 50-100 évvel ezelőtt még gondolati szinten sem léteztek... vagy legalábbis nem voltak széles körben ismertek. Csodálatos látni, hogy mennyit képes változni a tudomány és ezzel változtatni az emberiség sorsának alakulásán.

Nem mondom, hogy a könyv minden oldalát egyformán élveztem. Az író igyekezett a lehető legolvasmányosabban közzétenni a szigorú tényeket, de bizony nem volt mindenhol elég gördülékeny. Bizonyos témákat talán túlságosan is kivesézett, de talán ezekkel csak azt akarta bizonyítani, hogy igazából mindegy, hogy miről van szó, ő mindenről akár több oldalas ismeretekkel is rendelkezik.

A könyv érdekes olvasmány lehet azok számára, akik érdeklődnek a földrajzi és tudományos felfedezések iránt és nem tartják elégségesnek korábbi ismereteiket, vagy éppen azokat frissíteni szándékoznak.

Álomháború (Sucker Punch)

2011-07-27T07:07:00.005+02:00

Mivel még elég frissen él bennem a megtekintés élménye, ezért egy külön bejegyzést szentelnék a filmnek.

Már az előzeteseket követően lehetett látni, hogy itt bizony valami iszonyatos látványorgiát fogunk kapni és a történet kevésbé lesz érdekes. Nos ez így is lett, bár lehetett volna másképpen is.

Az eleje egészen jól indult, sőt meglehetősen szívbemarkolóan. A Watchmenhez hasonló érzés, a zenék (talán túlságos) hangsúlyozása, a temetés jelenet, a lassú képsorok elég erős reményeket adtak a folytatással kapcsolatban. Azonban, amikor az intézetbe kerültek valami megtört, onnantól elszabadult egyfajta megállíthatatlan áradat, amely nem feltétlen a legjobb mederbe sodorta a történéseket. Bár az is lehet, hogy a helyszín nyomasztott és az volt, ami végig zavart...

Azt mondom, hogy nem túl könnyű követni a történéseket, hogy akkor most mi történik meg tényleg és mi csak álomvilág. (Valószínűleg a különböző fórumokon ezek miatt is kapta a rengeteg kritikát, konkrétan a leszarozást.) Persze az akcióorgiás részek egyértelműen nem valóságok, de például az intézetben nem lehetünk teljesen biztosak ebben. Az egészben a legbosszantóbb az, hogy az akciós részek egész jól sikerültek, sőt el tudnánk képzelni pár ilyen különálló filmet is.

Külön gondolatot érdemelne a befejezés is. Nem tudom, hogy sokan erre számítottak-e. Azt hiszem, hogy nincsen olyan - főleg férfi - néző, aki ne sajnálná a veszteségeket. Különösen nagy fájdalom a történet szempontjából befejezés...

A rendezőre olyan szinten nem lehet panasz, hogy adott nekünk elég sok látványos jelenetet, izgató ruhába bújtatott csajokat, melyek szinte minden fétist kielégítenek, de ugyanakkor egy kicsit széttördelt is az egész. Valahogy nem érzem azt a profizmust, mint a Watchmennél és ezt határozottan nem akarom egy ideig újranézni. Mondjuk az tény, hogy a 300-nál lényegesen jobban sikerült filmről van szó.

Néhány szóban néhány filmről 2011 nyarán - 2. rész

2011-07-27T06:42:00.003+02:00

Az első részét már a múlt héten elkezdtem írni, de akkor nem tudtam befejezni. Mivel egyben sok és ömlesztett lett volna a dolog, ezért lett kettészedve. Lehet, hogy egy kicsit korán jön a második rész, de nem számít. Most van időm...

A szállítmány

Újra egy Antal Nimród film, ami nem is sikerült olyan rosszul. Igaz, annyira jól sem. Nem hiszem, hogy a rendezéssel, hanem sokkal inkább a karakterekkel, a színészekkel és a történettel volt gondom, és miattuk nem nagyon ájultam el a rablási kísérlet megfilmesítéséről. Sajnos ez is elég kiszámítható befejezést kapott.

A tolvajok városa

Ben Géza Affleck ebben a filmben nem csak főszerepel, hanem rendez is. Sajnos egy kicsit túl hosszúra sikerült rendeznie A tolvajok városát. Jobb lett volna, ha sikerül egy kicsit rövidebbre csapnia az egészet. Sokszoros csavarnak tekinthető, hogy amíg próbálod követni mi is történik, igazából egy bűnösnek szurkolsz, a rend védelmezőjével szemben. Ez nem biztos, hogy jó üzenet.

A tökéletes katona 3.

Jean-Claude Van Damme és Dolph Lundgren. Kell ennél többet mondani? Túl sok magvas gondolatot ne keressünk a filmben, még az utóbb említett szereplő nagyon filozófikus kedvében is van. A két akcióhősön sajnos bőven látszik a kor, de azért a retróérzés miatt szinte kötelező megnézni. Még akkor is, ha erősen zs-kategóriás valami lett ebből.

Száguldó bomba

A nyár - számomra - egyik kellemes meglepetése. Előzetesen csak annyit tudtam erről, hogy valami vonatos film, és valami olyasmire számítottam, mint pl. a Száguldó erőd, vagy valami túszdrámás baromságra. De miután többen mondták - a tartalom ismertetése nélkül -, hogy jó filmről van szó, ezért megnéztem. Tényleg jó film lett belőle. Nem lett túl hosszú, nem lett túl pátoszi, vagy cukormázas és szinte hihető, hogy hétköznapi emberekből lett hősöket látunk. Tény, hogy vannak benne azért baromságok is, de ezeket simán el lehet nézni. Még akkor is, ha megtörtént eseményeken alapul a történet.

A negyedik

Szinte az ismeretlenségből került elő ez a film és amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan fog a feledés homályába kerülni. A történetből elég hamar kiderül, hogy a bolygónkra érkező idegenek harcát láthatjuk, csak valahogy a film végéig nem sikerült rájönnöm, hogy a jó oldalnak beállított szereplők miért nem fognak össze a gonosszal szemben. Van még benne pár baromság, például kiaknázatlan jedi erők... Ha tehetitek, akkor inkább valami értelmesebb mozgóképes alkotást tekintetek meg, mint ezt.

Percy Jackson és az ölümposziak
Jaj. Amerikai tinédzser hősök, akikről kiderül, hogy a görög istenségek sarjai, tehát félistenek. Lehet egy ilyen alapfelállásból jól kikerülni? Lehetne, mégis esetünkben elég gagyin valósul meg minden. Nem mondom, hogy nem lehet rajta szórakozni és hogy nem repült el szinte észrevétlen a játékidő (ami szintén erős pozitívum), de valahogy kevés volt. Nem lehetett tudni, hogy mikor veszi magát túl komolyan a film és mikor nem.

Titánok harca
Ez pedig a másik görög mitológiás katyvasz. Igazán látványos, szórakoztató, és már-már a régi fantasy filmek hangulatát is idézi, ami miatt a következő része is feltétlelnül érdekel. Még akkor is, ha nem mondanám valami jó filmnek.

Néhány szóban néhány filmről 2011 nyarán - 1. rész

2011-07-18T06:57:00.004+02:00

Az utóbbi pár hétben lehetőségem volt néhány film megnézésére. Sajnálatos módon nemcsak az általános időhiánnyal történő küszködés miatt írok csak pár sort a megnézett mozgóképes alkotásokról, hanem azért is, mert több említésre nem nagyon érdemesek.

Ha moziban néztem volna ezen filmeket, akkor talán néhányról más lenne a véleményem, de az is inkább csak az újdonság varázsának, az aktuális nagy felhajtásnak lett volna betudható. Nos, akkor lássuk a továbbiakban, hogy miket is néztem mostanság.

A király beszéde (The king's speech)

Oscar díjas alkotás, de azt fejből meg nem mondanám, hogy ki vagy mi kapott díjat. Sajnálatos módon elmondható erre is, mint a többi Oscart nyert alkotásra, hogy nem szórakoztatásra, hanem díjazásra lett készítve. Volt pár vicces jelenete, de ugyanakkor hosszabb volt a kelleténél, nem pörgött eléggé (műfajából adódóan nem is pöröghetett), valamint néhol idegesítő volt a történet. Az egyik legnagyobb pozitívuma, hogy nem szerepelt benne Hugh Grant.

Szellemíró (Ghost writter)

Hamár brit politika, akkor inkább legyen a szellemíró. A film első fele elég érdekesen indul, aztán valahol a közepe felé van egy törés. Sajnos ott történik pár idegesítő momentum, ami az idióta befejezés csak tovább tetéz. Vagy talán van valaki, aki az utolsó pár percben nem sejti, hogy mi fog történni, amit plusz csattanónak szántak?

Ragadozók (Predators)

Ki ne ismerné a szériát? Lehet, hogy soha nem láttál korábban egy ragadozókat sem, vagy nem hallottál arról, hogy mit harcoltak ezek a lények a élienekkel, de akkor is sejted, sőt egyenesen tudod, hogy mire várhatsz. Én is csak a magyar rendező, Antal Nimród miatt néztem meg a Ragadozókat. Nagyjából azt kaptam, amit vártam, és nem volt semmilyen irányú csalódás. Sem rossz, sem jó. Felirható pozitívumként, hogy sikerült normális időtartamúra készíteni.

Machete

Végre, egy jó kis agyatlan film, ahol nem számít a gondolkodás és nem nagyon kell törődnünk azzal, hogy hol van logikai baki. A filmet amúgy is poénnak szánták a készítők, egy olyan főszereplővel, aki általában nettó 5 percnél többet nem szokott a képernyőn lenni. Itt most megpróbált élni a lehetőséggel, több-kevesebb sikerrel. Figyelem, a film számos helyen elég véres, brutális jelenetekben bővelkedik... Bár ezeket sem lehet teljesen komolyan venni. Külön poén, hogyha nem magyar hangon nézi valaki, akkor is lehet magyar hangot hallani az egyik részen. Vajon van ennek köze a filmben szereplő Antal Nimródhoz?

Zöld zóna

Az amerikaiak szeretnek propaganda filmeket csinálni a háborúról és az ott harcoló hős katonákról. A Zöld zóna sem teszi ezt másképpen, mégis egész nézhetőre sikerült. Bár számomra csak egyszer.

A Föld inváziója - Csata: Los Angeles

Az előzetesek alapján az idei legnagyobb durranásnak kellett volna lennie. De már akkor sejthető volt, hogy nem az lett, amit a készítők előzetesen kiadni akartak, amikor kiderült, hogy elég hamar meg fog jelenni dvd-n (főleg az 5-ös régióban). Ez is inkább a katonákról, a bajtársiasságról és az amerikaiak végtelen hősiességéről szól, mintsem a tényleges idegeninvázióról. Persze vannak idegenek is, harcok is, amikből nem mindig lehet eleget látni. Sajnos ez számomra az idei mozis év egyik nagy csalódása.

Ismeretlen férfi

Liam Neeson újra egy olyan filmet kapott, ahol Európában kell az igazáért küzdenie. Most már lehet, hogy örökre ráragadt az ez a fajta karakter. Külön pluszpont jár azért, hogy sikerült viszonylan normális hosszúra és elég pörgősre vágni.

Tron: az örökség

Megmondom őszintén, hogy az első Tronból már nem sok mindenre emlékeztem és számomra soha nem tartozott a kultikus státuszú filmek közé. Ezért nem is nagyon igyekeztem a második rész megtekintésével. A film ugyan elég látványos elemekkel büszkélkedhet, és - szerintem - elég jól sikerült az eleje, de utána az egész értelmetlenségbe és unalomba fulladt.

Csak a szexre kellesz

Voltam olyan buta, hogy esélyt adtam ennek az amerikai vígjátéknak. Egy ideje már nagyon ódzkodok az ilyen jellegű filmektől, de most mégis bepróbáltam. Talán csak Natalie Portman miatt. Mondhatni tipikus amerikai, bulizós-egyetemistás vígjáték, jó sok cukormázzal leöntve, és előre kiszámítható végjátékkal. Lehet, hogy ez valakinek bejön, de nekem nem.

Stephen King - A setét torony 7. rész - A setét torony

2011-07-14T07:00:00.005+02:00

Az előző részt követően egy újult erővel ugrottam neki ezen rész olvasásának. Egyértelműen nyugtatóbban hatott, hogy ez bizony vaskosabb adag, mint az előző rész.

Nem meglepő módon a történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. A szétvált társak külön utakon igyekeznek megvívni saját harcukat, hogy a későbbiek folyamán újra csatlakozzanak. Legalábbis azok, akik még életben vannak... Magáról a könyvben lefolyó eseményekről nem is nagyon szeretnék többet írni. aki idáig eljutott az már úgyis a könyvből akar megtudni mindent. Vélhetően óvatosan lapozva, a mondatokat fejben megrágva, hogy minél tovább tartson az élvezet.

Stephen King bemutatja, hogy számtalan aspektusból is képes kegyetlen lenni. A véres szülés, Mordred és a Walter utolsó találkozása, néhány kedvelt karakter idő előtti eltávozása, Mordred összes összecsapása, Danillo jelenléte, valamint a befejezés.

Az olvasót szinte minden esetben az érdekli, hogy mit fog kapni a végén. Bár Stephen King felhívja a figyelmet, hogy nem az út vége a lényeg, hanem az odáig megtett út és hogy még van arra is lehetőség, hogy az adott pillanatban letegyük a könyvet. Nem tudom, hogy mennyien tettek volna így, ha már átrágták magukat korábbi hat köteten és lezáró darabból is már csak oldalak vannak hátra. Gyanítom, hogy senki.

Erősen az olvasótól fog függeni, hogy ezen töréspont után hová jutunk vagy mennyire vagyunk elégedettek, esetleg mennyire csapkodjuk a fejünket, hogy ennek a mocskos Kingnek bizony igaza volt, mert meg kellett volna állni . Mert bizony sikerült elég megosztó befejezést írni a könyvhöz, ami nekem meglehetősen tetszik. Gyakorlatilag más lezárási lehetőség nem is nagyon létezhetett, mint ez. Tökéletesebben nem nagyon lehetett volna elvarrni a szálakat, ugyanakkor a figyelmeztetés előtti oldalak nem kifejezetten az én tetszésem szerint alakultak.

Mint azt már korábban egy párszor hangoztattam, bár olvastam Stephen Kingtől könyveket, mégsem az írót a kedvencemnek. A setét torony sorozat elég sok mindent megváltoztatott ezen álláspontommal kapcsolatban. Nem hiszem, hogy a jövőben ugranék minden írására, de ha lesz még ezen sorozathoz kapcsolódóan könyv (igen, lesz, mégpedig 2012 tavaszán), akkor azt bizonyára a kezembe fogom venni. Valamint, ha lesz még olyan írása, amely kevésbé borzalmas, akkor az is kap egy esélyt nálam.

A setét torony sorozatban nálam Stephen King egy új oldaláról mutatkozott meg. Előjött a mesélő, aki nem csak a kegyetlen dolgok apró ábrázolására, érdekes jellemek megformálására képes, hanem arra is egy zseniálisan felépített történetfolyamot építsen fel. A setét torony sorozatba nagyon sokat tett magából az író, valamint többször húz párhuzamot saját életével, valamint írói munkásságával szemben. Ez, hogy mennyire jó, ki-ki maga döntse el. Én meglehetősen ezt is élveztem.

Összességében annyit tudok elmondani, hogy A setét torony könyvsorozat egy remekül megírt történet. Amelynek ugyan vannak hiányosságai, vannak benne hangulati hegyek és völgyek, de mégis zseniális egy alkotás. Bátran merem ajánlani olyanoknak is, akik nem szeretik Stephen King munkásságát, de azért mindenki készüljön fel valamennyi kegyetlenkedésre és borzalomra.

White Rabbit - Max Mümmelmann

2011-06-28T06:56:00.009+02:00

A gyermekek azzal, hogy egyre idősebbek lesznek egyben okosabbá is válnak, korai egyszerű játékok mellett már igényük van egy kicsit komolyabbra is. Persze nem kell ki tudja, hogy milyen komolyságúra gondolni, néha megteszi egy egyszerűbb társasjáték is. Ebből a felindulásból vaterázott Évi néhány kisebb "társasjátékot".

Igazából csak egy játék nevezhető társasjátéknak, és az az egy is a szimpla kockadobáson alapuló, tehát semmi komoly. A dobozon szereplő Max Mümmelmann cím és a borítón szereplő fehér nyuszi egyértelműen elárulja, hogy ez kisebb gyermekek szórakozására van kitalálva.

A dobozban találunk egy 8 mezőt tartalmazó játéktáblát, 25 nyúlkártyát (amiből egy a fehér nyúl), egy hatoldalú dobókockát, egy fából készült nyúlalakot, valamint egy játékszabályt. Ez utóbbiból német jutott, úgyhogy Évi ilyen jellegű nyelvtudását kellett feleleveníteni.

Előkészítésképpen vegyük ki a kártyák közül a fehér nyulat, majd a maradék 24 lapot keverjük össze, majd lefordítva, véletlenszerűen rakjuk körbe, a játéktáblán lévő mezők mellé. Minden pötty/mező mellé így három darab lap jut. Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak a fehér nyulat kell a piros színnel jelölt pötty mellett lévő kártyákra tenni, valamint magára a pöttyre a fanyulat ráugrasztani és a indulhat is a játék.

Gurulhat a dobókocka, majd a játékos a dobott számmal megegyező lépést tehet meg a játéktáblán, az általa választott irányba. Amelyik mezőre lépett, az ott lévő, legfelső lapot magához veheti és átadhatja a dobókockát a következő játékosnak. Ha ugyanolyan számmal jelzett lap kerül a hozzá, amilyennel már rendelkezik, akkor a lapot az adott halom aljára kell vissztenni. A játék célja, hogy az 1-től 6-ig számozott lapokból mindegyik legyen a tulajdonunkban.

Említést kell még tenni a fehér nyúlról is. Amennyiben valaki ezt húzza fel, akkor elvehet egy lapot egy másik játékostól. Természetesen itt is él a szabály, hogy csak olyan lap kerülhet hozzá, amilyennel még nem rendelkezik. A kör végén a fehér nyulat egy általa szabadon választott mező melletti kártyákra teheti.

Ezekből is látható, hogy a játékszabályok nem túl bonyolultak és viszonylag kiskorú játékos számára is könnyen érthetőek. A játékidő sem túl hosszú, tehát még pont elégséges, hogy lekösse a gyermeket és hogy ne örölje túlságosan egy felnőtt idegeit. A három és féléves lányom már képes végigjátszani, akár két teljes játékot is, míg a 2 éves Márton jó, ha 2-3 kört végigjátszik.

(A képek a http://www.boardgamegeeks.com/ oldalról vannak.)

Stephen King - A setét torony 6. rész - Susannah dala

2011-06-16T06:08:00.005+02:00

Sajnos azt kell mondanom, hogy az 5. könyvben elkezdett lejtmenet után elérünk a (könyv)sorozat mélypontjához. Nem tudom, hogy Stephen King mit szeretett volna ezzel a kötettel megvalósítani, de az érezhető volt, hogy ő maga sem nagyon kedvelte és gyorsan túl akart rajta lenni, ugyanis terjedelemre körülbelül a fele az előzőnek.

A Susannah dala az általam legkevésbé kedvelt karaktert teszi a középpontba és jelentősen ráfókuszál. A nő skizofrénsága több, mint idegesítő és ebben a kötetben elég sokat kapunk belőle. Szerencsére másik szálakon is megy tovább a történet, ugyanis a ka-tet gyakorlatilag háromfelé válik. Susannah ugye külön utakon jár meghasadt személyiségének szinte minden szereplőjével, míg Jake Csivel és Callahan atyával, valamint Roland Eddievel tart. Mondanom sem kell, hogy az utóbb említett két külön szálat sokkal jobb olvasni, mint azokat a történéseket, amik a nővel történnek.

Szerencsére azért halad előre a történet, csak megjelenik néhány olyan szereplő, akit én egyáltalán bele sem írtam volna a sorozatba. Azonban Stephen King mesélni szeretne, valamint megmutatni, hogy milyen jól is tud karaktereket megformázni. Ez utóbbi egész jól sikerül, ami pedig a mesélést illeti... végül az is megvalósul. Az agyában megjelenő torz jelenések és jelenetek valahogy mégis működnek, de ettől még nem fogom megszeretni ezt a könyvet.

Ha ez lett volna az első kötet, amit a sorozatból olvasok, akkor nem valószínű, hogy folytattam volna. Ahogy haladtam előre, egyre csak az motívált, hogy nemsokára vége és a befejező részben talán minden sokkal jobb lesz.

Külön kiemelném még az utolsó oldalakat, amiket szintén szükségtelennek éreztem. Nem tudom, hogy Kinget mi inspirálta és mi ezen oldalak valódi igazságtartalma, de igazából nem is érdekel. Annyit kell elmondani, hogy a Susannah dala A setét torony sorozat azon tagja, amit túl kell élni, amin valahogy túl kell esni.

Harcunk az ELMŰ-vel szemben, sokadik felvonás

2011-05-25T06:39:00.005+02:00

Felmerülhet az a kérdés is, hogy mi miként is állunk az ELMŰ-vel. Jelenleg az van, hogy a Magyar Energia Hivatal (későbbiekben MEH) perben áll az előbb említett áramszolgáltatóval, és mi csak tanúk vagyunk ebben az ügyben. A lényeg, hogy MEH hozott egy határozatot, mely szerint nem talált minket bűnösnek, törölné az ELMŰ kötbérigényét, valamint megbüntetné őket, kemény 5000 magyar forintra, amiért az nem válaszolt nekünk az írásban felvetett kérésre. Azért ez utóbbi egy kicsit nevetséges.

Míg az áramszolgáltató az egyoldalúan megírt szabályzata szerint súlyos százezreket szab ki büntetésnek, ami Boross Norbert szóvivő elvtárs részéről nem is büntetés (akkor fizesse be ő!), addig az őket szankcionáló szervezet csak aprópénz róhat fel. Nem tudom, hogy ezt az 5000Ft-ot mi, vagy a MEH fogja-e majd megkapni (mert mi azóta sem kaptuk), de ha mi, akkor igazából 60 olyan levelet kell írnunk az áramszolgáltatónak, amiből bejöhet a ránk kiszabott kötbér összege. Plusz még párat, hogy a levelezési költségek is megtérüljenek. Főleg, hogy hátha lesz olyan kérdésünk, amire írnak vissza választ.

Egy kicsit elkanyarodtam a fő csapásiránytól... Az első tárgyalás viszonylag rendben ment és nagy kár, hogy akkor nem született döntés, persze a mi javunkra. A második tárgyalásig az ELMŰ kiegészítésként beadott néhány "szakértői véleményt", ráadásul olyan szakértőktől, akiknek hozzáértése erősen megkérdőjelezhető. Nem is beszélve a szakmai pártatlanságtól. Mindenesetre erre sikerült egy egész jó válaszlépést tennünk.

A második tárgyaláson aztán jött egy sokk. Az áramszolgáltató ügyvédje olyan dumával jött, hogy született egy olyan bírósági határozat, mely szerint a Magyar Energia Hivatal (figyelem, ez az áramszolgáltatók felügyeleti szerve, amit mi finanszírozunk az adónkból) nem töröltethet kötbérigényt! Kérdezném én alásan, hogy akkor mi a jó büdös lófasznak vannak? Nem azért vannak, hogy felügyeljenek, szankcionáljanak és helyreigaztsanak, hogy esetlegesen valamivel kompenzálják azt, amit legenyhébb szavakkal is csak piaci erőfölénynek lehet nevezni?

Erre a MEH ügyvédje csak vonogatta a vállát, hogy ő erről semmit sem tud, a bírónő meg azt válaszolta, hogy hozhatna számunkra kedvező ítéletet, de az ELMŰ azt úgyis meg fogja támadni, ezért halasztotta az ügyet. Ezt annyira nem értem, mert ugye bármi lesz az ügy folytatása, azt valamelyik fél nagy valószínűséggel úgyis meg fogja támadni.

Az egész tárgyalásban még volt néhány bosszantó dolog:
1. A MEH-es kirendelt ügyvédet nem nagyon érdekelte az ügy, nem igazán volt túlságosan hozzáértő sem. Valamint a tájékozottságával is igen nagy problémák voltak. De hová is izguljon, amikor ígyis-úgyis megkapja a pénzét?
2. Az ELMŰ-s és MEH-es ügyvéd a tárgyalás alatt és után is úgy jópofiztak egymással, mintha barátok lennének. Lehet, hogy azok is.
3. Az ELMŰ ügyvédje valótlanságot állított, és mikor ezt a tényt közöltük a bírónővel, akkor csak legyintett az egészre. Szóval akkor hazudni is szabad a bíróságon?

Sajnos az a helyzet, hogy várnunk kell. Nem tudjuk, hogy a végén milyen ítélet születik, de erős a gyanú, hogy nekünk még lesz egy körünk a bíróságon az áramszolgáltatóval szemben. Az igazunkban bízunk és talán esélyünk is van a győzelemre, de azért bosszantó az a rengeteg idő, amit ez a hülyeség felemészt. Arról nem is beszélve, hogy a bíróságon nyiltan hazudozó ügyvédeket egyszerűen semmibe vesz az igazságszolgáltatás.

Valakinek még igazán kinyílhatna a csipája magasabb szinteken is, mert egyre másra lehet olvasni a miénkhez hasonló történeteket szerte a világháló magyar nyelvű részéről. Úgy tűnik, hogy ez erős egyedisége országunknak. Talán az ELMŰ intézhetne valamit, hogy mágnesézi teóriájuk a világörökség, vagy inkább világökörség része legyen.

Továbbra sem kívánnék kevesebbet ezeknek a mocskoknak, mint amit mi szenvedtük el miattuk. Remélem, hogy egyszer súlyosan meg fognak minden galádságukért fizetni.

Mitől is mehet tönkre egy villanyóra

2011-05-25T06:33:00.004+02:00

Néhány hónapra ígértem, hogy írnék valami összefoglalót a villanyórákkal kapcsolatban, de a rengeteg elfoglaltságom miatt úgy tűnik, hogy más ezt megtette helyettem. Ráadásul szakmailag is sokkal jobban ért a témához, úgyhogy igazából nem is nagyon lehet mellé még mit hozzátenni.

Mellékelném is a linket az általam sűrűn látogatott Villanyóra blogról: http://villanyora.blog.hu/2011/05/17/a_villanyora_meghibasodasanak_valodi_oka

Néhány angol sorozatról röviden

2011-05-02T22:02:00.006+02:00

Az elmúlt hónapokban sikerült megnéznem néhány angol sorozatot. Szerencsére a szigetországi népségnél rövidek az évadok, kevesebb a töltelék rész, ezért talán valamivel minőségibbek is a sorozatok. Persze az más kérdés, hogy erősen rá kell hangolódni a gondolkodásmódjukra.

Akárhogyan is nézzük az amerikai sorozatok túlságosan hozzászoktattak minket valamihez, amit talán a társasjátékos világból ismert ameritrash szóval lehetne illetni. Azaz, jó-jó egy-egy sorozat a maga sok részével, csillogásával, pörgésével, de végül úgyis minden szemetet le akarnak nyomni a torkunkon. Most persze lehet, hogy néhányan rögtön nekem akarnának ugrani, mert leszóltam a kedvenc sorozatukat, de vajon mégis volt már olyan sorozatnéző, akiben ne merült volna fel egy-egy rész kapcsán, hogy ennek semmi értelme nem volt, vagy akár nyugodtan ki is hagyhatták volna?

Az elmúlt években nagyobb visszhangot kapott angol sorozatoknál sokkal egyszerűbb a képlet. Ha tetszik egy rész, akkor tetszeni fog a többi is. Nem lesz lapos unalomba fulladó töltelék, hanem valamilyen irányba előre fog mutatni a cselekmény. Akkor most lássuk, hogy mit is néztem az elmúlt időszakban.

Sherlock

Nem hiszem, hogy lenne olyan ember, akinek be kellene mutatnom a legendás nyomozót. Az eredetileg Edgar Allan Poe megalapozta stílust Sir Arthur Conan Doyle egy picit továbbcsiszolta, és létre is jött a minden nyomozók etalonja, Sherlock Holmes.

A nemrég futó feldolgozás mindent újszerű köntösbe tesz. Itt most ne olyan jeleneteket képzeljünk, amikben Holmes lassan végigbaktat egy személlyel a még frissen lehullott esőtől zöldelő mezőn, hogy egy nyugodt teázgatás közben rájöjjön a rejtély kulcsára. Nem... Itt teljesen a mai világunkat képzeljük el, ahol a különc nyomozó nem vet meg semmilyen technikát, valamint nem ijed meg, ha közelharcra kerül a sor.

A korábbi feldolgozásokkal ellentétben itt pörögnek az események (akárcsak a Robert Downey Jr. fémjelezte filmben), egymást követik a történések és nem árt figyelni az apróságokra. Persze nemcsak a nyomozásokkal kapcsolatosokra, hanem olyasmikre is, hogy néhány dolgot hogyan modernizáltak a részek alapjául szolgáló könyekből. Meg kell mondani remek írók vannak Angliában.

Vexed

Ha tovább haladunk a nyomozós sorozatok vonalán, akkor érdemes a Vexeddel folytatni. Az egyik szokásos alapfelállás van jelen esetben is, tehát új társak, akik történesen ellenkező nemből valóak. Ez már bőven elég a konfliktusra, főleg úgy, hogy a páros férfitagja elég fura egy alak. Ez ugyan a társára is bőven elmondható, és ezzel a következtetéssel csak az első néhány percet kell megvárni. Ugyanis a három részből álló évad első része valami zseniálisan nyit! A későbbiekre egy picit sajnos leül a sorozat, amely valahogy engem a Dempsey és Makepeace című régi sorozatra emlékeztetet. Lehet, hogy talán csak az autó és a női-férfi felállás, valamint az állandó civódás miatt.

A Sherlockhoz hasonlóan itt is az egy rész egy esett sémát követik az írók, miközben egy kicsit halad is előre a történet. Megmondom őszintén, hogy itt egy picit soknak tartottam az egy órás részeket, nyugodtan vághatták volna egy picit feszesebbre.

Strike Back

Az angolok megalkották saját Jack Bauerjüket. Igaz itt a hősünk nem egy nap alatt váltja meg a világot, de egy picit gyorsan lesz újra elitkatona a lecsúszott biztonsági őrből. Itt már sokkal ideálisabb volt az adott részének hosszának megállapítása, bár talán akkor sem lett volna baj, ha három másfél órás részt kapunk a hat darab negyvenöt perces helyett. Itt ugyanis két részből épül fel egy történet, amelyben néhol akkora ugrások vannak, hogy csak kapkodjuk a fejünket.

Hősünk igazi akcióhős, aki valami brilliáns aggyal is rendelkezik, mert minden helyzetből sikerült magát kivágnia. Még akkor is összejön neki, ha nem annyira karakteres, mint Jack Bauer.

The office / A hivatal

Nemrégiben sikerült bepótolni ezt az alapnak mondható sorozatot, melyet Ricky Gervais sikeresen átvitt az Egyesült Államokba. Az angol verzió egy kissé lassabban fut, idegtépőbb, de így valahogy nagyobbat robbanak a mókák. A sorozatot egyfajta feszültség veszi körül, amit talán a zenék hiányának is köszönhetünk. Néha már szinte ordítani van kedvünk, hogy történjen valami mozgalmasak. A recepciós és értékesítő beszélgetései néhol elég kínosra sikerültek, azonban ezt is merem ajánlani - legalább néhány rész erejéig - megnézésre. Még az is lehet, hogy bejön...

Az idei május 1. margójára

2011-05-02T06:40:00.004+02:00

Igazából soha nem rajongtam a Majálisokért, vagy ezért a napért. Nemcsak azért, mert nemcsak én gondolom úgy, hogy a Munka ünnepének dedikált nap gyakorlatilag mindig is egy kommunista/szocialista ünnep van, volt és lesz, hanem mert valahogy nagyon műnek találom az egész dolgot. Az meg pedig szinte alapvetés, hogy május első napján - szinte - mindig esik valamennyi eső.

Ez a nap sem indult másképpen, mint a szokásos Majálisok. Esős nap, vagy inkább a hol esik, hol nem esett, jóval több hol esikkel, mint nemmel. Azonban mennünk kellett, ha már a gyermekeknek beígértük az Apacuka koncertet. A megelőző este Annamária már nagyon rákészült a dologra. Készenlétbe helyezte a koncertező harci csigáját, hajcsatot és az új cipőjét. Az már csak apróság, hogy a hajcsatot este elveszítette, az új cipőjét pedig nem akartuk tönkretenni.

A gyermekek gumicsizmában és esőkabátban indultak útnak, míg mi abban a reményben, hogy talán mégsem fogunk bőrig ázni és valahogy túlvészeljük a dolgot. Mit ne mondjak, elég érdekesen alakultak a dolgok.

A Városligethez kellett mennünk, ahol valami Napozóréten lévő nagyszínpadot kellett keresnünk. Mivel nem vagyok túl jártas a budapesti Majálisokban, ezért nem tudhattam, hogy ilyenkor sokan ezt a napot személyes harcnak veszik, és többen is úgy gondolják, hogy övék a nagyszínpad. Nos, mi először a MSZP Majálisára tévedtünk be... Már a gondolatra is beleborzongok, ahogy a sok vérvörös esőkabátba bújt emberek és veszélyesnek tűnő nyugdíjasok között gyakorlatilag mi voltunk az egyetlen család. Egy bohóc rögtön a Népszava sátorhoz rángatott minket arcfestésre... Szerencsére a gyerekek nem voltak vevők rá, ahogy az MSZP-s lufira sem.

Az idő azonban nagyon 11 óra felé haladt, mi pedig kétségbeesetten indultunk, de merre. Kerestük volna a hangokat, de újra rossz helyre tévedtünk. Mint kiderült sikeresen megtaláltuk a Munkáspárt hasonszőrű buliját is. Ekkorra már nagyon idegesek és ázottak voltunk, kezünkben a gyermekekkel szaladgáltunk "nagyszínpadot" keresgélve. Aztán nem is tudom, hogy milyen isteni szerencsével rátaláltunk egy üres rétre, amit néhány sátor és egy nagyszínpad zárt körbe. A tisztás közepén nagyjából 5 egész ember lézenget. Nekik valamint egy rendező sátor alatt lévő 15 embernek beszélt éppen egy bemondónő, hogy itt bizony fel fog lépni az Apacuka együttes... negyed 12-kor. Hurrá, nem késtünk el! A színpadra nézve valóban szerelt össze a zenekar.

Az együttes vezérénekesnőjével, Krisztával, váltottunk pár szót, hogy lehetőleg legyen a csigás dal, mert Annamária kisassony nagyon rákészült. Innentől már nem nagyon törődtünk az esővel, ami eddigre csillapodott egy kicsit. Márton egy kicsit földbe gyökeredzve állt a nagy és nem nem valami jó hangzással rendelkező hangfalak előtt. Annamária is egy kicsit meg volt illetődve, de miután felment a színpadra, még énekelt is egy picit. Láthatóan nagyon élvezte az egész koncertet.

Ezt követően még néztük egy kicsit a sólymászok bemutatótját, akik igazából héját (nem citromhéját) és baglyokat röptettek. Majd továbbálltunk, a gyermekek sergőztek egyet, Annamária pónigolt és elindultunk haza...

Remélem, hogy a következő koncertezésünk során kevésbé fogunk majd elázni.

500

2011-04-21T07:20:00.012+02:00

Szép, kerek, jubileumi blogbejegyzéshez értem. A félezer - szerintem - nagyon szép szám, és remélem, hogy még legalább ennyi bejegyzés lesz ezen a blogon.

Már egész pontosan nem tudom, hogy milyen indíttatásból indult 2005. október 25-én, és ráadásul rögtön 3 bejegyzéssel. Igen, mint látjátok, nem szeretem a post vagy poszt szavakat, már csak a "mindent magyarítunk, amit lehet" elv alapján is. Az első bejegyzések kapcsán még azt is elég fontosnak tartom kiemelni, hogy az akkoriban vásárolt divx-es lejátszó (vagy egy vicces fordításból eredően "játékos") még mindig működik (kopp-kopp). A világhálóról való egyik első rendelésem úgy tűnik, hogy bevált.

Teljesen "énblognak" indult az egész vállalkozás, ezért az elején nagyon sokat írtam a lakásvásárlásról, aminek sikere után a 2007-es évben már felújítással kapcsolatos bejegyzések követtek. Igen, a 2006-os év valahogy kimaradt. Nem tudom, hogy mi volt, amiért nem volt kedvem blogolni, de most már ezen felesleges is merengeni.

Pedig lettek volna jó témák. Ugye abban az évben házasodtunk össze Évivel, akkor jártunk Svájcban, elég sokat alakítottunk a lakásunkon és volt egy cégen belüli munkahelyváltásom is, amit - beolvadás miatt - gyorsan követett egy másik.

Ezen kívül elég sokat írtam egyéb élményekről, legyenek azok könyvek, játékok, társasjátékok, zenék, filmek vagy sorozatok. Ezek közül manapság már csak a könyvekkel vagyok naprakész, a többi valahogy elmaradozgatott. A blogom nagy előnye, hogy afféle saját online recepttárként is funkciónál főleg édességekkel, sütikkel foglalkozó receptek kapcsán. Nos és persze van még minden más, amiknek cimkéit a jobb oldalt találjátok.

És persze ott van családdal kapcsolatos minden bejegyzés, amik foglalkoznak Évivel, a gyemekekkel (Annamáriával és Mártonnal). Sajnos kevesebb a kép, mint azt elvárnák olvasóim, de ez van...

Aztán voltak kellemetlenek témák is, amikor például valamiért rosszabb kedvrohamok támadtak meg, vagy amikor a rettegett ELMŰ nevű, meg nem nevezett tevékenységet is folytató szervezettel kapcsolatos eseményekről írtam.

Persze próbálkoztam még máshol is blogolással. A Magyarítások Portálon, valamint a http://miniblogair.blogspot.com/ oldalon indítot minibloggal, amit mostanra már teljesen kiváltott a twitterem. Néha persze indokolt lenne a miniblogomba írni inkább, de a lustaság már nem nagyon visz arra az oldalra.

A blogom főoldalán is túltesz a MyAudio MA X14 FM transzmitter kapcsolatos írásom, amiket nagy lemaradással követnek az ELMŰ-s írások. A legvégén pedig olyan írások vannak, amik soha nem készültek el. :) Többször elhatároztam, hogy írnék más filmekről is, amiket láttam, de aztán ezen elhatározásomat nem követték tettek. Ezen kívül még a Tenerifés bejegyzések befejező része(i?) is elmaradtak. De még mindig van kis remény, hogy mégis csak beütök néhány ide vonatkozó karaktert. Majd meglátjuk, hogyan lesz rá időm.

Mivel ennek a bejegyzésnek eddig nem volt értelme, és nem is tudok hozzá látványos grafikonokat tenni a látogatottságról, állandó és alkalmi olvasóim számáról, ezért inkább nem is erőlködök tovább a karakterek beverésével...

Canon Powershot SX100 IS

2011-04-14T07:12:00.006+02:00

Talán emlékeztek rá, amikor említettem, hogy a régi Canon Powershot A530-as típusú fényképezőgépünk bemondta az unalmast. Ezt olyan hosszú, fényképezés-mentes hónapok követték, hogy még én is hiányoltam a kattogtatást.

Mostanra sikerült olyan pénzügyi helyzetbe kerülni, hogy nekiláttunk fényképezőgépek keresésének. Elsőre az ebayt kezdtük el nézegetni, mivel onnan sok cuccot jóval olcsóbban be lehet szerezni, mint hazánkból. Nos, a fényképezőgép nem ilyen termék volt. Ezt követően Évi a vaterát vette célba, ahol sok használt gépet árultak meglehetősen kedvező áron. Sajnos a kinézett típusnál az eladó elég bunkón viselkedett az alkuként megajánlott ár után, ezért úgy döntöttünk, hogy máshol is körülnézünk. Évi végül egy Expressz hirdetés nyomán talált rá az optimális készülékre.

El kell mondanom, hogy nem vagyunk nagy fotósok, és nem vagyunk a fényképezés mániásai sem. Nem akartunk valamilyen hiperszuper gépet venni, de azért felállíttunk néhány alapelvet. Az ismeretségi körünkből több fényképezőgépet is volt lehetőségünk néhány kép erejéig kipróbálni és használni, aminek következtében úgy gondoltuk, hogy kitartunk a Canon Powershot márkanév mellett. Az ilyen típusú fényképezőgépekkel egész jó, éles képeket lehet csinálni, ritka a homályos kép, valamint nem túl drága. Valamint a Canon név szerintem még mindig egy jó garanciát jelent a minőségre.

Miután a géptípus nagyjából be volt lőve nem maradt más, minthogy más követelményeknek is megfeleljen. Fontos volt, hogy ne egyedi akkuja legyen, hanem AA típusú elemet lehessen bele tenni, vagy ilyen formátumú újratölthető aksit. Ezen túl még arra is figyeltünk, hogy ne legyen túl alacsony a megapixel és az optikai zoom jellemzők melletti szám. Így került a választásunk, az eredeti elképzelt ár harmadáért, egy megkímélt állapotú Canon Powershot SX100 IS modelre.

Kinézetre és fogásra egy kicsit bumszlibb, mint a korábbi fényképezőnk, valamint a menüje egy picit eltér. Eddig még csak néhány képet sikerült csinálnom vele, és ezért is tekintsetek el a részletes tesztről. Amúgy is tele van velük az internet. Akit pedig a műszaki jellemzők érdekelnek, az kattintson csak a linkre.

Eddig még csak néhány képet csináltam a készülékkel, hiszen tegnap kaptuk kézhez. Ha minden igaz, akkor ma lesz majd a nagyobb éles tesztje, hiszen ma a napot a gyermekkel fogom tölteni, és lehetőségem lesz majd sokat kattintgatni. Csak elemmel bírjam majd... ;)

Stephen King - A setét torony 5. rész - Callai farkasok

2011-04-13T07:06:00.006+02:00

Az szinte szavakban leírhatatlan, hogy milyen jól sikerült a sorozat előző kötete. Vajh, igen, a Varázsló és üveg igencsak magasra tette a lécet. Innentől pedig erős kérdés, hogy a sorozat többi könyvének sikerül-e ezt megugrania.

Azt kell mondanom, hogy a Callai Farkasoknak majnem, ami jó, bár lehetne jobb is. Az üveg/kristály torony/palota elhagyása után hőseink tovább vándorolnak az úton, míg útjukba egy segítségre szoruló falu gazdáiba nem botlanak. Természetesen ez sem véletlen, a ka akarata és persze Calla Bryn Sturgis lakóié, akiknek elege van abból, hogy a "farkasok" begyűjtsék gyermekeik felét, majd idiótaként, megrontottként hozzák őket vissza.

Egyszerűen kíséreteties a párhuzam A hét mesterlövész című filmmel (ami A hét szamuráj amerikai feldolgozása), de ezt Stephen King a könyv végén be is vallja. Az, hogy sikerül-e Roland ka-tetjének a feladat a könyv végén kiderül és erről többet nem is írnék... ebben a blogbejegyzésben.

Viszont arról igen, hogy milyen új szálak kerülnek a képbe. Egyrészt a kis csapathoz új tag csatlakozik, egy másik Stephen King könyvből, sőt magának az írónak a neve is megemlítődik a könyvben, ami elég érdekes. Ezen kívül "belebotlanak" egy újabb üvegbe, a fekete 13-as gömbbe, ami további bonyodalmak forrása lesz.

Amit ebből a könyvből hiányoltam az a korábbi rész dinamizmusa és összefogottsága volt. Azt nem is említve, hogy rengeteg idegesítő tényező volt, amik miatt nem tudtam teljesen élvezni a könyvet. Ott voltak a megrontottak, Susannah ténykedése és legnagyobb problémája.

Mindenesetre ezek sem szegték kedvemet, hogy befejezzem a könyvsorozatot, ami hamarosan újabb kötettel fog bővülni, mégpedig a 4. és 5. könyv közötti időszakot leírván. Kíváncsian várom!

Panna cotta

2011-04-11T21:01:00.003+02:00

Egyik munkatársam hozott valamelyik nap ilyen édességet, majd a receptje megosztása után itthon is megcsináltuk. Amilyen egyszerű elkészíteni olyan jó.

A receptje szerint 1 liter tejszínhez 100dkg cukorot keverünk, és addig melegítjük, amíg a cukor el nem olvad. Ezt követően vagy vaniliarúdból kikapart magokat adunk hozzá, vagy aromát, esetleg vaniliás cukrot. Az utóbbi esetben kevesebb kristálycukor kell a keverékbe.

Közben egy csomag zselatinporhoz öntünk 90ml vizet, és egy kicsit (5-10 percre) állni hagyjuk. Hozzákeverjük a még meleg tejszínes-vaniliás-cukros elegyet, és addig kavarjuk, amíg a zselatin fel nem olvad benne.

Ezt követően kis poharakba öntjük őket, majd nagyjából 4 óra hűtőben való állás után fogyaszthatjuk. Ehetjük magában, rakhatunk rá gyümölcsöket, lekvárt, szörpöt vagy akár egyéb öntetet is.

Árpádház

2011-04-10T12:27:00.006+02:00

Amióta gyermekeink vannak nem nagyon vagyunk elkényeztetve az esti programok tekintetében. Nem csak arról van szó, hogy nem sok szabadidőt adnak az elnyújtott lefektetések miatt hanem arról, hogy az elmúlt időben nagyon kevésszer jutottunk el valami közös programra kettesben.

Nemrégiben apósom adott nekünk két színházjegy kupont a Budapesti Kamaraszínházba és mellé esti gyermekfelügyeleti igérvényt, amit most pénteken ki is használtunk. Évi kinézett egy számára szimpatikusnak tűnő előadást, az Árpádházat.

A két gyermeket lepasszoltuk apóséknak, majd egy kicsit továbbmentünk autóval, hogy a színházhoz közelebbi parkolóhelyet találjunk. Itt volt egy kis bosszankodás ugyanis a parkolóórákon nem nagyon van feltűntetve, hogy melyik időszakokban kell fizetni és ráadásul az arra járó közfelügyelet fenntartók sem voltak biztosak a kérdés megválaszolását illetően.

Mindenesetre gyorsan sikerült eljutnunk a színházig, beváltani az előre lefoglalt jegyeket (és sikerült üdülési csekkel fizetni!), majd várni az előadásra. Mialatt szétnéztünk megállapítottuk, hogy a környezet egy kicsit "érdekes". Érezhető volt a valamikori elegancia, vagy arra való törekvés, de inkább csak "kopottság" és lepusztultság maradt mára. A külsőségek és a kényelmetlen székek sem szegték kedvünket az előadás megtekintésétől.

A kicsi teremnek és a kicsi színpadnak megvolt a maga varázsa, mert a szereplőket szinte testközelben érezhettük és így nem annyira érződött a színházak amúgy nagyon "mű"-sége. A szereplők jelmezei sem próbálták majmolni a korabeliséget, inkább csak jelzésértékkel operált, ami - szerintem - nagyon jól sikerült.

A kezdés meglehetősen érdekes, de ugyanakkor nagyon ötletes volt, ahogy a két nő beszélt a padon, ahogy az egész művet magába záró keretes szerkezet is. A színészekkel sem volt probléma, sőt volt köztük néhány egészen kiemelkedő alakítás is. Az öszképen igazából csak a dialógusok rontottak. Nem mindenhol sikerült teljesen jóra, néhol túlzóan műnek hatottak, ahogy egy-két helyen a színészi játékban is volt néhány apróbb túljátszás. Rosszat már csak azért sem mondhatok, mert az egyes előadásokból befolyó bevételekből - vélhetően - nem keresik magukat halálra a szereplők.

Ami meglepő volt, az a néha előforduló agresszió, ami miatt 18 éven felülieknek volt ajánlva a darab. Volt néhány véres jelenet, ahogy a szexualitás elég intenzíven megjelent... méghozzá nemcsak meglepő mondatokkal és szóbeli kifejezésekkel, hanem testiséggel való, néhol zavarba ejtő ábrázolással is.

A két részre bontott történetre elmondható, hogy jó és elgondolkodtató, még akkor is, ha párbeszédek nem minden esetben tökéletesek. A ritkán előforduló humoros pillanatok igazából arra jók, hogy a feszült figyelmet egy kicsit oldják, és mi is tudjunk egy picit mocorogni a nem igazán kényelmes székeken.

Összefoglalva egész jó péntek esti szórakozásnak bizonyult az Árpádház című színpadi darab megtekintése. A közreműködőknek sikerült megfelelően tompítani az amúgy a színházi művekkel kapcsolatos, "mű"-séggel kapcsolatos viszolygásomon. Mindenképpen ajánlani tudom azok számára, akik a korhatár felett vannak.

Frissítés:

Azért sikerült úgy megírnom a fent olvasható bejegyzést, hogy még egy rövid ismertetőt sem adtam a darabról. Magyarországon játszódik, és Könyves Kálmán uralkodásával kezdődik. A befejezés nyitottsága miatt akár az is elmondható, hogy még napjainkban sem ért véget. Sőt a karakterek "jelmeze" ezt több, mint sugallja. A darabban a korabeli borzalmakon túl ráismerhetünk napjaink gonoszságára és züllöttségére is... Könyves Kálmán alakítása pedig valami szenzációs!

Villanyóra-ellenőrzés(ek)

2011-04-08T00:32:00.004+02:00

A múlt héten jártak itt az ELMŰ megbízásából leolvasni a villanyóránkat. Persze nem volt itthon senki, ezért a szomszédasszony intézte a dolgot. Azért kedves ezektől a jó munkásemberektől, hogy előre nem értesítenek mikor jönnek.

Nem mintha lenne félnivalónk attól, hogy valami szabálytalant találnának. Eddig sem volt, eztán sem lesz semmilyen csalás. A félelem inkább abból ered, hogy jelentősen megcsappant irányukban a bizalom. Nem kell a villanyóra-blogig menni, mivel engem is ért már néhány megkeresés a villanyórás kálváriánk kapcsán, amikből sikerült leszűrni, hogy elég nagy disznóság lehet a háttérben.

Sajnos a félelmeink nem teljesen alaptalanok, amikor a "szakik" megközelítik villanyóránkat. Elvileg tudják, hogy mivel lehet tönkretenni úgy, hogy csalónak tűnjünk kenyeret adó cégük szemében. Elég csak leszedni a plombákat, majd "véletlenül" nem feltenni, esetleg rossz plombaszámot lejegyezni. Rengeteg apró trükkel tudnak kicseszni azzal, akivel csak akarnak. Talán még az is elég, hogy a kezüket végighúzzák a villanyóraburkolatán és közben karcolást ejtenek rajta. Lényeg, ami lényeg, hogy nagyon figyeljünk, esetlegesen fényképezőgéppel vagy kamerával rögzítsünk minden mozdulatot.

Nos, a múlt heti éves ellenőrzést követően sikerült megállapítani, amit mi már hónapok óta tudtudnk. Alacsonyabb lesz a számlánk, mint az átalány. Nincsen ebben semmi trükk, csupán annyi, hogy sikerült lecserélni az izzóink nagy részét ledes technológiára. Ez ugyan egyszeri beruházásra költségesnek tűnik, azonban időállósága miatt jó befektetés, és bőven behozza az árát.

Gondolom, hogy ott a központban nem tudták megemészteni az alacsonyabb fogyasztást és áramkommandósok helyett egy kevésbé radikális csapatot küldtek ki újabb ellenőrzésre. Mivel a múlt hétvégén nem voltunk itthon, ezért a fogyasztás az eltelt hét alatt még alacsonyabb volt, mint az új átalány szerinti.

A szakik beküldték Évit, hogy kapcsoljon ki mindent, mert ők ellenőrzik a megszakítót és a villanyórát. Ez bár szabálytalán eljárás (mivel elvileg nem lehet magukra hagyni a szerelőket a mérőeszközzel), de mégis így történt. A plombák és a burkolat levétele után a fickó csavarhúzóval belenyúlt az órába és valamit meghúzott. Jegyezzük meg, a dátum 2011. április 5. Ha valami történt a villanyórával, akkor erre a dátumra visszavezethető.

Lehet, hogy legközelebbi ELMŰ-s-áramos írásomban majd csinálok egy összefoglalót, amiben a tényeket és a tévhiteket fogom röviden összefoglalni. Az eltelt idő és a témában való mélyebb elmélyedést követően azért körvonalózódott pár dolog, amiket talán érdemes lenne megosztani... esetleg majd a villanyóra-bloggal is, ha már eddig olyan sok mindenben a segítségünkre volt.

Stephen King: Varázsló és üveg

2011-03-27T22:12:00.007+02:00

Roland és ka-tetje éppen Blaine-ben az egysínű gyorsvonatban robog végcélja, Topeka városa felé. Hőseink pedig kétségbeesetten próbálnak neki olyan találós kérdést feltenni, amire a mindentudó intelligenciával bíró számítógép nem tudja a választ...

Mondanom sem kell, hogy emiatt igencsak idegesítő volt az előző könyv befejezése. Nem szeretem, ha a végén "lógva hagynak" és nem érzem, hogy nincs befejezve. Főleg, ha mint jelen esetben is, valóban nincs befejezve. Szóval a meglehetősen bosszantó előzmények után kíváncsian láttam neki a Varázsló és az üveg című könyvnek.

Nem meglepő módon sikerült túljárni a számítógép intelligenciáján és sikerült megállniuk a féktelennek tűnő rohanás végén. Topeka szellemvárosa gyakorlatilag Stephen King Végítélet című írásának és megfilmesítésének hangulatát tárta az olvasó, azaz elém. A város teljesen nem illett bele Roland világba, hiszen nem onnan származott, hanem a többiekéből. Ráadásul Susannah itt kapott egy új kerekesszéket, amely sokkal modernebb és jobban kezelhetőbb, mint a korábbi.

Útjukat tovább folytatják egy üvegtorony felé, mikor is Roland elérkezettnek látja az időt, hogy egy kicsit bővebben beszéljen a múltjáról a csapatának. Gyakorlatilag erről szól az egész könyv. És ez nagyon jó. Mivel egy remek hangulatú világban játszódó, igazán pompás történetről van szó. A vadnyugati világban igazi pisztolyhőst játszik a tizenéves éveinek közepén járó Roland, két társával Alainnel és Cuthberttel együtt. Az idősebb férfiakat megszégyenítő bölcsességüket erősen megzavarja Susan, akiből a harcos első és talán egyetlen szerelme.

Nem ez az egyetlen bonyodalom, ugyanis ennek a ka-tetnek meg kell küzdenie egy boszorkánnyal és a Nagy Koporsóvadászoknak nevezett csapattal is, hogy végső céljukat elérjék. Hogy ez miként és milyen veszteségek árán sikerül? A könyvből kiderül.

Sajnos szavaimmal nem tudom leírni, hogy a Varázsló és az üveg milyen jól sikerült, az azonban kétségtelen, hogy a Setét torony sorozat egyik legjobb darabja. Ebben a könyvben egyszer sem éreztem, hogy nyűgösebb vagy döcögősebb lenne az olvasás, valamint az időhúzást sem. Pedig ez egy tipikus időhúzás, ami nem viszi előre Roland aktuális ka-tetjének sorsának fonalát. Erre mondanák sokan, hogy ez bizony egy kitöltő rész. Azonban ez nagyon jó lett, és talán annak is érdemes lenne elolvasnia a kötetet, aki nincsen tisztában a sorozat korábbi részeivel.

A lényeg, hogy ennek a résznek az elolvasását feltétlenül ajánlom. (Mellesleg, aki olvassa a sorozatot nem hiszem, hogy akár egyetlen kötetet is kihagyna.)

Sós perec

2011-03-20T11:54:00.004+01:00

Igazából ezt eddig még csak Évi csinálta, de jobb, ha felveszem ezt is a saját "recepttáramba". Most megjelölném az eredeti forrást is, lásd a linket. Ezek után pedig jöjjön a recept.

Hozzávalók:

1 kg liszt
5dl tej
5dkg élesztő

2 evőkanál cukor (Évi 4-et is bele szokott tenni)
1 evőkanál só
1,5dl étolaj

Megkenéshez:

1 tojás
3 evőkanál liszt
1 evőkanál só
Annyi víz, hogy a liszt és só keverékből folyós massza legyen

Az élesztőt a langyos tejben felfuttatom, a liszttel, 3 evőkanál cukorral, 1 evőkanál sóval és az étolajjal összegyúrom. Letakarva kicsit pihentetem, majd 32 darabra vágom. Egyenként perecet formálok belőle, és olajjal megkent tepsibe teszem. Tetejét egész tojással megkenem, és nagyon forró (villany sütőben 230 fok) teszem. Addig a 3 evőkanál lisztet és az 1 evőkanál sót annyi vízzel elkeverem, hogy folyós massza legyen. Ha a perec színesedni kezd, a tetejére csorgatom, és még pár percig viszateszem a sütőbe. Vigyázz, ne száradjon ki!

Kac kac kukac (Pickomino)

2011-02-26T00:54:00.006+01:00

A Kac kac kukac egy zseniális partijáték. Talán nem is a zseniális rá a jó szó, mert csupán a maga egyszerűségével tarol, mint a jól kigondolt szabályrendszerével. Ez a társasjáték igazából bemelegítésnek vagy levezetésnek ideális, valamint esetlegesen hangulatjavítónak. Lássuk miről is van szó...

A http://www.boardgamegeek.com/ oldalon nincsen valami előkelő helyen, de ez nem is baj. Ha úgy gondoljuk, hogy megvesszük a játékot 3000Ft körüli áron, akkor talán csalódással nézünk - az amúgy is kicsi - dobozba, hogy csak 16 dominó és 8 dobókocka van benne a játékszabályon kívül. Ez egyszerűen vérlázítóan nagy szemtelenség... Valamelyik blogban olvastam is, hogy ezen játék megálmodója, a híres Reiner Kniza (ki sok-sok nagyszerű társasjáték kitalálója) igazából már minden apró ötlete után dobozos megrendelést kap a kiadóktól. Szemtelen egy lehúzás a dolog, ezért úgy döntöttünk, hogy Évivel csinálunk egy "print & play" verziót... Ahol igazából nem is volt nyomtatás, hanem Évi egyszerűen kivágta dekorgumiból a dominókat, majd megrajzolta rá a szükséges számokat és kukacokat, én pedig vettem néhány dobókockát. Így pár száz forintból lett egy remek kis tárasjátékunk, amiről csak egyetlen képet tudok beszúrni, de azt hiszem, hogy ez is bőven elég.

Most pedig néhány szó a szabályokról. A játékot 2-7 játékos játszhatja, aki már nagyjából 40-ig el tud számolni. Ugyanakkor 36-ig is bőven elégséges... :) Miután szám szerint növekedő sorrendben leraktuk a dominókat és kitaláltuk, hogy ki kezdi a dobásokat már el is lehet kezdeni a játékot.

Az első kockadobás után válasszunk a 8 dobókockából azokat az egyforma számokat tartalmazóakat, amelyek nekünk szimpatikusak (mondjuk három darab 5-öst, vagy négy darab négyes), majd dobjuk addig, amíg annyi nem lesz, hogy számunkra egy szimpatikus kukacdominót ki nem választhatunk középről. Két fontos lényeg van:

1. 5 pontot érő kukacot (vagy a mi esetünkben hatos dobást) valamelyik dobássorozatban ki kell dobnunk, vagy nem ér semmit a kidobott pontmennyiség, és nem vehetünk el egyetlen dominót sem.

2. Ugyanolyan számú kockákat már nem vehetünk ki a dobottak közül. Tehát, ha elvettük a 4-eseket és 2-eseket, akkor már csak 1, 3, 5, kukac (6) értékű kockákat vehetünk el.

Nem fogok senki sem untatni a részletes játékszabállyal, ezért akit érdekel a dolog az a http://www.gemklub.hu/jatek/470/kac_kac_kukac oldalon szerezheti be, vagy pedig az http://tarsasoznijo.blog.hu/2009/01/22/kac_kac_kukac oldalon olvashat róla bővebben.

Összefoglalva a Kac kac kukac egy remek "minijáték", amit minden korosztálynak bátran ajánlok. És nem csak azért, mert könnyen megtanulható, hanem azért is, mert van lehetőség benne, hogy a játékostársakkal genyózzunk...

Scott Pilgrim a világ ellen (Scott Pilgrim vs. the world)

2011-02-26T00:42:00.004+01:00

Sajnos az utóbb években eléggé visszaszorultak a film és sorozatnézési lehetőségeim, ezért elég nagy lemaradásban vagyok, amit talán soha nem is fogok behozni.

A címben szereplő filmtől tartottam egy kicsit, mert igazából olyanok sztárolták, akik még a tinikorosztályhoz vannak közel és szeretik a gitárpengetős zenéket. Sajnos ezért majdnem azt gondoltam erről a mozgóképes alkotásról, hogy valamitinivígjáték szerűség. Nos, talán az is, de egész elviselhető... persze csak akkor, ha fogékony vagy a baromságokra. Mert baromságokból a Scott Pilgrim a világ ellen nagyon jól áll.

A címszereplő és egyben főszereplő srác, ha nem is a világ vesztese, de azért túl jól sem érzi magát. A búfelejtőnek megszerzett 17 éves ázsiai barátnőjéről már az elején sejthető, hogy nem lesz túl sokáig a srác kedvese. Így is lesz, a városban feltűnik AZ új lány, akiben hősünk rögtön szerelmes lesz. Az ázsia csajjal való elég harmonikus románcból inkább szenvedés lesz... Scott Pilgrim pedig megkapja keresztjét, a gonosz ex-ek ligáját.

Az első összecsapásnál elgurul a gyógyszer, és onnantól érezhetjük, hogy ez is egy képregényfilm, csak nem a megszokott, komolykodó hangvételben. A könnyedtsége miatt talán nem is érezzük gagyinak az egymás után következő, pörgő képsorokat, és feszengés nélkül tudjuk élvezni, mosollyal az arcunkon a történéseket.

A Scott Pilgrim a világ ellen szerintem nem egy jó film, de arra bőven elég jó, hogy kikapcsoljon egy jó másfél- vagy kétórára. Persze az idiotizmusra egy kicsit fogékonynak kell lenni.

Öncélú szpem

2011-02-17T09:23:00.001+01:00

Mivel a múlt héten besz.rt a digitális fényképezőképünk, ezért az a minimum, hogy minden látogatómat az ebben a bejegyzében megosztott linkre való kattintásra buzdítsak. Bocs érte, de ez van. LINK

Néhány aktuális gondolat az ELMŰ-kapcsán

2011-02-13T16:16:00.008+01:00

Délután szunyókálásom után megtekintettem a Google Readerem-et, amiben láttam, hogy a villanyóra blog megint hozott egy friss bejegyzést. Különösebb hozzáfűznivalóm nincsen az írásához, mert a Kossuth Rádióban lévő reggeli ELMŰ-s félóra bizonyára nagy mértékben javított az állami rádió EBITDA-ján. Az egyedüli furcsaság az egészben talán az, hogy áldozatot is hagytak megszólaltatni, aki meglehetősen összeszedetten beszélt.

Az tény, hogy vannak, akik tényleg lopni akarják és lopják az áramot, de nem kellene bűnösnek bélyegezni, akinek tönkrement a villanyórája. Aki bűnös az valóban megérdemli, hogy viselje a következményeit!

A riport kapcsán a legnagyobb fájdalmaim:

1. Härtlein Károly szerepe az egészben. Nem értem, hogy egy viszonylag szép pályafutást miért kell azzal tönkretenni, hogy saját magából bazári majmot csinálva rögtön bepucsít az ELMŰ által felkínált pénzre. Nem kizárt, hogy őt is megvezették. Legyen így vagy úgy nagyon sokan rontott a renoméján. Kiérdemelte, hogy ezek után majd csak HK-59-es droidként hivatkozzak rá. HK-47-et ugye mindenki ismeri?

2. Imrei Józsefné... Nem tudom, hogy igazságügyi szakértőként miért vállal szerepet egy ilyen beszélgetésben. Talán azért, mert a műsorban Norbertként szólítja Boross urat, és talán azért mert jó viszonyban vannak egymással. Ami miatt írom most ezt a bejegyzést azt csak saját magának köszönheti a hölgy, ugyanis a következőket íratta az AKontroll.hu-s konferencia kapcsán: "A rendezvényt követően Imrei Józsefné írásban közölte azon sérelmét a szervezőnél, miszerint a beszélgetésen elhangzott segítőkész előadásokat - köztük a sajátját is - számára ismeretlen blogíró jórészt elferdített értelemben tette közzé, amely ellen védekezni csak a további beszélgetésektől való távolmaradással lehet."

Ehhez a következőket tudnám hozzáfűzni:

a, A konferenciáról van hanganyagom, amit bármikor visszahallgathatok.

b, A közönség soraiból miért mondták az, hogy "őt küldte az ELMŰ" a konferenciára?

c, Miért rohant el olyan hirtelen, amikor érdemi kérdéseket kapott a Társadalmi Unió ügyvédjétől? (Az már csak másik kérdés, hogy miért viselkedett vele bunkón.)

d, Miért furcsálja, hogy egy saját vélemény jelenik meg egy blogírótól? Talán azért, mert más médiákban kontrollhatja, hogy mi jelenjen meg?

e, Az említett beszélgetésen valóban voltak segítőkész előadások, és az is tény, hogy neki is voltak segítőnek tűnő mondatai, de összességében olyan kép alakult ki, mintha a túloldalon lenne. Ez mostani rádióbeszélgetés is csak ezt támasztja alá.

f, Ismeretlen blogíró lennék? :)

g, A jövőben nyugodtan maradjon távol, ha akkor legközelebb a bizonyítékértű videót megtekinthetjük.

Szomorú vagyok, hogy egy elismert fizikus és egy újabb igazságügyi szakértő esett el a sötét oldalnak. De bizonyára van az a pénz, amire én is elcsábulnék...

Stephen King - A setét torony 3. rész - Puszta földek

2011-02-09T07:25:00.011+01:00

Egyszerűen hihetetlen, amit Stephen King mester művel ezzel a sorozatával. Megmondom őszintén, hogy korábban nem nagyon voltam rajongói könyveinek (annak ellenére, hogy számosat elolvastam belőlük a múltban), de most egyszerűen le kell borulnom írói nagysága előtt.

Nem meglepő, de a Puszta földek története ott folytatódik, ahol A hármak elhivatása befejeződött. Roland két társát a harcossá vezető úton tereli, és meglepően jól. Annyira, hogy az első nagyobb ellenfelükkel, egy gépmedvével már ők végeznek. Rájönnek, hogy a Belső-világban most különösnek tűnő lény igazából egy őrző, ami a Setét toronyhoz vezető tizenkét sugár egyik végét vigyázta.

Ahogy hőseink haladnak a sugár mentén Rolandnak egyre nagyobb gondja akad a Jake-et illető paradoxonnal. Nem tudja elfogadni, hogy egyszerre élhet és halhat, hiszen mikor Jack Mortban volt, akkor sikerült megmentenie, így nem kerülhetett át az ő világába. A kisfiú is hasonló problémával küzd, ezért idővel átjárót keres a másik világba. A Roland vezette ka-tet hamarosan ki is egész Jake-el és később egy szőrmókussal.

Stephen King könyvsorozatának nagyszerűsége abban rejlik, hogy egyetlen regényfolyamban képes egymástól nagyon eltérő és valószínűtlen helyszíneket megjeleníteni. A Puszta földekben mikor Lud városában bolyonganak, akkor valahogy önkéntelenül is a Menekülés New Yorkból című film jut az eszembe, csak sokkal primitívebb emberekkel. Az őrült városban őrült dolgok történnek, mire ráakadnak egy új állomást jelentő vasútállomásra.

Az egyik legdurvább dolog, ahogy a karakterek formálódnak. Roland a kímeletlen gyilkológép és harcos kezd emberibbé válni. Miközben Susannah megtalálja igazi önmagát, Eddie is kezd egy picit megkomolyodni. Hármuk között elég erős kötelék alakul ki, érezhető, hogy olyanok mind egy család. És az egész még családisabbá válik a kisfiúval és a kutyával... izé, szőrmókussal.

Azt kell mondanom, ahogy haladok a regényfolyamban egyre zseniálisabb az egész. Tény, hogy ehhez szükséges Stephen King őrült személye és cselekménybonyolítása. Szerencsére a rettegést kiváltó műveihez képest ez sokkal jobban érthető és sokkal jobban szerethető is.

Az út (The road)

2011-02-08T07:22:00.007+01:00

Vajon mi fog történni világunkkal, ha egyszer olyan sorscsapás következik be, aminek nyomán eltűnik az elektromosság a világunkból? Valami hasonlóra keresi a választ Az út című film, amely az azonos című könyv alapján készült.

Furcsa volt Viggo Mortensent egy kvázi hajléktalan szerepében bolyongani, de azt kell mondanom, hogy nagyon jól illeszkedett a komor, szürke és nyomasztó környezetbe. Mondjuk szerintem ez nem volt annyira nehéz, és talán bárki nagyon jól beleillett volna a környezetbe. Ugyanis a film szürke látványvilága és a sok kosz még Steven Segalra is olyan maszkot rakott volna, mely eltüntette volna ezer arcát. Persze ezzel egyáltalán nem a szereplők érdemeit szeretném kisebbíteni, mert ők végeredményben teljesen rendben voltak.

A történet szerint a világot valami nagyon súlyos csapás éri, ami miatt megszűnik az energiaellátás, majd hanyatlásnak indul minden. Sajnos több magyarázatot nem kapunk a miértékre, mert a film szempontjából nem ez a fontos. Az igazi katasztrófa csak később következik be...

A történet előrehaladtával néhány visszaemlékezésből láthatjuk a hanyatlást, a család széthullását. Elég szívszorító míg apa és fia együtt vándorolnak - általában a semmi közepén -, miközben szinte mindenhol csend és hullaszag. A világ tényleg olyan, hogy nem szabad bízni senkiben. Már csak azért sem, mert az élelmiszerkészletek annyira elapadtak, hogy néhányan emberevésre fanyalodtak.

Mint korábban említettem a film elég szívszorító, mert közben belegondulunk, hogy velünk mi lenne hasonló helyzetben. Mi mit csinálnánk? Meg tudnánk őrizni a végsőkig emberségünket vagy elállatosodnánk? Feladnánk a reménytelennek tűnő küzdelmet, vagy mennénk makacsul előre, hátha egyszer megoldódik minden? Az életben maradás elég sok borzalmat szül... A filmben lehet látni, hogy egyesek mennyire lealjasodnak és milyen ocsmányságokat hajtanak végre. (Csak zárójelben jegyzem meg, azért annak örülök, hogy nem valami zombis marhulás lett Az útból.)

Az út - szerintem - nem egy szerethető film, a megtekintéséhez erős gyomor kell, ezért sem merem mindenkinek ajánlani. Nem csak a néhány igazán véres és megrázó jelenet miatt, hanem egy lehetséges posztapokaliptikus jővő képe által okozott sokk miatt is.

Csak néhány kép

2011-02-06T23:48:00.007+01:00

Nem vagyunk fényképész nagymesterek, de én most mégis néhány képet szeretnék megosztani.

Annamária éppen vicceskedik

Márton komolykodik

Márton is tud vicceskedni

Annamária maci formájú kötés villant köldöksérvműtétjét követően

Vacsorakészítők

Annamária elaludt a székemben

Isznak és kulturáltan szórakoznak

Anne McCaffrey - Pegazus nyergében

2011-02-06T22:45:00.007+01:00

Évi rövid vaterázásának eredményeképpen kemény 300Ft körüli összegből sikerült beszerezni Anne McCaffrey - Pegazus nyergében című könyvét. A vékony kötetet úgy gondoltam, hogy hamar el fogom olvasni és nem fogok vele sokáig tökölni. Nem igazán így történt. Néhány hónapig eltartott, amire az utolsó lap végére értem.

A Pegazus nyergében egy három kötetből álló sorozat első része, amit 1973-ban írt meg Anne McCafrey. A wikipedia ide vonatkozó oldala alapján a második rész 1990-ben, a harmadik 2000-ben készült el. Én azt hiszem, hogy a folytatásokat már nem fogom elolvasni, még akkor sem, ha már azóta az írónő mögött tekintélyes pálya és elismert munkásság van.

A könyv eleje egész jól indult, a bevezetés elég hangulatosra sikerült, ami után elég bizakodó lettem. Sajnos a folytatás már elég nyögvenyelősen alakult. Nem hiszem, hogy a fordításban lett volt a probléma, mivel az egész írás szerkezete nagyon csapongó lett. Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha többször hangulati és alkotási válságban lett volna, de erőlködött, hogy befejezze ezt a könyvet.

A Tehetség sorozat első kötete nagyjából arról szólt, hogy néhány különleges képességgel megáldott személy tudományosan is ki tudta mutatni, hogy ők valóban mások és nem holmi sarlatánok. Miután sikerült létrehozni a saját központjukat, rájuk vonatkozó törvényeket elfogadtatni, de ez nem jelentette azt, hogy mindenki megbékélt volna velük. Mivel társadalmilag nem voltak mindenhol kívánatosak, ezért előfordult, hogy megpróbálták titkolni adottságukat.

A könyv gyakorlatilag az elfogadásról szóló harcról szól, de sajnálatos módon túlságosan csapongó. Vannak benne nagyon jó jelenetek, de ugyanakkor az őket összekötő habarcs nagyon hiányzik. A folytatások már elképzelhető, hogy jobbra sikerültek, de mint korábban is említettem valahogy nem érzek késztetést rájuk. Így is van még mit olvasnom...

Endhiran - Robot

2011-01-30T18:38:00.008+01:00

A héten olvastam a http://www.index.hu/ oldalon egy oltás egy indiai filmmel kapcsolatban. Már a cím is elég kifejező volt: A filmtörténet legjobb akciófilmje. Mondani sem kell, hogy a beszúrt videón elég jól szórakoztam, ezért elhatároztam, hogy megnézem az egész filmet.

Inkább nem mondom, hogy milyen forrásból sikerült végül beszereznem az Endhiran-t, és azt sem, hogy mennyire ledöbentem, amikor láttam, hogy majdnem három órás. Már a kedvcsináló után lehetett látni, hogy nekem egyetlen percre sem kell komolyan vennem.

Azt kell mondanom, hogy ez nem az a teljesen fikázandó zs-kategória, sokkal több annál. Az első kilencven perc úgy el telt, hogy észre sem vettem. Nem volt unalmas és végig nagyon jókat lehetett szórakozni.

Az indiai nyelv elég furcsa volt, valamint az is, hogy néhol angolul beszéltek. Így azonban volt néhány nagyon vicces párbeszéd. (Külön köszönet az angol felirat mellékléséért, mert annak hiányában néhol bajban lettem volna a megértéssel.)

"- Come to the station."
"- To which station? Railway station, space station, play station..."

A poénok teljesen jókor jöttek és meglepő módon a táncbetétek is, amelyek az indiai filmek sajátját képezik. Rájöttem, hogy igazából ez nem is olyan egyedi, elég csak a mai magyar filmgyártás egyik legjobb filmvígjátékára a Valami Amerikára gondolni, ami tele van énekes részekkel. Számomra meglepő módon még ezeknél a részeknél sem éreztem késztetést, hogy beletekerjek.

A technikai megvalósítások egész jók voltak, amellett, hogy elég mulatságosak is. Érezhető, ha akarnának, akkor tudnának sokkal komolyabb akciófilmet is csinálni, mert technikailag egész jó szinten vannak. Kár, hogy ilyen magyar filmet nem látni.

A történetről pár mondat. Egy tudós 10 kemény évet szánt életéből, hogy létrehozza élete fő művét, a mesterséges intelligenciával is felvértezett robotot. Nem teljesen titkolt a szándék, hogy végül harcászati célra készült, de a tesztelési fázisban elég sok bonyodalom történik. A történetben aztán lesz minden: a saját képmására teremtő és istent játszó tudós, látványos küzdelmek, tanulási fázis, tűzből való mentés, szülés lebonyolítása, érzelmek megtanulása. Jó látni azt a naivitást, ami a jószándékú robotból árad, valamint később, az érzelmes és a pusztítóan szándékú teremtményt is. Itt valóban egy Steven Segallt meghazudtoló szinészmimikát kellett bevetni, mert különben nem lett volna "hiteles".

A főszereplők játékával sem volt sok gond. Igazából egyszemélyes színház volt, mert a tudóst és a robotot is ugyanaz a személy játszotta. Ha ő alakította volna a női főszereplőt és a bonyodalmakat kiváltó ellenséget, akkor az már sok lett volna.

A három óra játékidő elég sok volt, de nem nagyon benne üresjárat. Változatosság pedig annál inkább. Volt itt minden, amit csak el lehet képzelni. A Mátrix 2 híres autópályás akciójelentét megrengető esemény, a Transformers filmekből vett átalakulások, "klónok", valamint még egy kikancsintás is az első Terminátor filmre.

Ezek mellett persze nem maradhatott ki a románc, a móka, a kacagás, a vallás(!) és a tánc. A hangulatot remekül megalapozták a bugyuta párbeszédek sokaságai, a b-zs filmek főellenségeinek nézései és a vicces akciójelenetek.

Igazából lehetett volna rövidebbre vágni, és egy picivel feszítettebb a történet, de így is minden percét élveztem. Csak ajánlani tudom, szigorúan eredeti (indiai) nyelven. :) Azt hiszem, hogy ideje lesz majd újabb indiai filmeket keresnem a világháló.n..

XXXI

2011-01-30T12:41:00.005+01:00

Előző bejegyzésem akár folytatása is lehetne, vagy akár abba is írhattam volna, de azt hiszem, hogy egy újabb év eltelte megér egy újabb bejegyzést.

Tegnap töltöttem be 31. életévemet, és el kell mondanom, hogy qrva öregnek érzem magamat. Örültem volna, ha egy picit több embernek jut eszébe, hogy születésnapom van, de így sem panaszkodhatom. Akik valamilyen szinten fontosnak tartanak és nem felejtették el, azok felköszöntöttek. Remélem, hogy én sem felejtem el az ő hasonló ünnepüket.

A tegnapi nap nem igazán volt ünnepszerű. Évi pakolászott, a gyermekek mászkáltak, én meg punnyadtam. Nem mondom, hogy nem esett rosszul. Délután csináltam panna cottát, majd gofrit.

Születésnapomra kaptam kicsi családomtól egy doboz különleges csokit, amit azóta majdnem sikerült teljesen bezabálnom. Ezen kívül semmi ünnepelnivalót nem éreztem.

A gyermekek mellett nem nagyon lehet semmit sem csinálni. Elmászkálni amúgy sem szeretek itthonról, mert örülök, amikor nem kell kimozdulni. Viszont az itthon lévő káosz igazán idegesít.

A múlt héten vasárnap úgy jöttünk haza Annamária-műtétes hétvégéjéről, hogy a nappaliban 10 négyzetcenti szabad helyett sem lehetett találni a földön. Ruha és játékdarabok voltak szerteszét, amelyek mellett ceruzák, ecsetek és zsírkréták voltak szétszórva a földön. Nem is beszélve azokról a papírdarabokról, amik Annamária ollóval való vágásának köszönhetően hevertek szanaszéjjel. És persze ne feledkezzünk meg az asztaluk alatt maradt ételdarabokról sem. Ekkor elhatároztam, hogy kerek egy hétig nem vagyok hajlandó rendet rakni a nappaliban. Főleg, hogy azon a héten végig felpakoltam minden este a földről, amikor hazajöttem munkából.

Évi egész héten takarított, végig ment az összes szobán, amiknek van is látszatja, de a nappalihoz nem nyúlt. Itt nem lett jobb a helyzet. És sajnos az én hülyeségemnek megint ő itta meg a levét...

Ugyanis, ha a héten valamelyik nap felpakoltam volna a földről, akkor most nem lépett volna rá valamilyen játékra, és nem mehetett volna ki a bokája. Remélem, hogy csak ilyen apróság történt vele, mert biztos, ami biztos alapon elment dokihoz, aki talán majd megmondja, hogy mi lett...

Én mindenesetre tartom magam az elhatározásomhoz, és este hatig nem szándékozom hozzányúlni a nappalihoz. Remélem, hogy én nem fogok ráfázni... A héten mondjuk nekem is majdnem kiment a bokám. Egyszer kosarazás közben, egy másik alkalommal pedig itthon, amikor figyelmetlenül ráléptem valamire. Ezek ruha alatt és mellett megbújó fakockák sajnos elég veszélyesek...

Éves tervek és panaszáradat

2011-01-30T11:22:00.011+01:00

A héten olvastam, hogy az egyik angol nyelvet használó, fantasy könyvekről író blogger milyen tervekkel vágott neki ennek az évnek. Nem kevesebb, mint 60 könyvet szeretne idék kiolvasni, ami - szerintem - elég durva szám. Főleg, hogy a fantasy könyvek manapság lapszámra a hagyományos könyvek két- vagy háromszorosát teszik ki.

Nekem ennél kisebbek az elvárásaim saját magammal szemben. Könyvek terén legalábbis. A havi 1, maximum két könyv kiolvasása eleve szép teljesítmény lehet részemről, ha főleg utazás során tudok olvasni. Szeretek olvasni, csak elég sok körülmény van, ami nem mindig teszi ezt lehetővé. Pl. napközben többször próbáltam itthon olvasni könyvet, de ilyenkor általában megjelenik másfél év felé haladó Márton fiam, és kiveszi a kezemből.

Könyvek terén idén szeretném elolvasni a Stephen King Setét torony című sorozatának maradék köteteit. Jelenleg a 4. könyvet olvasom, és ebből már nincsen sok hátra. Ezzel párhuzamosan Anne McCaffrey-től olvasom a Pegazus nyergében című sci-fi regényt. Elég nyögvenyelősen megy, mert számomra elég csapongó az írás. Ezen kívül felmerült még bennem, hogy újraolvasnám George R. R. Martin Jég és Tűz dala sorozatának meglévő könyveit, ha már ídén úgyis jön a sorozat. Ha az SK könyveket befejeztem, akkor esélyt látok az Idő kereke sorozatra is. Bár a polcom itt vár rám még néhány olvasatlan vaskos kötetet Steven Eriksontól is. Nem is beszélve arról, hogy a tavaly előtti nyereményhalomból is van még könyv, amit nem olvastam el. Hirtelen nem is tudom, hogy melyik könyvhöz kapjak inkább.

Fordítások terén idén sem számítok túl sok változásra. Nem hiszem, hogy jönne bármilyen hivatalos meló is, mert egyre jobban elmélyült a válság. A korábbi nagy lokalizálók (EA, CD Projekt, SevenM) nagyon visszaszorították a magyar megjelenéseket. Nem hivatalos munkák terén viszont lenne mit csinálni. A szinte soha be nem fejeződ Baldur's Gate 2 lehet, hogy idén sem fog befejeződni. Részben azért, mert én menet közben jelentkeztem a Sacred 2: Ice & Blood fordítására, ahol még nagyjából 6400 lefordítatlan MS Excel cella vár rám. Közel 200 oldal MS Wordben. Az már csak külön adalék, hogy tegnap toldottam a nyelvi állományhoz még 5 "könyvet", amik nagyjából 5-10 oldallal növelték a teljes szövegmennyiséget. Ezen túl még lenne egy titkos projektem is, amit még el sem kezdtem, pedig nagyon szeretném.

Filmek területén idén már hármat láttam, ami havi szinten elég jó átlag, ha az elmúlt évet veszem figyelembe. Sok mindent szeretnék megnézni, de a gyermekek mellett elég nehéz, főleg, ha este 10-ig nem képesek elaludni. Ez eléggé beszorítja a lehetőségeket. Nagyjából hasonló nehézség van a sorozatoknál is. Nézni való szintén lenne, de ezeket szinte esélytelen megnézni. Valamint nehéz összeegyeztetni néhány sorozatot Évi lelkivilágával. A gyermekek előtt pedig nyilván nem fogok olyant nézni, ami erőszakos, vagy nem nekik való.

A játékok esetében szintén zéró az esély, hogy "komolyabb" időt igénylőnek kezdjek neki. Pedig szeretnék valami jó szerepjátékot játszani, de az este 9-től reggel fél8ig behatárolható időintervallumban valamikor aludni is kell.

A napi élet így sem könnyű. Munkahelyemen munka - szerencsére - van, fizetés lehet, hogy majd kevesebb lesz. Évi majd szeretne magának új munkahelyet találni, ami szintén nem lesz egyszerű. Emellett a két gyermek bölcsödei/óvodai elhelyezését is meg kell oldani. Mellette még itt van az ez idegesítő ELMŰ szarság is. Nem igaz, hogy eddig még egy szerv sem tudta őket rendesen megregulázni a visszaéléseik miatt. Lehet mindenki zsebét kitömik pénzzel. Van miből, mivel a kamu-kötbérezéseik remek bevételforrást jelentenek.

Célom, hogy idén aktívabb sportoljak. Sajnos a korábbi kosárcsapat szétszaladt, én meg nem kerestem idáig újabbat. A héten azonban már voltam egy edzésen, és úgy tűnik, hogy még nagyon vissza kell rázódnom. Hiába olyan, mint a biciklizés, de elég sokat hibáztam...

Aztán ezen felül vannak egyéb elképzelések is. Idén lehet, hogy jó lenne valahová elmenni nyaralni, de nem tudom, hogy jut-e majd erre anyagi fedezet, illetve idő. Sokkal fontosabb, hogy a lakás hitelt tudjuk törleszteni... Azonban még így is szerencsésnek mondhatom magunkat, mert ha van internet, ahol panaszkodni tudok, akkor mégsem olyan rossz.

Törvénytisztelő polgár (Law abiding citizen)

2011-01-27T07:17:00.004+01:00

Ritkán érnek filmmel kapcsolatban ekkora meglepetések, mint a Törvénytisztelő polgár esetében. Alig tudtam valamit a filmről, de miután két kollégám is ajánlotta, valamint miután jöttek a dvd lemezzel, hogy nézzem is meg, nem volt mit tenni.

Alapvetően nem rajongok a Gerald Butleres filmekért, amit főleg a 300-nak tudhatok be. A túldícsért, spártaiakról szóló mese számomra több volt, mint idegesítő, ezért mikor meghallom a fickó nevét valami más film kapcsán, akkor az az alkotás eleve hátrányból indul.

Az első néhány perc után kezdett úgy tűnni, hogy nekem van igazam és nem lesz valami jó, amit nézek, aztán szerencsére nem adtam fel. Elég gyorsan változott a véleményem, amely szinte kaméleonhoz hasonlóan "változtatta folyamatosan a színét".

Először úgy tűnt, hogy valami egyszerű családot legyilkolós bosszúálló film lesz, majd látva Butler barátom ábrázatát, ezt rögtön el is vetettem. A magatehetetlen keserű embert láttam magam előtt, aki semmire nem lesz képes. Az ügyvéd megjelenése után a következő gondolatom az volt, hogy ez bizony valami ügyvédes-tárgyalós baromság lesz, ahol végül lyukat beszélnek majd a hasamba. Majd beindultak a dolgok, méghozzá elég brutális módon, és az is kiderül, hogy a benyomásaimmal kapcsolatban igazam is volt és nem is.

Ha valaki túllendül a felszabadalós részen, akkor onnantól már ne adja fel. Onnantól már kevesebb lesz a borzalom, több az akció és majd azt vesszük észre, hogy vége van a filmnek.

A törvénytisztelő polgár nem egy kiemelkedő film, de nagyon kellemes meglepetést nyújt. Érdemes megnézni.

Annamária köldöksérv műtétje

2011-01-23T21:20:00.007+01:00

Ez a vasárnap reggel úgy indult, hogy hajnali fél hatkor azt mondta a telefon ébresztője, hogy bizony fel kellene kelni, mert el fogunk késni. Szüleimnél aludtunk péntek és szombat este, ha már Balassagyarmatra kellett mennünk. Onnan csak közelebb van, mint Budapestről.

Nagyjából 1 óra autóutat követően megérkeztünk negyed 8 magasságában a kórházba. Előzetesen kétséges volt, hogy Annamáriát megműtik-e, ugyanis egy kicsit köhögött. Aztán kiderült, hogy más gyermek is köhög és azon más gyerekek is meg lesznek műtve, Annamáriával együtt.

Az egészben az egyik legrosszabb az volt, hogy nem kaphatott enni, csupán csak inni (kizárólag vizet). Azt mondták, hogy utána is elvileg csak pépeset ehet, ezért el kellett menni boltba, hogy legyen elég joghurtja, valamint Mártonnak is reggeli.

Eredetileg arról volt szó, hogy fél nyolc körül megnézik Annamáriát, 9 óra körül 10 percet műtik, majd utána az altatásból felébresztik, majd visszaalszik magától. A legvégén pedig délután 4 óra körül jövünk haza.

Mint minden, ez is csúszott, csak valamikor fél 12 körül jutott Annamária a műtőbe. Majd felébredt az altatásból, de már nem igazán aludt vissza. Ébren volt, egy kicsit járkált, néha rajzolt.

Miközben Évi a nagy lányunkkal volt, én közben Márton próbáltam volna igazgatni a folyosón, egy rövid boltjárás után. Szegény gyermek elég sok mindent szeretett volna csinálni, és én csak reménykedhetem benne, hogy közben valamit tanítottam is neki. Nagy nehezen még 1 óra alvást sikerült nála elintéznem. Pont, amikor Annamáriát műtötték.

Valamikor fél négy és négy között végül hazaengedtek. Az anyagcsere-teszthez egy kis pisit kellett neki produkálni, ami szerencsésen megvolt. Azóta itthon már nagy kimenetet is produkált. Egész jól van, bár mintha egy picit panaszkodott volna, hogy fáj a hasa.

Remélem, hogy hamar túl lesz rajta, és nyugodtabban, bátrabban rohangálhat majd.

Még egy poén a végére... Annamária itthon azt méltóztatott mondani Évinek, hogy "Jól van akkor, de ne nyávogjál itt nekem."

A kis rémek

2011-01-10T00:32:00.006+01:00

Ha már ennyire lendületben vagyok, akkor még gyorsan elkészítek egy "a-képek-a-lényeg" típusú bejegyzést is.

A történet arról szól, hogy Évi éppen valamiért nem volt a közelben és vigyáztam egyedül a gyermekekre. Mivel már "elég nagyok", ezért nyugodtan kimentem a konyhába valami kaját csinálni, és amikor először volt egy kis sírás-rívás a nappaliból. Kimentem és azt láttam, hogy festéknek a vizét kiöntötték. Kaptak új vízet, én pedig visszamentem a konyhába. Ezt követően eltelt 3-5 perc, majd Márton megjelent a konyhában. A következő kép fogadott, ami egyedül Annamária munkásságát dícséri.

Nem hasonlít Darth Maulra? :) Pedig még nem is láttak egy Star Wars filmet sem.

Egy kis tortasütés pótlás

2011-01-09T23:59:00.006+01:00

Itthon még nem sikerült igazi tortás módon megünnepelnünk Annamária születésnapját. Ugyan megkapta már korábban az ajándékát, de nem volt itthon külön tortája és persze nem volt gyertya sem, amit el lehetett volna fújni.

Mivel a korábbi próbálkozásaim felsültek a különböző csokis tortákkal, ezért most megint a gesztenyés, de formázott típushoz nyúltam vissza. A http://kiprobaltrecik.extra.hu/tortak.htm#gtorta oldalon találtam is egy jó kis gesztenyetorta receptet (van több is), amit rögtön meg is valósítottunk egy kis módosítással. Pl. a legtetejére nem felvert tejszínt tettünk, hanem marcipánt, és nem kör alakú formában sütöttünk.

A tészta: 6 tojás, 6 evőkanál liszt, 6 evőkanál (por)cukor, 2 evőkanál kakaóport, 1dl olaj, fél csomag sütőpor. Én itt felvertem a tojások fehérjét habbá, majd hozzaadtam a cukrot, a 6 tojássárgáját, a kakaóport és az olajat. Ezt követően óvatosan belekevertem a sütőport és a lisztet. Az egészet beraktam egy nagy kivajazott-lisztezett tepsibe (és nem kerek tortaformába), majd előmelegített sütőben, légkeverés mellett, nagyjából 20 percig 200 fokon sütöttem.

A krém: 20 dkg margarin (én vajat használtam), 2 csomag gesztenyemassza (2x25dkg) 15 dkg cukor, fél rumaroma, 1 vaniliás pudingpor, 3dl tej. A vajjal a cukorral kikevertem, majd hozzaadtam a gesztenyemasszákat és a rumaromát. Itt jegyezném meg, hogy legközelebb inkább majd rumot használnék, mert ezeknek az aromáknak elég Technokol ragasztó szaguk van... A 3dl tejet a pudingporral és két kanál cukorral elkészítettem, majd amikor kihült a vajas gesztenyéhez kevertem.

Évi ekkor kifaragott egy hóember formát a nagy tésztából és az egészet megkente ezzel a krémmel. Ezt követően pedig marcipánt nyújtott, és azzal borította be az egész tortát. A végeredményt pedig itt láthatjátok.

Valamint két képet a gyermekekről a tortával mert aranyosak.

Sárkányvár

2011-01-09T22:01:00.005+01:00

Ha valaha is volt olyan modernkori társasjáték, amelynek a megvételét legjobban megbántam, akkor ez lenne az. Karácsony környékén véletlen akadtam rá a Sárkányvár dobozára Annamáriával, miközben pakolásztam. Neki még tetszett, tehát lehet, hogy pár év múlva egy kicsit majd játszani is akar vele.

Ehhez a játékhoz tartozik, hogy egy november 1-ét megelőző napon, a zárás előtt az utolsó percekbe rohantunk be a budaőrsi Tescoba, hogy vegyünk valami társasjátékot társas szórakozásnak. Ez lett. Nekem tetszett a témája, de Évinek még lehet, hogy az sem. Nem szokta megmondani.

Az első néhány tapogadózó játék után közösen rájöttünk, hogy az amúgy nem túl minőségi játékelemekkel nem is annyira szórakoztató a játék, sőt még unalmas is.

Miután kiválasztottuk a karakterünket, bábunkat és kezdőelemet kezdődhet a játék. Kockadobás segítségével haladunk a külső körön, ami egy falut jelképez, ahol be lehet szerezni a későbbi kalandhoz minden szükséges felszerelést. A véletlenszerű kockadobások után előfordulhat, hogy az első kört úgy tesszük meg, hogy nem vagyunk elég felkészültek és felszereltek. Ilyenkor lehetőség nyílna újabb körre vagy körökre, de ez óriási nagy pazarlás lenne, mivel vetélytársaink már javában a barlangban kalandoznak.

A második kör ugyanis már a szörnnyekkel való harcról és kincsek megszerzéséről szól. A középre lefektetett lapocskák felszedéséhez kaptunk egy remek kis tapadókorongos eszközt. Az ezzel való játékot Annamária egy darabig élvezte, valamint az utána való kamu kockadobásokat is.

Az egyik lapkáról szabadon mehetünk a szomszédosra, ha annak felfedése után nem ütközünk legyőzhetetlen akadályba. Lehet ott omlás, szörny, vagy méreglövedékes csapda. A szörnyek elleni harc kockadobással történik, mint például a régi Kaland-Játék-Kockázat könyvekben. Ez persze nem jön be mindenkinek és a túl rossz szerencse faktor miatt sokan meg is utálhatják.

Az utolsó mezőn kell elrejteni a szinte legyőzhetetlen sárkányt, valamint a győzelmet érő jogart.

A játékkal 2-7 fő játszhat, és elvileg 8 éves kortól ajánlják. Szerintem nagyjából az lehet az optimális életkor a játékhoz.

A lényeg, hogy igazából senkinek sem ajánlom, legyen bármilyen akciós is boltban, vagy Vaterán. Megjegyzem, hogy komolyabb társasjátékboltban már nem is kapható. (A képeket a http://boardgamegeek.com oldalról vettem.)

Kéjjel-nappal (Knight and day)

2011-01-09T09:40:00.005+01:00

Eredetileg nem is akartam külön bejegyzést szánni ennek a filmnek, de most mégis megteszem. Előzetesen nem számítottam valami sokra, ezért sikerült nagyon kellemesen csalódnom és szórakoznom.

A filmhez adva volt Tom Cruise és Cameron Diaz, akikről el lehetett mondani, hogy szörnyen megöregedtek, és ami még további vicc, hogy a főszereplő páros férfi tagja bizonyos jelenetekben fiatalabbnak tűnt.

Előljáróban annyit mondanék el, hogy a lényeg, hogy ne vegyünk semmit sem komolyan. Hőseink nagyon gyorsan szelik a távolságokat, és szinte teleportálva kerülnek az egyik helyről a másikra. Ez persze nem feltétlenül rossz, ha nem vagyunk maximalisták. Erre különben szükség is van, mert ennek köszönehetően elég feszített a tempó, nincsen szinte egy rövid üresjárat sem. Végig megy az akció, végig történik valami, nincsen sok felesleges okoskodás. Sok bumm és minimális szerelem.

A történet szerint June Havens (Cameron Diaz) éppen testvére esküvőjére készül visszautazni, amikor belebotlik Roy Millerbe (Tom Cruise), aki történetesen üldözött titkosügynök. Miután sikeresen túlélnek egy viccesen-zűrös repülőutat, az egyszerű nő is céltáblává válik. Egymást követik a képtelennél képtelenebb akciójelenetek, és pörög - a gyakran logikátlan és képtelen - akciójelenetek sokasága. Szerencsére ez mind szórakoztató módon, és egyáltalán nincs kedvem kikapcsolni a dvd-lejátszót, hanem vigyorral az arcomon már azt veszem észre, hogy véget is ért az egész.

Azt hiszem, hogy ezzel kellően sikerült Tom Cruise-nak megalapozni, hogy legyen egy újabb Mission Imposible rész, és hogy az legalább valami sikert könyvelhessen el a jegypénztáraknál.

2010 - Nem a töltők éve

2011-01-04T09:54:00.005+01:00

Sokan készítenek év végi összefoglalásokat vagy év végi listákat, de én most nem ezt teszem. Nem is akarok hosszan írni, mert valahogy nem nagyon van rá időm és energiám. Részben ez a bejegyzés annak is szól, hogy legyen egy kis mozgás vagy új bejegyzés a blogon, részben pedig mert eszembe jutott a téma és nem akarom elfelejteni.

A lényeg, hogy 2010 nem a töltők éve volt. Kezdődött ott, hogy a PDA-m autós töltőjének szakadt el a madzagja, majd a hálózati töltő egyik műanyag részében tört el valami. Szerencsére ez még nem gátol meg abban, hogy ne lehessen tölteni a kütyüt, de azért nem árt figyelni.

Aztán a laptop töltőjének zsínórja szakadt el a laptopba való csatlakozáshoz közel, amit házilag még meg tudtam bütykölni, hogy töltse is az aksit vagy adjon áramot a laptopnak. Aztán most, a karácsony utánt követő napokban egyszercsak nem töltötte tovább az aksit. Ugyan még van benne valamennyi energia, de egyszerűen nem töltődik. Remek... most úgy tűnik, hogy vehetek egy aksit + egy töltőt. Talán ebay-en keresztül, szállítással a kettő kijönne 20e pénzből, de most erre nekem nincsen külön tartalékom. Az a vicces vagy inkább szomorú, hogy Magyarországon ezt nagyjából a duplájáért lehet beszerezni.

Ehhez pluszban még jön, hogy a melóhelyemen az egyik kolléga elkérte a céges laptopom töltőjét, amikor nem voltam itt, és persze az is tönkrement. Kaptam helyette valami régi bumszlit...

Szóval 2010 nem a töltők éve volt.

Keltis, a kártyajáték

2010-12-12T23:28:00.009+01:00

Blogírásnál is örökérvényű az "Ember tervez..." kezdetű egymondatos. Számtalanszor felmerült bennem a hajlandóság, hogy írjak többnél több bejegyzést, lehetőleg minél több témáról, és nem csak búsuló juhászként az ELMŰ-helyzetről.

A társasjátékok esetében egy picit bizonytalan voltam, hogy melyikkel is folytassam valójában. Sajnálatos módon az előbb említett cég is elég sokat tehet arról, hogy az utóbbi időben egyiket sem nagyon vettük elő, bármennyire is szerettem volna. Ezért most arról írok, amit legutóbb, még valamikor ősszel játszottunk.

A Keltis kártyajáték verziójára az egyik munkatársam beszélt rá, mivel viszonylag olcsó (1500-2000), viszonylag egyszerű, de ugyanakkor jó szórakozást nyújt, és megvan benne az az érzés, hogy akkor "most még egy visszavágót akarok". A Reiner Kniza nevű nagyon híres társasjáték-tervező úriember gyakorlatilag visszatért egy régebbi játék gyökereihez, ugyanis igazából jelen esetben egy felturbózott Lost Cities, azaz Elveszett városok klónról van szó. Ezt csak később sikerült megtudnom, valamint ezt a játékot még csak a világhálón keresztül sikerült kipróbálnom. Eme remek Arcoskönyvön is játszható alkotás azonban nekem már túl egyszerű a Keltis kártyajáték után.

Sokan azt mondják a Keltis esetében Knizát a játékgyártó cég azzal kereste meg, hogy készítsen egy olyan játékot, amibe sok zöld szín kell. Erre a tervező sem volt rest, és azonnal felturbózta a Lost citiest. A dobozos változat nem tudom, hogy még miben tér el a kártyás verziótól, azt leszámítva, hogy a kártyákon túl más elemek is vannak a játékban. Ezek bizonyára valamilyen módon színesitik stratégiát és a végcélt. Én úgy gondoltam, hogy kártyajáték verzió optimális és tökéletes választás lesz. Szerencsére ez így is történt.

A kis dobozban két franciakártya pakli mennyiségű lapot (2x55), valamint egy játékszabályt lehet megtalálni. Én ehhez még pluszba betettem a legnagyobb társasjáték oldalon található rövid pontkövető kártyákból 4-et.

A játékszabály nagyon egyszerű. Minden játékos 8 lapot húz a kezébe, amiből egyet mindig az asztalra kell tennie. Vagy eldobja középre, amit majd később ő vagy egy másik játékos felhúzhat, vagy pedig saját sort épít. A sorok esetében mindegy, hogy 0-10-ig vagy 10-o-ig tart egy sor, a lényeg, hogy vagy ugyanolyan számú, vagy a sorba illeszkedően növekvő vagy csökkenő írányú sor jöjjön vele létre. A játékban ott van a csavar, hogy a 0, 1, 2, 8, 9 és 10-es kártyákból csak 1-1 darab található az adott színhez, míg a többiből kettő.

A játékba apróbb bonyolultságot hoz a 9db (1-9-ig számozott) narancssárga színű, kívánságkő lap. Ezeket akkor kaphatjuk meg, ha a 0-10-ig számozott, úgynevezett pontkártyákat párban egy bármilyen színű, de a szürkével megegyező számú lappal teszünk le. A kívánságkő kártyákkal sok pont szerezhető, és ezekből lehetőleg minél többet kell gyűjteni, mert abban az esetben is kaphatunk büntetést, ha nincs belőle egy sem az asztal felénk eső részén.

A zöld kártyákon lévő "színes" szimbólumos soroknál eldönthetjük, hogy akarunk-e az adott színből sort vagy sem. Ha akarunk és nem elég hosszú, akkor büntetőpontokat kapunk, ha nem rakunk egyet sem, akkor nincs büntetés, azonban, ha 4 vagy több lap van az adott sorban, akkor máris pozitív az adott sor a végelszámolásnál.

A szürke lapok ezen felül Jokerként is funkcionálnak, mert bármilyen sorba beépíthetőek, és ebben az esetben még +1 pontot is jelentenek a végelszámolásban.

Lehet, hogy elsőre bonyolultnak tűnik a játék, de igazából egy társas-pasziánsz szerűségről van szó, ahol figyelni kell, hogy az ellenfeleink milyen sorokat építenek. Ha erről megfeledkezünk, vagy nem vagyunk elég figyelmesek, akkor az vesztünket okozhatja.

A 2-4 játékos számára készült Keltis kártyajáték akkor ér véget, ha 5 színes sor végére úgynevezett lezárókő került, vagy ha elfogyott a húzópakli. A lezáróköveket bármikor és bárhová le lehett rakni, de fontos, hogy ezt követően az adott színhez már nem lehet tovább építkezni.

A játék nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Mint említettem az egyes partik viszonylag rövidek és ezért elég mindig van esély egy visszavágóra. A kis doboz miatt ez a verzió könnyen szállítható, mégis remek szórakoztatást tud nyújtani. Az ára pedig bőven megéri. (A képeket a http://www.boardgamegeek.com/ oldalról vettem)

Stephen King - A setét torony 2. rész - A hármak elhivatása

2010-12-10T09:53:00.008+01:00

Stephen King nem szórakozik és nagyon durván vág bele A setét torony 2. könyvébe, ahogy egyben Roland harcos kezébe is. A hármak elhívatása elején a homárszörnyek nemcsak néhány ujjától fosztják meg, hanem halálosnak tűnő mérget is juttatnak a szervezetébe...

Roland még eléggé hatása alatt volt a Walterral való találkozásnak. A feketébe öltözött ember végső beszélgetésük során jósolt neki cigánykártyákból, és ezen könyvben ezen jóslat egy részének beteljesülését követhetjük végig. A jövendölés nem tartalmazta a homárszörnyekkel való találkozást és ennek káros következményeit. A harcos szinte félig béna lett, mivel elveszítette jobb kezének két ujját is. Innentől nem fog két kézzel lövöldözni.

Elsőnek a Fogolyt hozza át saját világába. Meglepő módon Eddie nagyon könnyen alkalmazkodik az elmozdult világ adta új lehetőségekhez. Azonban a második áthozott személy, (O)Detta Walker beilleszkedése nem megy ilyen könnyen. Az "árnyak hölgye" fedőnevű nő kettős tudattal rendelkezik, amelyikből az egyik nem túl elviselhető. Ez pedig még nagyobb veszélyt jelent az amúgy haldokló Rolandra nézve. A harmadik személy áthívása azonban további problémákat vet fel...

Egyszerűen nagyon durva, amit Stephen King művel! Nem tudja meghazudtolni horrorírói énjét sem, mert mindig épít be olyan elemet, ami - valamilyen mértékben - elborzasztja az olvasót. Elborult elméjének papírra vetett gondolatait nem nehéz követni, és megfogalmazásai (valamint a magyar fordítás) is nagyon gördülékennyé teszik az olvasást. Élvezet egymás után falni a lapokat, bár nekem a második személy elhívásának körülményei egy kicsit idegesítőek voltak.

Meglehetősen abszurdnak tűnik, ahogy tengerparton halad az egyre növekvő csapat és menet közben újabb ajtókra lelnek. A sötétség egyre mélyül Roland állapotának rosszabbra fordulásával és eközben még a homárszörnyek nyújtotta élelmiszerforrás egyhangúsága is kicsit eltorzítja őket. Olvasás közben úgy érezhetjük, hogy valóban aggódhatunk Rolandért. Ha az író GRR Martin lenne, akkor még abban sem lehetnénk biztosak, hogy a harcos túl fogja élni a könyv végét, és a regényfolyamot valaki más viszi tovább.

Aki olvasta A setét torony első kötetét, az innentől már ne álljon le és olvassa végig az egész regényfolyamot. Merem ezt úgy mondani, hogy jelenleg még csak a 4. kötet elején vagyok túl.

Falfestés

2010-12-09T07:08:00.007+01:00

Az utóbbi hetekben Évi a falat festette. Na nem azért, mert felújítani akart vagy mert nagyon ideges lett volna (bár ez utóbbi levezetésére talán még jó lehetett, egy most meg nem nevezett, de itt gyakran emlegetett ügy kapcsán).

A gyerekszobát szerette volna még gyerekbarátabbá varázsolni, és ehhez kitalálta, hogy aranyos, színes figurákkal dobja fel a falat. Mivel nincsen túl sok hely ott, ahol a gyerekek alszanak, ezért csak egy falfelület (+ a plafon) állt rendelkezésére.

Most pedig nézzük, hogy az egész hogyanis sikerült:

Annamária újabb lépése a teljes szobatisztaság felé

2010-12-02T07:08:00.003+01:00

Egy párszor már próbálkoztunk a dologgal, hogy estére nem kap pelust, vagy ahogy ő mondja pelyüst. Eddig még egyszer sem jött be a húzás, mert mindig pisis ágyban ébredt, de a tegnapelőttről tegnapra virradó éjszaka sikerült!

Próbáltam rábeszélni, hogy legyen rajta pelus, és majd este ébredjen fel, ha pisilni kell. Ha ezt párszor sikeresen megteszi, akkor után lehet szó a nélküle való alvásról. De Annamária csak tovább erősködött, mi pedig engedtünk neki. Aztán hajnali négykor elkezdett kiabálni. Ilyen máskor is volt már, de általában azért, mert bepisilt... most pedig csak pisilni akart.

Miután - szokás szerint egyedül - elvégezte a dolgát újra lefeküdt és reggel hétig fel sem ébredt. Túl vagyunk az első bepisilés mentes éjszakán. Úgy érzem, hogy neki is nagyon jól esett a dolog, mert büszkén mondta, hogy "nem pisiltem" be. Talán már idén teljesen kiiktatjuk a pelust az életéből? Az egész jó lenne!

Annamária beszól, Márton ügyesedik, a Tropicarium pedig jelenleg a legjobb hely a világon - vendégblogger

2010-11-26T23:29:00.003+01:00

Kapott Annamária egy diafilmet, a címe Hüvelyk Matyi. Ez az ő kiejtése szerint „Hüvely Matyi”. :)
Voltunk a doktor néninél, mert Márton kapott oltást (nem is egyet, hanem egyből hármat, és nagyon ügyesen egy hang nélkül tűrte, de lehet, hogy észre se vette). Mire Annamária elmesélte a doktor néninek, hogy Mártonnak kicsi töke van, apának meg nagy. :)

Mártonnak levágtam a haját (sajnos, nagyon), azóta szegénynek olyan kicsit kerek feje van. Annamária rendszeresen megkérdezi, hogy „Miért van Mártonnak kerek feje?” :)

Amúgy Annamária már mindenütt megismeri a nyomtatott nagy A betűt, ami a mi olvasatunkban az Annamária-betű. :)

Márton pedig nagyon ügyesen mutogatja a testrészeit már: szemet, orrocskát, fület, hajat, nyelvet (szájat nem hajlandó), pocakot, kezecskét, lábacskát és a legfontosabbat se felejtsük el: a tököcskét.

Voltunk kedden a Tropicariumban. Kivételes szerencsénk volt (ami a Tropicariumnak nem jelent szerencsét), mert a két és fél óra alatt, amit ott töltöttünk, legfeljebb 10 látogató volt rajtunk kívül. Ami azt eredményezte, hogy a gyerekek oda-vissza rohangálhattak, és még a lenti akváriumok mindegyikét látták is úgy, hogy nem kellet fölemelnem őket. Ki tudták próbálni a gyerekeknek okítási szándékkal kiállított játékokat is, nem kellet tülekedni, hogy legalább egyhez hozzáférjenek.

Annamária kedvence a cápa és a lila halak voltak. Na, és persze, a krokodil. Ahhoz háromszor is visszamentünk. Még vihar is volt, de még mennyi. Mintha beragadt volna a program, egyik vihar a másikat érte. Alig volt köztük szünet. Az elsőnél még félt tőle Csibefasirt, de aztán már amiatt (is) akart visszamenni.

Majdnem elfelejtettem, hogy a fülhallgatók is növelték az élményt. Persze, nem azért, mert rettentő sokat tanultak volna belőle, vagy akár egy állattal kapcsolatban okosabbak lettek volna általuk, hanem csak maga az élmény, hogy a fejükre tehették, és hallgathatták.

A cápaakvárium a legnagyobb élmény még most is. Annamária megijedt a cápáktól, ahogy átúsztak a feje fölött. Minden alkalommal. Ez most valami új, mert eddig nem volt ilyen gondja. De azért nagyon tetszett neki. Itt meg is pihentünk egy kicsit, amíg az uzsonnát be nem falták a pitekuszok. Aztán már nem sokáig maradtunk, de nagy élmény volt. Még ekkora sose volt, pedig idén emlékeim szerint már harmadszor voltunk benn. Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy Annamária még aznap este mondta, hogy akkor másnap menjünk vissza újra.

Stephen King - A setét torony 1. rész - A harcos

2010-11-23T21:46:00.004+01:00

Már több, mint tíz éve olvastam Stephen King ezen írását. Annyi maradt meg bennem, hogy tetszett, de azt már nem tudtam megmondani miért. Mikor most újra elővettem, akkor a könyv feléig szintén nem tudtam megmondani, hogy régen miért tetszett. De azóta végigolvastam a kötetet...

Stephen King ezen regényfolyama nagyban eltér a többi munkájától. Őt a "horror nagymestereként" tartják számon, de "rajongóinak" nagy része csak olyan filmek vagy sorozatok után ismerik, mint a Cujo, a Ragyogás, Kedvencek temetője, Langorierek és még sorolhatnám. Ne kövezzetek a kihagyott művek miatt. A serények pedig - gondolom - úgyis megkeresik a http://www.imdb.com/ oldalon. Stephen King ezen írása azonban nem horror bár - tele van agyament, őrült jelenetekkel -, hanem fantasy.

Ugye sokan nem szeretnek olvasni, de nekik az író több munkája is mozgóképesítve lett. A setét torony még nem, de ha lehet hinni a híreknek, akkor hamarosan jön film és sorozat formájában, egyfajta nagyon furcsa megoldásban. Bizonyos könyvekből sorozat, bizonyosakból film lesz...

Térjünk vissza A setét torony első kötetére. A történet bemutatja a főhöst (legalábbis az első kötetét) Rolandot, aki világának gyakorlatilag utolsó harcosa. Ennél többet nem is tudunk meg róla, hogy ez mit is takar. A történetbe ott csöppenünk bele, amikor hősünk a fekete ruhás embert követi. Szinte érezhető a western hangulat, ahogy a kietlen száraz sivatagos városi környezetben a szél fújja az ördögszekereket, miközben az ivó lengőajtaja lendületesen nyikorog a rozsdás pilléreken. Szinte az ember maga előtt látja a rossz arcú, szőrös férfiakat és pár pénzérméért mindenre kapható lányokat, miközben a zongora mögött valaki rendületlenül klimpírozik. Valamint nem bizonyára mindenki előtt felsejlik, hogy hősünk kalapban, poros utazóköpenyben és sarkantyús csizmákban két kezével hirtelen a pisztolyaiért nyúl, és elintéz mindenkit. Talán nem meglepő, hogy idővel ez meg is történik...

Írtam a bevezetőben, hogy nem annyira tetszett a könyv eleje. Nekem egy picit nyögvenyelősen indult, valamint nem nagyon "jött át" a hangulat. Még később sem, csak a vége felé, meg persze a visszaemlékezésekben. Szinte vártam, hogy mikor vált teret és időt, majd mesél a régmúltról, amikor még a harcosi kiképzése kezdődött.

A világ elég kihalt, de szerencsére mindig van kivel társalognia. A sivatagi útja során még egy Zoltán nevű madár is felbukkan. Azonban nem ő lesz újabb kiemelt szereplő, hanem egy Jake nevű kisfiú, aki a mi világunk New Yorkjából csöppen, egy haláleset kapcsán Roland világába.

Az első könyvből még nem nagyon derül ki, hogy mi a cél. Még nem tudjuk, hogy hová is tart Roland, csak azt, hogy a fekete ruhás fickót üldözi. Szerencsére a kötet végére nagyon kíváncsiak leszünk és szeretnénk olvasni a folytatást, valamint szeretnénk falni a folytatást.

Csalhat-e a villanyóra konferencia 2. rész

2010-11-17T17:06:00.002+01:00

10:00
Időben megérkeztünk, de láthatóan a program nem indult időben. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudjuk tartani a menetrendet. Elég furcsa ülésrendet alakítottak ki. Mivel nincsen wifi, ezért a „live blog” tartalma csak utólag kerül publikálásra. Az esetleges kicsapongó fogalmazásért elnézést kérek…

Mivel a kisebb gyermek reggel korábban ébredt, mint azt előzetesen terveztük, ezért egy picit fáradt vagyok. Hetek óta most bontottam újra energiaitalt, ami most egy sárga Monstert.

10:03
Úgy tűnik, hogy elkezdődik. Vajda Márta kezdi az egész tájékoztatást. Vélhetően az öltönyös kiöltözöttek a szolgáltatók képviselői.
Sajnos Balogh Dezső úr, az első rész moderátora nem tud részt venni a konferencián.

10:06
A fia, ifjabb Balogh Dezső veszi át a szót. Egy videót fog majd bemutatni. Már alig várom!
Saját véleménye, hogy nem ért egyet az áramszolgáltatók álláspontjával, tehát nem csak mágnestől mehet tönkre a villanyóra! Elmondása szerint ugyanilyen mágneses erőteret már nagyon régóta elő lehet állítani, és nincs szükség csodamágnesre, vagy szupermágnesre.

Két villanyóratípust emel ki, amelyből az egyiket az ELMŰ szereli össze, míg a másik egy eredeti német típus. Állítása szerint a zárlati áramok miatt mennek tönkre a mérők, amit az áramszolgáltatók kizárnak. Elvégzett egy olyan kísérletet, hogy a villanyórára SD memóriakártyákat szerelt, amiket a villanyórákat ért zárlati áramok tönkretettek. Azt hiszem, hogy majd talán utólag elkérem a jegyzeteit, mert nagyon érdekes dolgokat mesél.

A mérő felülvizsgálati lapról is beszél, hogy a helyszínen felszereléskor, vagy felülvizsgálatkor igazából nem készítenek felülvizsgálatot, nem ellenőrzik, hogy valóban jól mér-e az óra és megfelel-e a követelményeknek. Az OMH pecsét sem jelent semmit, mivel az az mérés időpontjában ellenőrzi az óra helyes működésének körülményeit. Itt sem vizsgálnak mindent, csupán csak néhány jellemzőt. Az is problémát jelent, hogy pontosságmérés és a megfelelőségi vizsgálat után a felszerelésig már nincsen újabb vizsgálat! Tehát raktározás és a szállítás során is történhet bármi a mérővel.

10.16
A scribd-en megtalálható villanyórás tanulmány magyar fordítását olvassa éppen fel. (Nagy eséllyel ezt hamarosan fel fogom majd tölteni.)

10:22
Most éppen arról mesél, hogy a walkman-ekben lévő ANiCo mágnes is elveszítette a mágnesességét, és nem csak egy példája van.

10:24.
Imrei Józsefné beszél most, és lesz majd itt egy konkrét példája is. Úgy tűnik, hogy bevette a múltkor „show-műsort”. Arról akar beszélni, hogy mit lehet tenni, ha „már megvan a baj”.
Az ellenőrzési napra rá kell írni vagy iratni, hogy „mágnesességi ellenőrzés történt-e”. Ezt is az ellenőrzési feladatok közé kell tenni. Azt mondja, hogy zárva kell tartani a külső villanyóraszekrényeket.
A gázóra szekrényeket is zárjuk be, mert azok is veszélyeztetek. Azt mondja, hogy aki most akar mérőszekrényt csináltatni, akkor a mérő körül legalább minden irányba 5cm-re kell tenni a külső dobozt, és zárja be.
Beszél arról a törvényrendeletről is, hogy a szerelőt nem szabad semmilyen körülmények között sem egyedül hagyni a villanyórával, nem szabad hagyni, hogy elküldjön bármiért is. Az ellenőrzési lapra a fogyasztó is írhat, mivel az áramszolgáltató emberei nem hatóságok. Szükséges, hogy végezzenek pontosságmérést a helyszínen.

Beszélni fog egy fogyasztóról, aki hozzájárult a története ismertetéséhez. Társasházban lakik, ahol az udvarban szabadon állnak a mérők. Több, mint 1,4MHUF-os számlát kapott az áramszolgáltatótól. Kifizette a szükséges költségeket, de kapott egy kötbér számlát 375eFt-ról. Kapott egy rendőrségi feljelentést is, amit az ELMŰ tett a fogyasztó vagy ismeretlen tettest is.
A MEH-hez fordult, aki a fogyasztónak adott igazat. Most felolvassa, hogy milyen indokokkal törölte. Próbál egy kicsit viccet csinálni a MEH-határozatból. Szerinte az Energiahivatal nem azért törölteti a kötbért, mert a fogyasztó ártatlan, hanem azért, mert szabályokat szegett az ELMŰ. Kiderült, hogy az ELMŰ-sök nem értenek a számítógéphez (se), mivel nem tudják értelmezni az általuk készített listákat.
Az ELMŰ válaszolt a MEH-határozatra, hogy nem fogadja el a dolgot, és bíróságra viszi az ügyet. Kiemeli azt a tényt, ha már régóta ismert ez a tény, akkor miért nincs „mágnesességi ellenőrzés”.

A villamosenergia törvény változni fog szerinte, elég sok pontban, és szerinte „azért folyik a harc, hogy mágnesességi ellenőrzés” kötelezővé tételével.
Szerinte saját költségre el kell hívni az áramszolgáltatót mágnességi ellenőrzés végrehajtására. Azt is mondja, hogy mérőnaplót kell vezetni saját magunk részére. „A fogyasztó fegyvere a védekezés”, de arról nem beszél, hogy nem mi van akkor, ha valóban saját magától megy tönkre a mérő.

10.39
Most a fogyasztói oldal következik. Évi… Elmondja, amiket itt már korábban megírtam.
Többféle igazságügyi szakértő létezik:
1. Aki szerint valóban létezik mágnesezés
2. Van, aki szerint nem létezik, de nem szakértő az ügyben
3. Van olyan, aki szerint a mágnesezés humbug
4. Olyan is van, aki a kötbér 40%-nak megfelelő összegért elintézi, hogy nekünk van igazunk

Szerinte nincsen fogyasztóvédelem Magyarországon az energiaszolgáltatókkal szemben a fogyasztók javára. Idéz a blogomból is, tehát büszke vagyok rá.

10:48
Ollé József, a MEH nyugdíjas szakértő beszél most. Sok áramlopási módszert ismer az öregúr. Szerinte korsó sörért meg lehet manipulálni a villanyórákat és elterjedt módszerek vannak. Szerinte 1980-tól vannak már mágnesezési ügyek. Ő is elhitte a múltkor „show-műsort”.
Szerinte az okokat kellene megvizsgálni. Úgy tűnik, hogy őt sem igazán érdekli, hogy lehet-e ártatlan a fogyasztó vagy új nevén a felhasználó.
Úgy gondolom, hogy egy kicsit mellébeszél, mivel a jogszabályról beszél, hogy miként kellene ellenőrizni az órát. Felmerül bennem a kérdés, hogy kiért dolgozhat a fogyasztóvédelmi osztály a MEH-nél? Ő láthatóan az áramszolgáltatókat nevezi meg szentnek és sérthetetlennek. „Nem akarjuk a lopókat védeni” mondja, és megpróbálná leszűkíteni az ügyeket a valóban vétlenekre. Vajon ezt hogyan?
A jövőben pontosságmérést kell végezni a helyszínen. Ez egy jogszabály alapján januárban fog elkezdődni. Azt is mondja, hogy az volt a javaslata, hogy minden egyes tulajdonoscsere esetén villanyórát is cserélni kell. Ezt nem fogadták el, mert túl sokba került volna. Évit „hölgyikének” nevezi, és azt mondja, hogy sajnálja a tortúránkat és próbál segíteni. Ez mondjuk őszintének tűnt.

11:00
Dr. Ivanics Éva következik, a jogi szemmel fogja nézve foglalkozik az ügyben. Az áramszolgáltatóval kötött szerződés egy polgári szerződés, ahol vannak bizonyos elvárások mindkét fél részéről.

Mágnesezés
Nem akar állást foglalni az ügyben, hogy egy villanyóra mágnesezhető-e vagy sem, ahogy az előző hozzá szóló sem.
„Hiteles az óra vagy nem hiteles?” Szerinte ez a legfontosabb kérdés.
„A gyártópadról leérkezve a gyártó deklarálja, hogy az óra hiteles és hogy mágnesesen megfelel-e. Ezt követően az a kérdés, hogy mikor következett be ez a mágnesességi hatás.”
A gyártópadról leért órával a felszerelésig számtalan személy foglalkozhat, és vétlenül vagy szándékosan is megmágnesezheti. Ezért „honnan tudjuk, hogy az óra felszereléskor hiteles volt-e vagy sem?”
„Az egyetemes szolgáltató miért vásárol továbbra is olyan mérőórákat, amiről tudja, hogy befolyásolható? ” Miért nem tesznek lépéseket? „Miért nem írja le a gyártó, hogy az óra mágnesezhető és mivel mágnesezhető?”
Ha tudjuk, hogy az „óra pl. 10 cm-ről befolyásolható és azon túl nem, akkor formatervezéssel miért nem tesznek lépéseket?” „Miért nem szerelnek fel mindenhová védőburkolatot?”
„Ez az óra passzív állapotában, tehát a felszerelést megelőzően mágnesezhető-e vagy sem?”

Kötbér
A fogyasztó köteles az állagmegőrzésről gondoskodni, de ez nem azonos az óra meghibásodásáért való felelőséggel. Az óra meghibásodásáért nem vagyunk felelősek, ha nem mi idéztük elő (ez van az egyetemes szabályzatban is). Az óra meghibásodásáért a gyártót kellene felelőssé tenni és nem a fogyasztót. A felróhatóság kérdésével rengeteg gond van.
A kötbér alól akkor mentesül a fogyasztó, ha az „elvárt magatartási normáknak” megfelel. Ennek definíciója azonban sehol sincsen rögzítve.
Ez a nő értelmesen és érthetően beszél. (Mögöttem egy szakállas fickó vadul fényképez, vélhetően engem is, hogy mit írok.)
„Kedvezményként felajánlanak” a szolgáltatók egy kötbért. Ha ezt elfogadjuk, akkor azzal beismerem a bűnösséget. Őt is rettegéssel tölti el a tudat, hogy tönkremehet az órája, és neki is be kell jelenteni. Szép kis fricskákat nyom az áramszolgáltatók fejére.

Büntetőfeljelentések
Különböző módon, különböző bűncselekményekkel tesznek feljelentést a szolgáltatók. Nem minden esetben szerencsés módon. „A kötbér mikor volt tulajdona a feljelentőnek?”
Szerinte vicc, hogy lopás, csalás vagy károkozás miatt feljelentést tennie a szolgáltatóknak. Definíciókat ismeret (ha van jegyzete, akkor talán tőle is el kellene kérni). Nem mondja ki, de érezhető belőle, ha egy bíró a fogyasztó ellen dönt, akkor őt is sikerült megtéveszteni, vagy nem figyelt eléggé.
A kötbért jelölik meg kárként a szolgáltatók, ami szintén vicc. Elmaradt haszon lenne a kötbér?

Annak ellenére ahogy indult ez a hozzászólás, nagyon kellemeset csalódtam benne. Azt tanácsolja a fogyasztónak, hogy amennyiben a fogyasztónak igaza van, akkor ragaszkodjon az igazához.

11:26
Tóth Ákos (Főpolgármesteri Hivatal Környezetgazdálkodási és Energetikai Ügyosztály Energetikai Alosztályának képviselője) beszél.
Úgy tűnik, hogy ő sem tűnik túl járásnak a témában. Ezt abból szűröm le, hogy általánosságokról próbál beszélni. Az idősoros mérésről beszél, ahol az adatátvitel is problémaforrás lehet a kliensgép és a fogyasztóoldal között. Jelen esetben a fogyasztónak saját beruházásban kell megoldani az ilyen eszközök létesítését.
A mai jogszabályok a nagyfogyasztókat sem védik elég.
Paragrafusokat emleget, a hitelességi problémákat feszegeti. Jogi irányból próbálja megközelíteni a kérdést. Érzékelhető, hogy nincsen teljesen megelégedve a jelenlegi szabályozással, mert az eléggé sarokba állítja a fogyasztót, ugyanakkor kedvezményesebb helyzetbe hozza az áramszolgáltatókat.
A jelátviteli rendszeres szolgáltatásról beszél, ahol szintén sarokba vannak szorítva a (nagy)fogasztók, mert nekik kell létesíteni az eszközöket, neki kell fizetni a felszerelését és menet közben felmerült költségeit. Ezzel az áramszolgáltató átterheli a felelőséget. A jelenlegi villamosenergiáról szóló törvény sehol nem tesz említést a mérőállásokról.
Ő is utánanézett fogyasztóvédelmi szempontból az áramszolgáltatók és a végfelhasználók között fennálló problémákról, mégpedig vélhetően nem kis energiát fektetett bele, nagyon a nagyfogyasztókkal kapcsolatban felmerült problémákkal foglalkozik és nem a kisfogyasztókkal. Érdekes amiről beszél, de sajnos minket, otthoni felhasználókat ez nem sokban segíteni. Egy kicsit időkitöltőnek vagy időhúzó hozzászólásnak tartom Tóth urat, de a szakmai felkészültsége megkérdőjelezhetetlen.
Szerinte is „boszorkányüldözés”, ami mágnesezés terén történik.

11:47
Kőhalmi Tamás következik. Röviden próbálja elmondja a történetét. Elmondja, hogy végigjárta a szokásos utat. Sokat mért az óra, bejelentette, kifizette az ellenőrzési díjat, és várta a jóváíró számlát. Ehelyett azonban kötbért kapott, majd az ELMŰ perrel fenyegetődzött.
Erre ő írt egy levelet az ELMŰ jogi osztályának és a rendőrhatóságnak, ahol feltett néhány jogos kérést az „okozott kárral kapcsolatban”. A rendőrhatóság kb. 12 perc alatt megoldotta az ügyet, és visszadobta ELMÜ-nek a kötbér igényt.
Az ELMŰ erre benyújtott egy 40.000Ft környéki kárigényt, mivel a villanyórát a „hitelességi időn belül” kellett lecserélni. Az úgy tűnik, hogy nem számít, hogy az óra tönkrement. Ennek a díját a felhasználóra akarta terhelni.
Leveleket írt minden lehető panaszkezelő szervhez. A MEH igazat adott neki, és szerintük már a kezdetben cserét kellett volna végrehajtani.
Az ELMŰ beismerte a dolgot, és „szíves elnézést kért a kellemetlenségekért”. Miért nincsen még vége az ügynek?
Az ELMŰ kimutatta, hogy a 2005. december 6-án, a költözést megelőző 2 évben történt a hiba. Legalábbis ezt az időpontot jelölik meg a hiba kialakulásának kezdeti dátumaként.
Ő is elmondja, hogy már eleve kataboxos mérővel mentek, mintha már lett volna sejtésük, hogy mágneses ügy van. Ők már tudták, hogy mi volt a gond, és nem szóltak a fogyasztónak? Eleve bűnösnek tekintették a fogyasztót?
Elmondja, hogy három mérés is készült, és mindegyik mérés más eredményt hozott. Ebből kettőt a szolgáltató emberei mértek, egyet pedig a fogyasztó.
Szerinte tűrhetetlen, ahogy az áramszolgáltatók a fogyasztókkal bánnak, ahogyan őket kezelik. Felmerült Tamásban a kérdés, hogy perelhető-e a szolgáltató vagy az ügykezelő a fogyasztónak okozott erkölcsi károkért.
A számlakorrekciót nem kapta meg, és nem írták neki jóvá a hibás mérésből származó befizetett összeget. A vicces, hogy felajánlották neki 40eft elengedését, ha befizet 42eft-ot.

12:05
Nagy Ottó beszél most, aki szintén egy sértett fél.
Elmondta, hogy két bírósági ügye is folyik jelenleg, ahol az egyik ügyben felperes, míg a másikban alperes.
480.000Ft kötbért szabtak ki rá, amiből 240.000Ft-ot elengedtek volna neki. Erre kapott 3 nap gondolkodási időt, és próbálták rábeszélni, hogy ismerje be a mágnesezést, amit nem követett el. A gyakran emlegetett Fodor József úr tűrhetetlen hangnemben beszélt vele.
Itt még nincs vége, mert behajtócéget küldtek hozzá, akik már 530.000Ft-ot akartak rajta bevallani. Ezt követően többször meglátogatta a MEH-t, ahol túl sok segítséget nem kapott egy Kecskeméti Ottó nevű úriembertől. Ő kioktató hangnemet használt.

Szegény ember is nagyon ki van akadva, miközben az áramszolgáltatók jelenlévő emberei csak mosolyognak. Úgy tűnik nagyon jól szórakoznak.

12:13
Most felolvas egy levélből Varga Márta, ahol szintén egy hasonló ügyet ismertet. A panaszos nem tudott eljönni a konferenciára.

12:14:
Szénássy Éva újságírónő beszél, aki egy 1.180.000Ft-os számlát kapott, de nem mágnesezés témában. Nem szerepeltek a számlán nyitó és záró értékek feltüntetve. Az ELMŰ havi 67.000Ft-os számlákat akart küldeni a fogyasztónak. Volt, hogy kapott 370eft-os, majd 800eft-os számlákat is az áramszolgáltatótól.
Szerinte számlázási gondok vannak az ELMŰ-nél. Egy párezer forintos tartozás miatt ki is kapcsolták neki egyszer az óráját. Azóta nem lépett semmit sem a hölgy, de ugyanakkor nem kapott kötbért sem. Ami még vicces, hogy fokozatosan csökken a befizetendő összeg mértéke. A lakásában energiatakarékos izzókat és eszközöket használ. Már hónapok óta nem fizeti a villanyszámláját, mert össze-vissza számlázott összegeket vannak feltüntetve annak ellenére, hogy havonta bediktálja az óraállását.
Szerinte az ELMŰ elszámolásánál gondok vannak, és nem lehet tudni, hogy miért. A fővárostól kapott egy 150.000Ft-os támogatást, amit az áramszolgáltató nem akar beszámítani az általa kért összegekbe. Nemrégiben kapta meg az egymilliós számlát.

12:20
Mostantól körbe fog járni a mikrofon.
Imrei Józsefné kezdi. A szakértőnek lehet egyéni véleménye, és mindent meg kell neki válaszolni, ami a feladat végrehajtásához szükséges. Próbálja az ügyvédnőt egy kicsit támadni, de ugyanakkor utal rá, hogy erőfölényben van a fogyasztó. A bírónő eddig mindig elfogadta a fogyasztói naplót.
Nagyon ragaszkodik ahhoz a tényhez, hogy csak külső befolyásolásra mehet tönkre. Az nem nagyon merül fel benne, hogy saját maguktól is tönkremehet az óra.
A túl magas kötbér értékét lehet csökkenteni. A bírónő csökkentheti a mértéket, és le lehet írni a megjegyzésben, hogy csak azért fogadja el, mert nem akar további herce-hurcát és nem azért mert beismeri a bűnösségét.
Néhány hozzászólásban megemlítették Szúnyogh és Lénárd urak nevét, hogy nem teljesen függetlenek, mivel korábban vagy most is az áramszolgáltatókhoz közeli cégeknél dolgozta vagy dolgoznak.
Balogh Dezső megkérdőjelezte az egyik szakértő hozzáértését, ugyanakkor az egyik jelenlévő (bekiabálva) Balogh úrét.
Ollé József beszél, aki elmondja, hogy egy mérőszerkezet ára 5-10eFt között van. Elmondja, hogy meg van az ára a szakemberek munkájának is, akik felszelik az órát, vagy éppen ellenőrzik. Tehát mindenegyes kiszállásnak megvan a maga ára, amit részben beleszámolnak a villamosenergia egységárába is. Javasolta az ügyvédnőnek, hogy lehetőleg ne sűrűn törölgesse a villanyórát, mert véletlenül is leszakíthatja a plombát.
Az áramszolgáltatónak a hálózati veszteségei vannak, és ezeket próbálják minél jobban csökkenteni. Ennek keretében próbálják feltárni az áramlopási eseteket, és próbálják minél több egyén esetében bebizonyítani, hogy nekik van igazuk.
Dr. Ivanics Éva egy kicsit fel van háborodva, mert Imrei Józsefnék elég furcsa hangnemet használt vele szemben. Azt hiszem, hogy igaza van. Kimondja, hogy nem említette egyik szolgáltató nevét sem. Ő kérdéseket és jogi álláspontot fogalmazott meg. A szakértőasszonytól idéz, „hogy amikor megkérdezik a felszerelőt, hogy van-e mágnesezve az óra, akkor a felszerelő visszakérdezhet, hogy akkor most legyen-e áram vagy sem”. (Az előbb ezt nem volt időm lejegyezetelni). Nagyon jó kérdései vannak, pl, „ha a szolgáltató nem hiteles mérés alapján bocsát ki számlát, akkor vajon azzal nem követ-e szerződésszegést?”
Arra kérne mindenkit, hogy senkit se minősítsenek, és tartsák tiszteletben a mások kijelentéseit is. Ez jó visszavágás lett volna, ha közben nem ment volna el Ollé Józsefné. Kár, hogy elment.
Most egy magánember (Csontos Péter) szólal fel, aki nem tartja magát szakembernek, és van pár kérdése. Az igazságügyi szakértői véleményekben voltak-e más okok is megnevezve a mágneses befolyásoláson túl? Más hibaforrást nem fogalmaztak meg csak ezt, amit eléggé furcsál. Elég ésszerűen beszél.
Elmondja, hogy ő nem károsult, de vele is előfordulhat a dolog. Főleg, ha a szomszédja hangosítással foglalkozik, és ott nagyon erős mágneseket használ.

(A „közönség” reakcióit figyelve az ELMŰ és Elsteres jelenlévők gyakran összenéznek, hol mosolyogva, hol feszengve. Vajon hány beépített emberük van a jelenlévők között?)

Ollé József elmondja, hogy új mérők lesznek majd a jövőben fogalomban, ahol távolról tudják mérni a fogyasztót.

Újra Csontos Péter kérdez, hogy miként lehet bizalmat táplálni az áramszolgáltatók felé, ha azok alkalmanként ártatlanokat is megvádolnak? Ollé József szerint a bizalomnak kölcsönösnek kellene lennie, és nagy baj van, ha ez nincsen meg.
Péter szerint a szolgáltatók nem tesznek különbséget a valóban tolvajok és az ártatlanok között.

Tóth Ákos beszél, hogy bajban vannak az óragyárók, mivel az új villanyórák sem tökéletesek, és azok is tönkremehetnek, illetve befolyáshatóak. Mondott példát, hogy Brüsszelben volt olyan, hogy a szolgáltató rákérdezett a szolgáltatónál, hogy történt-e valami, ami kiugrást jelentett a korábbi fogyasztáshoz képest. Szerinte az átlagos fogyasztónak is lassan energikusnak kell lennie.

Pap János beszél most, aki semmilyen szempontból nem érdekelt, csak érdeklődik a dolog iránt. Az a kérdése, hogy az áramszolgáltatóval kötött szerződésben van-e neki joga akár egy pontot is megváltoztatnia? Nagyon egyoldalúnak tartja, a kisemberek kárára.

(Közben távoznak az Elsteresek, és újabb összemosolygás az ELMŰ-s társakkal.)

Vissza Pap Jánoshoz. Az áramszolgáltató meghatározza az üzletszabályzatban a kötbér mértékét. A fogyasztó miért nem állíthat saját üzletszabályzatot? Merjen-e szólni a fogyasztó, vagy sem, ha valami furcsát észlel a villanyórájával kapcsolatban? Ollé József jogszabályra hivatkozva válaszol. Elmondja, hogyha hiba van a műszerben, akkor az összes költség a szolgáltatót terheli.

Újabb felszólaló (talán Vastag György a neve). Az áramszolgáltató támadja, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben vannak a fogyasztók, ezért jobban kellene őket szabályozni. Nem csak az áramszolgáltatókkal van egyedül gond, hanem a fogyasztóvédelmi szervekkel is. Az egyedüli megoldás – szerinte – a bíróság, amire az embernek pénzének és ügyének kell lennie.

Varga András igazságügyi szakértő beszél most. A Ganznál dolgozott már nagyon régóta. Ő is erősen nyugdíjas korúnak tűnik. Azt mondja, hogy nem a fogyasztót akarja védeni, de elég sok problémája van a nagy szolgáltatókkal szemben. Felveti, hogy miért vannak áramszolgáltatók szinte hatósági jogkörrel felruházva. Nyíltan nem támad, nagyon óvatosan fogalmaz. Problémája van azzal, hogy már évek óta nem történtek értelmes változások a villamosenergia kapcsán. Kellene lennie egy normális szabályozásnak.
(Távoznak az ELMŰ-sök, bár szerintem még maradt itt emberük)

Dr. Ivanics Éva a bizalom kérdését szeretné újra feszegetni. Kölcsönös bizalomnak kell lennie egy szerződés megkötésekor, aminek egyenrangúnak kellene lenne. Meghatározza a villamosenergiáról szóló törvény az elveket, de az összeget nem. Elvileg a szolgáltatónak is kötelező lenne kötbért fizetni, ha jogos az igény. Hatósági túlsúlya van a szolgáltatóna.

Dr. Éry Pál szólal fel, aki részt vett a korábbi konferencián is. Megkérdezte Kőhalmi Tamást, hogy mekkora eltérések voltak a mérések között, és azt mondta, hogy több, mint 20%.

Varga András elmondja, hogy az állam rábízta a szolgáltatóra a kötbér kiszabásának mértékét, azaz elmondása szerint „kecskére a káposztát”. Kérdése, hogy miként engedheti meg az állam, hogy szolgáltató mekkora mértékeket hagyjon jóvá?

Kőhalmi Tamás kérdezi, hogy akkor mekkora kötbért kérhet ő az áramszolgáltatótól? A válasz, hogy erre – a jelenlévők tudomása szerint – még nem volt példa, és szerintük ilyen nincs.

Dr. Éry Pál szólal fel. Mi lenne, a kötbér a Kincstárba menne és a nem az ELMŰ-höz?

Széchényi László a Társadalmi Unió főtitkára beszél most. Szeretné, ha a fogyasztók más ügyben is felkeresnék őket.

"Csalhat-e a villanyóra" konferencia 2.

2010-11-10T13:58:00.004+01:00

Mivel legutóbb nagyon lelkes volt a konferenciát megelőzően, ezért nem mehetek el szó nélkül a második felvonás mellett sem. Bár az előző elég nagy csalódás volt, mivel semmire nem sikerült jutni.

Az áramszolgáltatók szépen beültettek mindenkit a hintába, köszönhetően a hirtelenből előbukkant Károlynak, aki álarcos mágus szinten zseniális trükköt mutatott be, hangos villanyóra-kattogások közepette. Az elhallgatott a zakatolást követő döbbent csendben szinte ordításnak hangzott minden szó...

Arról nem is beszélve, hogy az úgynevezett jogvédők, vagy egyéb - szerintük - fogyasztóbarát szervezetek abszolút hozzá-NEM(!)-értésről tettek tanúbizonyságot, vagy egyszerűen a semmiről beszéltek. Az igazságügyi szakértők is inkább az áramszolgáltató barátságát keresték, mivel azt állították, hogy szerintük a jelenség létezik, sokan lopják az áramot, de szerintük a jelenlévő panaszosok nem. Ezek ellenére - tudomásom szerint - az áramszolgáltató egyikünket sem "mentett fel", sőt rendőrségi eljárást is folytat ellenünk. Ha lehet, akkor már duplán próbáljon meg büntetni, bár szavaikat pontosan idézve a "kötbér nem büntetés". Akkor mi rossz nyavaja?

És most nézzük meg napokkal a második konferencia előtt, hogy mi is derült még ki az első felvonás során. Csalhat-e a villanyóra? A válasz egy erős IGEN!

Itt most vonatkoztassunk el attól, hogy a konferencián egy preparált, célnak megfelelően buherált óra volt-e. A válasz akkor is igen. Mágnessel az órát lassítani, vagy inkább tartósan lassítani nem lehet. Ellenben tartósan és véglegesen legyengül az óra fékmágnese. Laikusként fel is tehetném azt a kérdést, hogy mi szükség van egyáltalán az órában gyárilag egy mágnesre, hogy fékezzen. Nem az lenne a logikus, ha éppen nincs fogyasztás, akkor ne forogjon semmilyen irányban a tárcsa? Itt még fékezni is kell... Erre mondják bölcs, tanult barátaim magyaros akcentusú angolsággal, hogy LOL!

Most pedig bővítsük ki a korábban feltett kérdést a következő módon. "Ha csal a villanyóra, akkor kinek a javára?" Azt hiszem, hogy a választ már mindenki tudja. Csakis az áramszolgáltató javára tud tévedni. Olyan megoldás nincsen, hogy a fogyasztó jól járjon. Persze léteznek egyéb, igazi manipulási lehetőségek is, de ki az az idióta, aki kockáztatja az életét/egészségét a villanyóra, az áramvezetékek manipulásával? Bizonyára vannak, de ezeket érdekes módon az áramkommandó meg is találja. A fordított irányba pedig nem áramkommadóznak. Elképzelhetetlen olyan verzió, hogy az adott terület "egyesítő villanyóráján" alacsonyabb az érték, mint az egyedi mérőkön és ekkor ellenőrzést rendelnének el.

Felesleges tovább elmélkednem, mert előrébb nem jutunk vele. Az igazságszolgáltatás és a fogasztóvédés több szintjén is találhatóak jól fizetett téglák, amelyekből szinte áttörhetetlen fal kerekedik a tehetetlen fogyasztók ellőtt. Arról nem is beszélve, hogy az általunk, adónkból fizetett fogyasztóvédő, vagy állami intézmények szinte maltert képeznek a tudatlanságukkal és közönyükkel.

Mindenesetre belinkelem a http://www.akontroll.hu oldalon található új konferenciának a beharangozóját: http://www.akontroll.hu/bel1.php?ssz=612

Klasszikus detektívtörténetek

2010-11-05T16:01:00.004+01:00

Nem is gondoltam volna, hogy valamikor újra rá fogok kapni a nyomozós, detektíves történetekre, azonban mégis így történt. Nemrégiben elolvasott Sherlock Holmes-történet után valamelyest igényem támadt újabb hasonszőrű történetek olvasására.

A Klasszikus detektívtörténetek - mint az a neve is elárulja - több, rövidebb történettel szórakoztatja az olvasót. Többek között olyan híres szerzőktől olvashatunk írásokat, mint Edgar Allan Poe, Arthur Conan Doyle, Charles Dickens vagy Agatha Christie. (Az írókat és műveiket tartalmazó listát majd lásd az írás végén.)

Az írások összességében jók, bár van egy kis hullámzás. Főleg az Agatha Christie regényeknél, ahol kettőnél szinte ugyanaz a poén, ugyanaz a végső megoldást. Nem mindegyik novellánál lehet könnyen az írásra hangolódni, de ez vélhetően azért is van, mert az egyes történeteket más-más fordította.

Érdekes volt ezeket a történeteket olvasni. Néhány íróról nem is gondoltam volna, hogy ilyen műfajban is tevékenykedtek. Ráadásul nem is olyan rossz minőségben. Az írások többsége olyan volt, amiket még nagyon szívesen olvastam volna tovább. Szinte így is képtelenség, hogy ennyi jó művet sikerült egyetlen könyvbe belezsúfolni, és egyben megmutatni hogy milyen sokszínű és érdekes is volt klasszikus detektívtörténet írások korszaka.

A könyvet mindenképpen ajánlanám mindenkinek, aki szeret olvasni, még akkor is, ha nem túlzottan érdeklődik a kriminalisztikai írások után. Ezen novellagyűteményben - nagy eséllyel - mindenki találhat a saját maga stílusához megfelelő szerzőt.

Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság

Edgar Allan Poe: Az ellopott levél

Charles Dickens: Wield felügyelő detektívanekdotáiból

Sir Arthur Conan Doyle: Ezüstcsillag

Sir Arthur Conan Doyle: A Musgrave-szertartás

Gilbert Keith Chesterton: A Pendragonok pusztulása

Gilbert Keith Chesterton: A mennybéli kalapács

Raymond Chandler: A ceruza

Agatha Christie: Gyilkosság a vadászlakban

Agatha Christie: A szedertorta

Agatha Christie: A tökéletes szobalány esete

Agatha Christie: Gyümölcsöző vasárnap

Georges Simenon: Maigret habozik

Josef 'kvorecký: Borůvka felügyelő természetfölötti képességei

Kabócák - vendégblogger

2010-10-23T16:07:00.004+02:00

Már elég régen nem írtunk a csibefasirtok ügyeskedéseiről, úgyhogy megpróbálom kicsit betölteni a keletkezett űrt.

Kezdeném Annamáriával, mivel ő a rangidős. Az, hogy be nem áll a szája, az még enyhe kifejezés. Időnként a ragokkal még nincs képben, illetve egyes szavak helyett az ellentétjét mondja, de egyébként elég ügyes. Ja, a dinoszaurusz jelenleg diarusz.

Ha például mondjuk neki, hogy rosszaság, akkor erre nagyon felháborodva tudja mondani, hogy ő Gecse Annamária :))

A másik kedvenc elfoglaltsága, hogy úgy tesz, mintha telefonálna. Általában úgy kezdi a virtuális telefonálást, hogy "szia, Éva vagyok" :)

Ügyesen tud már szaladni, bringázni, bukfencezni, és egészen sajátos a tánctudománya. Nagyon szereti a zenét, azt hiszem, nála nagyobb Apacuka együttes rajongó nincs is. Nem nagyon túlzás, ha azt mondom, hogy éjjel-nappal azt hallgatja, illetve hallgatjuk.

Mártont előszeretettel abajgatja. Nagyon szereti neki megmondani, hogy mit tehet és mit nem (nem is tudom, hogy honnan hallhatott ilyet...), megmondja, hogy hova és mikor mehet, időnként a pulcsijánál fogva rángatja, pacinak használja, szóval Márton kezd edzésben lenni...

A kirakó változatlanul a kedvenc elfoglaltságok egyike, már 54 darab se okoz különösebb gondot, egyedül is ki tudja rakni (persze, nem elsőre). Sokszor úgy kirakóznak, hogy Márton adja a darabokat, Annamária meg megpróbálja betenni a helyére. Jó nézni, amikor tényleg együtt tudnak játszani.

Tudja, hogy Karácsonykor lesz 3 éves, már azt is tudja, hogy mit szeretne kapni. Természetesen egy jó csokitortán kívül, mert nála ez az egyetlen szóba jöhető torta egyelőre. A Mikulást is nagyon várja, és úgy néz ki, hogy ha ilyen jó leányzó marad békakirálylány, akkor lehet, hogy idén nem is kap virgácsot. Persze, ezt majd a Mikulás eldönti, ő úgyis mindent tud róla.

A festés is a napi teendők közé tartozik - majdnem jobban, mint a rajzolás. Már teljesen egyedül tudja a vízfestéket használni, nem kell, hogy mellette legyek segítségnek.

A főzésekben is igen aktívan szereti magát kivenni. Mindig megpróbál valahogy segíteni, vagy csak "megkóstolni" az összetevőket. Főleg sütiknél.

Az esti lefekvéssel kicsit hadilábon állunk jelenleg, de talán, ha egy kicsit jobban ki tudná venni a részét a bölcsiből, akkor talán hatékonyabb lenne az esti fekvés. Remélem, hétfőig nem történik semmi, ami esetleg keresztülhúzza ezt a jó kis tervet.

Márton is egyre ügyesebb. Már nem mászik négykézláb, ha elesik vagy leül, akkor is fölállva folytatja hadjáratát. Időnként próbál futni is a maga kis ügyetlenke módján, de nagyon élvezi. Annamária után szabadon próbál az ágyon ugrálni, sőt, zenére billegeti magát, vagy megfogja a kezemet, hogy táncoljunk körbe (úgy is szoktunk időnként táncizni).

Éppen jön a következő adag fogacska (eddig 6 foga van, és még kettőnek már átsejlik a hegye), úgyhogy kicsit nyűgös mostanában. Meg, persze, az se lendít túl sokat a hangulatán, hogy estére esik-kel szegényke. Amikor elesik, majdnem mindig a fejét üti be. Remélem, nem lesz túlzottan tökkel ütött mire megtanul rendesen járni.

A különböző formákat egyre ügyesebben pakolgatja a helyükre, már nem csak erőszakkal próbálja beletuszkolni, és néhány formát teljesen egyedül bele tud tenni. Természetesen minden érdekli. Ez akkor a legkellemetlenebb, amikor Annamária már majdnem kész van az 54 darabos kirakóval, és Márton egy mozdulattal szét tudja rombolni.

A nadrágját bármilyen körülmények között képes levenni. Természetesen ennek örülni kellene, de a játszótéren ősszel nem annyira vicces ez a figura.

Márton passzív szókincse is igen jó lehet, mert ugyan nem tud sok szót érthetően kimondani, de megérteni szerintem nagyon sokat megért. Egyik nap mondtam neki, hogy kapcsolja le a lámpát, és odafordult, és lekapcsolta, a szemetet kidobta a szemetesbe, stb. Próbál mindenféle gombokat nyomogatni (távirányítókón, mosogatógépen, TV-n), ha időnként úgy gondolja, hogy valamit nagyon ügyesen csinált, akkor megtapsolja és megtapsoltatja magát. Most van a legszebb "férfikorban".

Szóval a lényeg, hogy most is van majdnem minden napra újdonság, ügyeskedés, és nem lehet betelni a két kis kabóca-babócával :))

Az RTL Klub bevette?

2010-10-21T06:42:00.006+02:00

Nem tudom, hogy mennyire jó az, ha előre kiadom magamból a mérget egy olyan dolog miatt, ami még nem következett be, csak beharangozásra került. Tegnap egy ismerősöm arra hívta fel a figyelmemet, hogy az RTL Klub Fókusz című műsoroában a villanyórák mágnesezéséről lesz szó.

Az aktuális adást nem láttam, mert nem nagyon követem az ilyen bulvár-félbulvár műsorokat, de úgy tűnik, hogy a mait kénytelen leszek megnézni. Ha nem is élőben a tévéből, de utólag a netről biztos. Ez történt a 2010.10.20-ai adással is, vagyis annak a legvégével, amit az RTL Klub weboldalán néztem meg: link.

Tekintsük meg, hogy mi is áll a szöveges ajánlóban: "Egy balatoni panzióban házilag megbarkácsolt villanyórákat találtunk, a tulajdonos évek óta az elhasznált áramnak csak a töredékéért fizetett. Most hatalmas büntetés vár rá. Megmutatjuk, hogy a csalók legújabb trükkje, a villanyórát lelassító szupermágnes, hogyan mutatható ki, akár utólag is."

Itt gyorsan eloszlatnék néhány nagyon súlyos tévhitet, de az elején elmondanám, hogy még nem tudom, hogy mi volt a balatoni panzióban a trükk és hogy minden ilyen csalást vagy csalási kísérletet mélységesen elítélek. Én most csak a mágnesezés kapcsán szeretnék néhány nagyon fontos gondolatot megosztani.

1. Nem biztos, hogy ez a legújabb trükk, de azt bizton állíthatom, hogy a villanyóra mágnesezésére tett kísérletek nem újkeletűek.

2. Az úgynevezett szupermágnes sem egy új dolog.

3. Az említett szupermágnessel a villanyórát NEM lehet a fogyasztó számára kedvező módon befolyásolni! Nemhogy hosszútávon, de még pár másodperc erejéig sem. Ha valaki ettől eltérő videót, vagy "kísérletet" lát, akkor az már valamilyen manipulált villanyórával történhetett.

4. A szupermágnessel csak egy dolog érhető el, a villanyóra fékmágnesének legmágnesezésre, amire az elveszíti elsődleges a funkcióját, a mérést segítő tárcsa fékezését.

5. A villanyóra fékmágnese egyéb okok miatt is tönkre mehet, amit az áramszolgáltatók, és az ők által felbérelt "szakemberek", szakértők, főiskolai és egyetemi tanárok - érthető okból - tagadnak.

6. A szupermágnes a villanyórával kapcsolatban két dologra jó:

- bevételt jelent a mágnes eladójának,

- hihető fedősztorit teremt az áramszolgáltatók számára, amivel leplezni tudják, hogy a villanyórák igenis tönkre mehetnek!

Nem szeretném tovább ragozni a dolgot, csak óvva intenék mindenkit, hogy nem kell mindent elhinni, és soha senki ne próbálkozzon azzal, hogy mágnessel próbálja befolyásolni a villanyórája működését!

Az elgázolt trafóház esete

2010-10-20T07:00:00.004+02:00

Nem volt egy könnyű hétvégénk, de még így is tetéződött a dolog. Évi a gyerekekkel a kádban, én pedig éppen a konyhában voltam, hogy sütit csináljak, amikor volt egy nagy bumm, és kialudtak a fények. Ez este fél 8 körül történt.

Először rohás ki a villanyórához, hogy vajon az csapódott-e le. Furcsa volt, hogy amikor kimentem a folyosóra a keresztben szomszéd is kijött hasonló célzattal. Én azért megnéztem a villanyórát, hogy azzal lett-e valami, de már ekkor sejtettem, hogy nem ott "csapta le az áramot" valami.

Kiderült, hogy valami idióta autóval úgy kerülte ki a ház előtt lévő fekvőrendőrt, hogy közben telibe találta az út mellett, a járdán lévő, műanyag trafóházat. Az elég csúnyán nézett ki, de csak néhány helyen okozott áramkimaradást. Többek között nálunk is. Az este félig-meddig gyertyafény mellett telt el. A gyermekek nem akarták elhinni, hogy nincsen áram, ezért egy párszor kérték, hogy kapcsoljuk fel a villanyt.

Az ELMŰ-s szirénás-villogós autó viszonylag hamar kiért, aztán igazából csak a lábukat lógatták, azaz inkább biztosították a helyszínt, amíg a kollégáik meg nem érkeztek. Vicces volt, hogy ők tényleg nem tudtak intézkedni. Kértek egy trafóházat a "központtól", de ott az a válasz jött, hogy nincsen. Valamint várták, hogy kiválasszák alvállakozót (ahogy ők mondták), aki majd elvégzi a munkát. Válaszként ugye az jött, hogy új trafóház nincsen, de megpróbálják megstoppolni az órát.

Este 10 óra körül már lett is áramunk. Mi addig először laptopról (kb. fél órát), valamint PDA-ról hallgattuk az új Apacuka albumot a Színes világot. Még szerencse, hogy előrelátóan rögtön lerippeltem, amikor Évi hazahozta a megvásárolt lemezt. Eközben Annamária próbálta lapozgatni a cd-hez kapott könyvet, Márton meg szokás szerint valamit rosszaságoskodott.

A félig kidöntött műanyag trafóházat körbetekerték figyelemfelhívó szalaggal és egészen úgy hagyták hétfőig. Ekkor - bejelentés nélkül (mert hogy gondolhatná bárki is, hogy előzetesen szólnak) - lekapcsolták a környéken az áramot, és nekiálltak a javításnak. Abban nem tévedtek, hogy néhány óra alatt el lehet végezni a feladatot, azonban volt így is néhány szomszéd, aki nagyon kiakadt a be nem jelentett áramlekapcsoláson.

Én minden esetre megnéztem az áramszünetkori villanyóra-állás és feljegyeztem az online vezetett villanyóra naplóba. Ha megint valami meghibásodás történne, akkor az már dokumentálva lesz, és majd tudom mihez kötni. Mellesleg van egy új elméletem a meghibásodások kapcsán is, de ezt nem most írnám meg.

Marcipános-mogyorós sarkocskák

2010-10-16T10:04:00.004+02:00

Az egyik munkatársnőm osztotta meg velem a következő recepetet, ami sokaknak nagyon bejött. Még nekem is, pedig én nem vagyok annyira oda a mogyoróét.

Hozzávalók:

- 20 dkg liszt,

- 1 csapott teáskanál sütőpor

- 10 + 12,5 dkg cukor

- 1 + 2 csomag vaniliás cukor

- 1 csipet só

- 1 tojás

- 12,5 dkg vaj

- 10 dkg marcipánmassza

- 2 evőkanál konyak

- 5-10 dkg durvára vágott mogyoró (vagy mandula, esetleg dió)

- 20 dkg őrölt mogyoró

- 1,5 dl creme fraice (ez zsíros, édes tejföl, ami helyett sima tejfölt szoktam használni)

- 1 tábla keserű csokibevonó

A 20dkg lisztet, az 1 csapott evőkanál sütőporral, 10 dkg cukorral, 1 vaniliás cukorral, egy csipet sóval, 12,5dkg vajjal és az egy tojással összekeverem, majd kézzel sima tésztát gyúrúnk belőle.

Kinyújtjuk és egy kb 35x40cm-es tepsibe terítem, majd villával megszurkálom.

A 10dkg marcipánmasszát durvára lereszeljük, hozzáadjuk a 2 evőkanál konyakot és a 20dkg őrölt mogyorót.

A 1,5dl tejfölt 12,5dkg cukorral, 2 vaniliás cukorral közepes lángon összemelegítjük, hogy a cukor elolvadjon (nem kell felforralni!). Ezt azonnal a mogyoróra és a marcipánra öntjük, majd a tésztán egyenletesen elsimítjuk.

Megszórjuk a durvára vágott mogyoróval és kicsit belenyomkodjuk a masszába.

Előmelegített sütőben kb. 175 fokon, légkeveréssel 150 fokon, gázsütőben 2-es fokozaton kb. 25 percig sütjük.

A félig kihült tésztát kb. 4x4 cm-es darabokra vágjuk, majd félbevágjuk háromszögekre. Ezeknek a háromszögeknek az egyik sarkát a felolvasztott csokimasszába mártogatjuk, majd tálcára tesszük.

Jó étvágyat hozzá!

J. R. R. Tolkien - A hobbit

2010-10-02T00:41:00.005+02:00

Az egyik születésnapomra kaptam meg J. R. R. Tolkien A hobbit című könyvét. Azt hiszem, hogy nagyjából mindenki számára ismerős az író és annak egyik legnagyobb műve A gyűrűk urát. A könyvet és a könyvből készült filmet lehet szeretni vagy utálni, azonban az kétségtelenül kijelenthető, hogy mindkettő mérföldkövet jelentett a maga stílusában.

Hosszasan lehetne fejtegetni, hogy mi a jó és a mi a rossz a könyvekben és a filmben, azonban most nekem nem ez a célom. Tolkien műve sokak számára hozott hosszú és ugyanakkor kellemes perceket. Be kell vallanom, hogy amikor A gyűrűk urát olvastam, akkor igen bizony gyötrelmes volt az első pár száz oldal. Elég nehezen vettem, ahogy Tolkien kifejti a pipafűvel kapcsolatos nézeteit, és eléggé idegesített, amikor a kicsiny hobbitkák a buckák között bukdácsoltak. Azonban ezt követően jött egy változás, ami gördülékenyebbé tette az olvasást. Nem hiszem, hogy ez csupán Göncz Árpád remek fordításának köszönhető, hanem sokkal inkább Tolkiennek, aki jobban beremerült az írásba.

Azonban most nem A gyűrűk uráról szeretnék írni, hanem annak egyik fontos előzményét bemutató könyvről, A hobbitról. Nemrégiben jelent meg nálunk egy úgymond aktualizált és jegyzettekkel ellátott kötet, ami igencska felkelltette az érdeklődésemet. Úgy gondoltam, hogy remek csemege lesz a történet olvasása mellett apróbb vagy hosszabb adalékokat olvasnom. Sajnos ebben tévedtem. A sok jegyzet és a sok kiegészítés inkább zavaró volt, és egy kicsit szagatottá tette az olvasást. Annyira, hogy sokszor nem is volt kedvem olvasni ezt a mesét.

Merthogy eredetileg mesének szánta ezen írását Tolkien. Ezt a fejezetekben nagyon jól észre is lehet venni, ugyanakkor A hobbit nem valami jó mese. Sok felesleges dolog kerül hosszú kifejtésre, ugyanakkor a mozgalmas részéket igen gyakran egy tolvonással lezárja az író. Többször volt olyan érzésem, hogy nem egy könyvet olvasok, hanem több, rövid eseményekből álló regényeket, amelyek valahogy egy nagyobb egész részeit képezik.

Az kell, hogy mondjam A hobbit akár jó is lehetett volna. Remek lehetőség lesz majd a film, ami sokkal többet kihozhat ebből az alaptörténetből. Már eleve képtelen az elképzelés, hogy egy nagyhatalmú varázsló egy ügyetlen törpökből álló csapatba "kényszerít" egy tesze-tosza hobbitot.

Az együtt megélt kalandjaik nagyon suták, már-már bénán kivitelezettek. Egyes nagyobb ellenfeleket bosszantóan vicces, és egyáltalán nem szórakoztató módon sikerül legyőzniük. Szinte magam előtt látom ezt a kétbalkezes, gyáva és erőtlen csapatot.

A történet szerint Gandalf erőteljesen javasolja egy törp király leszármazottjának, hogy keresse fel Zsákos Bilbót és kérje meg arra, hogy legyen a segítségükre. Nem kisebb feladatról lenne szó, minthogy egy sárkány fészkébe kellene bemerészkedni, ahonnan nagyon értékes kincseket kellene ellopni. Persze az is lehetőség lehet, hogy a sárkány végleg kikerüljön a képből, és így Balin végre elfoglalhatná ősei csarnokait és hagyatékát. Nemcsak a cél, hanem a célhoz vezető út is nagyon veszélyes, ami magában hordozza, hogy hőseinknek sok kalandban lesz vége, mire a végére érkezünk.

A fő gond az, hogy nem csak a történet gyenge számomra, hanem az egész megírása is. Most persze jöhetnek hangok, hogy a fordítás rontott az egészen, de ez nem így van. Az egészben még az a bosszantó, hogy az író többször is módosításokat eszközöltet írásán, hogy "tökélesebb" legyen, ugyanakkor nagyon zavaró hibákat hagy hátra. Miért van az, amikor két ismeretlen találkozik, akkor már a második mondatban a nevét szólítja az egyik a másikat, holott sehonnan sem lenne szabad tudnia a nevét? Azt pedig már újra meg sem említem, hogy milyen képtelen módon kerülnek ki "hőseink" a szorult helyzetekből.

Összefoglalásként annyit mondanék, hogy - sajnos - A hobbit nem egy jó mese, amit valahogy mégis kötelező elolvasni minden Tolkien rajongónak. Emellett még erősen reménykedni kell, hogy film sokat fog az írás megítélésén változtatni.

Kaliforgia 3. évad

2010-09-30T10:20:00.005+02:00

Most nagyon szemét leszek és úgy írok bejegyzést erről a sorozatról, hogy nem fogok senkit sem képekkel elkényeztetni. Ez a lustaságon túl azért is van, mert a sorozat erősen a 16 vagy 18 éven felüli korosztálynak ajánlott. Ez azért nem meglepő, mert az előző évadok is a dugásról, a drogozásról és a folyamatos bulizásokról szólt. Persze azért körítésnek kellett a család, a testiségen kívüli kapcsolatok és a dráma.

Az előző évad egy kicsit laposabbra sikerült, bár nagyon jó volt látni egy a BSG-ből megismert cyclont. Az ő karaktere sokat lendített az egész sorozaton, és talán még a Hank Moody-t alakító David Duchovny is elszürkült egy picit mögötte.

A harmadik évadot jó reményekkel kezdhettük, mert anyu elment az örök napsütés városából a hideg New Yorkban, ez pedig erősen esélyt adott kedvenc írónk - amúgy is zabolátlan - életének habzsolására. Tudtuk, hogy fel fognak tűnni azok a nők, akik el fogják csavarni Hank fark... fejét. Csak az kérdés, hogy mennyien, és hogy ezek megint milyen új bonyodalmakat fognak jelenteni. Főleg, hogy elvállalt egy tanítói állást.

Azt kell mondanom, hogy ez az évad közel tökéletesen sikerült. Persze azért itt is voltak laposabb részek vagy részeken belüli részek, és megint nem volt minden teljesen vidám, de rengeteg hangosan röhögős jelenet is volt azokon kívül, amikor csak vigyorogra bámultam a tévéképernyőre.

Az évad során számtalan szemrágógumi jelenet volt, persze főleg a férfinézők számára. Mindezek ellenére - számomra - a legnagyobb jelenet az évad első részében volt, amikor az idősebb író szavalt, majd ugrott... Ezt az évad során nem lehetett semmivel sem túlszárnyalni. Annak ellenére, hogy zseniálisan megírt jelenetek voltak még a továbbiakban is.

Az igazi bajom a befejezéssel volt. Az utolsó előtti résznél úgy látszott, hogy az egy biztonsági rész, arra az esetre, ha nem lenne a következő évadra berendelés. Én elégedett lettem volna egy ilyen évadzáróval. Erre megkaptuk az utolsó részt és a vigyor eltűnt az arcomról, a helyét elégedetlenség vagy szomorúság váltotta fel. Mindenesetre nagyon várom a következő évadot...

Plombavágók

2010-09-24T15:48:00.004+02:00

Akár a címbe beírhattam volna a divatos "bréking nyúz" kifejezést, de semmi értelme nem lett volna, és a dolog ennél sokkal komolyabb. Persze, hogy megint az ELMŰ-ről van szó...

A lényeg, hogy megbízható forrásból azt tudtam meg (nem én állítom, de a forrás ennek ellenére elég megbízható), hogy akinek - mindenféle trükközés nélkül - tönkremegy a villanyórája és a szokásos szokás procedúra előtt áll, arra még jobban rásegítenek, hogy bűnőssé tegyék. Most már nem elégszenek meg azzal, hogy utólag mindenféle huncutsággal karcossá teszik a mérőt, hanem még durvább módszert alkalmaznak: LEVAGDOSSÁK A PLOMBÁKAT!

Laikus persze azt kérdezné, hogy ez miért baj. Azért, mert ha meg van sértve vagy el van távolítva a zárópecsét, akkor az az áramszolgálatók számára "bizonyítéknak" számít arra nézve, hogy a fogyasztó csalni akart vagy csalt.

Akinek eddig mindenki/bárki számára hozzáférhető villanyórája van, az gyorsan találjon ki valami zárható megoldást, mert nagyot fog szívni. Legyetek nagyon óvatosak és jobb ha előkészítitek fényképezőgépeiteket és/vagy kameráitokat, ha az áramszolgáltató embere van a közelben.

Az ELMŰ összeesküvés

2010-09-20T11:54:00.006+02:00

Előre bocsátom, hogy az írásom nagy része csak feltételezés. Ahogy az ELMŰ (Elster Kft.) tényeket megállapító jegyzőkönyvei is csupán csak azok.

A gyógyszer akkor gurult el újra, amikor megérkezett a levél a Fővárosi Bíróságtól, hogy az ELMŰ kontra Magyar Energia Hivatal ügyben szeretnénk-e beavatkozni. Hülye kérdés, mert a mi bőrünkről van szó, ha a MEH elveszíti az ügyet, akkor nekünk kell fizetni. A mi még kiveri a biztosítékot, hogy a hivatalos indokolásban az áramszolgáltató az energiahivatal hozzáértését kérdőjelezi meg.

Évi elkészítette a sokoldalas (alap dokumentumok és mellékletek) pakkot, amit személyesen el is vitt a bíróságra. Ennyivel le is zárhattam volna az egész bejegyzésemet, ha nem kezdtem volna neten megint kutakodni a dolog iránt...

A google főleg a már ismert oldalakat hozta: a http://www.akontroll.hu/, a http://villanyora.blog.hu/ oldalt (ami mostanában eléggé pang), az én blogomat, a Homárt, a zugügyvédet és még néhány egyéb oldalt. Ezeken túl sikerült néhány "gyöngyszemre" is találnom.

Az első egy blogger írása, amiben elég sok és érdekes infó tudható meg: http://www.darren.hu/tag/elmu/. Természetesen ő is abszurnak érzi az egész dolgot, ami egyáltalán nem meglepő.

A következő a http://www.meevet.hu/index.php?com=news&nid=48 oldalon lévő 2010. szeptember 1-ei hír, aminek a "Fogyasztásmérők mágneses befolyásolásának vizsgálata" a címe. Itt egy 2009. novemberében készült tanulmány van, ami az ELMŰ NYRT - ÉMÁSZ NYRT. megbízásából készült a Miskolci Egyetem Elektrotechnika- Elektronika Tanszéken. A 4,5 megás .pdf-ben nagyon részletesen le van írva, hogy - szerintük - a villanyórákat csak mágnessel lehet tönkretenni. Az írást rengeteg számítással próbálták alátámasztani, hogy minél hitelesebb legyen. A konkluziókat majd csak később fogom levonni.

A harmadik linken szintén egy külön letöltendő dokumentum van, aminek számunkra a 15-17 oldalai az érdekesek. www.mee.hu/files/images/5/elektro_2010_07-08.pdf Ezen irás elkövetője Dr. Szunyogh István igazságügyi szakértő (már rosszul kezdődik), mérésügyi vezető főtanácsos (bizonyára az áramszolgáltatók tanácsosa). Ő egy kicsivel hétköznapibb nyelven próbálja ugyanezt elmagyarázni, sőt a végén arra is utal, hogy igazából a fogyasztó irányába kedvezően nem is lehet befolyásolni a mérőket. Az írásában megemlíti az előző linken található tanulmányt, valamint az Óbudai Egyetemet. Ez utóbbit is nem kell mondjam, hogy ki támogatja.

Már készen voltam az írással, amikor bónuszként találtam egy újabb történetet, még 2006-ból. http://www.fogyasztovedelem.com/forums/lofiversion/index.php/t1414.html Itt világosan látszik, hogy mágnes még csak fel sem merült. Tönkrement a villanyóra... (Bár nem lehet tudni, hogy mi lett az ügy folytatása.)

És most jöjjenek az egészből levont következtetéseim

Ebből a rengeteg tanulmányból, ellentámasból, valamint hogy újabban módosítgatják a szövegeiket a jegyzőkönyveikben egyértelműen látszik, hogy kezdenek betojni. Tudomásom szerint erre jó okuk van, és nem csak ezen rövid hír miatt: http://www.mno.hu/portal/736967.

Látszik, hogy az ELMŰ görcsösen próbálkozik, hogy lehetőleg minél több egyetemenet és főiskolát belevonjon saját tanulmányaiba, ahol az általuk rendelkezésre bocsátott mérőkkel kísérletezhetnek. Ráadásul igyekszenek szinte mindenhonnan, úgynevezett szakembereket találni, akik az ő állításaikat alátámasztják.

Tételezzük fel, hogy mindenki tisztességes, becsületes, egy szereplőt leszámítva. Ez pedig NEM a fogyasztó, hanem az áramszolgáltató, akinél mindenki kiszolgáltatott helyzetben van. Az egész onnan indul, hogy elhoznak egy mérőórát, amit valaki hitelesített. Van rajta OMH pecsét, de nem zárja ki semmi, hogy ezt is lehet hamisítani. Sőt az sem kizárt, hogy egyéb módon kerülik meg ezt a "védelmet". A Mérésügyi Hivatalnál vélhetően csak a fogyasztásmérő rendeltetésszerű működését nézik, és azt nem, hogy milyen hatásokra mehet tönkre. Tehát, tegyük fel elméleti szinten, hogy így akár az áramszolgáltató egy távirányítással működő szerkezetet is rakhat bele, amivel saját kényére-kedvére tekerheti a mérőt. Vagy alkalmazhat más megoldásokat is. Talán nem véletlen, hogy egyes mérőkön olvasható az "assembled by ELMŰ" felirat. Honnan lehet azt tudni, hogy a gyártótól kapott alkatrészekből mit raknak össze, illetve, hogy esetlegesen egy kész órát miként módosítanak?

A hitelesítő vizsgálatokon persze jól átmennek ezek a szerkezetek, mert nem azt nézik, hogy mennyi a futásidejük és hogy akar el is romolhatnak. Régebben talán sokkal jobb minőségű fogyasztásmérőket készítettek. Akkor talán még jó mágneseket raktak beléjük, és nem olyanokat, amik környezeti hatásokra (NEM mágnesre) tönkre tudnak menni.

A "szakértőket" persze nem lehet hibáztatni, mert ők kapott anyagból dolgoznak. El fogják hinni, hogy amit kaptak az jó, tökelétes és rendeltetésszerűen működik. Amikor - a blogomban már említett - konferencián voltunk, akkor ott a szakember elég sokat tekergetett és állítgatott magán a villanyórán mire a kívánt hatást elérte. Ezt egy átlagember, egy nem-hozzáértő nem tudja megoldani. Valamint az sem kérdés, hogy kísérlet alatt végig csörömpölő mérőt egy háztartásban sem hallgatnák túl sokáig. Más kérdés, hogy szerintük egy célmágnessel, vagy szupermágnessel akár 10mp is elég, hogy az óra legmágneseződjön és tönkremenjen. Ezekből is látszik, hogy egyedül kinek lehet érdeke az, hogy az országban ilyen mágneseket, vagy "megoldásokat" elterjesszen. És hogy mi lehet vele a cél? Több minden. Nemcsak a túlmérésből fakadó többlettbevétel és az utána való kötbérezés, hanem az eleve hibásan kikerült villanyórák problémáinak leplezése. Meg kell jegyeznem, hogy ehhez a szakemberek és felsőoktatási intézmények nagyon jól kiszolgálják a valódi bűnöst/bűnösöket. Azt még csak feltételezni sem akarom, hogy ők is be lennének vonva a dologba.

A végén még újra leszögezném, hogy ez csak egy vélemény, amin talán el lehet gondolkodni, és ez csupán ugyanolyan feltételezésen alapul, amit az áramszolgáltató megenged a jegyzőkönyveiben. Azonban mindenkit óvatosságra intenék, mert talán mindenki otthonában, időzített bombaként ott ketyeg egy nem tökéletes mérőóra, ami bármikor önmagától(?) meghibásodhat...

Sam Neill

2010-09-20T07:18:00.008+02:00

Az előző bejegyzésben megjegyeztem, hogy milyen "ügyesen" sikerült sorozatokat választanom, majd kiderült, hogy a Happy Townról nem írtam semmit. (Nem mintha nagyon annyira megérdemelte volna.) Aztán jutott eszembe, hogy az elmúlt hónapokban néztem néhány filmet is, amikben volt egy kapocs, amit a sorozathoz lehet kötni. Ez pedig nem más, mint Sam Neill. Ezzel a bejegyzéssel három legyet fogok egy csapásra ütni. Ez a három légy pedig név szerint: a Happy Town, a Daybreakers és a Hegy gyomrában (Under the mountain).

Akkor haladjunk sorrendben és kezdjük a Happy Town-nal. Ez egy sorozat, amit kivételesen "tévénézőként", azaz heti szinten néztem és nem egyben darálva. A szokásos sablonra építkezett, azaz adva volt egy békésnek, cukormázasnak tűnő kisváros, ahol egyszercsak egy szörnyű gyilkosság történt. Egy vésővel átütötték egy fickó fejét.

Aztán gyorsan kiderült, hogy azért nem annyira idilli a város képe, mert a múltban több eltűnés is történt, amit egy titokzatos, "Magic man" névre hallgató illetőhöz kötöttek. Az egész sorozat annyira sablon volt, hogy az már fájt. A tipikus kisvárosi serif, akinek nem meglepő módon az apja is az volt. Aztán van itt szerető feleség, idióta polgármester, akit az anyja irányít, intrikáló öreglányok, alkoholista apák és persze hülye tinik.

Az egészet persze próbálták megbolondítani egy elég furcsa szövetségi nyomozóval, valamint a Sam Neill alakította, angol akcentussal affektáló, régiségkereskedővel (vagy inkább afféle nosztalgia boltja volt). Szerencsére ez is csak egy évadot élt meg, bár a befejezés elég idegesítőre sikerült. Ez is elég ígéretes anyagnak tűnt az elején, de az évad során olyan idiotizmusok jöttek elő, hogy már nagyon vártam a végét.

A Daybreakers című elég érdekes elgondoláson alapult. A világot megfertőzte a vámpír kór, és a lakosság elég nagy százaléka éjszakai vérivóvá vált és a csekély létszámban lévő embereket szinte csak élelmiszernek tartják. Azonban ez a vérforrás kezd kiapadni, ezért pótló megoldásokat kell kitalálni. A film a gyógymód megtalálásáról, a vámpírok mutálódásáról, valamint az emberek levadászásáról szól.

Az Ethan Hawke alakította főhös rájön, hogy nem a megoldást nem szintetikus vér, vagy vérpótlkék jelentheti, hanem a visszatérés ember léthez. Ki is derül, hogy erre is van megoldás, de ezt a vámpírok egy része nem nézi jó szemmel. Ebben a filmben Sam Neill egy kimért modorú vállalatvezér vámpírt játszik, és itt sem kell megszakadnia a színészi játékkal. Ha valakit nagyon ki kellene emelnem a színészek közül, akkor az Willem Dafoe lenne.

A film egyszer nézhető, nem csak a szokásos vámpírsablonok vannak benne, és az Alkonyattal szemben nem fulladunk bele a szerelmi nyáltengerbe.

A hegy gyomrában (Under the Mountain) eredetileg egy nyolc részes új-zélandi sorozat volt, amit én is nagy kedvvel követtem ifjabb koromban. Túl sok emlékem nem maradt a szigeten játszódó ifjúsági sci-fi-ből, csak az, hogy nagyon utáltam a nyálkás Wilberforce-ékat.

Nem is tudom, hogy mi vihetett rá rendezőt, hogy ebből egy egész estés filmet csináljon, de utólag kiderült, hogy sok értelme nem volt. Az egész B kategórián alulira sikerült, felesleges jelenetek sorával, idióta történetvezetéssel. Sam Neill karaktere is elég furcsára sikerült, sokáig nem lehetett eldönteni, hogy most akkor kedveljük vagy utáljuk. Egy idő után azonban valahogy elegünk lesz az arckifejezéséből.

Valahogy annyira érdektelen lett, az amúgy is erős nosztalgiából megnézett film, hogy a végén már nem is nagyon szurkoltam a vulkánoknál szenvedő ikreknek. Úgy gondoltam, hogy győzzön a rossz és járjanak sikerrel a nagy féreggel Wilberforce-ék.

Persons Unknown

2010-09-20T07:01:00.004+02:00

Nem is tudom mit mondjak... Valahogy sikerült idén olyan sorozatokban is csúnyán beletenyerelnem, amiket talán el sem lett volna szabad kezdenem. Ott volt pl. a Happy Town, amiről valahogy egy sort sem írtam ezen a blogon (Most azon gondolkodom, hogy vajon írjak-e erről is valamit...) és most itt van ez.

Az alapkoncepció érdekes is lehetett volna. Hét, egymás számára ismeretlen személy felébred egy kisvárosban, ahol gyakorlatilag mindenük megvan, csak a szabadságuk nincsen. A várost úgy nem tudják elhagyni, mert valami energiapajzs védi, a fogvatartóik pedig nem akarják elengedni őket. Közben persze megy az agyalás, hogy vajon mi történik velük és miért is tartják őket fogva. Mi az egésszel a cél?

Sajnos a 13 részes első évad elég lassú mederben folyik előre, vannak részek, ahol alig történik valami. Sokkal jobban járt volna mindenki, ha fele ennyi rész van, és dupla ilyen gyorsan pörögnek az események, mert úgy még lehetett volna esély egy második évadra. Ami nem lesz, de nem is hiányzik. Még akkor sem, ha a végkifejlett egy kicsit befejezetlen maradt. Ennek ellenére nincsen bennem hiányérzet és késztetés sem, hogy de jó lenne a folytatódna, mert akkor lehetne tovább nézni. Ebből bőven elég volt ennyi.

Ez igy sajnos alig volt több egy Big Brothernél, ahol mellette a bezárt világon túl a való világban is folytak az események. Kár érte...

DVB-T tuner teszt: Alcor DTV-1000 MPEG-4 HD

2010-09-17T11:10:00.009+02:00

Az egyik (külsős) munkatársam biztosította számomra ezt az eszközt, amit a saját laptomonon kezdtem el tesztelni.

A tesztkonfiguráció nagyjából a következő. Toshiba Satellite Pro L100: Mobile Intel Celeron M 380, 1600MHZ, 1GB RAM, amiből 256 jut az ATI Radeon XPRESS 200M videókártyára. A 40GB-os merevlemezen nagyjából 2 giga szabad hely, tehát felvételt nem fogok tesztelni.

Az Alcor DVB-T tunert csatlakoztattam, a saját antennájával együtt (a jobb jelerősség eléréséhez csatlakoztatható egyébb antenna is). A lemezről gyorsan feltelepítettem a meghajtóprogramot, valamint a saját tévénéző szoftverét. Az is hamar kiderült, hogy a nem túl izmos konfiguráció miatt más programot lehetőleg nem szabad futtatni, ugyanis a processzor szinte maximálisan ki volt használva a tévénézés alatt.

A tévénéző programot elindítottam, majd elkezdtem csatornákat keresni. Elsőre csak az A MUX csatornái jelentek meg a listában, ami igazából fel sem tűnt. Lényegében ezzel elérhetővé vált SD és HD adás is, tehát a tesztelésre minden adott volt (a részletes csatornalistát, mindenki megtalálhatja a http://www.mindigtv.hu/ oldalon).

Elsőre az RTL Klub és TV2 adásait néztem, olyan 3-4-es jelerősség mellett. A kép szép volt (digitális műsorszórásnál vagy van jel és vagy nincs semmi, köztes átmenet nincs), de néha-néha pixelesedett és egy kicsit akadt. Mielőtt még javítottam volna a jelerősségen belenéztem az M1 HD adásába is, ahol szintén hasonló volt a jelenség.

A jelerősség javítását úgy végeztem, hogy laptopot az antennával egy olyan ablakhoz vittem, ahonnan közvetlen, akadálytalan rálátás volt a Széchenyi-hegyre. Így már maximális volt jelerősség, és ennek tudatában újabb csatornakeresést végeztem. Közben meglett a C MUX is, a két Duna tévével és a kódolt Mindig TV Extra csatornákkal (ez utóbbiakból csak a név és lakatjel látszódott).

Maximális jelerősség mellett az SD adások mindkét MUX-ról tökéletesen, pixelesedés és szaggatás nélkül jöttek. A gépem procija meg tudott birkózni a feladattal. Jöhetett ezek után a HD tesztje. Az M1 és M2 viszonylag jól jött, egy kicsit csúszott néha a hang, de élvezhetőnek tűnt, azonban a Duna TV HD adásánál már sokkal jobban és zavaróbban tért el a kép a hangtól. Először arra gyanakodtam, hogy azért, mert másik MUX-on, másik frekvencián van, de kiderült, hogy nem ez a gond. A Duna TV HD adása minőségibb, több adat jön át másodpercenként, mint a Magyar TV adásainál.

A kezelőprogram nekem annyira nem teszett. Túl egyszerűnek tűnt, de ugyankkor nem voltak láthatóak gyorsgomb lehetőségek. Ha valaki az ölében fogja a laptopot, miközben tévét akar nézni, akkor vélhetően nem szívesen nyúl külön a távirányítóért vagy az egérért. Remélhetőleg idővel majd el fognak terjedni a különféle, digitális tévénézésre használható programok, és nem lesz ilyen bajom. Azt sem zárom ki, hogy ilyenek már léteznek, csak mivel korábban még nem volt birtokomban ilyen eszköz nem éreztem késztetést a dolog után mélyebben utánanézni.

Konklúzióként levonható, hogy az Alcor DTV-1000 jó kis eszköz, könnyen kezelhető (bár a guruk bizonyára hiányolják a finomhangolási lehetőségeket), és nincsenek túl nagy hardver igényei. Az eszközt ár/teljesítmény viszonylatban nem tudom belőni, mert eddig ez az első ilyen kütyüm. Én egy kicsit sokallom érte a 10eft körüli árat, főleg, hogy e-bay-ről szállítással 2000Ft környékén már lehet hasonló tudású eszközöket beszerezni.

Néhány dolgot azonban nagyon figyelembe kell venni az ilyen eszközöknél, mégpedig az antenna és a vevőegység érzékenyéségét, valamint a jelerősséget! Ha ezen feltételek nem ütik meg az elégséges mércét, akkor lehet bármilyen erős vasunk az eszközhöz, semmit nem fogunk érni vele.

Chris Wraight: Sword of Justice (Warhammer)

2010-09-09T14:17:00.005+02:00

Tegnap végére értem Chris Wraight Sword of Justice című könyvének. Korábban eddig még csak a Warhammer - Mark of Chaos (és annak kiegészítője) kapcsán volt kapcsolatom ezzel a világgal, még egy ilyen témájú könyvet sem olvastam el. És ez talán így is maradt volna, ha Graeme fantasy blogján nem akadok egy nyereményjátékra.

A könyv elég hamar és minden gond nélkül eljutott hozzám a Magyar Postán keresztül, ezért most újra van bennük egy kis hitem. Ezt a csomagot már legalább nem nyúlták le...

A könyv elég érdekes borítóval bírt, ugyanis a fedlap nem olyan széles, mint az azt követő lapok, de van egy második fedlap is, ami már normál nagyságú. Ez csupán egyfajta érdekesség és semmi nem von le vagy javít a könyv élvezeti értékén.

Már az első lapokon egy csatatéren találjuk magunkat ahol a Birodalom seregei harcolnak a gaz szörnyetegekkel. Patakokban folyó vér, leválasztott végtagok, csatakiáltások, halálhörgések töltik meg a lapokat. Szerencsére(?) nem olyan erőszakosan, mint Steven Erikson könyveiben, de azért át tudjuk élni harc borzalmat, a kilátástalanságot és a hatalmas csataforgatagot.

A főhösök nagyjából hasonló helyzetbe kerülnek, mint Forgotten Realms könyvekben Drizzt, azaz, a halálos sebeiket legyőzve felülkerekednek saját gyengeségükön és minden ellenségen. Itt azért az író valóban hoz néhány áldozatot is, és néhány kisebb hősének megadja a mártirhalált.

Az alaphangulat megadása és néhány főbb karakter bemutatása után a Birodalom fővárosában találjuk magunkat, ahol az uralkodó új feladattal bízzal meg Lord Ludwig Schwarzhelm-et. (Itt jegyezném meg, hogy a karaktereknek és egyéb neveknek németes vagy német hangzása van, sőt feltűnik egy Ferenc nevű egyén is.) A nagy bajnoknak el kell utaznia szülőföldjére, és ott politikai téren kell megvívnia egy nagyon fontos harcot, hogy ki legyen a terület választófejedelme.

Eközben a káosz erői is feltámadnak a környéken és elindul a zöldbőrűek serege a birodalmi erők ellen. Schwarzhelm figyelme megoszlik, ezért kétségessé válik, hogy sikerül-e neki végrehajtania a császár által rábízott feladatot...

Chris Wraight írása szórakoztató, bár sokszor ugyanazokkal a szófordulatokat és szavakat használja. Mindezek ellenére nem nagyon lehetett panaszom sem a történetre, sem a hangulatra és pedig a történetben (várt és meglepő) csavarokra. A legnagyobb bajom az egésszel, hogy sajnos ez sem ért véget, és belül valami marcangol, hogy majd el kellene olvasni a folytatást is.

Castle

2010-09-08T11:46:00.006+02:00

Nyár végén vettem a bátorságot, hogy Évinek javasoljak egy új sorozatot. Azért voltam óvatos, mert általában a sorozatokkal (és a filmekkel kapacsolatban is) az a baja, hogy nincsen nekik végük, nincsen teljes lezárásuk.

Ugyan itt sem volt garantált a dolog, de volt néhány tényező, amivel meg lehetett győzni. Az egész az "egy bűneset, egy rész dologra" van beállítva, ezért talán nem is annyira fontos a főszál. Az egyik főszereplőt az a Nathan Fillion alakítja, akit már korábban megismertünk az általunk annyira kedvelt (és szintén Évi szerint le nem zárt) Firefly sorozatból. További pozitívum volt, hogy a megtekintés előtt már 2 évadot teljesen levetítettek az USA-ban, és berendelték a harmadikat is. És persze arról már nem is kell mondanom semmit, hogy elég jó visszhangot kapott a magyar sorozatos oldalakon.

A történet szerint egy bűnügyi regényeket szerző iró, név szerint Richard Castle, belekeveredik egy gyilkossági ügybe. A dolog annyira megtetszik neki, hogy szeretne még jobban elmerülni a rendőri munkába, és külsősként csatlakozik a nyomozásokhoz. A sorozat egyik legnagyobb mozgatórugója a Castle és a Beckett (Stana Katic) nyomozónő közötti furcsa viszony. A nőnek nagyon "akarom és nem is" hozzáállás van a dologhoz, valamint láthatóan éreznek egymás iránt némi vonzódást, még ha nem is ismerik be ezt teljesen. Ez - szerencsére - rengeteg humoros jelenetet eredményez, ami elég szórakoztatóvá teszi a sorozatot.

Persze - számomra - vannak negatív elemek is. Valahogy nehezen emésztem meg, hogy Castle-t olyan figurának alkották, aki rajong, ha hulla van. A túlzásba vett ripacskodása is nagyon a határon táncol, valamint az is, hogy a rendőrök helyett nagy részben ő oldja meg az ügyet. Főleg azt követően, hogy az anyjával és a lányával otthon megvitatja az esetet vagy éppen a családi események alakulnak valami olyan irányba, ami ötletet adhat a megoldáshoz. Évi részéről (a befejezetlenségen túl) a fő probléma a hullák hirtelen megjelenése, főleg hirtelen, szinte a semmiből való brutális előbukkanásuk.

Mindenezen "hibák" ellenére elég szórakoztató ez a bűnügyi sorozat (az első évad csak 10 részes, míg a második már 24). Bátran merem mindenkinek javasolni, aki könnyed szórakozásra vágyik, azonban óvva intenék mindenkit attól, hogy napi 2-3 résznél egyszerre többet nézzen meg egymás után.