2010/01/28

Harminc

Mivel tudom, hogy úgy sem lesz szinte semmi időm, ezért egy kicsit előrehozom a dolgot. Igen... holnap lennék majd 30 éves, szép kerek szám, de inkább csak hátrányt látok belőle mint előnyt. Kezdődjék a panaszáradat...

Lehet, hogy bölcsebb vagyok, de azóta enyhébb mértékben túlsúlyos, nagy hasú, és egyéb helyen is erősen érzem a hanyatlás jeleit. Valahogy egyáltalán nem érzem magam az egész miatt túl boldognak... egyre több kellemetlen gondolat fogalmazódik meg ilyenkor az emberben. Még szerencse, hogy vannak olyan dolgok, amik reményt adnak. Napfényt hoz az életbe a család, Évi, Annamária és Márton. Van miért dolgozni, van miért nap-mint-nap robotolni.

Persze mindig előjönnek dolgok és ugye számvetést is csináltam. Gondolkodom a jövőn, hogyan tovább, mi minden hová vezet. Egyre jobban úgy érzem, hogy semmire sincsen időm... Sikerült tavaly őszön lesérülnöm a derekamra (újabb jele az öregségnek), ami jó néhány hónapra kiütött. Ez nagyjából be is tett az idei kosarasszezonomnak. Aztán itt jött a december, aminek a végén volt 2 hét pihenő, hogy fel sikerüljön töltődni a januári nagy rohanásra. Igazából nem sikerült teljesen kipihennem magam, és nem a terveim nagy része is megvalósítatlan maradt. Nem tudom, hogy mennyi szabadságra lenne szükségem, hogy végül teljesen megnyugodjak.

A cégünknél szinte már mindenki felett damoklészi kardként lebeg a létszámleépítés sötét árnya. Ez sem könnyít az amúgy feszült helyzeten, ráadásul ez a hónap elég durván alakult, mivel ritkán sikerült este 8 előtt hazajutni. A gyerek lefektetése után sem lesz egyszerűbb és könnyebb a helyzet, mivel mindig akad valami tennivaló a lakásban. Annamária elég nagy káoszt tud okozni, és ezzel jó pár percnyi feladatot is. Ezt követően már nem sok energia marad bennem, maximum megnézek egy filmet Évivel, vagy esetleg a haverokkal CoD2-zök (ha éppen péntek este otthon vagyok, vagy valami kivételes lehetőség adódik). Mostanában már társasjátékra sem jut igazából idő (itt jut eszembe, hogy többek közt talán valami ilyen ajándék is jó lehetett volna, ha nem kerülnének annyiba). A hétvégék is nagyon gyorsan elszaladnak. A szombat délelőtti babaúszás és bevásárlás, majd otthon takarítás nagyjából el is lövi a hétvége első napját, a másodikra meg úgyis jut valami. Persze megértem, hogy Évinek már terhes a négy fal, és a gyerekeken kívül beszélgetne másokhoz is. Azt hiszem, hogy neki sem könnyű, és inkább neki kellene panaszkodnia.

Kezd érlelődni bennem, hogy véget érnek majd fordítói napjaim. Nem igazán jut már szabadidő nem hivatalos fordításokra, és úgy tűnik, hogy a jövőben már hivatalos sem lesz (különböző okokból). Kár érte, mert jó és hasznos elfoglaltság volt. Egyedül talán a Baldur's Gate sorozat fog motíválni...

A hangulatomat talán borúsabbá tette, hogy most is valami takonykór van rajtam. Igazából nem is tudom mit tudnék még írni... de talán többet nem is kellene, mert ezeknek sem volt sok értelme.

Valaki meg szerezzen nekem egy időgépet, vagy egy olyan eszközt, amivel ki lehet bővíteni a teret, és ne érezném annyira beszorítva magamat...

2010/01/21

Mit is szeretnék?

Mikor valakinek eljön valami ünnepnapja, akkor felmerül a kérdés, hogy mit is adjunk neki ajándékba. Ez elég nehéz kérdés, és mivel gyakorta nem jut eszünkbe kézenfekvő megoldás, ezért a legérintettebbhez fordulunk: "Mit is szeretnél?"

Persze ilyenesetekben a válasz sem egyszerű, vagy pedig olyan választ kapunk, amivel továbbra sem vagyunk kisegítve. A "nem tudom", "vegyél, amit akarsz" és "nem kell semmi" szókombinációkat tartalmazó mondatok nem viszik előre az ember szekerét. Eddig sem tudtuk, hogy minek örülne, és ráadásul a válasza után sem vagyunk kisegítve. Ilyenkor általában elég nagy százalékban a közhelyes megoldások jelennek meg.

Nőnemű ajándékozott esetében a virág kézenfekvő lehet, és ilyenkor a kérdés már csak az, hogy mennyit szánjunk rá. Én magam haszontalannak tartom a virágot, meg amúgy is csak a gyors elmúlást szimbolizálja, egy rövid virágzási időszakon túl. Általában itt is könnyebb megoldás felé húzok, tehát úgymond "kiválasztom a legfelsőtt és az jó lesz elvet követem", ha jobban van időm, akkor a virágosra bízva magam, csináltatok valami csokrot. Én magam nem értek hozzá...

Másik ilyen abszolút nagy közhelyes megoldás a pia. Elég könnyű levenni a boltok polcairól valami alkoholos cuccot, legyen az egy egyszerű, ugyanakkor drága bor, vagy valami töményebb szeszes ital. Én igazából ezt sem tartom sokra, lévén, hogy nem iszok alkoholt.

Látod, kedves olvasó, nem könnyítem meg a dolgod... ;)

Aztán jön a harmadik megoldás, valami bonbon, csoki, desszert. Itt igazából nem nagyon lehet mellényúlni. Mondjuk, ha mazsolás vagy mogyorós (mogyoródarabos és nem mogyorókrémes), akkor inkább nem kell. Ide kapcsolódhat, hogy tortánál is lehet válogatós az egyén. Szintén kizáró tényező az előbb felsorolt kettő, de ezek mellett számomra a csokitorta sem kedvenc.

Igazából sokat agyaltam már rajta, hogy mit szeretnék, mert azért mégiscsak egyszer lesz kereken 30 éves az ember. Aztán végül arra jutottam, hogy jelenleg úgy érzem megvan mindenem, és emiatt nagyon szerencsésnek is érzem magam. Tehát elsősorban azt szeretném, hogy ne veszítsem el ezeket a dolgokat, másodsorban meg egy időgép kellene. Soha nincs időm semmire, és sajnos erre már nincsen semmi olyan megoldás, aminek köszönhetően ne kelljen valami feláldozni. Azért álmodozni lehet róla...

Gondolkodtam azon is, hogy valami könyv. Igazából most nyertem egy zsákkal, valamint a kicsiny polcunk már így is tele van olyan kötetekkel, amiket egyszer majd el kellene olvasnom, de most még nincsen rá időm. Azt sem tudom, hogy melyikbe kellene majd belekezdenem miután befejeztem azokat, amiket jelenleg olvasok. Talán az elég idióta című Brisingr című Christopher Paolini könyvet szeretném még valamikor elvasni, ha már az előző két része ott van a polcon.

Aztán igazából, amik érdekelnének elektronikus kütyük lennének, de azok olyan áron vannak, hogy megmaradok álmodozás szinten. Mondjuk azért leírom, mert jobb, mintha magamban tartanám. Nem is tudom hol kezdjem...

Gondolkodtam valami mp4 lejátszón, amin esetleg lehetne zenét hallgatni, meg kisebben filmet nézni, de valójában olyan kicsi az ilyenek képernyője, hogy nem nagyon mentem el ebben az irányban. Meg kérdés, hogy mennyire kellene nekem egy mp3 lejátszó eszköz...

Igazából egy telefon optimálisabb lenne, de akkor az már tudjon mindent, amit én szeretnék. Azonban nem fogok 100eFt-ot kiadni egy Samsung Omnia II-ért, még akkor sem, ha beleszerelmesedtem. Egy HTC HD2-t meg pláne nem fogok venni másfélszer ennyiért. Pedig olyan szépek ezek a nagyképernyős telefonok.

Izgazából a PC-n sem nagyon akarok, és nem is tudnék mit fejleszteni. Ha nem is legjobb felbontáson, de szépen elfutnak rajta az újabb játékok is... amikkel meg amúgy sincsen túl sok időm játszani. Itt esetleg a fülest cserélném le valami vezeték nélkülire... bár itt nem láttam olyant, amihez mikrofon is van... tehát itt is marad minden a régiben.

Aztán mindig agyalok azon, hogy kell-e nekem 1terrabyte-os vinyó vagy sem, meg valami könnyű, hordozható HDD, amikor ezeket már piszok olcsón lehet kapni. Aztán oda jutottam, hogy nem. Esetleg, ha nyerek a lottón.

Álmodozni jó és könnyű, de ezzel az agymenéssel nem könnyítettem meg senki gondját. Igazából, mint írtam is, nincs szükségem semmi különösre, olyanra meg pláne nem, ami csak újabb helyet foglalna az amúgy egyre szűkülő lakástérben.

2010/01/19

Kedves OEP - vendégblogger

A minap (konkrétan tegnap) az OEP szigetszentmiklósi kirendeltségén voltam. Az, hogy oda járok, nem annak köszönhető, hogy ott kedvesebbek az emberrel, hanem mert gyorsabban odaérek, mint a Teve utcába, nem kell a parkolásért fizetni, ill. eddig még kettőnél többen nem voltak előttem, mikor odaértem.

Ha már megtaláltad az épületet (egy irodaház szerűség) nyert ügyed van, de ha csak úgy autóval odamész, és keresed, nem egyszerű megtalálni, mert egy eléggé aprócska tábla hirdeti, hogy ebben az épületben ugyan van ilyen kirendeltség, de azt az úttestről nem fogod kiszúrni, vagy ha mégis, akkor elolvasni nem...

Az épület előtt 5 egész parkolóhely van, amit valószínűleg már az ott dolgozók foglalják el. Nincs még egy nyomorult mozgássérült parkolóhely se, minek, csak az OEP egyik irodája (is) ott van. Viszont egy utcával arrébb van egy nagyobb földes parkoló, csak ott nem szabad nagyon a kerítésre állni, mert utána más keresztben úgy ráparkolnak az emberre, hogy az csak sokadikra tud kiállni.

Szóval megvan az épület és a parkoló. Hurrá! Itt szembesül vele az ember, hogy egy emeletet föl is kell menni (nem nagy dolog, két ember el is fér egymás mellett a lépcsőn, de azért igencsak megvan a 4 méteres belmagasság), lift nincs, egy 5 hónapos és egy 2 éves gyerekkel max 10 perc :)) Utána odaér az ember fia/lánya egy ajtóhoz, amit elég nehéz belökni, bébihordót le kell tenni (de hova is? annyi hely nincs), Annamáriát megkérni, hogy próbáljon a virágok közé beparkolni, hogy odaférjek (lehet, hogy fogynom kellene - még az OEP-nél is tudják... ajjaj). Ajtó belök, tart, egyik gyermek már benn van, hurrá! Másik gyermekért lehajol, közben ajtó egyik lábbal kitámaszt, bent van a másik is. Éljen!

Egy elég keskeny folyosóra érünk, ahol a bébihordót még magam mellett tudom vinni, de Annamária már előttem megy, mert mellém nem fér. Amikor az OEP eldugott ajtója előtti ajtónál vagyunk, már enyhén szocreál fotelek is ki vannak rakva a kényelmes ülés érdekében. Itt már Annamária előttem, Márton mellmagasságban a bébihordozóban, letenni egy ajtóba lehet, reméljük, nem jön ki onnan senki, mert akkor átesik rajta. Annamária szépen el is foglalja az egyik üresen álló fotelt, komótosan levetkőzünk - elég rendesen fűtenek, nehogy megfázzanak. Nagyon helyes. Az egyik oepes néni kisvártatva elhagyja a helyét (már 5-en várakoztunk, de mi vagyunk változatlanul a másodikak), ahol a fotelekben ülnek, ott már a lábakat be kell húzni, hogy el tudjon menni a néni. Nem volt több, 10 percnél, amit a néni kint töltött.

Visszafelé kérdezte, hogy ki a következő, már közben bement egy ember, úgyhogy mi jöttünk. Nagy örömmel mondtam, hogy MI. Erre mondta a nő, hogy akkor a gyereket kinnhagyhatom. Tanácstalanul néztem, hogy melyiket gondolja, az 5 hónaposat, akit már felügyelet nélkül nem lehet otthagyni, mert annyit már tud mozogni hogy a bébihordozóból "kiugorjon", és nem mellesleg elég hangosan tud sírni, ha valami nem tetszik neki, vagy a kétéveset kellene kinthagynom, aki akár pár perc alatt örökre el is tűnik?! Utána mondta, hogy a kislányra gondolt, majd a szomszéd vigyáz rá. Ennyi idő alatt már egy kicsit fölment a pumpa, hogy mit képzel ez a nő? Ráadásul még az autóban megígértem Annamáriának, hogy majd ő adhatja oda a papírokat a néninek. Mondtam neki, hogy az én gyerekem, hadd döntsem már én el, hogy mi legyen vele, és nem igazán szeretném egy vadidegenre kinthagyni a gyerekemet egy olyan helyen, ahol még rá se látok. Annamária is látta, mire megy ki a játék, úgyhogy egyből mondta, hogy papí(r), és hamarabb benn volt a szobában, mint a néni :))

A papírok egy bugyiban voltak a két gyermek taj-kártyájával együtt. Szegény kicsikém, rosszul fogta meg, hajlott az mindenfelé, kiesett a két taj-kártya a földre. A néni meg elmesélte Annamáriának, hogy milyen ügyetlen. Azt hiszem, nem kell elmesélnem, hogy milyen szuper hangulatban telt az idő, amíg a nő a papírokat megnézte....

Ez volt az a néni, aki a táppénzzel kapcsolatosan tavasszal félretájékoztatott... imádom...

De, hogy valami jót is írjak: voltam a Teve utcában is még tavasszal, és ott legalább történt fejlődés. Betettek egy paravánt, mögé pedig egy asztalt, a paravánra nagy betűkkel kiírták, hogy szoptatásra szánják. Hogy a szoptatáshoz a földre vagy az asztalra kellene ülnöm, azt nem osztották meg velem. (Remélem, csak akkor hiányzott onnan a szék.) Legalább pelenkázásra jó. Szóval van itt fejlődés, kérem, csak türelmesnek kell lenni.

2010/01/16

Hol is tartanak a gyermekek így 2010 januárjában?

Évi adott néhány támpontot, szépen Excelben összeírva, hogy miket is lehet elmondani a két gyermekről.

Először a nagyobbal kezdeném. Annamária most karácsonykor múlt két éves, és már egészen ügyes azonosítani tudja a színeket, valamint ismer néhány számot is. Ez utóbbit kártyalapokról is tanulmányozgatta, ezért tudja, ha J betűt lát (mondjuk egy rendszámon), akkor az a bubi.

Időközben sikerült megtanulnia páros lábbal is felugorni, amely egy újabb plusz a kedvenc táncikálásához és rohangálásához. Koordínációs készségének fejlődése során megtanult bemászni Márton ágyába, majd onnan a sajátjába.

A cipőt és a nadrágját kisebb ügyetlenkedés után, és ha persze akarja, akkor le tudja venni. Fölfelé már kissé macerásabb, mert általában mindig ugyanabba lyukba akarja dugni a lábát. Azonban különösen akkor örül nagyon, ha a lábfeje vagy lábujja kibukkan a nadrág végén. A vetkőzés már csak azért is jó, mert lassan kezd szobatisztává válni. Szól, ha pisilni vagy kakilni kell, sőt még azt is megjelöli, hogy wc vagy bili. Közvetlen ide kapcsolódik, hogy egyre könnyebb megérteni. Tisztábban beszél és próbál szavakat egymás után fűzni. Márton például egy ideig "Mááá-szó" volt, de mostanában már "Máá-tó". Egy másik kedvencünk a "mi ez?" kérdése. Ha valamit nem ismer vagy nem biztos benne, akkor így kérdezi meg.

A tanulásában lehet, hogy sok szerepe van annak is, amit általában néz, ha éppen nem foglalkozunk vele. A Báá-í (azaz Barney és barátai) sorozat mellett megismerte az Óját (Dóra, a felfeldezőt) és a po-pom-ot (Pom-pom). Persze nem csak szórakozni szeret, hanem részt akar venni a házimunkában is. Próbál söpreni, valamit feltörölni, ruhát hajtogatni (bár inkább szétfele megy neki), teregeni, valamint Mártont segíteni pelenkázni és öltöztetni. Saját maga is kezd már "nőiesedni", bár ez nem tudom, hogy mennyire jó. Néha karkötőt és nyakláncot vesz fel, és már ismeri a kéz- és szájkencsöt is.

Szerencsére Mártonnal is egész jó a viszonya, bár zavarja, ha sír. Ilyenkor vagy segít megnyugtatni, valami rejtélyes módon, vagy csapkod és kiabál. Néha szeret rámászni a kicsi hátára, és közben mondja, hogy "paci, paci, paci".

És akkor most essen szó a kisebb rosszaságról is. Márton 2010. január 10 óta képes mindkét irányban hasrafordulni, bár visszafelé még nem megy neki. Meztelenül sokkal mozgékonyabb, mint ruhában, de sajnos a feltételek most nem annyira adottak.

Hason ki tudja már magát támasztani, de olyan túl sokáig nem szereti ezt a helyzetet. Inkább ülni szeretne, és mindenhogy próbálja magát görcsösen felhúzni. Persze ilyenkor előfordulhat az is, ha felhúzom, hogy éppen állni szeretne. Ez persze nem könnyű, ahogy ő sem, egyre nehezebb, de már kevésbé tűnik olyan daginak, mint korábban. A további testi erősödésében (most nem hízásra gondolok) az is sokat segíthet majd, hogy egy hete őt is elkezdtük hordani babaúszásra.

Általában mindenhol nézelődik, gagyarászik és mindenkire ránevet, kivéve, ha autóban van, mert akkor mindig alszik. A tárgyakat egyre ügyesebben fogja meg, és már ritkábban véti el őket.

Érdekes jelenség, hogy amikor Annamária ténylegesen sír valami miatt, és nem csak hisztizik, akkor Márton szája is lebiggyed, mintha sajnálná nővérkéjét.

Egyetlen nagyobb gond van a kisemberrel, hogy éjszaka általában felébred, és nem tudjuk mitől függ, hogy hányszor és mikor. Esetleg, ha van valakinek valami jó ötlete rá, akkor azt szívesen fogadjuk. A kezdetektől a két gyermek egy szobában alszik, és eddig még nem volt semmi probléma ezzel... leszámítva azt, hogy néha felébresztik egymást.

2010/01/12

Kockafejek (The IT Crowd)

Teljesen véletlenül találtam rá erre a sorozatra. Korábban ugyan már hallottam róla elég sokat, de valahogy mégsem jutottam el odáig, hogy meg is tudjam nézni. Aztán amikor az egyik munkatársam angolul és angol felirattal szeretett volna filmet vagy sorozatot nézni, akkor úgy gondoltam, hogy beszerzem.

Egy igazi brit hangulatú és brit környezetben játszódó, úgynevezett geek-sorozatot kapunk. Ahol kaphatnánk sokkal többet ezen utóbbiból is, de sajnos nem. Gondolom nem akarták elriasztani a nézőket mindenféle számítógépes szöveggel... de álljunk csak meg egy szóra! Ez alapvetően egy számítástechnika osztályról szóló sorozat lenne, ahol történetesen egy olyan főnököt kap a kétfős csapat, aki nem sokat konyít a dologhoz. Mivel ezek az első részből kiderülnek, ezért túl sok mindent nem is árultam el előre.


A későbbiekben szerencsére sikerül tartani a színvonalat és jó szórakozást jelent a 3 évad összesen 18 része. Számomra elég kevés ez a szezononkénti 6 rész... és sajnos véget ért a sorozat is.

A karakterek imádnivalóak. Az arcok, az arckifejezések, a gesztusok, a sztereotíp ábrázolásmód, az egyes dolgokhoz való buta hozzáállás. Valamint, hogy az amerikai sorozatokkal ellentétben itt legalább szoknyát viselnek a nők és nem nadrágot. További kellemes pont, hogy az amerikai sorozatokkal ellentétben itt nem keresnek szereplőt minden emberi rasszból, bár itt is van láthatólag nem angol felmenőktől származó szereplő.

Ezt a sorozatot bátran tudom ajánlani mindenkinek, hiszen a címe ellenére nem igazán igényel nagy technika tudást. Vagy ha éppen arról lenne szó, akkor is van mindig valami, ami mosolyt csal az ember arcára. A sorozatot azok értékelhetik kevésbé, akik nem szeretik a brit humordábrázolásmódot. Itt most nem az abszurd humorról beszélek, hanem a tipikus, angol gesztikulálással megjelenített, színpadiaskodó humorról.

A végén pedig egy kedvcsináló vagy elrettentő videó angolul: http://www.youtube.com/watch?v=gt9j80Jkc_A és magyarul: http://www.youtube.com/watch?v=U0h-UkuF_bQ

Volt egyszer egy vadnyugat

Nemrég vettük a bátorságot ahhoz, hogy megnézzük ezt a régi klasszikust. Előzetesen figyelmeztettem Évit, hogy valószínüleg egy kicsit unalmasnak fogja találni, és néha láttam is rajta, hogy noszogatná a szereplőket, hogy történjen valami.


Mondanom sem kell, hogy a Volt egyszer egy vadnyugat igazi hősi eposz, egy szinte bármikor elővehető darab. Nem olyan, amit egyszer vagy kétszer lehet csak megnézni, mert utána semmi érdekeset nem talál benne az ember. Megjegyezném, hogy azért néhány hónapos és évet talán érdemes kivárni az újranézések között.

Az első 10 percben például látszólag nem történik semmi, és a néző még azt is elkönyvelheti magában, hogy nagy eséllyel a főszereplőket látja. Persze azért érdemes elolvasni a stáblistát is... Claudia Cardinale, Henry Fonda és persze Charles Bronson.


A megtekintés közben azon gondolkodtam, hogyan sikerült ennek a sok olasznak (rendező, zeneszerző, stábtagok, stb.) Amerikába szabadulnia és ott westernt készítettenie. Ami mellesleg még egész jól sikerült. Igazából a lassú részek nem az unalomról szólnak, hanem a feszültségről és a karakterek jobb bemutatásáról. Persze fiatalabb korban ezt még nehezebb felfogni vagy értékelni. Manapság bizonyára sokan áttekernek részeket, a szereplőkről meg a székelyviccek szereplői juthatnak eszébe. Nem bővelkedik a Volt egyszer egy vadnyugat a párbeszédekkel, sokkal inkább a fegyverek beszélnek.

A központi témát a föld és az abban rejlő lehetőségek szolgáltatják, na és persze a vonat. Az újvilág gazdaságának zakatoló motorja, amely nélkül nem tartana ott az az ország, ahol most.

A vászonról vagy a tévéképenyőről szinte érezhető a száraz, sivatagos vidék. A mi arcunkról is a szereplőkkel együtt folyik az izzadtság, és a tűző nap miatt mi is résnyire hunyorítunk a szemünkkel. Minden pillanat számít, mert nem lehet tudni, hogy mikor dördül el egy pisztolylövés.

A Volt egyszer egy vadnyugat című filmet túl fiatal nézőknek nem ajánlanám, mert túlságosan nyugodt és lassú. Nem kapkod, hanem ad a felvezetésekre, a csúcspontokra. Annyit azonban elmondanék, hogy idővel kötelezővé válik a megnézése.

Filmek egy csomagban a tavalyi évről

Mostanában megint kevesebbet tudok blogolni, így egyre kevesebb írok megnézett filmekről is. Nem tudom, talán velem van a baj, de nem sok kiemelkedő alkotásról beszélhetünk. Az utóbbi időben láttam egy pár filmet, és most ezekről ejtenék néhány szót.

Hardwired (Bedrótozva)

Miközben néztem egyértelmű volt számomra, hogy ez egy olyan B-mozi, amit talán lehetne a zs-mozi kategóriába is sorolni. Valahonnan előkotorták a süllyesztőből Cuba Gooding Jr-t, Val Kilmert és Michael Ironside-ot, majd az arcunkba nyomtak egy olyan valamit, ami sokkal jobban is elsülhetett volna. Az alapötlet amúgy egész jó, mégha nem is eredeti. Személyre szabott, saját testbe épített reklámok és az emberi agyba juttatható üzenetek. Az egész kidolgozatlansága, az akciójelenetek bénasága olykor már fájdalmas is volt. A főhős arca (valamint a főgonosz arca is) egyszerűen pofonért kiálltott. A filmet amúgy egyszer meg lehet nézni, de csodát ne várjon tőle senki.

Moon (Hold)

Végre kaptunk egy igazi sci-fit, méghozzá szinte semmi költségvetésből. Az egyszemélyes űrdráma nem sok látnivalót tartalmaz, bár nagyon szépek benne a képek. Űrcsatákra, vagy nagy lövöldözésekre senki se számítson. Ez végre nem egy sci-fantasy, vagy űrkörnyezetbe pakolt fantasy, hanem mélyebb elmélyülést igénylő science-fiction. Én magam el sem tudnám képzelni, hogy akár hetekig vagy hónapokig egyedül legyek egy helyen, miközben maximum a gépek és egy robot zümmög mellettem. Szerintem ilyen körülmények között könnyen meg lehet őrülni. Az őrület persze tovább fokozódik, amikor történik egy kis baleset... Nem mondom, hogy a film néhány helyen kifejezetten nem idegesített, de mindezek ellenére elég jól sikerült. Bátran ajánlható, mivel nem az erőszakra és vérengzésre épít, ugyanakkor nem tudom mekkora az újranézhetőségi értéke.

Pandorum

Mondhatom, hogy ötletlenségben nincsen hiány, mivel nagyon jól indít a fent említett film. Keretes szerkezetbe foglalva számomra az eleje és a vége tetszett, a közepén való meneküléses rohanás nem igazán. Nem kifejezetten rangok a különféle szörnyes és zombis filmek iránt, ezért előzetesen volt is egyfajta viszolygásom, hogy vajon ebből majd mi lesz. A rengeteg logikátlanság, valamint zombis jellege ellenére is viszonylag nézhetőre sikerült. Néhol voltak benne unalmas részek, de alapvetően feszített volt a hangulata. Mint említettem a vége is tetszett, holott lehetett volna más megoldás is.

Terminator: Salvation (Terminátor: Megváltás)

Egy ideje már halogattam ennek a megnézését, mivel hallottam hideget és meleget is róla. A megnézését követően nem igazán tudom hová tenni. Látványosnak elég látványos volt, ugyanakkor hiányzott belőle valami. Pedig még Swarci is volt benne... Számomra akkor jött el a megváltás, amikor vége lett. Nem tudom, hogy miért kell dolgokat húzni, mint a rétestésztát, miért nem lehet egy filmet 90 percre belőni, miért kell hogy legalább 2 órás legyen? Bár lehet, hogy csak velem van a baj. A korábbi Terminátor filmeket és sorozatot követően elég alaposan felbolydult az elképzelt világkép idővonala, ezért lehet, hogy nem is lenne érdemes mélyebben beleásnunk magunkat a történetbe, mert logikai buktatókkal lenne tele a dolog. A lényeg nagyjából arról szólna, hogy meg kell találni és meg kell menteni a fickót, aki később John Connor apja lesz. Persze ebbe bele akarnak szólni a terminátorok, valamint megjelenik egy új tényező is a képben. Akire eredetileg akarták írni a történetet, amíg Christian Bale barátunk bele nem szólt... Igazából ez is egy szemrágógumi, és akár többször is meg lehet nézni. Nem annyira durva, mint az előzetesen gondoltam volna, de néhány idegesítő jelenet igencsak levon élvezeti értékéből.

Public enemies (Közellenségek)

Mikor Christian Bale-t és Johnny Depp-et egy filmbe képzelték, akkor gondolom még ők is bíztak benne, hogy jól sülhet el. Sajnos, a szeszcsempészet és bankrablások korát élő amerika nem nagyon elevenedett meg a szemem előtt. Nem jött ki a filmből, ami ki aminek kellett volna. Bár voltak benne igazán jó bankrablós jelenetek, vagy amikor a CB lepuskázta a menekülő gengsztert, de mindez kevésnek bizonyult. Ez bizony unalmas és elbaltázott lett. Nem tudom, hogy egyáltalán érdemes volt-e rászánnom az időt.

District 9

A Kilences körzet elég érdekes próbálkozás volt. Nagyon jól felépített marketingkampányával sokakat előre meggyőzött, és igazából nekem sem lett nagy csalódás. Igaz, ez sem robbant. A furcsa dokumentarista kezdést követően azért akcióba lendültek a dolgok, de sokszor volt olyan érzésem, mintha egy The Office epizódot néznék... persze poénok nélkül és űrlényekkel. Egy kicsit érthetetlen számomra, hogy egy intelligenes, űrhajót építeni képes faj hogyan tudott ilyen szintre lezülleni. Bár ez is csak egy logikai hibája a filmnek a számtalan közül. Az űrlények számomra egy kicsit idegesítőek voltak mind kinézetben, mind pedig viselkedésben is. A főszereplőről már nem is beszélve... Mindezek ellenére egy egész jó kis film kerekedett ki az egészből.

Far Cry

Vétek lenne kihagyni. Mármint nem csak az írást, hanem a filmet is. Sokak, kedvenc játékokból filmeket készítő rendezőjének, Uwe Bollnak a műremeke... és valóban. Ez az egyik legjobban sikerült alkotása, igazi német sztárokkal. Persze néhol elég fájdalmas jelenetek vannak benne, meg még mindig lehetne a rendező képességein csiszolni, de ez már egész jól sikerült, és egész nézhetőre is. Bár személy szerint nekem a többi filmjével sem volt gondom. Az egyedül a sötétben simán elment b-szörnyes-filmnek, és a Postal is élvezhető volt. A lényeg, ha eddig Uwe Boll neve riasztott, akkor nézd meg.

Nos... mostanra ennyit. Ezeken kívül láttam még pár filmet, de azokról talán majd kicsit később írok.

Avatar 3D

Jogosan jöhetne előre a kérdés, hogy a film címe csak Avatar és miért írtam utána a 3D jelölést is. Azért, mert a "sima", az egyszerű, a mezei 2D-s film teljesen más, mint a teljes pompájában tündöklő 3D-s. Mielőtt újabb, ezúttal már kicsiny mértékű felháborodással erősödött, kérdés jönne felém leszögezem, hogy tartalmilag mindkét verzió azonos. Nem más a történet, nincsenek vagy legalább vélhetően nem sok más képkocka van a két verzióban.

Az Avatar 3D az a film, amit látni KELL, látni KÖTELEZŐ. Mert a látvány mindent visz! Korábban ugyan voltak már 3D-s filmek, lásd az IMAX-os moziként elhíresült Űrállomás, vagy amit én is láttam korábban és a Nascar történetét mutatta be, de ezek mind egy órán belül voltak. Ugyanakkor ott vannak az animációs filmek, amiket technikaliag nem lehet olyan nehéz 3D-sre formálni, ha a Toy Story 3-al együtt a filmek első és második része is gyorsan megkapta a háromdimenziós köntösét. Az Avatar nevezhető az első nagy, egész estés játékfilmnek, bár sokan rásütötték a techdemó kifejezést. Nos, igen... meglehetősen lehengerlő erődemonstáció lett.


Ami viszont a film nagy negatívuma az maga a történet. Ha lecsupaszítanánk a harmadik dimenziót és a látványelemeket, akkor igazából kapunk egy végletekig egyszerű történetet, közhelyes párbeszédekkel. Egyes helyeken odáig mentek el, hogy a film csupán csak a Pocahontas újragondolása (rebootja, remake-je). Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, mert nem láttam az említett animációs filmet. Itt a (gonosz) földi, de sokkal inkább amerikai gyarmatosítók igyekeznek kibányászni a bolygó milliárdokat érő érclelőhelyét, csak van egy kis problémájuk. Valamilyen véletlen folytán pont a legnagyobb telér felett van az őslakosok faluja, akik nem akarnak onnan kitelepülni. Ennyi lenne a konfliktus és ez váltja ki a nagy vitát, a nagy harcokat. Persze van egy békés elképzelés is, ami az úgynevezett Avatar-program keretében zajlana le, de ez inkább a totális kudarc felé mutat. Azonban ekkor jelenik meg a képben a nem-tudós-alapvetően-katonai-beállítottságú főhős...

Az Avatar képtelenségek hadát vonultatja fel előttünk, ezért érdemes kikapcsolni agyunkban a gondolkodásért felelős részt, egyszerűen csak át kell adnunk magunkat a mozinak. Ez az említett 3D-ben egyszerű, mivel nem egyszer van olyan érzése a nézőnek, hogy megfoghatná az előtte lévő dolgokat. Néha pedig amiatt lehet aggódni, hogy film tárgyai ki ne essenek a vászonból.

Maguk a karakterek is végletekig egyszerűek, mindenkiről lehet tudni, hogy milyen jellem, már az első percektől fogva. A rendezőnek pedig rengeteg ideje lett volna, hogy igazán fényesre csiszolja a film minden egyes karakterét. Bár az is lehet, hogy csak túlcsiszolta, és úgy gondolta, hogy a nézőt úgyis maga alá fogja temetni a látvány.

Nem szoktam pontozni a filmeket és ezt a szokásomat most is megtartanám. Mint már korábban is mondtam ezt a filmet 3D-ben látni kell, ugyanakkor nem tudom, hogy mekkora az otthon való újranézhetőségi értéke. Tizes skálán nem kaphat tizest, és bőven "A gyűrűk ura" mögött kullog.

2010/01/11

A nyeremény könyvek megérkeztek

Ugye a múlt hét elején már jeleztem, hogy sikerült megnyernem néhány könyvet a Pat's Fantasy Hotlist blogon keresztül. Kiderül, hogy a kanadai srácnak egy Transworld Publishing nevű cég ajánlott fel 12 db kötetet, ami a szerencsének hála nálam kötött ki. Először azt hittem, hogy egyenesen Kanadából, Vancouverből jön a cucc, és egy picit izgultam, hogy ha felhívnak telefonon, akkor lesz vagy 9 óra időeltolódás, aztán kiderült, hogy angliából jött.

A könyvek címeit inkább nem írnám le, ugyanis mindenki megnézheti az első linken, de azért a róluk készült fotókat itt is megosztanám.







2010/01/10

Ursula K. Le Guin összes Szigetvilág története

Úgy alakult, hogy a múlt év végén sikerült pontot tennem Ursula K. Le Guin összes Szigetvilág történetére. Az írónő ugyan írt más műveket is hosszú pályafutása alatt, de mégis ezen sorozata jelent meg teljes terjedelmében Magyországon.


Elég durva belegondolni, hogy 1968-ban írta az első ilyen jellegű történetet és 2002-ben az utolsót. A tavaly októberben lett 80 éves író 73 volt, amikor befejezte a zárórészt. Ezek ellenére érdekes, hogy ez lett az egyik legjobban sikerült műve.

A történetekről lehetne külön-külön is írni. Korábban már említést tettem a Szitakötő című rövid novellájáról, ami igazából egy átvezető rész a végső befejezés előtt. Az összes történet igazából egy egésznek tekinthető.

A szigetvilág varázslóját (a kezdő regényt) már többedszerre olvasom, bár nem igazán azért, mert annyira a kedvencem lenne. Meg kell mondanom, hogy néhol igencsak idegesítő a történet. Utólag kiderült, hogy talán a magyar fordítóval lehetett a gond, mivel a későbbi regényeket más fordította, és azok sokkal jobb hangulatot árasztottak. A történetek szép mesék, de nem feltétlenül gyerekek számára, vagy nem feltétlenül hőseposz-szerűek. Mindig van valamilyen áldozat, ha nem is emberi, de emberi érzésekkel vagy érzékekkel kapcsolatos áldozat.

Az írónő elég kegyetlenül és durván bánik a karakterekkel, nem sok kegyelmet ismer. Olykor már ordítanék, hogy mit csináljon az adott karakter, ahelyett, amit leírt. Aztán végül kiderül, hogy jó az úgy. Nem kell mindennek ésszerűen történnie.

Ha valaki a megszokottól eltérő fantasyt szeretne olvasni, és túl tudja vészelni az első regényt, akkor onnantól jó esély van rá, hogy beszippantja a Szigetvilág. A két kötet ugyan elsőre vaskosnak tűnik és a szövegezése sem a legkönnyebb, de a történet és a hangulat mindenért pótol.

2010/01/06

A 2010-es év első munkanapja

Eseménytelennek semmiképpen nem nevezném a hétfői napot, és nem csak azért, mert az volt a hét első munkanapja.

A reggeli ébredés egy kicsit döcögősen ébredt, mert ugye a két hét szünet alatt egy picit sikerült elkényelmesednem. Elég volt leghamarabb fél8-kor ébredni, ha éppen valamelyik gyermek úgy döntött. Most viszont semmi sem ment meg attól, hogy a fél7-es ébresztőre nem keljek. Aztán mire indultam volna ki a buszhoz már mindent egész jó állapotban voltam.

Kapásból 2 buszt elengedtem magam előtt, mert túl zsúfoltnak találtam őket. Amilyen szerencsém volt a 3. is tömve volt. Mi van ma? Januártól mindenki átállt volna a tömegközlekedésre? Vagy csak a diákok túl lusták iskolába menni, és szerintük az év első napján el lehet késni az első óráról?

Aztán a munkahelyem környékén megcsináltam az idei első "hetireggelivásárlást" is. Szerencsére azt sem felejtettem el, hogy a teához való cukor tavaly elfogyott, és pótolni kell.

Miután megérkezett a főnök jött az első meglepetés is. Az egyik kolléganő a múlt év utolsó napjainak utolsó óráiban felmondott, így január közepéig fog velünk maradni. Mondhatni szívás, mert ez lesz talán az év legdurvább hónapja. A havi záráson túl az idei üzleti év várható végszámainak tervezése és a következő üzleti év tervezése. Ennek fényében otthon közöltem, hogy nem leszek majd túl gyakran velünk... A hétfő el is húzódott este fél8-ig, így csak 8 óra környékén értem haza. Még pont a fürdetés végére...

Aztán jött a következő meglepetés. Az egyik általam látogatott, fantasy témájú oldalon korábban jelentkeztem egy nyereményjátékra, aminek következtében engem sorsolt ki a fickó egy halom angol nyelvű könyv tulajdonosának. Hihetetlen! Most már csak azt kell kiszurkolni, hogy Kanadából ide vezető úton sehol sem vesszen el a postán vagy a futár keze nyomán. Már alig várom... És majd idő is kell, hogy végigolvassam őket.

Idővel amúgy sem állok túl jól, mert a két hetes szünetben nem sikerült azon tervem, hogy végigviszem a Mass Effect maradékát. Igazából még az elindításáig sem jutottam el, pedig pont a születésnapomon, január 29-én jön a 2. része. Nahh, mindegy... ha talán a késő éjszakai CoD2 warokat kihagytam volna, akkor ezzel is előrébb lehettem volna.

2010/01/02

Annamária két éves

Tudom, egy kicsit megcsúsztam ezzel a hírrel is, hiszem december 26-án töltötte be a két évet. A születésnapja alkalmából csináltunk neki egy tortát, ami most hal formájú lett. Hasonló elvek alapján készült, mint a mikulásos, ezért most receptet nem írnék. Néhány kép a művünkről.



Ha már amúgy is Annamária kapcsán írok, akkor még néhány szó a gyermekekről. A kisasszony egyre többet dumál, szereti a hangját hallatni. Elég öntudatos is, mert mindig tudja, hogy mit akar. Aztán ebből elég gyakran van hiszti is, amit valami zsarolással általában le lehet szerelni. Már két-három szavas mondatszerűségei is vannak. Már bőven több szót ismer a 200-nál, valamint elég jól meg tudja különböztetni a színeket és vissza is tudja mondani. Mostanában vannak esti mesék is, amiket szeret visszaismételni... Kezd lassan szobatisztává is válni, bár párszor elfelejti, hogy nincs rajta - szavaival élve - "pejűs". Mártonnal is egyre többet próbálna játszani, bár ezt a kisember nem mindig tolerálja.



Márton nem produkál olyan gyors fejlődést, mint a korában Annamária csinált. Nem forgolódik annyit, és valahogy passzívabb is. Nála jól érzékelhető a "nagyfejűs korszak", amit a kisasszonynál nem is vettem észre. Ugye, minden kisbabánál van egy időszak, amikor valahogy aránytalanul nagyobbnak tűnik a feje a testéhez képest.

Most mindannyian köhécselünk, ezért még nem kezdtük el az úszásleckéket. Talán már a jövő héten Márton is túlesik a vízkeresztségen. Mindenesetre addig marad a pancsi a kádban. Tegnap láthatóan tudta, hogy ő paskolja a vizet és nagyon tetszett neki.

Az a gond, olyan folyamatosan fejlődnek a kicsik, hogy nem is lehet mindent jól dokumentálni.